Új Szó, 1998. március (51. évfolyam, 50-75. szám)
1998-03-20 / 66. szám, péntek
Péntek, 1998. március 20. Ára 7 korona VÉLEMÉNY Dalolva vonulhatnak Ha nem is az utolsókból, de a másodikokból igazán könnyen lehetnek elsők. S hogy garantált legyen a siker, a pártalapító atyák maguk közé fogadták az ország első tenorját. így már biztos, hogy szép számban és dalolva vonulhatnak be az új parlamentbe. 2. oldal POLITIKA Interjú Zachariás Istvánnal A törvénytervezet rendelkezik ugyan a regionális parlamentek létrehozásáról, de ezeknek a testületeknek döntési jogkört nem ad. Egyfajta tanácsadó szervnek, azaz a kerületi államigazgatási hivatal alárendeltjének tekinti őket, s gazdálkodási lehetőséget sem biztosít számukra. 5. oldal „A törvénynek csak akkor van értelme, ha nem formális." Fellendíteni a losonci régiót A Szlovák Kereskedelmi és Ipari Kamara losonci regionális irodája területfejlesztő programot dolgozott ki. Ennek lényege, hogy gazdasági övezetet szeretne kialakítani a Poltári, a Losonci, a Rimaszombati és a Nagyrőcei járás területén. 6. oldal KULTÚRA Tanulmányok a kétnyelvűségről A szaktárca alig tesz valamit a magyar iskolákon belül folyó szlovák nyelvoktatás korszerűsítéséért. 9. oldal IDŐJÁRÁS Túlnyomórészt borult lesz az idő, sok helyütt havazásra számíthatunk. A nappali hőmérséklet 3 és 7 fok között alakul. 3. oldal már mobiltelefonok is a GLOBTEL márkaboltjaiban Közelebbi információk 0905 445544 VK-168 51. évfolyam, 66. szám Amint várható volt: a parlament tegnap sem választotta meg az új államfőt Húslca és Kalman lehetséges jelöltek? Pozsony. A második forduló második körében sem sikerült a szlovák törvényhozásnak köztársasági elnököt választania. MOLNÁR NORBERT Ladislav Ballek, a Demokratikus Baloldal Pártja jelöltje a szükséges 90 helyett 50 szavazatot kapott, ám a voksolás idején nem tartózkodott a parlamentben. Milan Fogaš vasúti jelzőőr jelölését Miroslav Kočnár független képviselő visszavonta. Mint mondta, így tiltakozott az ellen, hogy a parlament elnöke már korábban kihirdette az elnökválasztás harmadik fordulójának időpontját. Kočnár bejelentette: mivel eddigi jelöltjeit keményen bírálták nem megfelelő műveltségük miatt, a harmadik fordulóban egy hölgyet, szakmájára nézve altatóorvost jelöl az elnöki tisztségbe, azonban szerinte jelenleg sem az ellenzék, sem a kormánypártok nem akarnak elnököt választani. Közvetlenül a tegnapi szavazás után a Munkásszövetség parlamenti frakciója váratlanul bejelentette, hogy Jozef Kalman miniszterelnök-helyettest indítják az államfőválasztás harmadik fordulójában, azonban erről a döntésről még konzultálnak koalíciós partnereikkel. Maga Kalman sem adott még végleges választ, nem tartotta kizártnak, hogy elfogadja a jelölést. De még ennél is nagyobb szenzáció: nem biztos, hogy Vladimír Mečiar lesz a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom jelöltje, hiszen a tegnapi hírek szerint Augustín Marián Húska parlamenti alelnök jelölését is komolyan fontolgatja a legnagyobb kormánypárt. Nemrégiben még arról volt szó, hogy Húska, a DSZM főideológusa a Vatikánba megy nagykövetnek. Húska is azt mondta, nem kizárt, hogy indul az elnökválasztáson, sőt nem fél a lehetséges ellenfelektől sem. „Ami szellemi képességeimet illeti, úgy gondolom, hogy még nem jelentek meg tartós hanyatlásra utaló jelek"- mondta a parlament alelnöke, hozzátéve, hogy alkalmasnak érzi magát az elnöki tisztségre. Jozef Prokeš nemzeti párti képviselő kijelentette, hogy pártja is támogatná Húska jelölését. Mečiar tévényilatkozata szerint „Magyarország a nemzetiségek temetője" A koszovói albán diákok tegnap ismét tüntettek: délig a földön ülve, majd pontban tizenkettőkor felállva kulcscsörgetéssel akarták „felébreszteni" a nemzetközi közösséget. Hírösszefoglalónk a 4. oldalon. (ČTK/AP) Az utolsó lépés a törvény végső változatától függ Bejegyezték az MKP-t ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Bejegyezték tegnap délután a belügyminisztériumban a Magyar Koalíció Pártja nevű választási tömörülést - nyilatkozta lapunknak Mészáros Lajos ügyvéd. Ez azt jelenti, hogy a párt alapszabálya jogilag és tartalmilag megfelel a kívánalmaknak. Most már az a kérdés, milyen lesz a választójogi törvény végső változata. Az MKP a kettős tagságon alapszik, tehát jelenlegi formájában a törvénytervezet nem tenné lehetővé a választásokon való szereplését. Mészáros szerint ezért a többi lehetőséget is ki kell dolgozni, az utolsó lépést majd a jogszabályról szóló szavazás után kell megtenni. Mint ismeretes, a választási párt mellett a másik két alternatíva: a szövetségi párt létrehozása és a közös listán történő indulás, (sárp) Még mindig eszméletlen a meglőtt kiskatona Mozgásképtelen is maradhat... ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Még mindig eszméletlenül fekszik a nyitrai kórház intenzív osztályán a kedden éjszaka meglőtt kiskatona, Miroslav Beláš. (Tegnapi számunkban tudósítottunk az elképesztő esetről: R. T. őrmester részegen lőtt rá az áldozatra a felsőköröskényi laktanyában.) A kórházban megtudtuk: a golyó az orrüreg alatt hatolt az arcába, egy nyakcsigolyát teljesen szétroncsolt, és a gerincvelőt is megsértette. A kórházban a katonát rögtön gépekre kapcsolták, de azóta sem tért magához. Felmerült az a lehetőség, hogy az érsekújvári kórház idegsebészetén megműtik, mert jobb a felszereltsége, de a fiatalember nincs szállítható állapotban. Az orvosok szerint ha életben is marad, mozgásképtelen lesz. A szülei még aznap éjjel Nyitrára utaztak, a katonaság biztosított szállást számukra és azóta is a fiuk mellett vannak. A Nyitrai Kerületi Vizsgálóhivatal a katonai rendőrséggel és az ügyben létrehozott parancsnoki bizottsággal folytatta a nyomozást. Imrich Modrockýtól, a hadsereg vezérkarának sajtófőnökétől megtudtuk: az ügyet már átadták a katonai ügyésznek, de még folynak a kihallgatások is. Vélhetőleg néhány hétbe beletelik, amíg minden részletre fény derül, (vrabec) A magyarországi kisebbségek parlamenti képviseletéről Dutroux nem pedofil HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Szlovákiában alaposan felborzolta a kedélyeket az, hogy a magyar Országgyűlés nem fogadta el a magyarországi kisebbségek parlamenti képviseletéhez szükséges törvénymódosításokat. Vladimír Mečiar kormányfő a Szlovák Televízió Hogyan tovább, miniszterelnök úr? című szerda esti műsorában például Magyarországot a nemzetiségek temetőjének nevezte. „A külügyminisztérium sajnálattal és csalódással vette tudomásul a magyar parlament döntését" - közölte Milan Tokár, a tárca szóvivője. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmat is felháborította, hogy a magyar Országgyűlés nem fogadta el a kisebbségek képviseletét biztosító törvényt. Ivan Hudec kulturális miniszter a mozgalom tegnapi sajtóértekezletén kijelentette: a magyarországi kisebbségek nincsenek olyan helyzetben, hogy nélkülözni tudják ezt a jogszabályt. Hudec szerint Pozsony azért nem készít elő ilyen törvényt, mert nincs rá társadalmi igény. A szlovákiai kisebbségek helyzete a miniszter értelmezésében meghaladja az európai átlagot, parlamenti képviseletük reális. „Kevés olyan ország van, ahol annyi támogatást kapnak a kisebbségek, mint Szlovákiában" - mondta Hudec. „A magyar honatyák e lépésükkel elsősorban nem a magyarországi kisebbségeknek ártanak, hanem a határokon túl élő magyarságnak, és egyáltalán, az egész magyar politikának" - vélekedett Imrich Fuhl, a Magyarországi Szlovák írók és Művészek Szövetségének alelnöke, hozzátéve: ezzel a magyar fél elveszíti erkölcsi jogát arra, hogy a Szlovákiában, Romániában és másutt élő magyarok joghelyzetének javítását követelje. A pszichiáterek szerint Brüsszel. A pszichiáterek véleménye szerint nem pedofil Marc Dutroux, akit Belgiumban kislányok elrablásáért, fogva tartásáért, kínzásáén és megöléséért tartanak fogva. Dutroux neve másfél évvel ezelőtt vált ismertté. Elrabolta, fogva tartotta és filmezte a gyermekeket, akik közül többen soha nem szabadultak ki a fogságából. A férfi másfél éve börtönben ül, ügyének bírósági tárgyalására azonban várhatóan csak az ezredfordulón kerül sor, addig folyik a bizonyítékgyűjtés ellene. Tegnap a vádtanács meghallgatta a pszichiátriai jelentést. A végkövetkeztetés: bár Dutroux teljesen beszámítható, és felelős tetteiért, valamint mások bűnre buzdításáért, nem minősíthető pedofilnak, azaz a gyermekekhez beteges szexualitással vonzódónak. (MTI) Erőszak a családban és a megkínzott gyermekek - ez a címe annak a kétnapos nemzetközi konferenciának, amelyet a kassai Šafárik Egyetem Gyermekklinikája szervezett. Felvételünkön a Szlovákiában az első ilyen jellegű tanácskozás résztvevői az Erőszak a családban c. képregényt böngészik. A publikáció Szlovákiában úttörő jellegű, hiszen ez a téma napjainkban még mindig a tabuk közé tartozik. (TA SR-felvétel)