Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-12-10 / 50. szám
Kultúra 1997. december 10. 13 „Kísérteti a történet” - mondja Ropog József Szabó Magda darabjáról Drámák, évek, ünnepek „Szeretek elvegyülni az emberek között” Archív-felvétel BárányJános _____________ Dr ámák hőse. Erős egyénisége hegyeket mozgat a színpadon, ha úgy akarja, máskor könnyeket fakaszt a gyengédsége. A Légy jó mindhalálig iskolaigazgatójaként keménységében is emberi, a Hyppolit, a lakájban előkelőén együgyű főtanácsos. Mostanában Szabó Magda debreceni főbíróját játssza. A méltóság mögött szenvedő ember vívódásait mutatja. Hatalmas ívű ez a szerep. Tele van óriási indulatokkal. Amikor elolvastam a szövegkönyvet, szorongva vettem tudomásul, milyen hatalmas feladat, ha egész lényemmel bele akarok bújni ennek az embernek a bőrébe. Megörültem, hogy Pinczés István vállalta a rendezést. Tavasszal a Légy jó mindhalálig próbáin találkoztunk először. Nagyszerű munka volt, vártam a Kiálts, város! próbafolyamatát. Kiderült, hogy a darabról is, a főbíróról is ugyanaz a véleményünk. Pinczés személye segített megnyugodnom, hogy merészebben fogjak hozzá a szerep megformálásához. Az alakítás színeit maga az élet festi. Bár a cselekmény az ezerhatszázas években játszódik, kísértetiesen illik ránk, a mai helyzetünkre. A történet szerint a város lakóival nem azonos ajkú, más vallású ember szeretne bekerülni a polgárok „Kiderült, hogy a darabról is, a főbíróról is ugyanaz a véleményünk.” közé. A vallás azonban tiltja, hogy ez megtörténjen. Szabó Magda mekkora feladat elé állította? Oldja vagy köti a szöveg? Egy-egy mondatában három, négy fordulat is szerepel. Pontosan kell mondani a szövegét. Ha egy szó kiesik, annyira zavaró, hogy értelmét veszti az egész mondat, így az akció is. Mi érintette meg ebből a drámából? A történet? A sorsok? A jellemek? Egy képpel mesélem el. Ha az ember repülőgép-katasztrófát lát, melyben ezrek pusztulnak el, tudomásul veszi. Ám, ha a szerettei közül kerül valaki bajba, esetleg meghal, másképp viszonyul a tragédiához. Gál Nagy Istvánnak sem mindegy a veszteség. Számára a város huszonötezer polgára közül egynek az elvesztése is borzasztó. Azt az egyet is védi, szeretné megmenteni. Sajnos, hiába. A főbíró kiszolgáltatott ember. Hatalmi erőkjátékszere. Az írónő darabjával ünnepük a negyvenöt éves komáromi színházat. Hány évet jegyez a negyvenötből? Éppen a színház fennállásának tizedik évfordulóját ünnepeltük az Asszony és a Halál című Dávid Teréz-darabbal, amikor hatvanhárom januárjában a társulathoz kerültem. Harmincöt éve vagyok zsinórban a színháznál, egyszer sem szakítottam meg a szerződésemet. Elégedett volt az útjába kerülő hősökkel? Egyszer sem mentek el egymás mellett? Az előző rendszerben jött az igazgató, a csikkzsebéből kivett egy cetlit, ugrott a dramaturgiai terv, ezt és ezt rendelték el. És azt a darabot kellett játszani! A színész a színpadon, a közönség a nézőtéren vívódott. Szerencsére elmúlt az az idő. Habár... Nehogy ismét ezt kelljen tennünk! Mert megint közel a cenzúra. Hallani, hogy az állam tudni akarja, mire adja a pénzét. A politikusok „belemásznak” a színház életébe, de nem értenek hozzá. Igaz, Hruscsov elvtárs is azt mondta egy fénykép láttán, hogy milyen gyönyörű festmény. Ratkó Józseffel tudnám jellemezni ezt a helyzetet. Egyforma bűn rosz- szul csinálni a jót, vagy jól a rosszat. Láttam egy levelet az öltözője asztalán. Tornaijáról írta egy kedves fiatalasszony. Látott a Segítsd a királyt! című Ratkó-drá- mában, amikor ott jártunk a kassai társulattal, ahol Dráfi Mátyással vendégszerepeltünk. Az asszony régóta gyűjti a komáromi és a kassai színészek fényképeit, jegyzi az adatainkat, füzetben vezeti, mikor mit játszunk. Tőlem is fényképet kér. „Azt tartom, hogy a színész a színpadon legyen színész.” Talán ez az igazi ünnep. Színpadon kívül szeretek elvegyülni az emberek között, beszélgetni velük, akkor nem játszom a színészt. Gyermekként persze én is rajongtam. Tylová, a prágai színésznő, mesefilmek sztárja volt a mindenem. Huszonöt év múlva egy filmforgatáson találkoztunk Prágában, s elárultam neki, hogy gyermekkorom egyik csodája volt, hacsak a képernyőn is. Azt tartom, hogy a színész a színpadon legyen színész. Ne az utcán, vagy hétvégeken a kertjében. Heti kultúra Könyvespolc Sharon Stone: Elemi ösztön ,A morális renyheség, amely a szexistennő kizárólagos kultuszán alapul... ez az igazi morbus americanus” - ez a bevezető mondata az új Sharon Stone-könyvnek. Hogy ez mennyire igaz vagy sem, az író, Frank Sanello nyilván jobban tudja, hiszen jól ismeri az amerikai, s azon belül a hollywoodi erkölcsi normákat. Mi az Elemi ösztön című filmből ismerjük a szép, szőke színésznőt, s abban feltehetően egyetértünk a nemrég megjelent könyv írójával, hogy Sharon valóban szexszimbólum. Az sem kétséges, hogy nagyon jól játszik. De hogy valójában milyen személyiség, arra a könyvből igen érdekes válaszokat kapunk. Vannak, akik bálványozzák, mint például Hollywood legnagyobb hatalmú asszonya, a Paramount elnöke, mások egyszerűen félnek a szép színésznőtől, akit mellesleg egy zseni IQ-jával vert meg az isten. Egy riporter, aki évek óta követi Stone-t - persze biztonságos távolságból - szóvá tette, hogy mennyire változik benne a kedvesség és a kegyetlenség. - Ajelek szerint neki is dr. Jekyll-„Miss Hyde” személyisége van - mondta róla. Egy másik riporteri véleménye: „Határozottan érzem benne az ördögöt. Nagyon csábító nő. Rengeteget flörtöl. Az egyik legijesztőbb benne mégis az, hogy egy szem- pillantás alatt képes megváltozni, a szeme az egyik pillanatban még egy szeretetre méltó személyiségé, a következőben magáé az ördögé.” Egy volt kollégája véleménye: Stone viselkedését az a félelem motiválja, hogy mindaz az erőfeszítés, amellyel feljutott a csúcsra, hirtelen ellobban. így gondolkodik: Elérhetetlen nőt kell játszanom, akinek egyik kezében korbács van, a másikban pedig talán valami meglepetés. Lapozgató Prágai Tükör 1997/4 „Lapunk legújabb számát akkor veszik kézbe, amikor a világ magyarsága az 1956-os forradalom 41. évfordulójára emlékezik” - írja a Prágai Tükör legújabb számának bevezetőjében Kubány Éva, a lap főszerkesztője. Ha késve is, a Tükör megérkezett. Oldalain megemlékezik a száz éve született Fábry Zoltánról, valamint Zátopekékról, a világ egyik leghíresebb sportoló házaspárjáról. Regény lamingtoni iskolák főtanfelügyelője, L.C. Martin megpróbált fölkelni az ágyából, nem törődve felesége szidalmaival; az asszony haragudott, és azzal fenyegetőzött, hogy megmondja a dolgot az orvosnak, de tudta, hogy a férje oda se hallgat és amit a fejébe vesz, azt végre is hajtja. Martin ide- oda sántikált a szobában, a fogát csikorgatta fájdalmában, és végül vissza kellett feküdnie az ágyba, amelynek matracai alá deszkákat tettek. Csak ekkor enyhültek meg a fájdalmai any- nyira, hogy új erőt gyűjtsön a további járkálási kísérletekhez. Négy telefon állt az asztal mellett, minden pillanatban csengetett valamelyik, az éjjeliszekrényen irathalmazok álltak. Éjszaka kétszer is meglátogatta Az Éjszakai Lovasok karavánja. Az ágyán a legújabb felhívás hevert, amelyben felszólították, hogy mondjon le és adja át az iskolák igazgatását egy arra méltó embernek, akinek a gondolkodása megegyezik a város lakosságáéval. A felhívás továbbá követelte a tanfelügyelőség minden olyan tagjának a lemondását, aki éppúgy nem állta meg a helyét, mint ő. Az irathoz papírköteg volt csatolva csaknem négyezer aláírással. Ismét megszólalt az egyik telefon, és Martin utánanyúlt. MinFekete-fehér rapszódia Vera Kistlerová 25. rész dig mindent lassan, de biztosan csinált, mozdulatai egy automatikus sztereó gramofon mutatójára emlékeztettek, amely a maga jól meggondolt, lassú ütemében emelkedik és ereszkedik, nem törődve azzal, hogy az, aki a zenét hallgatja, siet-e valahová vagy sem. Martin főtanfelügyelő hallgatta a fekete kagylóból hangzó szavakat, időnként behunyta a szemét, és összeráncolta a homlokát.- Mi van megint? - kérdezte Mrs. Martin, aki az egyik elemi iskola igazgatónője volt. Férje betegségének idejére szabadságot vett ki magának. Most megállt a rendetlen ágy mellett, és figyelmesen olvasta férje szögletes, szeplős arcából a fejében forgó gondolatokat. Szép téglaházban laktak a város szélén, kertjüket borókafenyők szegélyezték; ünnepekkor mindig meglátogatta őket a lányuk a gyerekeivel; szépen és jól éltek. Elegánsan öltözködtek, mindig fehér ruhát viseltek, és Mrs. Martin volt az egyetlen asszony a városban, aki kalapban járt templomba. Maga varrta eredeti modelljeit, amelyeket sehol sem lehetett megvenni, jó ízlése volt, de agyondolgozott keze. Azok közé a ritkaságnak számító déli fehér asszonyok közé tartozott, akik nem fogadtak fel néger nőket munkára, mindent maga végzett el a háztartásban és még a férjének is segített a kerti munkában. Rengeteg gyümölcsöt főzött be minden évben, és odaajándékozta a lányának meg az ismerőseinek. - Mi történt? Beszélj már! - sürgette most a férjét, akinek az arca egyre komorabb lett a telefonból hallottak miatt. Intett a feleségének, hogyne zavarja, majd a beszélgetés után beszámol neki. H ányán vannak? - kérdezte Martin a vonal túlsó végén beszélőt.- Négy helikopterről figyeljük őket, mindegyik gép más számot mond - felelte a lamingtoni rendőrség serifje. - Rengetegen vannak mindenütt. Összehívtuk a Nemzeti Gárdát és a SLED-et. Több emberre lesz szükségünk; nem tudjuk, mire képesek - fejezte be a serif, akit a főtanfelügyelő jól ismert. - Engedelmeskedned kellene nekik, és lemondanod, amíg van rá idő!-Te lemondanál, ha gonosztevőket tartanál fogva a börtönben és egy fegyelmezetlen rendneck-banda azt követelné, hogy engedd szabadon őket? - kérdezte Martin a maga megszokott, lassú beszédmodorában, miközben óvatosan helyet változtatott az ágyban. A fekete kagylóban egy pillanatra csend támadt, aztán a serif azt felelte, hogy nem mondana le, és a bűnözőket nem engedné szabadon.- Hát akkor értjük egymást, és ne mérgesíts többé - mondta a tanfelügyelő. - Értesíts a legkisebb változásról is, mindenről azonnal tudni akarok. Lehet, hogy már holnap bemegyek az irodámba. - Letette a kagylót, és ivott a teájából. Szavai hallatán Mrs. Martin ökölbe szorította a kezét és megrázta a férje ágya fölött. Belerúgott egy földön heverő iratba, és kiment a konyhába vacsorát készíteni. Rendszerint mindkettejüknek megvolt a maguk hivatalos munkaideje, a nap fönnmaradó részét együtt töltötték. Megígérték egymásnak, hogy ez mindig így lesz. De most nem így volt; egész nap és egész éjjel legalább egy telefon csörgött a négy közül, minden percben kopogtatott valaki az ajtón újabb iratokat hozva, a tanfelügyelőség tagjai egymást váltották a szobában, vagy mindannyian egyszerre jelentek meg, és gyűlést tartottak Martin ágyánál. Éjszaka félelem ülte meg a házat. Martinék a legjobb fehér negyedben laktak, ahol hosszúkás téglaházak álltak egymástól messze, körülöttük szorosan egymás mellett magas vörösfenyőfák és alul rendszeresen nyírt pázsit, tökéletes rendben. Ebbe a negyedbe ritkán lépett be néger vagy fehér szegény ember, és ha belépett, akkor vagy csak azért, mert munkát keresett, vagy mert autón eljött ide kirándulni, mint valami parkba. Mert a déliek semmit sem szeretnek annyira, mint a vasárnapi lassú autózást a városban és a környékén; kocsijuk ablakából nézegetik az új épületeket, ahol még senki sem lakik, és ezért meg szabad előttük állni, a legbátrabbak még be is mennek, és alaposan szemügyre vesznek mindent, mert ezekbe a házakba sohasem lesz más módjuk belépniük. (folytatjuk)
