Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-12-17 / 51. szám
1997. december 17. 9 Az egyik templom építésénél történt, hogy még nem volt készen a tető és elkezdődött az esős évszak. Elmentem az erdőbe, kivágtam egy fát, és a szakadó esőben vonszoltam végig a falun. Amikor segíteni akartak, azt mondtam nekik, hogy ez az én fatörzsem, az övék még ott van az erdőben. Még aznap befedtük a templomot. A bennszülöttek kunyhói olyan kerekek, mint a torta. Amikor valaki megházasodik a családból, lekanyarítanak egy szeletet, a többi pedig egy kicsit összébb húzza magát. Így a kunyhókban egyre több a szelet és az ember, de ez senkit sem zavar. Egy floresi vőlegény hét lovat, két bivalyt és félmillió rúpiát köteles az esküvő előtt felmutatni a menyasszony apjának, sokszor az egész rokonság megtakarított vagyonára szükség van egy-egy nász nyélbe ütéséhez. Talán ezért sem válnak el a bennszülöttek, hiszen a válás a teljes tönkremenetellel lenne egyenlő. A legelső templom Flores szigetén. Kezdetleges, de a célnak megfelelt. Sok misszionáriusnak az volt a véleménye, hogy felesleges a szigeten szemináriumokat építeni, hisz ezekből a majmokból sohasem lesznek papok. De én meg voltam győződve arról, hogy a legjobb papok azok lesznek, akik ismerik a nyelvüket és a szokásaikat is. Nekem lett igazam - működésem ideje alatt tizenhármán választották közülük a papi hivatást. Az egyik évben nagy éhínség sújtotta a szigetet. Végigjártam az indonéziai bankokat a patkányok által lerágott kukoricacsutkák és az éhező gyerekek fényképeivel - csak így adtak kölcsönt. Százötven tonna élelmiszert vásároltam a pénzen, és szétosztottam a bennszülöttek között. Azelőtt voltak ott olyan falvak, ahol fehér ember nem mehetett végig az utcán, mert kővel dobálták meg. Én küldtem nekik egy tonna kukoricát és azután még köszöntek is nekem. A bennszülött sohasem unatkozik. Nem számolja és nem is érzékeli az időt, mert nincs rá szüksége. A nappal ébred, vagy akkor, amikor megkordul a gyomra, annyit dolgozik, amennyit feltétlenül szükséges, utána pedig órákig elüldögél a kunyhója előtt és bámulja a semmit. Senki sem hívja, semmi sem sürgeti és semmi sem nyugtalanítja. Senkit sem irigyel, mert a boldogsághoz csak annyi kell neki, amennyire tényleg szüksége van.
