Új Szó, 1998. július (51. évfolyam, 150-176. szám)
1998-07-09 / 157. szám, csütörtök
HIRDETÉS- PANORÁMA ÚJ SZÓ 1998. JÚLIUS 9. Julian: Yoko Ono mostohán bánik John Lennon emlékével Mostohaanyját vádolja Yoko Ono olykor túlságosan is harsány üzleties gondolkodásával sokát árt a ma is popikonként tisztelt John Lennon emlékének - állítja Julian Lennon. MTI-REUTERS John idősebbik fia azzal vádolja mostohaanyját, hogy bemocskolja a Beatles egyik vezető egyéniségének emlékét. Julián ugyanakkor az állította, hogy közte és féltestvére, Sean között nincs semmiféle viszály. Mint a Reuters hírügynökségnek mondotta, még az sem lehetetlen, hogy egy szép napon majd egy együttesben zenélnek. A ma 35 éves énekes szerint apjától távol állt mindenféle üzleti megfontolás. Mint mondotta, legjobban attól „bukott ki" Yokóval kapcsolatban, ahogyan az özvegy a Lennon-örökséget kezeli. Julian, aki küllemre és énekhangra is nagyon hasonlít Johnra, ma is szentként tekint tizennyolc éve agyonlőtt apjára. Mint mondja: „ő nagyon sok ember számára rendkívül fontos volt. Sokan mellé álltak hitéért." Ami pedig a kisebbik Lennonfiút, Seant illeti, Julian a leghatározottabban elutasította a köztük levő szakadékról szóló lapjelentéseket. Mint mondotta, szeretik egymást 22 éves öccsével és szó sincs semmiféle viszályról. Nemrégiben pontosan egy naponjelent meg mindkettőjük lemeze, s ez azt sugallta, hogy a testvérek között rivalizálás kezdődött. Megbeszéljük a dolgokat, mindig ott leszek, ha szüksége lesz rám - jelentette ki Julian. Egy kérdésre válaszolva nem zárta ki azt sem, hogy ha eljön az ideje, fontolóra vehetik a közös zenélést is. Julian a londoni Hyde-parkban százezer néző előtt koncertezett az elmúlt hét végén. Jótékonysági koncert volt, s eszerint az alma e tekintetben sem esett túl messze a fájától. Két hónappal korábban Rómában 500 ezer ember hallgatta őt. Mindazonáltal Julian azt vallja, hogy kisebb, családiasabb környezetben, intimebb színházakban szívesebben lép fel, sokkal jobban érzi magát. Julian Lennon szerint Yoko bemocskolja apja emlékét. (ČTK/AP) Amerikai és svéd tudósok közös kutatómunkája az Antarktiszről Nem volt mindig jég alatt Washington. Az Antarktisz jégrétege alatt talált kovamoszatmaradványok azt bizonyítják, hogy ez a terület nem volt mindig jég alatt: legalább egyszer, legalább részben megolvadt a jégtömeg. Amerikai és svéd tudósok közös kutatómunkája a Ross-tengerben talált mikroszkopikus maradványok nyomán mintegy 600 ezer éwel ezelőttre teszi azt a kort, amikor nem borította jég az Antarktisz nyugati felét. Reed Scherer és kaliforniai, illetve uppsalai munkatársai 1988 óta számos mintát vettek az antarktiszi szárazföld mellett a Ross-jég, és az Antarktiszi-félsziget előtti szigeteket borító és összekötő Ronne-Filchner-jég alatti tengerfenékről. A talált kovamoszat vázak berilliumtartalmának elemzésével sikerült a minták életkorát meghatározni. A nyugat-antarktiszi hőmérséklet emelkedésének okáról egyelőre éppoly keveset tudnak a kutatók, mint arról, hogy miért állt meg a jégtömegek olvadása, s kezdett újra terjedni a jégtakaró. S bár jelenleg kissé emelkedik a Föld légkörének hőmérséklete, nagyon sok tényező egybeesése kell ahhoz, hogy az antarktiszi jég teljes - a világtengerek szintjének 6 méteres emelkedésével fenyegető - megolvadása reális veszély legyen. APRÓHIRDETÉS MEGEMLEKEZES Fájó szíwel és könnyes szemmel emlékezünk a drága jó férjre, édesapára, apósra és nagyapára, BUGÁR ANTALRA (Nagymegyer), akit a kegyetlen halál életének 65. évében, 1988. július 8-án ragadott ki szerettei köréből. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a nagyon szomorú, tizedik évfordulón. Emlékét és jóságát örökké szívében őrzi: felesége, lányai, vejei és unokái KN-395 MUNKÁT KERES-KLNÁL • Hosszú távú, jól jövedelmező munka Dunaszerdahely, Komárom Galánta környéke. Tel.: 0905/646 843 DS-745 ALLAS • NATES spol s.r.o., Šoltésovej 2, 811 08 Bratislava munkaviszonyba felvesz jó fizetési lehetőséggel somorjai műhelyrészlegére: - bútorlakkozót szakmai végzettséggel, aki a szakmai oldal elsajátítása mellett részt venne az új, nyomás alatti fújókabin és a vele kapcsolatos csúcstechnológia beindításában. Közelebbi információkat a 0708/622 700-as telefonszámon adunk. VS-700 Műszaki vagy külkereskedelmi gyakorlattal, jogosítványnyal rendelkező középfokú végzettségű munkatársat keres német-magyar-szlovák érdekeltségű vállalat dunaszerdahelyi telephelyére. Feltétel: német, magyar, szlovák nyelvtudás. A jelentkezéseket részletes szakmai önéletrajzzal és telefonszámmal kérjük német nyelven megküldeni az Isoplus Kft. H-1037 Budapest, Kunigunda u. 45. Magyarország címre. VSk-716 Mezőgazdasági gépekkel és alkatrészek forgalmazásával foglalkozó kft. bővítés céljából pályázatot hirdet BOLTVEZETŐTERMÉKMANAGER állás betöltésére. Ambiciózus személyek jelentkezését várjuk Szencről és környékéről Feltételek: - szakirányú végzettség, - kellő tapasztalat, - felelősségteljes és rugalmas munkavégzés. Minden érdeklődőt szívesen fogadunk a 0905/420 531-es telefonszámon. NRk-08 Marschall - Advertising Slovakia Egyetlen cég sem működhet reklám nélkül. Ez a legdinamikusabban fejlődő terület. Felveszünk kereskedelmi képviselőket teljes munkaidőre azonnali belépéssel. Követelményeink: 39 éves korhatár, kommunikativitás, B típusú gépkocsivezetői jogosítvány. Hívja fel titkárságunkat: 07/501 25 12 VSk-706 Hirdessen Ön is nálunk! Nemzetközi cég keres 20-35 év közötti, kézügyességgel rendelkező férfi munkatársat jó kereseti lehetőséggel - pozsonyi munkahelyre - elsődleges javítási, szolgáltatási feladatok végzésére. Szakmai előképzettség nem alkalmazási feltétel. Jelentkezés az alábbi telefonszámokon: 07/522 65 36 vagy 0903/750 811 VSk-723 ADASVETEL • Kárpótlási jegyet magyar részvényeket vásárolok. Tel.: 0709/923 330 V-984 • Magyarországi áramszolgáltató részvényeket, kárpótlási jegyeket vásárolok. Tel.: 0905/357 281 KN-387 Kevésbé angolosan Barátkozni tanulnak London. A British Airways (BA) angol légitársaság női és férfi légikísérői számára tanfolyamot indítanak, amelynek célja, hogy a stewardessek és stewardok a jövőben „kevésbé angolosan", vagyis közvetlenebbül viselkedjenek az utasokkal. A Daily Telegraph című lap jelentése szerint a British Airways ezzel az utasok részéről érkezett panaszokat akarja orvosolni, akik túlságosan távolságtartónak találják a légikísérőket. Ezért „közvetlenségi továbbképzést" kapnak és „barátkozási tanfolyamot" végeztetnek el velük. A rendelkezés nem találkozott osztatlan megértéssel. „Amerikanizálni akarnak bennünket, és elvárják tőlünk, hogy jobban lépést tartsunk a divattal" - jelentette ki méltatlankodva egy stewardess. Egy másik - a Daily Telegraph által idézett - légikisasszony szerint „azt akarják, hogy lépjünk oda az utashoz, veregessük meg barátságosan a karját és amerikai kiejtéssel kérdezzük meg tőle: mivel szolgálhatok?" Más vélemény szerint a légitársaság vezetősége azt akarja elérni, hogy a 15 ezer légikísérő hagyjon fel a tartózkodó magatartással, amelynek a BA hírnevét köszönheti és „állítsa előtérbe a saját személyét". Egy BA-szóvivő ezzel szemben a bírálatokat elutasítva - kijelentette: „Globális légitársaság akarunk lenni és nem csak brit. Végtelenül büszkék vagyunk arra, hogy britek lehetünk, de évente 40 millió utast szállítunk, és közülük nagyon sokan nem britek". (PAN) SVÁJCI HASZNÁLTRUHANAGYKERESKEDÉS. ÓRIÁSI VÁLASZTÉK, KEDVEZŐ ÁRAK! 2000 korona felett 5% kedvezmény, 5000 korona felett 10% kedvezmény. Házhoz szállítás 50 km-ig ingyenes. TEL.: 0819/731 444, 0863/235 37 VSK-95/3 • Tátrai Profil (Tatranský Profil) 175 korona/m. Tel.: 0905/345 052 DS-762 • Eladók 300,400 literes boroshordók kitűnő állapotban. Érdeklődni lehet a 0810/966 186os telefonszámon naponta 20 órától V-1170 • TRIANGEL LEASING háztartási eszközök és gumiabroncsok vásárlása részletre kamatmentesen. Üzletkötőket keresünk falvakból is. Tel.: 0819/943 036 KN-396 • Eladó 700 q árpa. Tel.: 0709/935 233 DS-766 • Eladó őszi karfiolpalánta. Cím: Hodossy Béla, Mad 177. Tel.: 0709/513 000 DS-769 • Eladó régebbi családi ház Ipolyságon (Sahy). Ára az épület eltávoh'tása. Tel.: 0709/520 366, 20 óra után, 0905/357 296, napközben. DS-768 • Eladó Škoda Formán GLXi, gyártási év 1994. Tel.: 0709/522 178, 0905/464 923 DS-771 • Eladó E-512-es kombájn. Érdeklődni lehet a következő telefonszámokon: 07/580 24 36, 0903/721 694 V-1181 JÚLIUS 15.*20®*ZSELIZ*SZABADTÉRI SZÍNPAD JÚLIUS 16.. 20^ NAGYKÉR - SZABADTÉRI SZÍNPAD JÚLIUS 17. • 20 2 2 • GALÁNTA 'SZABADTÉRI SZÍNPAD Német tulajdonban levő vállalat keres férfi munkatársakat szervezési munkakörbe a délnyugat-szlovákiai területről. Feltételeink: * életkor 20-35 évig * önállóság, megbízhatóság • saját gépkocsi és érvényes jogosítvány f •í; határozott fellépés . š * szlovák nyelvtudás. • Ezennel meghívj • . a Komái i á' 44-es 10 órakor nt APRÓHIRDETÉSEK FELVÉTELE POZSONYBAN-VOX NOVA Rt, Prievozská 14/A, 820 06 Bratislava; tel,: 07/52 38 262 munkanapokon 8 és 16 óra között KOMÁROMBAN - Megyercsi utca 9, tel.:0819/700 869, munkanapokon 7.30-tól 15.30 óráig KASSÁN - Kovács utca 25, tel.: 095/6228 639, munkanapokon 8 és 12 óra között DUNASZERDAHELYEN - Üzletsor u. 18, tel./fax: 0709/529968, munkanapokon 8 és 17 óra között NYITRÁN - Farská 44, tel.: 087/522 543 munkanapokon 12 és 14óra között Az apróhirdetések ára: magánszemélyek számúra ÚJ SZÓ -1 szó 7 korona ('.14 korona félkövér vagy nagybetűkbál), fénykép közlése 80 korona; Vasárnap -1 szó 10 korona (félkövér vagy nagybetűkből 20 korona), fénykép közlése 100 korona. A jeligés hirdetések felára 20 korona, a hirdetések kezelési költsége 10 Itorona. Közületek számára: ÚJ SZÓ -1 szó 13 korona ( 26 korona félkövér vagy nagybetűkből); Vasárnap -1 szó 18 korona (35 korona félkövér vagy nagybetűkből). róna. Az árakhoz 23 százalékos hozzáadottérték-adót számlázunk. • Boxerkölykök eladók. Tel.: 0905/616 158 DS-773 • Húscsirkék eladók Albáron a 25-ös házszám alatt. Árusítás szombaton. Tel.: 0709/513 140 DS-774 VEGYE S • Redőnyök megrendelhetők Szlovákia egész területén. Szerelés, szállítás ingyenes. Tel.: 0819/796 425 VS-70 KULTURA • A Komáromi Jókai Színház szabadtéri bemutatója a Bástya Színházban 1998. július 10-11-12-én, 21órakor: Dóczi-Fényes-Szenes: CSÓK zenés vígjáték. Rendező: Mikó István Zenei rendező: ifj. Rátonyi Róbert Jegyek a színház pénztárában, valamint a helyszínen kaphatók. Tel.: 0819/701 889 KN-400