Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-07-30 / 31. szám
8 1997. július 30. Katerzyna Figura a lengyelek Napórájával jött a fesztiválra. Varsóból utazott, bár van egy másik fészke is. Hollywoodban, ahová öt évvel ezelőti lábát. Azóta kétlaki él hónap itt, pár hónap hova szólítja a munká_ Karlovy Varyban ismét fesztivál volt. Sok-sok sztárral és rengeteg filmmel. Szabó G. László „Szép időben sosem megyek moziba.” Prága egyik legjelesebb filmrendezője, Jiff Menzel, aki Szeszélyes nyarával újra és újra megmutatja, mitévő legyen az ember, ha borús égbolt alatt pihen, Karlovy Vary idei fesztiválján kevés filmet íátott volna. A fenti idézet ugyanis tőle származik, s ha valóban ehhez tartja magát, a mustra kilenc napjának több mint kétharmadát a Vancura regénye nyomán forgatott film szerint jóízű csevegéssel, vagy finom lakmározással, sörözgetés- sel, esetleg kellemes hancúrozással töltötte volna. Bár, ami a sö- rözgetést illeti, ebben azért nem vagyok biztos. Menzelt ugyanis még sosem láttam „komlószörpöt” kortyolgatni. A sörözőket is széles ívben kerüli. Az Arany Tigrisbe például még megboldogult jó barátja, Bohumil Hrabal sem tudta becsalogatni, hiszen sem a dohányfüstöt, sem a habzó nedűt nem kívánja. Karlsbad 32. film- fesztiválján mindenesetre nem sok időt töltött. A szecessziótól ragyogó kedves fürdőváros ugyanis három napig ázott csupán a fesztivál idején. Menzel pedigjött és ment. Szeretett moszkvai rendezőtársa, Nyikita Mihal- kov sajtótájékoztatóját ugyan lekéste, négyszemközt azonban elég sok időt töltött vele. Mihalkov készülő filmjének, A szibériai borbélynak csinált egy kis reklámot, Menzelt pedig épp ez érdekelte. A „tálalás”. És mert lemaradt róla, szép csendben, félrevonulva társal- gott Oscar-díjas kollégájával. Jóízű csevegésre természetesen mindenkinek lehetősége volt. A fesztivál 11 vetítőterme előtt a kora reggeli óráktól késő éjszakáig könnyű volt szert tenni új ismeretségekre, hiszen a film összekötő kapocs. Filmből pedig naponta ötven is műsorra került. Hogy ki menynyit bír befogadni, illetve végigülni, arról nincs pontos adatom. Csak azt tudom: az idei fesztiválnaplóban 438 vetítés, 150 ezer eladott belépőjegy és 12 ezer akkreditált vendég, köztük filmesek és újságírók szerepelnek. Nem véletlenül említem utolsóként a fesztivál „naplóvezetőit”, tudósítóit. Karlovy Vary filmes seregszemléje, amelynek a berlini, a müncheni vagy a velencei mustra már évek óta csak a „kis- öccse”, nem hordozza tenyerén az újságírókat. Attól a perctől fogva, hogy az ember kezébe veszi az akkreditációs kártyát, amellyel a mozik bejáratáig valóban szabadon mozoghat, teljesen magára marad. Jegyet arra a filmre kap, amelyre jut neki. A „Ki korán kel, aranyat lel” Karlovy Varyban nem igazán volt célra-, illetve jegyrevezető mondás. Nem egy esetben akár hajnalban is ébredhetett volna az ember, a másnapi belépőkről akkor is lecsúszik. Szőrén-szálán ezer jegy is „eltűnt” egy-egy reggelen. Ilyen esetben aztán nem marad más hátra, meg kell próbálni észrevétlenül beslisszolni. Vagy két vetítés között láthatatlanul bent maradni. Ennek a megoldásnak is megvannak a különböző változatai. Hogy csak kettőt említsek: „bentragad” a néző a mosdófülkében. Jó esetben egyedül, szorosabb helyzetben ötödmagával, mert erre is volt példa, vagy eggyé válik valamelyik oszloppal a nagymozi előcsarnokában. „Takarásban” várja ki, míg a jegyes tömeget kezdik beengedni. Leleményes legyen hát az ember, ha elmegy egy ilyen fesztiválra. De a rossz filmet akkor se szeresse, ha közvetlenül a zsűri mögül nézi. A jót viszont akkor is, ha csak a földön, illetve a szőnyegen talált helyet magának. És ez is gyakran megtörtént az idén. A Thermál Szálló csaknem kétezer férőhelyes mozijában nem egy alkalommal „testi kapcsolatba” kerültem három-négy mellettem ücsörgő, hasonszőrű megszállottal. Még mielőtt egy nagyszerű filmről szólnék: először a fesztiválklipről, amelyet gyorsan meg lehet unni, ha nem igazán jó, ha nem annyira szellemes, ha hiányzik belőle az eredeti ötlet. A fesztiválklipet ugyanis a rendezvény minden mozijában, az ösz- szes film előtt beadják. Hossza kerek hetven másodperc. Ekkora időtartamba gegekkel megtűzdelt sztorit sűríteni nem könnyű feladat. Jan Svérák, a Kolja Oscar-díjas rendezője most megmutatta: ehhez is ért. Méghozzá felsőfokon. Kért hozzá egy vonzó kis hölgyet, aki puha párnák közt hempereg, egy lopakodó gyilkosnak öltöztetett férfit, egy pajkos kandúrt és egy csicsergő madarat. A végeredmény: bűbájos történet egy film- forgatásról, amelyen összedől az ágy, lezuhan a macska és elszáll a kismadár. Ez a fajta szellemesség sajnos sok filmből hiányzott. Főleg azokból, amelyeket a versenyben vetítettek. Tíz más szekcióban természetesen szép számmal akadtak remekművek is. Például a Coen testvérek Fargója két kisstílű gyilkosról és egy terhes rendőrnőről. Vagy az ausztrál Scott Hicks Oscartól és Arany Glóbusztól fénylő Ragyogása, amelynek főhőse egy vasszigorú, de érző lelkű apa világhírű fia, Dávid Helfgott zongoraművész. Aki már csak azért is megérdemli, hogy bővebben szóljak róla, mert igaz történet valós hőse. Az apa: lengyel zsidó valahol Ausztráliában. Megjárta a poklok poklát, tudja, mitől félti a fiát. Szem elől veszíteni sem akarja. Még akkor sem, ha zseniális zongorista. A család, az család. Szent és bonthatatlan. De a siker elszippantja a fiút. Apja meg is haragszik rá, majdnem egy életre. Hosszú időnek kell eltelnie, míg újra magához öleli. Dávid Helfgott számára pedig ez lesz a legnagyobb boldogság. Idegösszeroppanásából felépülve, odaadó felesége oldalán így kapja vissza mindazt, amit annak idején elveszített: apja iránta érzett szeretetét és ragaszkodását. Ármin Müller- Stahl, az apa megformálója, aki alakításáért Oscar-jelölést kapott az idén, személyesen is részt vett a fesztiválon. Tőle tudom, ő mesélte: a Los Angeles-i bemutató után Michael Jackson azzal gratulált neki, hogy a saját édesapját látta viszont a vásznon. „O is ugyanilyen konok, már-már zsarnoki természetű, és a megbocsátásáért keményen meg kell küzdeni” - mondta az egykor német, ma már hollywoodi színésznek. Milos Forman, aki életműdíj helyett, saját óhajának megfelelően, az e- gyetemes filmművészetnek adott kiemelkedő alkotásaiért különdíjat kapott Karlsbadban, minden eddigi munkáját magával hozta a fesztiválra. „Nem vágyom még életműdíjra - jegyezte meg a nagy ceremónia előtt -, még nem készülök a halálomra. Az életműdíj általában a temetkezési vállalat kocsijával jön - villogtatta fekete humorát. - Az pedig még várhat rám.” Legutóbbi filmje, a Larry Flynt, a provokátor „szélcsenddel” érkezett Karlovy Varyba. Nem így a hölgy, Forman oldalán. Találgatnia azonban, hogy ki lehet a kiválasztott, senkinek sem kellett. Híre őt is megelőzte. Marta Zborilová, az Oscar-díjas cseh rendező új élettársa produceri diplomát szerzett Prágában, majd évekig Karéi Gott kedveseként tündökölt. Hogy kinek a „közbenjárására” került Forman karjaiba, ezt senkinek sem sikerült kinyomoznia. Egy biztos: irigyeinek száma elérte a ... rengeteget. Bomba nők és bomba filmek mellett azonban volt még valami Karlovy Varyban. A fesztivál történetében először: bombariadó. Épp Forman mesterműve, a Száll a kakukk fészkére vetítése előtt. Le is vették műsorról rögtön a filmet, a biztonsági őrök pedig percek alatt kiürítették a Thermál összes vetítőtermét. Mire az akciónak vége lett, kiderült: a pánikot egy pityókás női hang okozta, aki nem sokkal éjfél előtt bizonyára magányos kakukknak érezte magát. Lehet, hogy azóta is a fészkét keresi? Netán féltékeny bizonyos Marta Zborilovára? Leleményes legyen hát az ember, ha elmegy egy ilyen fesztiválra. Bomba nők és bomba filmek mellett azonban volt még valami Karlovy Varyban. Ez a kép egy családi albumba is beillik. Milán Lasica zsűritagként volt jelen a fesztiválon, neki mind a tizennyolc versenyfilmet végig kellett néznie. Még a gyengébbeket is. Felesége, Magda Vasáryová kedvére válogathatott. Bár, ahogy egy fogadáson elárulta: a moziba járást sosem viszi túlzásba. Nagy Natáliával, a Besenyő család Evetkéjével, aki a Csinibaba címszereplőjeként rótta köreit a városban, mindenesetre másról sem beszéltek, csak filmről. A Sörgyári capriccióról. „Mindig arra vágytam, hogy egyszer megsimíthassam a haját - vallotta be szemérmes mosollyal Tímár Péter Mancikája -, de most látom: sokkal rö- videbb, mint a vásznon.” Bohumil Hrabal bájos Mariskája erre csak annyit mondott: „Rövidebb, mert az paróka volt.” A kislány, bocsánat, a nagylány a képen: a népszerű házaspár kisebbik csemetéje. Kire hasonlít jobban? A papára vagy a mamára? A féltékeny kakukk bosszúja
