Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-07-16 / 29. szám
8 1997. július 16. Riport A kisebbségi önkormányzatok lehetőséget jelentenek az asszimiláció fékezésére Mi éppannyira vagyunk szlovákok, mint magyarok S.Forgon Szilvia A magyarországi szlovákokról mi, szlovákiai magyarok nem sokat tudunk. A nemzethű szlovák politikusok szívesen példálóznak sanyarú sorsukkal, arról viszont többnyire hallgatnak, hogy jogaikat a többi magyarországi kisebbségével együtt 1993 óta törvény szabályozza. A Komárom és Pest megye határán húzódó Pilisben hét szlovák település található. A szlovák népesség a hagyomány szerint valamikor a török dúlást követően érkezett ide Nyugat- Szlovákiából. A nyelvet azonban már csak az idősebbek használják, a középkorúak velük még szlovákul beszélnek, a fiatalokkal azonban kizárólag magyarul, azok többsége nem is tud szlovákul, csak annyit, ami az iskolában a heti 4-5 szlovákórán ráragad. A nyelvet, a szokásokat, a hagyományokat a leghívebben a helyi hagyományőrző csoportok őrzik, melyek tagjai szintén idősebbekből állnak. Ok ülnek a templomokban is, ahol szlovákul énekelnek, míg a pap magyarul prédikál. Minden jel szerint az utolsó órában született meg a kisebbségi törvény. Pilisszentlélek 314 lakosából 97%-nyi a szlovák, de a nyelvet már csak az idősebbek beszélik. Ennek okait Minczér Kálmán, a falu vezetője, a helyi kisebbségi önkormányzat elnöke a szlovák öntudat hiányában látja.- Én még úgy mentem iskolába, hogy nem tudtam magyarul, most meg a gyerekek az iskolában sem tanulnak meg szlovákul, mert a heti négy-öt óra kevés arra, ha otthon nem gyakorolják. A szülők nem tartják fontosnak, hogy a gyerekük megtanulja ősei nyelvét, inkább angolra, németre járatják őket. Ez talán a politikával is magyarázható, mert mostanában nem nagyon büszkélkedhetünk azzal, hogy szlovákok vagyunk. Mert itt van például az esztergomi híd. Nem gondolnak arra, hogy ha mi itt a Pilisben nem fogjuk tudni tartani a kapcsolatot az ottani szlovákokkal, akkor nekünk végünk? Magyarország tényleg támogatja a határon túli magyarokat, de mi nemigen érezzük, hogy bennünket Szlovákia támogatna. Sőt úgy érzem, a szlovákiai magyaroktól több segítséget kapunk. Testvérközségi kapcsolatban vagyunk Szőgyénnel, de jó a kapcsolat Udvarddal és Köbölkúttal is. Mi egy híd helyett sok kis hidat építünk, amelyeken ugyan nem lehet átmenni, de tartósabbak. A Pilisszendéleken három éve működő kisebbségi önkormányzat vette fel a kapcsolatot Szőgyénnel, ahová a faluból kitelepültek nagy része került, az szervezi a külföldi látogatásokat, a helyi Pávakör fellépéseit, támogatja a kétnyelvű óvodát, az iskolát, szervezi a gyerekek szlovákiai nyelvi táborait. Tevékenységük Minczér Károly szerint még sokoldalúbb és hatékonyabb lehetne, ha az anyagiak hiánya és a bürokrácia nem fékezné a munkájukat.- Pilisszentlélek nem önálló község, Esztergom része, s mivel az állami dotáció nagyon kevés, kéréseinkkel a városi önkormányzathoz kell fordulnunk, az pedig vagy ad, vagy nem ad. Persze bennünk is van egy kis zsivány- ság. Mert gyakran az adott lehetőségekkel sem élünk. Ebben nem az önkormányzat a hibás, nem az állam a hibás, hanem mi magunk. Ahogy abban is, hogy erősen asszimilálódunk. Ezt persze segítik is azzal, hogy nem adnak építkezési telket, így a fiatalok elköltöznek a faluból. Más a helyzet ott, ahol a kisebbségi ön- kormányzat a helyi önkormányzat részeként működik. Ott nagyobbak a lehetőségek. Mint például Pilisszentkereszten. A község a maga kétezer lakosával a nagyobb és tehetősebb pilisi települések közé tartozik. Ez talán Dobogókő közelségének is köszönhető, hiszen az ismert üdülőközpont a falu határába tartozik. Az önkormányzat nemcsak a falu fejlesztésével törődik. Több mint százmillió forintos költség- vetéséből a helyi 53 %-nyi szlovákságot képviselő kisebbségi önkormányzat is annyit kap, amennyire szüksége van. Persze ez érthető is, ha tudjuk, hogy a tíz képviselő közül négy tagja a kisebbségi önkormányzatnak, aminek a falu polgármestere, Havelka József az elnöke.- A kisebbségi önkormányzat ösz- szeállítja a programot, amit az önkormányzat megvalósít. Ezt megkönnyíti, hogy mi, szlovák képviselők két minőségben szerepelünk. De még jobb lenne, ha a kisebbségi önkormányzat különválna és önálló testület lenne, mert jogtisztább lenne a viszony. Csupán egyeden ellenségünk van: a pénz hiánya. A normatív támogatás ugyanis igen szerény, ezért az önkormányzatnak kell biztosítania a szükséges anyagiakat. Annyit azonban mégsem tudnak adni, amennyi kellene a szlovák közösség szempontjából olyan fontos tevékenységekre, mint a 35 éves Pávakör, a két tánccsoport, az iskolai énekkar működése, a szlovák nyelv oktatása az iskolában, a gyerekek nyelvi táborainak megszervezése vagy az épp legaktuálisabb, a falu újratelepítésének 250. évfordulója megünneplése, amiből a kisebbségi önkormányzat ugyancsak kiveszi a részét.- A nehézségek ellenére jó ez a forma, mert a kisebbségi önkormányzat segít az asszimiláció megállításában - vallja Havelka József. - A kisebbségi önkormányzat által a kisebbség érzi a felnőttségét, tud önállóan élni, építkezni és partnere tud lenni az államnak. A magyar állam jól viszonyul a kisebbségekhez. Csak a pénz szab határt annak, hogyan élünk jogainkkal. Minket csak egyvalaki tud asszimilálni: mi saját magunk. Ha valami hiányzik, az a közvetlen kapcsolat Szlovákiával. Mi próbáljuk a magunk módján a kapcsolatokat felvenni, például Nagyölveddel, ami tiszta magyar falu, vagy Blatné községgel, ahol a gyökereinket keressük. Viszont vannak dolgok, amik nem rajtunk múlnak, mint az annyira hiányzó átjátszóadó, hogy fogni lehessen az SZTV műsorát, vagy az esztergomi híd. A kapcsolatok felvételét szorgalmazza a Pilisi Szlovák Falvak Önkormányzati Társulása is, amely abban a reményben jött létre, hogy együtt többet tehetnek a megmaradásért. A társulás neve alatt jelent meg az a kétnyelvű könyv, amely az ott élő szlovákok régi szenténekeit tartalmazza. A kiadvány szerkesztője Szőnyi József, a kétezer lakosú Pilisszántó polgármestere volt, jóváhagyója pedig nem más, mint Paskai László bíboros.- Azt nem értik odaát, hogy mi magyarok meg szlovákok is vagyunk egyszerre. Ha magyarul mondom a Miatyánkot, Magyar- ország jut az eszembe, ha szlovákul, Pilisszántó, a szülőfalum. Mi szeretjük ezt az országot, mert ez a hazánk, de ragaszkodunk a kultúránkhoz, a gyökereinkhez, büszkék vagyunk rá, és ezért itt nem bántanak bennünket - magyarázza Szőnyi József. - Ha megkérdik, hogyan segíthetnének nekünk, magyarországi szlovákoknak, azt felelem, úgy, hogy nem bántják odaát a magyarokat. Mert ha őket bántják, minket is bántanak. És mi szégyelljük magunkat. Az amatőr fényképész, néprajzos, falukutató polgármester szerint félő, hogy a 75 %-ban ma is szlovákok lakta falu sajátos kultúráját nem tudják teljesen megőrizni, mert nem tudják kivédeni a keveredést és az asszimilációt, ami nem durva és erőszakos, hanem spontán és természetes. Ennek fékezése a feladata a település önkormányzatának, ami egyben a kisebbségi önkormányzat is, ugyanis a képviselők többsége szlovák.- Így jobb, mert ha külön van, akkor kérni kell, így meg egyszerűen adunk magunknak pénzt arra, amire kell. Például a négy kultúr- csoport működésére, amelyek kizárólag helyi dalokat, hagyományokat adnak elő. Ez a mi gazdagságunk, amire büszkék lehetünk. S amit meg szeretnénk őrizni. Ha ebben segíteni akarnak nekünk odaátról, tegyék, de ne az ottani magyarok kárára. „Minket egyvalaki tud asszimilálni. Mi saját magunk.” Egy híd helyett sok kis hidat építünk. A Pilis, csodálatos hegyeivel, tiszta levegőjével, vadban gazdag erdőivel, már a kora középkorban kedvelt vadászterületnek számított. Ezt bizonyítja, hogy Pilisszentlélek határában királyi vadászkastély is állt, amit IV. Béla odaajándékozott a pálos rendnek. A kastély átépítése után hatalmas monostor létesült a falu fölött álló dombtetőn. A nagyszabású építkezésekhez munkaerőre is szükség volt. Minczér Károly szerint ez bizonyítja, hogy a falu már abban az időben is létezett. Az első írásos említés a faluról, illetve a helyről hétszáz évvel ezelőttről származik. A község ennek apropóján ünnepelte fennállásának hétszáz éves évfordulóját. Menekülés a dölyf, erőszak és nagyravágyás birodalmából (II) Köbölkúti Varga József _____ A ma valósága azonban nem ennyire méltóságteljes és magasztos. Az emberekben legtöbbször alantas, vad sejtelmek, destruktív eszmék munkálnak, akárha az Antikrisztus tévelygései divatoznának. A felebaráti segítőkészség parancsa helyett a szenvtelenség és egoisztikus magatartásforma uralkodik. Pedig ha a bizonytalanság, szeretedenség, félelem üli meg a lelket, akkor a lelki kín és teher százszorosán elviselhetetlen. ,A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelem büntetés. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet.” (Szent János első levele, 4/18.) A tolerancia hangzatos jelszava mögött nyers indulatok dúlnak, s a háttérben erőfitogtatásra valló megborzongató gondolatok, egy- egy párt vagy mozgalom jelmondata. Ez az irányultság tulajdonképpen „menedzserrendszert” feltételez - szavak, mondatok, ígéretek vállalkozását. Az egyént a kitüntető pénzügyi díjazás elvtelen cselekvésbe hajszolja, s ez a szol- galelkűség kötelezővé teszi bárminemű ideológiai, politikai, köz- gazdasági, kulturális és más nézetek elfogadását, amelyeket ki- sebb-nagyobb adagokban „beinjekcióznak” a tömegekbe, miközben e réteg fokozatosan önállósulva beépítődik a társadalom cselekvési mechanizmusába. Félelmetesen kísért az analógia az erősebb és gyengébb viszonylatában: ez a réteg meghatározó tényezője lesz a társadalomnak, hiszen következetes szívóssággal kialakítja a maga kiváltságos osztályát, miközben a valóságban mindinkább elidegenedik a tömegektől. Az in- tolerancia egyúttal az elvtelenség melegágya is. A politikus másként szónokol és másként cselekszik, hiszen a jelenben a legmagasabb tisztségek egyikében számára ismeretien fogalom a felelősségrevonás. Finoman szerkesztett beszédével elszunnyasztja a kételyeket, megcsalja embertársai jóhiszeműségét, és elaltatja a tétovázást. Az egyén és a tömeg ugyanis sohasem feltételezi, hogy szemtől szemben meghazudtolják. A szédületes magasságokba ívelő politikai karrier megrészegít, az egyént korlátlan lehetőségei elragadtatják, s ezáltal környezetét is manipulálja, azaz nemegyszer önkényuralmi allűröket fitogtat. Eközben jóindulatáról biztosítja a széles néptömeget, kizárva az ellenséges magatartás bármiféle formáját. Igaz, hogy a választási lehetőség mindenkor az egyén kezében van, ám a pénzhajhászás, a „kiugrás” sikerélménye elvtelen elkötelezettséget is eredményezhet. A társadalom vajúdása közepette, csaknem teljesen magától értetődően, a kultúra agonizál. Elképzelései e mérhetetlen nincste- lenségben-pénztelenségben zátonyra futottak. Ennyi vajúdás közepette immáron csak morzsákat kap az állami költségvetésből, ám reménytelen helyzete ellenére is minduntalan az európai léptékű művészi színvonal eléréséért küzd. Ugyanakkor azonban elgondolkodtató, hogy egyes tagjai gyakran a parlamenti képviselők padsoraiban keresnek jövedelemkiegészítést, mások meg tanulmányaiknak homlokegyenest ellentmondó fék köröket töltenek be, sőt egyik másikuk a véletlen szerencse tán akár a miniszteri bársony kig is eljuthat. Vagy tán nem i a mondás, hogy a művész alij A tolerancia hangzatos jelsza mögött nyers indulatok dúlna érthet a politika csalafintaság hoz, s tudnia kell, melyik oldi a helye? A kérdést azonban n cáfolhatja az a tény, miszerin cél szentesíti az eszközt; a lég esetben bizony a legfőbb eszi fegyver, a toll, kevésnek bizoi
