Új Szó, 1998. május (51. évfolyam, 100-123. szám)

1998-05-02 / 100. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1998. ÁpriliS 2. Sport/TÉvé és rádIÓ - csütörtök Holnap a Párkány tőszomszédságában élő ebediek a község önállósulásáról szavaznak Vége a kényszerházasságnak? A Párkány tőszomszédságá­ban fekvő Ebed községet 1976-ban az ott élők meg­kérdezése nélkül közigaz­gatásilag a Duna-parti vá­roshoz csatolták. Az idén, március 12-én a városi kép­viselő-testület az ebediek petíciója alapján május 3-ra népszavazást írt ki a község Párkánytól való elszakadá­sáról. KAMONCZA MÁRTA Nagy Tibor, Párkány alpolgár­mestere az egyike annak az öt ebedi képviselőnek, akik a 30 ta­gú párkányi önkormányzatban dolgoznak. Az alpolgármester meggyőződése: Ebed lényegesen jobban járna, ha különválna Pár­kánytól. „A falu most nagyon jó alapokkal indulna az önállósodás útján, miután az utóbbi 8 évben több olyan beruházás is elkészült Ebeden, melyre egy ilyen kisköz­ség önállóan képtelen lett volna" - állítja az alpolgármester. El­mondása szerint több mint 5 mil­lió koronába került Ebeden a földgáz, 5 millió 800 ezerbe pe­dig az ivóvíz bevezetése. Ezen felül az utóbbi néhány évben ut­cákat újítottak fel, 500 ezer koro­nát költöttek a közvilágításra, 150 ezret pedig a hangszórókra. Könözsi László a városi képviselő­testület tagja szintén azon a véle­ményen van, hogy Ebed jobban járna, ha most sikerülne külön­válnia Párkánytól. Mint mondja, a köZség különválását gazdasági és társadalmi okok is indokolják. „Ebed egy évben mintegy 3,5 mil­lió korona bevételre számíthat a polgárok adójából" - véli Könö­zsi. „Ismerve a város pénzügyi helyzetét nyilvánvaló, hogy Ebedre a jövőben nemigen jut pénz. Egyebek mellett azért sem, mert Párkány most kezd bele egy 40 millió koronás központi gáz­Ebed a környéken elitfalunak számított. kazánház építésébe. A számítá­sok azt mutatják, hogy ha fejlesz­teni akarjuk községünket, akkor ezt csak különválva tehetjük meg" - teszi hozzá. Ami a társa­dalmi okokat illeti, Könözsi sze­rint a Párkányhoz csatolás előtt Ebed a környéken elitfalunak szá­mított. Pezsgő tárasadalmi és kul­turális élet zajlott a községben. Miután Ebedet 1976-ban Pár­kányhoz csatolták, a falu fokoza­tosan kezdett lezülleni. Elkerült a szövetkezet, az iskola. Semmi­lyen szervezőerő nem maradt a faluban. Április utolsó vasárnap­ján falugyűlést tartottak Ebeden. Ezen három környékbeli polgár­mester: a nánai, a muzslai és a barti a mintegy 100 jelenlévő előtt egy önálló község gazdasági dolgait ecsetelte. Ahhoz, hogy a község különváljon Párkánytól az első feltétel: a 860 választásra jogosult ebedi polgár legalább fele vasárnap elmenjen szavazni és igennel voksoljon a fa­lu önállósulására. Ha ez így lesz, akkor megvan az esély arra, hogy a kormány - ebben az esetben a végszót neki kell kimondania - jó­váhagyja ezt a döntést. A PEP nyitrai vezetője nem kíváncsi a szakadárokra Sole az érdeklődő A hét elején a Nyitrai Mezőgaz­dasági Intézet épületében tartot­ta alakuló ülését a Polgári Egyet­értés Pártjának kerületi szerve­zete. A hatvankilenc küldöttnek Rudolf Schuster elmondta, nem számított ilyen érdeklődésre, mi­vel a közvélemény-kutatások szerint a párt a Nyitrai kerület­ben a legkevésbé népszerű. A ke­rület több ismert politikai szemé­lyisége is jelezte neki, hogy sze­retne átlépni az új pártba, és sze­rintük ennek csak örülhet, mert számára nem az eddigi politikai hovatartozás, hanem a szakérte­lem a mérvadó. A konferencia résztvevői Vojtech Demeš 41 éves mérnököt választották meg Csütörtökön délelőtt a Duna Menti Múzeum főépületében Milan Kopčok, a Szlovák Hajó­gyár Rt. vezérigazgatója nyitot­ta meg a fennállásának 100. év­fordulóját ünneplő hajógyár történetét bemutató kiállítást. „Változtak a tulajdonosok, vál­toztak az államhatárok, válto­zott a társadalmi berendezke­dés, a hajógyár azonban mindig hajógyár maradt, amely megél­hetést biztosított többezer em­bernek" - húzta alá beszédében a vezérigazgató. A környék ma a párt kerületi szervezetének el­nökévé. Az új elnök, aki az Iparo­sok, Vállalkozók és Földművesek Uniójának országos alelnöke volt eddig, Schuster hívó szavaival el­lentétben azt mondta, hogy in­kább ismeretlen, új arcokkal sze­retne együttműködni, nem olyan szakadárokkal, akik más pártok­ban nem tudtak érvényesülni. Felvetésünkre, hogy ő maga is egy másik politikai szubjektum­ból igazolt át a PEP-be azt vála­szolta, az unióban csak elméleti síkon foglalkoztak a gazdasági problémákkal. A PEP-ben van esély a gondok gyakorlati megol­dására, úgy látja, itt tömörülnek a legjobb szakemberek, akiknek már elegük van az üres politikai szócsatákból, (v. m.) is legnagyobb ipari létesítmé­nyének történetét bemutató ki­állítás megnyitóján többek kö­zöttjelen volt Pásztor István ko­máromi polgármester is. Teg­nap a 7. Komáromi Napok kere­tén belül a városban egyebek mellett egésznapos majálist ren­deztek. Délután a Tiszti Pavilon dísztermében megrendezték a Miss Média szépségversenyt. Ma a keresztény ifjúsági közös­ségek országos találkozójával folytatódik a rendezvénysoro­zat. Jó Pásztor vasárnapján pe dig az imanappal ér véget a 7. Komáromi Napok, (kamoncza) NYITRA Nyitrán az idei május elsején is Szlovákia Kommunista Pártja volt a főrendező, az ünnepi mű­sorból pedig nem hiányzott a fel­vonulás és Lenin szobrának meg­koszorúzása sem. Igaz a menet­ből hiányoztak a nyakkendős út­törők, csak mintegy félszáz idős ember vonult egy raktárudvarig, ahol a nagy orosz forradalmár szobra áll 1990 januárja óta. A koszorúzás és az alkalomhoz illő versek után a kommunisták egy közeli vendéglőbe tértek be ma­jálisozni. Nagyobb akciót szerve­zett május elsejére a Demokrati­Az Érsekújvári járásbeli község­ben tegnap Mérföldkövek II. címmel megkezdődött a szlová­kiai magyar helytörténészek II. országos találkozója. A rendez­vényt Száraz József Udvard pol­gármestere nyitotta meg. Ron­csol László pozsonyi író A sza­badságharc emlékei, emlékhe­lyei című Görföl Jenő fotóiból ké­szült kiállítást nyitotta meg. A délelőtt folyamán Csorba László budapesti történész tartott elő­adást a mintegy száz fős közön­ség előtt A szabadságharc ese­ményei a Felföldön címmel. Rá­day Mihály, művészettörténész, filmrendező, ismert műemlékvé­kus Baloldal Pártja, amely ezúttal Nyitrán rendezte meg a Zene, tánc, kolbász című korteskedő műsorát. Az ünnepi szónok Robert Fico volt, de mondandójá­ban csak addig jutott el, hogy re­méli „az SZDK továbbra is ilyen tétova marad, a magyar pártok pedig még pár hónapig civakod­nak, mert ezzel mind a DBP-nek dolgoznak." Úgy tűnik, az égiek viszont nem dolgoztak a DBP­nek, mert ekkor szakadni kezdett az eső és a hatalmas zápor elmos­ta a színes plakátokat, beáztatta a hangosító berendezést, eláztatta a ponyvasátrakat, de még a kol­bászokat is. (vrabec) dő az emlékhely vagy csak emlék címmel tartott előadást. Ezt kö­vetően mutatták be Ráday Mi­hály televíziós műsorát az 1848/49-es szabadságharc szlo­vákiai emlékhelyeiről. A délután során Ladislav Salay történész 1848-as legendáiról tartott elő­adást. Végh László somorjai le­véltáros és Koncsol László író a szabadságharc eseményeiről, a szlovákiai magyar irodalom és sajtó tükrében címmel mondta el gondolatait. A rendezvényen megjelent Dobos László, a Ma­gyarok Világszövetsége Kárpát­medencei Régiójának elnöke, Bauer Edit, Köteles László, Rózsa Ernő és Bárdos Gyula parlamenti képviselő, (-cza) Szlovákiai magyar helytörténészek II. találkozója A forradalom jegyében KOMÁROM NAGYKÜRTÖS Fogyófélben a gyógyszerek A betegbiztosítók fizetésképtelensége miatt már csak egy, ma­ximum két hétre elegendő gyógyszerkészlettel rendelkeznek a Nagykürtösi járás gyógyszertárai. A biztosítók néhány napja ugyan törlesztették adósságuk egy részét, de az épp csak a leg­szükségesebb gyógyszerek megvásárlására volt elegendő. Amennyiben a helyzet nem változik, a gyógyszertárak hama­rosan gyógyszer nélkül maradnak - közölte Peter Mihálik, a Regionális Gyógyszerészeti Kamara elnöke. (SITA) DUNASZERDAHELY Kézigránát az iskolatáskában Az egyik dunaszerdahelyi magániskola igazgatónője szerdán a rendőrséghez fordult segítségért, mivel az egyik 15 éves diák­lány táskájában működőképes, jugoszláv gyártmányú kézigrá­nátot találtak. A diáklány elmondta, hogy azt egy 28 éves vágsellyei fiatalembertől lopta el, nála tett látogatása alkalmá­val. A ldskorút tiltott fegyvertartással vádolják, a kézigránátot a rendőrségi pirotechnikus hatástalanította. (SITA) Vizsgálati fogságban a tűzszerész A Dunaszerdahelyi járásban kilenc kilogramm TNT robbanó­anyagot találtak hétfőn egy éjjeli ellenőrzés során a rendőrök egy autóban. A Fiat vezetőjét vizsgálati fogságba helyezték. (TA SR) SZLMŐ Hagyományteremő majális a falu terén Az Érsekújvári járásban lévő község apraja-nagyja megjelent teg­nap délután az önkormányát által szervezett majálison. Morvái István, a 2240 lakosú település polgármestere elmondta: a majá­list már 2. alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezik. Az éjszakába nyúló, utcabálban végződő programon kultúrmű­sor, különböző sport- és ügyességi verseny szerepelt, (km) IZSA Nagy érdeklődés a lovasnapon Az 1650 lelket számláló, komáromi járásbeli községben tegnap az önkormányzat és a Csemadok helyi szervezete már a 9. alka­lommal rendezte meg a lovasnapot. Valószínűleg a kellemes, napsütéses idő is közrejátszott abban, hogy a rendezvényt az idén különösen nagy érdeklődés kísérte. A helybéliek és a kör­nyékbeli települések lakói is ellátogattak a lovasnapra, amely ke­retében felléptek hagyományőrző csoportok, volt kirakodóvásár és érdekes bemutatót tartottak az izsai lovasklub tagjai, (km) Besztercebányán a minap zajlottak az ifjú kéményseprők záróvizs­gái. (TA SR-felvétel) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: VÁLTOZÓAN FELHŐS ÉGBOLT, 16-20 FOK Egészségi prob­lémákra szá­míthatnak a mozgásszervi megbetegedé­sekben szenve­dők. Különösen a reumások álla­pota sínyli meg a változékony időjárást, intenzív fejfájások je­lentkezhetnek azoknál a szemé­lyeknél, akiknek a hátgerincük­kel, nyakcsigolyáikkal van baj. A szív- és érrendszeri megbetege­désekben szenvedőkre kifejezet­ten kedvezően hat a mostani idő­járás. Azokon a helyeken, ahol zi­vatar lesz, az időjárásválto­zásokra érzékeny emberek köz­érzete átmenetileg rosszabbodik. A Nap kel 05.34 - nyugszik 20.05 órakor. A Hold kel 10.56 - nyugszik 01.18 órakor. Ózon: Szlovákia felett tegnap 370 Dobson-egységet mértek, ami 3 százalékkal kevesebb a sokévi átlagnál. ELŐREJELZÉS Napközben megnövekszik a felhőzet és az ország túlnyo­mó területén záporeső, eső, helyenként zivatar valószínű. A legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 11 és 7 fok között, a leg­magasabb nappali hőmérséklet 16 és 20 fok között alakul. A dé­li országrészben a nappali csúcs­hőmérséklet 1 vagy 2 fokkal még ennél is magasabb lehet. A hegyekben 1500 méteres ten­gerszint feletti magasságban 7 fok várható. Mérsékelt, időn­ként megélénkülő déli, délkeleti szél. Hétfőn • Mit keres„Gyuzsó" • Papnak szánták a francia • Interjú a magyarok Révkomáromban? sztárfocistát szamurájával ORVOSMETEOROLÓGIA Vasárnapig tart a Komáromi Napok rendezvénysorozat Kiállítás és majális UDVARD Szlovákia Kommunista Pártja volt a főrendező Eső áztatta ünnepség

Next

/
Oldalképek
Tartalom