Új Szó, 1998. június (51. évfolyam, 124-149. szám)
1998-06-10 / 132. szám, szerda
ÚJ SZÓ 1998. JÚNIUS 10. RÉGIÓ 3 Mi legyen a hulladékkal? TORNA A Bódva menti községekben óriási gondot okoz a hulladéktárolás. Torna önkormányzata is sokat foglalkozik mostanában ezzel a problémával, ugyanis a tornaújfalui határban lévő szeméttelep megtelt, a jászói korszerű hulladéktározó használata pedig sok pénzbe kerül. - Nincs más lehetőségünk, Jászóra kell szállítani a szemetet, ám a tonnánkénti díj ott 750 korona, s ezen felül a fuvarköltség is terheli az ezzel járó kiadásainkat. Számításaink szerint a háromezer lakosú településünknek évente egymillió koronájába kerülne, ha Jászóra szállítanánk a szemétet. Ez óriási összeg - mondta lapunknak Bartók László polgármester. Ez a helyzet arra kényszeríti az önkormányzatot, hogy gazdaságosabb megoldást keressen, találjon. - Szeretnénk bevezetni a szeparált hulladékgyűjtést, vagyis fokozatosan elérni azt, hogy minden házban, minden családban külön zsákba tegyék mondjuk a kidobásra szánt papírt, üveget, fémet, s külön edénybe a konyhahulladékot, illetve a helybeli komposztolásnál felhasználható anyagokat. Mert ugye, miért szállíttassuk sok pénzért Jászóra a helyben is feldolgozható, megsemmisíthető hulladékot?! Gondolom, minden helyi lakosnak érdeke, hogy falunknak az évi szemételhordás ne egymillió koronájába kerüljön, hanem csak fél millióba. Remélem, a közös igyekezet meghozza a várt eredményt - hangsúlyozta a polgármester. (g-f) Kirándulás a gyermekotthon lakóival Örömet szerzett JÓKA A gyermekotthonban nevelkedő gyerekeknek a csillagot is lehozhatjuk az égből, családjukat nem pótolja semmi. Viszont mindig és bármilyen körülmények közt tudathatjuk velük: szeretjük őket. Számukra ez többet ér bármilyen ajándéknál. A szeretet vezérelte azokat az embereket is, akik a somotjai gyermekotthon lakóinak szerettek volna kellemes perceket szerezni az elmúlt hét végén. Németh Imre, a somorjai Régi Zenei Napok szervezője úgy döntött, a rendezvény egyik koncertjének bevételét a gyermekotthon lakói javára fordítja. A gyerekek így jutottak el Jókára, ahol egy rancson lovagolhattak, úszkálhattak a Kis-Dunában, megnézhették, hogyan működik egy valódi vízimalom, s még egy koncertet is meghallgattak. A kiránduláson az Új Szó is jelen volt - feltehetően nem utoljára. (la) NAGYMIHÁLY Kihasználatlan gyógyforrások A hatvanas és hetvenes években a kőolajkutatók által végzett próbafúrások közben több termálvízlelőhelyre bukkantak az Ung és a Laborc folyó környékén is. A jódot tartalmazó gyógyvíz hasznosítása azonban mindmáig kihasználatlan maradt. A "Nagymihályi Járási Hivatal regionális fejlesztési osztályának tájékoztatása szerint pénzhiány miatt erre a közeljövőben nem is kerül sor, hacsak vállalkozók részéről nem mutatkozik ez iránt érdeklődés, (kat) 1POLYNYÉK Az OK '98 kampányról A dunaszerdahelyi Fórum Intézet tájékoztatást tart az őszi parlamenti választások tisztaságának megőrzése érdekében kezdett OK '98 kapmányról polgármestereknek, regionális politikai vezetőknek, közéleti személyiségeknek és a helyi sajtó képviselőinek. Előadó: Tuba Lajos. Helyszín: a helyi művelődési ház, 9.30. (ú) RIMASZOMBAT Elfogták a betörőket A rendőrség a napokba fogta el azt a három személyt, akik májusban több betörést követtek el a járási székhely közelében. Főleg a kurinci tó partján levő víkendházakat fosztogatták előszeterettel, de ők törtek be többek közt a rimaszombati HÁRS vendéglőbe is. (f-s) Több tízmillió koronával tartozik a szövetkezeteknek, a szociális biztosítónak és a volt alkalmazottaknak Elsinkófált vállalat Évente egymillió koronába kerülne a szemét elszállítása Új felmérés Tönkrement a Rozsnyói Tejfeldolgozó Üzem, amely több tízmillió koronával tartozik a mezőgazdasági szövetkezeteknek, a szociális biztosítónak és a volt alkalmazottaknak. KMOTRIK PÉTER A vállalat, amely a Kassai KeletSzlovákiai Tejfeldolgozó Üzem tulajdona volt, 1993-ban a vagyonjegyes privatizáció során részvénytársasággá alakult. A részvények jelentős hányada befektetési alapok és néhány magánszemély tulajdonába került. Az üzem 1989-ig több mint 30 millió liter tejet dolgozott fel évente, különféle tejtermékeket gyártott, az 1995-ös évet viszont már 20,5 millió korona veszteséggel zárta, 1996-ban pedig még 10 millió veszteséget produkált. Az elbocsátott dolgozók szerint a veszteség fő oka az akkori vezetés ésszerűtlen gazdaságpolitikájában rejlik - üzletláncot hoztak létre a járásban termékeik forgalmazására, a pénz jó része azonban elúszott a boltok berendezésére és a saját termékeiken felüli raktárkészletre. A zólyomi LU TRADE Részvénytársaság az egyik befektetési alap segítségével 1996ban megszerezte az üzem részvénytöbbsége feletti ellenőrzést. Ezután egyik napról a másikra a zólyomiak tulajdonába került a vállalat vagyona - kivéve a c£g leaszfaltozott területét, az épületekben lévő villanyvezetéket és a vízelosztó állomást, valamint a krasznahorkaváraljai motelt, amely a tejüzemé maradt. A tejfeldolgozás 1997 júniusában állt le, elbocsátották a dolgozókat - csupán a sajtgyártást folytatta az LU TRADE júliEredetileg száz ember dolgozott az üzemben (A szerző felvétele) us elsejétől 39 alkalmazottal, akiknek egyre nagyobb késéssel fizettek. Tavaly, egy hónappal azután, hogy az LU TRADE vette át a sajtgyártó részleget, megjelent az üzemben a losonci LU MILK vállalat öt alkalmazottja, hogy elsajátítsák a Kaskaval sajt addig titokként kezelt gyártási technológiájának folyamatát. Mint az LU MILK egyik vezetőjétől megtudtuk, ők csak üzleti kapcsolatban álltak az LU TRADE céggel - tejet adtak a rozsnyóiaknak az általuk gyártott sajtokért. A cég nekik is adósuk maradt. A 39 alkalmazottat 1998. április végén elbocsátotta az LU TRADE - a fizetésükből levont, de az intézményeknek el nem küldött többhavi biztosításuk, kéthavi bérük és a végkielégítés kifizetése nélkül. Ráadásul az utolsó hónapokban, a termelés leállása miatt, csak a bérük 60 százalékát kapták volna - ha fizetett volna nekik az LU TRADE tulajdonosa, Hell Hubert zólyomi lakos. így a munkaügyi hivatal ebből az összegből számította ki számukra a segélyt, ami egyeseknél még a 2300 koronát sem haladja meg. Az alkalmazottak egy része jogi úton próbál pénzhez jutni, mások feladták. Hell Hubert zólyomi irodája közben megszűnt, senki sem veszi a telefont. A rozsnyói üzemben jelenleg négy raktár üzemel, egy élelmiszerbolt és egy hentesüzlet. Megkérdeztem a hentest: ő most is az LU TRADEnek küldi a bérleti díjat - hogy milyen módon és hova, nem volt hajlandó elárulni, ez üzleti titok, mondta. Idén tavasszal a Szlovák Takarékpénztár lefoglaltatta a már leállt sajtkészítő részleg gépsorait, és szintén jogi úton próbálja majd visszakövetelni a tartozásokat. A többi hitelező valószínűleg szintén perelni fogja az LU TRADE-et jogtalan vagyonátruházás miatt, hogy legalább a kölcsönök egy részét visszakaphassák. Eredetileg 100 ember dolgozott az üzemben. Egyesek szerint a vidék aránylag vegyszermentes legelőinek köszönhetően a rozsnyói tejüzem termékei az egyik legjobb minőségűek voltak. Sajtjaikkal külföldi díjakat nyertek hajdanán... Egyre több a tüdőbeteg A legutóbbi felmérések szerint a Szobránci járásban az országos átlag háromszorosát is meghaladja a tüdőbetegek száma. Az utóbbi egy évben több mint hatezer személynél végeztek tüdőszűrést, az eredmények szerint a tuberkulózis leginkább a szlovák-ukrán határ menti településeken a legelterjedtebb, főleg a szociálisan hátrányos hely- Játszottak, lovagoltak, pancsoltak a Kis-Dunában, s még egy konzetű embereket sújtja, (k-t) certet is meghallgathattak. (A szerző felvétele) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: JOBBÁRA DERÜLT ÉGBOLT, 28-32 FOK ORVOSMETEOROLÓGIA Az időjárás kedvezően hat közérzetünkre, teljesítőképességünkre, illetve összpontosító készségünkre is. Ennek ellenére hamarabb elfáradunk. Az érzékenyek kerüljék a tűző napon való hosszabb tartózkodást. Panaszokra kell számítaniuk azoknak, akik nehezen viselik el a szellemi és fizikai megerőltetést. Lassabban reagálhatunk, ezért fokozódik a balesetveszély. Migrénes jellegű fejfájás, depresszió és asztmás rohamok is jelentkezhetnek. Holnap kedvezőtlen lesz a fronthatás. A Nap kel 04.54 - nyugszik 20.49 órakor. A 1-Iold kel 20.53 - nyugszik 05.25 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 350, árad; Medve: 210, árad; Komárom: 250, árad; Párkány: 160, árad. ELŐREJELZÉS Túlnyomóan derült lesz az ég. Északon és keleten előfordulhat zápor vagy zivatar. A kora délutáni hőmérséklet 26 és 30 fok között, délen 32 fok körül alakul. A délkeleti, déli szél megélénkülhet. Csütörtökön változóan felhős idő valószínű, és főleg nyugaton lehet csapadák. Pénteken borult, esős, hűvösebb időre számíthatunk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 17, a legmagasabb nappali holnap 27 és 31, holnapután 19 és 23 fok között, keleten 25 fok körül várható.