Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-07-30 / 31. szám
Nagyvilág 1997. július 30. 7 Angliában (és a világ több országában) tovább folyik a vita a halálbüntetésről. A vélemények természetesen megoszlanak. Államilag jóváhagyott gyilkosság? A világ államainak több mint a felében, beleértve az európai országokat is, tilos a halálbüntetés. A közvélemény-kutatások eredményei azonban azt mutatják, hogy az egyes országok polgárai némiképp más véleményen vannak a kérdést illetően. Nagy-Britanniában például a lakosság hetvenkét százaléka szeretné visszaállítani a halálbüntetést. Hasonló a helyzet Franciaországban is. A törvényhozók azonban minden kísérletet elutasítanak. Peter Hodgkinsonnak, a Halál- büntetést Kutató Központ munkatársának véleménye szerint az angol törvényhozás elutasító magatartása a világon tapasztalható irányzatnak felel meg. A jogi normák és a törvényhozók meggyőződése ellentétben áll a polgárok véleményével. A halál- büntetésről a tizennyolcadik század végén kezdődtek a viták. Az emberek többsége a kérdést erkölcsinek tartja. De vajon jogában áll-e a társadalomnak megfosztani valakit az életétől? A kérdésben a Biblia sem fogalmaz egyértelműen. Az Ószövetség tizenkettedik fejezetében, az Exodusban azt parancsolja: Ne ölj! Ám ugyanez a könyv három fejezettel később az „életet az életért, szemet szemért, fogat fogért” elvet hirdeti. Az embereket századokon keresztül izgatta a téma. Ezek közé tartozott Cesar Beccara olasz kriminológus, aki 1764-ben Bűntettek és büntetések címmel jelentetett meg könyvet, amely alapvető fordulatot hozott a vitában. Beccara azt állította, hogy a halálbüntetés eredményességét nem a kegyetlenség jelenti, hanem a biztonság, hogy a bűntettet büntetés követi. Szerinte a halálbüntetésnek nincs logikus magyarázata. Beccara nézete nagyban hozzájárult a „végső megoldás” fokozatos eltörléséhez. A közvéleménnyel ellentétben és egyes politikusokkal szemben, akik szerint a halálbüntetés megfelelő riasztó példa lehet, a kriminológusok véleménye egészen más. Radelet szerint például a halálbüntetés semmivel sem riasztóbb büntetés, mint az Akasztás Nagy-Britanniában, egészen 1965-ig, a halálbüntetés eltörléséig használták ezt a módszert. Általános vélemény szerint a halál gyors, biztos és fájdalommentes formája. A bőrés idegvizsgálatok azonban arról árulkodnak, hogy az akasztott érezheti a kötél szorítását és a fojtogatást, s ismeretesek lassú halálesetek is. Lefejezés A guillotine a francia forradalom „gyermeke”, de a karddal, pallossal történő lefejezés elterjedt kivégzési módszer volt Európa-szerte. A lefejezést például Szaud-Arábiában ma is alkalmazzák. Ezt a kivégzési módszert, hasonlóan az akasztáshoz, gyorsnak és humánusnak hitték. A fej levágása után azonban az agyban oxigénnel ellátott vér marad, s a legújabb ismeretek szerint az agy hosz- szú másodpercekig működik és érzékeli a fájdalmat. Egyes esetekről azt állították, hogy a levágott fej szempárja a környezetet figyelte. Agyonlövés A golyó általi halál aránylag Kivégzési módszerek elterjedt kivégzési forma, és humánusabbnak tűnik az előző kettőnél. A fejlövés azonnali halált okoz, mivel hatalmas roncsolást végez az agysejtekben. A brit királyi törvényszék 1953-ban tiltotta be a kivégzésnek ezt a módját. Indok: nem biztos, hogy a kivégzőosztag képes eltalálni az élet- fontosságú szerveket. Gázkamra Egy légüres helyiségben székhez kötözik az elítéltet. A halált kianidgáz okozza. Ezt az embertelen módszert először Névadóban alkalmazták 1921-ben. Az áldozat szenvedése ismert: reszketés, hányás, fuldoklás, ami hosszú másodpercekig tart. Ezt a módszert csak az USA néhány államában használják (Nevada, Arizona, Colorado). Villamosszék Először 1890-ben alkalmazták New Yorkban, s ma az USA tizenhárom államában használják. Az elítéltet faszékhez rögzítik, elektródokat raknak rá, amelyekbe harmincezer wattos áramot vezetnek. A fogoly a szó szoros értelmében megél e t - fogytig- lani börtön. í több száz kriminológus közül alig néhány akad, aki más véleményen van. Az ellenzők legfőbb érve, hogy a gyilkosságok többségét felindult állapotban követik \ el, nem hideg fejjel, előre megtervezve. A legnagyobb büntetés szorgalmazói ezzel szemben azzal érvelnek, hogy 1965-től, amikor a halálbüntetést Nagy-Britanniában eltörölték, egyre növekszik a gyilkosságok száma. Igaz, figyelmen kívül hagyják a tényt, hogy az erőszakos bűntettek száma az utóbbi harminc évben a duplájára emelkedett, tehát a fő. Olykor több áramütésre van szükség, míg beáll a halál. Megkövezés Ennek a barbár módszernek régi hagyománya van a Közép- Kelet országaiban. Már a biblia is említi. Egy sor iszlám országban alkalmazzák ma is, köztük Iránban. Az elítéltnek megkötözik a kezét, lábát, s nyakig homokba ássák. Ezután a fel- heccelt tömeg addig dobálja kövekkel, míg megszűnnek a sikolyok, s úgy ítélik meg, hogy beállt a halál. Az iráni törvények tiltják a nagy kövek használatát, hogy a halál ne következzen be túl gyorsan. Injekció 1977-ben vezették be az USA- ban, s huszonhárom amerikai államban használják ma is. Ez a legelterjedtebb és valószínűleg a leghumánusabb kivégzési forma. Az elítéltet egy asztalhoz rögzítik, amely műtőasztalhoz hasonlít, és altató mérget fecskendeznek a testébe. Az áldozat tíz-tizenöt másodpercen belül elalszik, ekkor adják be a halálos adagokat: az egyik a légzést, a másik a szívműködést bénítja meg. gyilkosságok aránya ugyanakkora maradt. Kanadában például, ahol 1976-ban törölték el a halálbüntetést, a gyilkosságok aránya csökkent. Az egyetlen bűntény, amelyért még az ellenzők is megengednék a halálbüntetést, a terrorizmus. A terroristák nem tárgyalnak sem felindultan, sem érzelmek hatására, hanem határozottan, hideg fejjel és hidegvérrel. Támadásaikat pontosan, gondosan megtervezik. Számukra a halálbüntetés nem jelent fenyegetést. Robbanó szerkezeteikkel a saját életüket is kockára teszik, és nem válogatnak az áldozatok között. Abban viszont mindkét fél véleménye megegyezik, hogy a halálbüntetéssel vértanúkká léptetnék elő a terroristákat. Amikor 1975- ben öt baszk terroristát kivégeztek, az ítéletet kéthetes erőszak- hullám követte, amelyben kilenc rendőr lelte halálát. Ráadásul a terroristák között sok a fiatalkorú, akikre nem is vonatkozhatna a halálbüntetés. A vita a halálbüntetésről tovább folyik Nagy-Britanniában. Várható, hogy az új parlament is napirendre tűzi a kérdést. Az USAHot alkalmazzák? A halálbüntetést napjainkban földünk százhuszonkét országában alkalmazzák. Latin-Amerika a legliberáli- sabb (csak Chilében és Guyanában van halálbüntetés). Európában több országban van érvényben: Albániában, Bulgáriában, Lengyelországban, Bosznia- Hercegovinában, Oroszorban sok politikus a visszaállításáért száll síkra, miközben a jog és az igazság védőjének szerepében tetszeleg. A liberális politikusok és jogászok az elítélteket igyekeznek életben tartani. Ennek eredménye a „halálos sor”, azaz a kivégzésre várók sora. Az ötvenes években több mint egy évig vártak a büntetés végrehajtására. Ma nem ritka eset, hogy tíz évig is várniuk kell a halálra. Az ellenzők szerint ez a stressz és félelem az erkölcs megcsúfolása. A támogatók azért háborognak, hogy elhúzódnak az ügyek, s elvész a végszágban, Belorussziában, Ukrajnában, Észtországban, Litvániában, Lettországban, Moldvában, Ukrajnában, Örményországban, Azerbajdzsánban és Grúziában. Ezenkívül a legtöbb ázsiai országban, Afrika területének több mint a felén, valamint az USA legtöbb államában. rehajtás elrettentő hatása. Mi több, érvként használatos az adófizetők emlegetése is, az a tény, hogy a sorozatos fellebbezések miatt egy-egy halálbüntetés mintegy másfél millió dollárba kerül. A vita tehát folytatódik, s az USA-ban egyre hosszabb a várakozók sora. A végső megoldás ellenzői viszont abban reménykednek, hogy az emberek végre felfogják Albert Pierrepointnak, a leghíresebb londoni hóhérnak a szavait: „A halálbüntetés nem más, mint a bosszú aktusa.” Focus, London Királyok, hercegek, grófok... A norvég királyi pár és gyermekeik, Martha Louise hercegnő és Haakon herceg, a vendégeket fogadják Fotó: archív A vitális anyakirálynő Az anyakirálynő, bár augusztus negyedikén ünnepli a ki- lencvenhetedik születésnapját, nem gondol arra, hogy nyugdíjba vonuljon. Továbbra is szívesen mutatkozik a nyilvánosság előtt, és az angolok között ő a királyi család legkedveltebb tagja. India utolsó uralkodója a közelmúltban díszvendége volt egy londoni nagy bevásárlóközpont megnyitójának. Apakomplexus? Diana hercegnő, vele ellentétben, nyugalomra és támaszra vágyik. A közvélemény csakúgy, mint azelőtt, minden lépésére figyel, s ha valakivel együtt mutatkozik, azonnal megindulnak a pletykák. Lady Di újabban éppen Gulu Lalvani indiai multimilliomossal furikázik. A bulvárlapok azt jósolják, hogy Diana, Jackie Ken- nedyhez hasonlóan, megtalálta a maga „Onassisát”. Gulu sikeres kereskedő, elvált, és huszonkét évvel idősebb a hercegnőnél. Fiatal korában, Onassishoz hasonlóan, szegényvolt, akár a templom egere. Diákként távozott Angliába, ahol hamarosan 170 millió fontot szerzett - és belépőt a felső tízezer köreibe. A pszichológusok úgy magyarázzák az „Onassis-szindrómát”, hogy egyes hölgyeknek olyan férfira van szükségük, aki nemcsak a mellüket és a lábukat veszi észre, de a lelkűket is, s akire hasonlóan felnézhetnek, mint egy gondos, szerető apára. Igaz, ami igaz, Gulu 183 centi magas, tehát öt centivel magasabb a karcsú Lady Di-nél. Uralkodók, ha találkoznak Ekkora méretű társadalmi eseményre legutóbb 1954-ben került sor, amikor a görög király és királyné minden koronás főt meghívott egy ünnepségre. Az idén, június végén Harald norvég király és Sonja norvég királyné fogadta az európai uralkodókat a trondheimi kastélyban, ahol a királyi pár a hatvanadik születésnapját ünnepelte. Az ünnepség hatvan vendége közt jelen volt többek közt Albert belga király a feleségével, Margrethe dán királynő a férjével, Felipe spanyol herceg, a trón várományosa, Charles és Edward angol hercegek, Alexia görög hercegnő és sokan mások. S történt mindez, akár a mesében: a vigalom (fogadások, estélyek, bálok, piknikek) hat napig tartott, s természetesen nem hiányzott a kaviár és a pezsgő... A fotóriporterek elől nincs menekvés
