Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1997-12-03 / 49. szám

4 1997. december 3. Háttér Lenin alvószámlája Elfelejtette felszámolni? Lehet, hogy Lenin elfelejtette felszámolni svájci bankszám­láját, mielőtt elhagyta az or­szágot, hogy Oroszországba visszatérve, élete további ré­szét a forradalomnak szentel­je? A kérdés talán már örökre megválaszolatlan marad. Tény viszont, hogy a svájci bankokban vezetett, ám évti­zedek óta érintetlen, úgyne­vezett alvószámlák tulajdo­nosainak nemrégiben közzé­tett listáján szerepel egy Vla­gyimir Uljanov is, ez pedig köztudottan Lenin eredeti neve volt. Lehetséges, hogy a számla valóban az októberi forradalom vezetőjének tu­lajdona volt, de az sem ki­zárt, hogy egyszerű névazo­nosságról van szó. A szóban forgó számlát németes írás­móddal, Wladimir Ulianow néven vezette az egyik bank. A svájci bankszövetség szóvi­vője nem volt hajlandó el­árulni, hogy pontosan melyik intézményről van szó. A számlán nem egészen 100 svájci frankot őrzött ismeret­len tulajdonosa. Kétségtelen, hogy Lenin Zürichben élt száműzetésben, mielőtt 1917 áprilisában elhagyta volna Svájcot, hogy Oroszországba visszatérve élére álljon annak a forradalomnak, amely akárhogyan is, de megváltoz­tatta a világtörténelmet. Nincs biztos adatunk arról, hogy az „igazi” Leninről van- e szó - mondta a szóvivőnő. Nem a bankszövetség tiszte az „alvószámlák” tulajdono­sainak kinyomozása, és a le­tétekkel kapcsolatos bármi­lyen követelést a bankok csakis jogi csatornákon ke­resztül hajlandóak figyelem­be venni - tette hozzá. A sváj­ci bankok először júliusban, majd október végén tettek közzé egy-egy listát az 1945 előtt nyitott és évtizedek óta pénzmozgás nélküli bank­számláknak a tulajdonosai­ról, így próbálván hozzájárul­ni ahhoz, hogy a holocaust áldozatai, illetve leszárma­zottaik hozzájuthassanak a pénzhez. Panoráma Gandhi özvegye belép a politikába Sonia az indiai Kongresszus Párt élén? Egy nap Eupenben, a belgiumi németek központjában Hetvenezren a francia nyelvtengerben A Magyar Polgári Párt küldöttsége a német ajkú közösség tartomá­nyi parlamentjének széksoraiban. Gondolataikat, különösen az el­hangzott tájékoztatók után, nem nehéz kitalálni. A belgiumi néme­tek a központi államhatalom lebontása után önmaguk dönthetnek az identitásukat megőrző sorskérdéseikről. Sonia Gandhi, az 1991-ben meggyilkolt Radzsiv Gandhi miniszterelnök özvegye a jelek szerint elszánta magát arra, hogy elvállalja az indiai Kong­resszus Párt vezetését, amely­nek élén egykor férje is állt. Az 50 éves, olasz származású Sonia Gandhit évek óta győz­ködi a hatalomból tavaly kiszo­rult párt, amely a Gandhi-mí- tosz révén szeretné ismét nö­velni népszerűségét. A The Times of India című lap a pár­ton belüli forrásokra hivatkoz­va azt írta, hogy Gandhi asz- szony nem szemlélheti tovább csendben a párt hanyatlását, és kinyilvánította készségét, hogy kézbe vegye annak vezetését. Sonia Gandhi 1968-ban kötött házasságot Radzsiv Gandhival, akivel cambridge-i tanulmá­nyai során ismerkedett meg. Felvette az indiai állampolgár­ságot, jól beszél hindiül és szá­rit visel. Két gyermek anyja. Szigorú biztonsági védelem alatt Újdelhiben él, ahol aktív társasági életet folytat. A Kong­resszus Párt, amelynek élén egykor Nehru, majd Indira Gandhi, s utána fia, Radzsiv állt, negyven éven át uralta az indiai politikai életet, míg 1996-ban kiszorult a hatalom­ból. Támogatja az Inder Kumar Gudzsral vezette balközép koa­líciót, s ezáltal ellenzékben tartja ősellenségét, a hindu na­cionalista pártot. Élén jelenleg a 82 éves Szitaram Keszri áll, aki több ízben hangoztatta, hogy szívesen átadná tisztjét Sonia Gandhinak. Az AFP által idézett elemzők ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy Gan­dhi asszony fő indítéka az le­het, hogy megakadályozza egy, a volt férjét is érintő korrupciós botrány bizonyítékainak fel- használását. Radzsiv Gandhit annak idején azzal vádolták, hogy kenőpénzt fogadott el a svéd Bofors AB-tól, amely 50 millió dollárt fizetett egy 1,3 milliárd dolláros fegyverüzlet megszerzéséért. A vizsgálat a mai napig folyamatban van. The India of Times SZILVÁSSY JÓZSEF ____________ Fo lytatás az előző számból Vendéglátónk szemmel látha­tóan megkönnyebbül, amikor az oktatásügyről kérdezzük. Az iskolák itt német nyelvűek. Az első négy osztályban heti két órában franciául is tanulnak. A felsőbb négy tagozaton és a gimnáziumokban az angol is kötelező. A bizonyítványok egynyelvűek. Kizárólag néme­tek... Vallon tannyelvű iskola a német nyelvterületen nincs, elvben lehetne, ha valamelyik településen legalább öt szülő kémé. Ilyen kérvény azonban máig nem érkezett, mert itt - egész kevés kivételtől eltekint­ve - német ajkúak élnek. Újabb kérdésemre széttárja a karját: Önálló német egyetem? Minek az, kérem? Tárva a nagyvilág, az Európai Unió valamennyi hí­res egyeteme. Aki akar, bárhol tanulhat. Kilépek az épületből, nézelő­döm a dimbes-dombos utcá­kon. Nem is olyan könnyű itt szót érteni, mert a helyi lakosok többsége vendéglátóinkkal el­lentétben nem az irodalmi né­metet beszéli, ráadásul elég sok francia jövevényszó keveredik a nyelvükbe. - Langsam, bitté - ismételgetem újra meg újra. Ottó Schmidt már nyugdíjas, ő kérés nélkül is szinte megrág minden szót. Bizony, sok mindent átéltem. Negyvenöt előtt Hitlerék garáz­dálkodtak itt, utána elítéltek vagy tizenötezer belgiumi né­metet kollaborálásért, aztán egy ideig csak otthon beszél­tünk németül, az utcán inkább A bizonyítványok egynydvűek. Kizárólag németek... franciául szólaltunk meg. Mára mindez, hála istennek, csak rossz emlék. Ma szabadon használhatom anyanyelvemet, itt már senkit sem érdekel, ki milyen nyelven beszél. Leánygyermeke férjével együtt az egyik közeli faluban él. Úno­kája a németországi határvá­rosban, Aachenben dolgozik egy híradástechnikai üzemben, kisebbik unokája Kölnben jog­hallgató. A nagyobbik hetente hazajár, nem nagyon tetszik neki ott, de errefelé sokkal kevesebb a munkalehetőség. Hansi viszont jól érzi magát Kölnben. Joachim Derdula fiatalember, kereskedő, szüntelenül rója az Európai Unió sztrádáit. Szülő­városában három szaküzletet és két vendéglőt tart fenn. Saját sörfőzdéje is van. Sokat száguldozom, de jól élek. Ma még élvezem az utazást, a változatosságot. Ha ráunok, kocsmáros leszek Eupenben! Én főzöm a legjobb sört Euró­pában! Kérésemre elvezet egy helyi vallon kereskedőhöz, Michel Detorouix-hoz. Ő azon kevesek egyike, aki ide nősült. A németek itt zárkózottak, leg­inkább egymás között kötnek házasságot. A családban több­nyire csak németül beszélünk, hétéves gyerkőcünk azonban már franciául, sőt angolul is elég jól cseveg. Nincs nekem itt semmi bajom, egyébként is ma­gam döntöttem úgy, hogy itt fo­gok élni. Sérelem? Csak egyet tudok említeni. Tavaly franciá­ul töltöttem ki az adóbevallási ívet, s a helyi hivatal vissza­küldte, azzal az indokkal, hogy itt a német a hivatalos nyelv. Pedig vallon régióban élünk, tehát a német mellett a francia is hivatalos. Legalábbis papí­ron. Nem nagy ügy, kitöltöttem az egészet németül... Felballagok a helyi stadionba. A húszezer lélekszámú kisvá­rosnak a központi pályáján kí­vül négy füves edzőpályája van, valamennyi villanyvilágítású. Mindenhol öles plakátok hirde­tik, hogy holnapután a Bayern Leverkusen játszik itt barátsá­gos mérkőzést. Lassanként sö­A németek zárkózottak, leginkább egymás között kötnek házasságot. tétedik, kigyúlnak a fények az edzőpályákon és a városban is. Indulnánk vissza, Brüsszelbe, de autóbuszunk nehezen tud megtérni a szűk utcában. Mind­két irányban leáll a forgalom, pillanatok alatt hosszú kocsisor torlódik össze. Senki sem du­dál, senki sem átkozódik. Csak egy férfi szól oda kajánkodva: Nehéz a mozgás az európai úton, ugye? Kórusban csattan fel a válasz: Nyugi, mi is megtanuljuk... Valaki hozzáteszi: - Ha csak raj­tunk múlna... Két esztendeje adták át a belga rádió német nyelvű regionális adá­sának új, szupermodern székházát. Ez a rádió hétköznap hattól es­te tízig, hétvégeken pedig éjfélig sugároz a jelek szerint nemcsak Eupen környékén, hanem Észak-Németországban is népszerű mű­sorokat. Kubik Katalin- és archív-felvétel Az EU és a munkanélküliség Régi nóta, új kotta Gyévai Zoltán A tizenötök már huzamosabb ideje szélmalomharcot vívnak a munkanélküliséggel. A fog­lalkoztatás immár öt éve el­maradhatatlan témája az Eu­rópai Unió állam- és kor­mányfőinek találkozóin, a munkahelyeiket vesztő polgá­rok száma mégis feltartóztat­hatatlanul gyarapszik. Idén elérte a 18 milliót, ami a dup­lája az amerikainak, a japáné­nak a háromszorosa. Jacques Santer, a brüsszeli bizottság elnöke a nagy előd, Jacques Delors nyomdokain haladva egyik életcéljának tartja a munkahelyek terem­tését. Santer korábban több­ször is hiába próbálkozott kö­zösségi jogosítványokat sze­rezni a munkanélküliség elle­ni keresztes hadjáratban, a tagállamok féltékenyen őriz­ték hatáskörüket. Mára azon­ban egyértelművé vált, hogy egyéni akcióval nem sokra mentek- az összefogás hatá­sosabb fegyvernek ígérkezik. A munkafronton különösen az EU Herkulesének számító Németország veresége szem­betűnő: a munkanélküliség idén ősszel elérte a 4,5 milli­ót, amely még a 30-as évek első felének rekordját is felül­múlja. Ezúttal mégsem kilá­tástalan a harc. A tizenöt tagállam gazdasá­ga, úgy tűnik, tartósan növe­kedési pályára állt, s ez a kö­rülmény soha vissza nem térő alkalmat kínál a nélkülözhe­tetlen sebészeti beavatkozá­sok elvégzésére. Szakértők éppen abban látják az eddigi sikertelenség okát, hogy az EU a ciklikusan bekövetkező fellendülés idején rendre el­szalasztottá a strukturális munkanélküliség elleni fellé­pést. A vita az utóbbi időben töb­bek között arról folyt, hogy van-e értelme konkrét és számszerűsített célok megfo­galmazásának. A bizottság a számok bűvöletében elő is terjesztette elképzeléseit. Eszerint az EU-ban a foglal­koztatottak arányát öt éven belül a jelenlegi 60,4 száza­lékról 65 százalékra kell nö­velni, a munkanélküliség pe­dig hasonló időszak alatt a je­lenlegi 10,6-ról 7 százalékra csökkenhet. Összességében a Santer-számok öt év alatt 12 millió új munkahely teremté­sét irányozták elő. A kormányok azonban irtóz­nak a konkrét kötelezettsé­gek vállalásától, amelyeket egy napon számon lehet kér­ni tőlük. A százalékok rögzí­tése Bonn-nak volt legkevés­bé az ínyére. Végig kitartott amellett, hogy a foglalkozta­tási politika elsősorban nem­zeti ügy. A kompromisszum értelmében a tagállamok kö­zös, mindenkire érvényes irányelveket fogadnának el, amelyeket a kormányok nemzeti akciótervek formájá­ban valósítanak meg, figye­lembe véve az ország specifi­kus helyzetét. A tagállamok, a bizottság és a szociális partnerek minden év végén közösen értékelik az illető ország erőfeszítése­it, és ha szükséges, ajánláso­kat fogalmaznak meg. Szank­ciók ugyanakkor senkit sem fenyegetnek. A közösség tagjai javítani akarják a munkaerő elhelyez­kedési lehetőségeit. A csomag legkonkrétabb pontja: a tag­államok mindent megtesznek azért, hogy a fiataloknak hat hónap munkanélküliség után munkát, képzést vagy gyakor­latot ajánljanak. A felnőttek egyéves kihagyást követően számíthatnak hasonló segít­ségre. A tervek között szerepelt, hogy uniós szinten az eddigi tíz százalékról 25-re emelik a képzésben részesülő munka- nélküliek számát. Ezt a szá­mot azonban Bonn túlságo­san magasnak találta. Javítani kívánják a vállalko­zói kedvet, az új vállalkozá­sok beindításának megköny- nyítésére csökkentik az admi­nisztrációs akadályokat és pénzügyi terheket, vállalko­zóbarát adókörnyezetet ala­kítanak ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom