Új Szó, 1998. július (51. évfolyam, 150-176. szám)
1998-07-09 / 157. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 1998. JÚLIUS 9. S PO RT/TÉVÉ ÉS RÁ DI Ó - SZ OM BA T PR J Beszélgetés dr. Pásztor Lászlóval, a Magánorvosok Társulásának elnökével a gyógyszerhiányról Beteg lépés gyógyszerügyben Az augusztus l-jén életbe lépő, a járóbetegeket ellátó orvosokra erőszakolt gyógyszerjegyzékkel nem értenek egyet sem a szakmai társulások, sem a magánorvosok. PÉTERFI SZONYA Az egészségügyi minisztérium vezetői hangsúlyozzák: a jegyzék elfogadását szakmai vita előzte meg, s a listára kerülő gyógyszerekkel a legnagyobb szakmai tekintélyek is egyetértettek. Többek között Milan Kriška professzor, minisztériumi szakértő, az ésszerű gyógyszeres kezeléssel foglalkozó bizottság elnöke is, aid később cáfolta ezt, sőt azt nyilatkozta, ellenezte a jegyzék kiadását. Ön nem vett részt a bizottság munkájában. Miért? A jegyzéket áprilisban kezdték összeállítani. A magánorvosok képvisletében kezdettől tiltakoztam jogaink korlátozása miatt. Az orvosok ugyanis kötelesek legjobb tudásuk szerint gyógyítani, ez a gyógyszerhasználatra is vonatkozik. Mi régóta a támogatási rendszer szabályoA törvény elfogadása előtt bíráltuk azon gyógyszerek skálájának nagyvonalúságát, amelyeket a biztosító térít, de érvelésünket nem > . fogadták el. \\ zását, átmenetileg a fejpénzfizetésre való áttérést szorgalmazzuk, hasztalan. Ráadásul számunkra kötelező érvényű a gyógyászati rendtartás része, a gyógyszer-kategorizálás, amely három csoportba sorolja a piacon található, valamennyi készítményt. A törvény elfogadása előtt bíráltuk azon gyógyszerek skálájának nagyvonalúságát, amelyeket a biztosító térít, de Ha a költségtérítésbe bevonnák a beteget, a gyógyszerfogyasztás jegyzék nélkül is szabályozható lenne. (Somogyi Tibor felvételei) érvelésünket nem fogadták el. Az illetékeseket kezdettől a kiadások emelésére figyelmeztettük. Más volna a helyzet, ha módosítják ezt a törvényt. Sőt, nem lesz népszerű amit mondok, de mivel az egészségügy nem rendelkezik elegendő pénzzel, részmegoldást jelentene a beteg hozzájárulása is. Értsük úgy, hogy a gyógyszerre szoruló fizesse meg az orvosság árát? Szó sincs a teljes összegről, azt javasoljuk, hogy a beteg gyógyszerenként öt koronát térítsen. Nagy a pazarlás, illetve a gyógyszerhalmozás. Nemrég egy elhunyt betegem hozzátartozói szatyornyi orvosságot adtak át, legalább 3 ezer korona értékben. Ha bevonnák a beteget a költségtérítésbe, a gyógyszerfogyasztásjegyzék nélkül is szabályozható lenne. Többször említette: ha létezne a diagnózisok kezelési kézikönyve, elejét vehetnénk a túlzott kiadásoknak. Mondok egy példát. A magas vérnyomást csökkenthetem a legmodernebb francia gyógyszerrel havonta 422 koronáért, de ugyanaz a hatás a 34 koronás cseh gyógyszerrel is elérhető. Ha létezne az úgynevezett kezelési útmutató, kötelezhetnének bennünket arra, hogy először az olcsóbb gyógyszert válasszuk, s csak ezután jöhetnének a drágábbak. Az illetékesek azt állítják, az országban túl nagy a gyógyszerfogyasztás, az egészségügyi kiadások 35 százalékát gyógyszerre kell költeni. Ez viszonyítás kérdése. Az EU országaiban sem költenek keveset, ám ott más az orvosságok összetétele. Szlovákiában a vérnyomáscsökkentő vagy -emelő, illetve szívgyógyszerek helyett a fájdalomcsillapítók és a nyugtatók fogyasztása is magas. A gyógyszerek 60 százalékát a körorvosok íiják elő, ám a gyógyszergyárak nem a magánrendelőkben, hanem a kórházakban és a szakorvosoknál lobbyznak. Őket ugyanis nem érdekli a gyógyszerek ára. Sok beteg kiváltja a drága orvosságot, amelyért nem fizet, de nem szedi be. Térjünk rá a konkrétumokra. Az asztmásokat kezelő allergológusok tiltakoznak az ellen, hogy a jegyzék nem tartalmazza a korszerű, gyorsan ható szereket. Az illetékesek szerint a régi szerekkel ugyanazt a hatást érik el. Ha az orvos nem a jegyzékben szereplő orvosságot írja fel, döntését meg kell indokolnia. A biztosító felülvizsgáló orvosa vagy elismeri az érveit, vagy a kezelőorvossal fizetteti meg a gyógyszer árát. Megkapták már a jegyzéket? Tudtommal nem. Nekem névtelenül valaki elküldött egy közel 1600 tételből álló jegyzéket, de nem tudom, hogy ez a hivalos SSA magas gyógyszerárak és az egyre emelkedő gyógyszerkiadások az orvosokat sújtják, s végső soron a . . betegeket. \\ változat-e. Van benne néhány érdekesség. Az allergiások tüneteit enyhítő, 306 koronás Zirtec kimaradt a jegyzékből, ám a 426 koronás Claritine benne van. Hol itt az ésszerűség?! Május elsejétől szép csendesen ismét emelkedtek a gyógyszerárak, egyes esetekben a különbség 30-40 korona. Miért drágul a gyógyszer? Mivel magyarázható, hogy Csehországban a külföldi gyógyszerek 30-40 százalékkal olcsóbbak, mint Szlovákiában? Az árképzés a pénzügyminisztérium hatáskörébe tartozik, ott dől el minden. A magas gyógyszerárak és az egyre emelkedő gyógyszerkiadások az orvosokat sújtják, s végső soron a betegeket. Ezért tiltakozunk. RÖVIDEN Lexa szalonképtelen Pozsony. Idén sem hívták meg Ivan Lexát a kelet-közép-európai titkosszolgálatok vezetőinek rendszeres találkozójára, mely Budapesten zajlott. A szlovák titkosszolgálat főnöke 1996-ban és 1997-ben sem kapott meghívót. Ezt megfigyelők például azzal magyarázzák, hogy ifjabb Michal Kováč elrablásánál a SZISZ segédkezett. A vele szembeni bizalmatlanságot gyakori oroszországi látogatásai és utolsó kínai útja is növeli, (ú) Elfogadták a beadványt Kassa. Az alkotmánybíróság formai szempontból megfelelőnek találta s besorolta a megtárgyalandó beadványok közé az ellenzéki képviselők keresetét, mely szerint az új választójogi törvény néhány rendelkezése alkotmánysértő. Egyelőre nem ismeretes, mikor kerül napirendre az ügy tárgyalása, és mikorra várható a döntéshozatal, (g-f) EBESZ-képviselők Szlovákiában Pozsony. Az EBESZ Emberi Jogok Irodájának képviselői tegnap megbeszélést tartottak az MKP három képviselőjével és áttekintették a szeptemberi választásokkal kapcsolatos kérdéseket. Duka Zólyomi Árpád, Csáky Pál és Petőcz Kálmán részletesen ismertettéka vonatkozó jogszabály hiányosságait, (sárp) Gyimesiék egyedül indulnak Pozsony. Egyedül indul a választásokon a Magyar Népi Mozgalom. Gyimesi György elnök esélyesnek tartja mozgalmát a parlamentbe kerülésre. A mozgalom listáján 132 jelölt szerepel, tíz százalékuk roma nemzetiségű. (SÍTA) 19 roma menekültstátust kapott Pozsony. Négy szlovákiai roma család, összesen 19 személy kapott Nagy-Britanniában menekültstátust, mert meggyőzték a bíróságot, hogy Szlovákia jogállamként csődöt mondott. A britek hozzáállása negatív az „idegenekhez, akik azért jönnek, hogy kihasználják a nagyvonalú szociális rendszert". De lehet, hogy további romák is pozitív elbírálásban részesülnek majd. (ú) 300 millióba kerül a választás Pozsony. 300 millió koronára becsüli a kormány az őszi parlamenti választások költségeit. Az összeg fedezi a szavazócédulák előállítását, a választási bizottságok tagjainak járó illetéket és a hírközlésre fordított kiadásokat. Az összeget az állami költségvetésből különítik el. (TA SR) Megszűnt a Munkásszövetség klubja Pozsony. Marián Polák, a Munkásszövetség parlamenti képviselője tegnap Ján Ľuptáknak, a párt elnökének bejelentette, hogy kilép a parlamenti klubból és a pártból is. Ezzel a frakció, megfelelő számú képviselő hiányában nem folytathatja tovább működését. (TA SR) Bíboros a hadgyakorlaton Szliács. Civil szervezetek vezetőinek, újságíróknak, egyházi méltóságoknak és a vezérkari főnök tanácsadó testületének mondott köszönetet tegnap Jozef Tuchyňa a szlovák hadsereg vezérkari főnöke. A vezérkari főnök kifejtette, az említett tanácsnak is nagy része van abban, hogy a hadsereg népszerűsége a lakosság körében meghaladja a hetven százalékot, (gaál) Sok érdeklődő jelent meg az ellenzéki vitaesten Elejét venni a diktátori módszereknek Álcár a maffiával is Petíciós szópárbaj VRABEC MARIA Nyitra. Mozdulni sem lehetett kedd este a nyitrai Régi Pékség Klubban, ahová 300 érdeklődőt vonzottján Lángoš, Ernest Valko és Štefan Hríb. Daniel Balko, a rendezvény társszervezője elmondta, ez a szokatlanul magas szám arról tanúskodik, hogy a nyitraiak nem hagyták magukat megfélemlíteni a kommandós akció által. A vitafórumon is leginkább a brutális drogkeresésről esett szó. Ernest Valko hangsúlyozta, az akcióval megsértették a rendőrségről szóló törvényt és a büntetőtörvénykönyvet. „Mečiarék újra csak azt bizonyították, hogy hatalmuk megőrzése érdekében semmitől sem riadnak vissza, még a maffiával is szövetkeznek" - mondta az alkotmányjogász. Ján Lángoš szerint a kommandósok betörése a klubba a legbrutálisabb rendőrségi akció volt 1989 novembere óta. „Talán csak Moszkvában és Chilében lehetséges, hogy kerületi parancsnokok különleges osztagokat irányítsanak - mondta Lángoš. Hozzátette: „a hadseregen belül alakítunk ki egy terrorista-ellenes csoportot, a rendőrökről pedig lerántjuk az álarcot." Az est vendégei megígérték, azon lesznek, hogy a Mečiar rendszer bűnei ne merüljenek feledésbe. Kvarda az önkormányzatok helyzetéről Program és valóság ÚJ SZÓ-HlR Pozsony. Óriási eltérés mutatkozik a kormányprogram önkormányzatokra vonatkozó része és a négy év alatt foganatosított intézkedések között - véli Kvarda József. Az MKP önkormányzati tanácsának elnöke rámutatott, az ígéretekkel ellentétben nem került sor a hatalom decentralizálására, sőt az államigazgatás rátelepedett a kerületekre és a járásokra. Az új területi beosztásnál nem a polgárok érdekei érvényesültek, a törvény a DSZM akkori kerületenkénti támogatottságából indult ki. Csorbultak az önkormányzatok és az iskolaszékek jogkörei. A kormány azért vonta össze az állami hivatalokat, hogy központilag irányíthassa azokat. Az egyik legnagyobb hiányosság, hogy a kormány nem ratifikálta az önkormányzati és regionális chartát, (hzs) SIDÓ ÁRPÁD Pozsony. A parlament tegnapi ülésén vita nélkül jóváhagyta a Nemzeti Vagyonalap gazdálkodásáról szóló jelentést. Az SZDK és az MK igazságos választójogi törvényt, közvetlen elnökválasztást és az alkotmányos válság elkerülését követelő petíciójáról heves szópárbaj alakult ki. Mikuláš Dzurinda (SZDK) köszönetet mondott a félmülió aláírónak. Kifejezte reményét, hogy a közvetlen elnökválasztás törvényerőre emelése a választások utáni parlament első feladata lesz. Leszögezte, még ezen az ülésen jóvá kell hagyni az államfői jogkörök átruházását a ház elnökére, hogy elejét vegyék a diktátori módszereknek. Ľudovít Černák (SZDK) bírálta, hogy a petíció csupán az antidemokratikus választójogi törvény elfogadását követően került a honatyák elé. Alica Bieliková (DSZM) kirohant Černák ellen, azt állította: a DU volt politikusa hazudik. Az ügyészség tevékenységének és a törvényesség állapotának beszámolójakor Peter Weiss és Robert Fico (DBP) a közelmúlt botrányaira emlékeztetett. Elemezte a kormányfő pénzmosásra utaló kijelentését és az áttekinthetetlen magánosítást. Michal Val'o legfőbb ügyész több bíráló megjegyzéssel egyetértett, de leszögezte, a közbiztonság terén nem beszélhetünk általános félelemről, mivel azt mesterségesen szítják. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Ľubomír Solárt, a Kelet-szlovákiai Vasmű alelnökét és elnökségi tagját választotta meg tegnap a parlament a Rádió- és Televíziótanács tagjává. A titkos szavazásban a DSZM jelöltjére 67 képviselőből 55-en szavaztak, s így ő foglalhatja el Peter Alakša helyét, aki még május elején leJóváhagyták az ellenzéki megállapodást Zöld utat kapott a Zeman-lcormány Ozogány nem lesz a Rádió- és Televízótanács tagja Győzött a DSZM jelöltje mondott a tagságról. Solár végzettségét tekintve közgazdász, tehát a képviselők nem teljesítették a tanács elnökének, Peter Jurášnak kérelmét, aki jogászt akart a tanácsba. A megüresedett helyre egyébként négy jelölt pályázott: Marián Kňažko (Matica slovenská), Ladislav Bariak (Szlovák Televíziós Alkotók Uniója) és Ozogány Ernő (MKP). (sárp) ČTK-HÍREK Prága. Mind a Václav Klaus vezette PDP, mind pedig a választásokon győztes szociáldemokraták vezető testülete jóváhagyta tegnap az úgynevezett ellenzéki megállapodást. A dokumentumot ma írják alá, s ezzel megnyílik az út a szociáldemokrata kisebbségi kormány felállása előtt. Klaus tegnap nem akart nyilatkozni a részletekről, mert - mint mondotta - az aláírás után úgyis nyilvánosságra hozzák az okmányt. Csupán azt ismételte meg, hogy ez a megállapodás az egyetlen olyan lehetőség, amely hosszabb távon stabilizálhatja a politikai helyzetet Csehországban, s utalt arra, hogy az okmány rögzíti az alkotmányos tisztségek elosztásának módját a két párt között. Az egyes nyilatkozatokból kiderül, hogy a megállapodással Klaus lényegében biztosította a PDP számára a beleszólást a legfontosabb bel- és külpolitikai kérdésekbe. Václav Klaus jellemzése szerint a megállapodás érvényességének időbeni korlátai nincsenek. Azt mondotta, a PDP azzal, hogy tolerálni fogja a szocdem kormányt, nem kívánja befolyásolni, hogy azok milyen kormányprogrammal álljanak elő a parlamentben. „Bizonyára sok olyan dolgot fog tartalmazni, amitől majd égnek áll a hajunk, de ellenzéki megállapodást írunk alá, nem pedig koalíciósat" - szögezte le. Miloš Zeman ma tájékoztatja Václav Havelt kormányalakítási tárgyalásainak eredményeiről, s az államfő minden bizonnyal bejelenti, hogy a jelenlegi kabinet lemondása után Zemant nevezi ki új kormányfőnek. De csak július 15-e után, amikoris összeül az új képviselőház és megválasztja a tisztségviselőit. A két nagy párt megállapodását Jan Rumi Szabadság Uniója is, meg Josef Lux kereszténydemokratái is bírálták. Lux szerint a Klaus bábáskodásával létrejövő szocdem kormány nem lesz hosszú életű, a megállapodás csak addig lesz érvényes, ameddig Klaus akarja. Václav Klaus pedig tegnap bejelentette, hogy egy PDPárnyékkormány létrehozását fontolgatja, de erről az elképzeléséről még nem konzultállt pártjának vezetőivel.