Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1997-11-19 / 47. szám

10 1997. november 19. Kópé Rónay György Mondd, szereted az állatokat? Mondd, szereted az állatokat? A kutyát, macskát, csacsit, lovat s a madarakat: a verebeket, rigót, galambot, pintyeket, akik a Földön veled élnek, s bundájuk, tollúk melegében nekik is van szívük, csak éppen nem beszélnek? Mondd, szereted az állatokat, s figyelted őket néhanap: hogy mit csinálnak, hogyan élnek, s a maguk nyelvén mit mesélnek, vagy miről hallgatnak, mikor komor csöndjükbe burkolózva ülnek, és titokzatos, hallgatag külön világukba merülnek? Én szeretem az állatokat. Elnézem őket, ha játszanak, alszanak vagy tűnődnek titkaikon és a világon. Hidd meg, barátom, nekik is vannak titkaik, s csak annál nehezebb talán számukra ez a sok talány, mert nincsenek rá szavaik. Tégy próbát, hisz ember vagy: értsd meg a bennük szorongó miértet; segíts nekik, mondd ki helyettük azt, ami ott ködük a testük vaksi lelkében - vidd közelebb az állatokhoz az embereket, hogy megértsenek végre minket. S mi is őket, kisebb testvéreinket. Kolozsvári Grandpierre Emil A szabó és a két óriás Volt egyszer hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy szabó. Szegény szabó volt, a legszegé­nyebb szabó a faluban. Nem is tudott megélni, el­vándorolt hát egy másik faluba, ahol nem ismerte senki. Bement a kocsmába, s ren­delt egy liter bort. Még a felét sem itta meg, azt mondta:- Nincs még egy olyan erős ember a világon, mint én. Mikor a másik fél litert is megitta, azt mondta:- Mert én olyan erős va­gyok, hogy hetet leütök egy csapásra. Járt abba a faluba két óriás rabolni. Minden éjszaka el­jöttek, és soha nem tértek haza üres kézzel. A bíró meghallotta, hogy egy rettenetesen erős em­ber érkezett a faluba. Olyan erős az az ember, hogy hetet leüt egy csapás­ra. Elment hát a bíró a szabó­hoz.- Te vagy az az ember, aki Nagy Zoltán illusztrációi hetet leütsz egy csapásra?- kérdezte.- Ki volna más? - válaszolt a szabó.- Nem kérjük mi tőled, hogy hetet leüss - mondta a bíró - kettő is elég lesz. De az a kettő óriás.- Az sem baj - válaszolta a szabó -, majd elbánok ve­lük.- No, ha elbánsz velük - kecsegtette a bíró - hat szekér aranyat kapsz. Gondolkozott a szabó egy sort. Aztán megcsóválta a fejét:-Az nem lesz jó.- Nem elég neked hat sze­kér arany?- Elégnek elég - mondta a szabó -, de annyi tömér­dek aranyat nem vihetek haza egymagám, akármi­lyen erős vagyok. Adj min­den szekérhez hat-hat ök­röt. Egyezséget kötöttek. A bíró hazament, a szabó pedig megbújt, hogy az óriásokat kilesse. Éjszaka jöttek az óriások. Nem kicsi óriások voltak, hanem módfölött nagyok. Még szálfában sem látott akkorát a szabó, mint az óriások. Egy-egy zsák volt mindegyik vállán. Azt megtöltötték, s megfordul­tak, hogy hazamennek. A szabó a nyomukba szegődött, s elkísérte őket, be a rengetegbe. Ott az óri­ások elteltek étellel, itallal, aztán lefeküdtek, s olyan hortyogásba fogtak, hogy a tizedik határba is elhal­latszott. Gondolt egyet a szabó, s felhágott ügyesen egy nagy cserefára. Keresett egy makkot, s megcélozta vele a nagyobbik óriás orrát. A makk hegyeset koppant, az óriás megtörölte az orrát, a társát oldalba taszította.- Hagyj békén, hadd alud­jak! - mondta.- Hozzád sem nyúltam - válaszolt a másik. Megint leszakított a szabó egy cseremakkot, s ráhají­totta újólag a nagyobbik óriás orrára. Ez megint- csak megdöfte a társát:- Nyugodj már, különben megsújtalak.- Ne bomolj - mondta a másik. Szakított a szabó megint egy makkot, s rádobta a nagyobbik óriás orrára. Nem szólt most már az óri­ás egy árva szót sem, ha­nem felugrott, megfogta a gúnyát a társa mellén. Föl­rántotta, s úgy képen szel­te, hogy meghengeredett.- No, kutya, most megöl­lek! - fenyegetődzött a ki­sebbik óriás. Kirántott egy cserefát tövestül. A másik hasonlóképpen. De éppen azt találta kitépni, amelyi­ken a szabó kucorgott. S ahogy meglóbálta, a szabó átrepült a fele rengetegen, s akkorát huppant a föl­dön, hogy lyukat vágott maga alatt. Akkor egy ret­tentő ordítást s egy retten­tő zuhanást hallott. Vissza­ment a szabó, hogy lássa, mit végzett. A két óriás el­nyúlva feküdt a földön. Olyan ügyesen verekedtek, hogy egyszerre sújtották agyon egymást. Megnézte a szabó, hogy jól meghaltak-e. Mikor látta, hogy többé nem mozdul­nak, elment a bíróhoz.- No, bíró úr - mondta - bajosan ment, de végül mégis leütöttem őket. Nem hitte a bíró, míg csak a maga szemével meg nem győződött, hogy a szabó igazat mondott. Akkor adott neki hat szekér ara­nyat, s hat-hat ökröt min­den szekér elé. A szabó ha­zament a falujába. S többé gondja nem volt semmire, mert ő lett a falu leggazdagabb embere. Gondolkodom, tehát... Hány óra van? Ha nem tudsz rájönni, azt ajánljuk, ve­gyél elő egy tükröt, annak segítségével kiderül. Nos? Föl a kalappal! Segíts a négy úrnak: kinek melyik kalap illik az öl­tözékéhez? Az egyszerűség kedvéért az urakat számmal, kalapjukat betűvel jelöltük. D Mióta nem szántanak asszonyon? Csak azóta, mióta Mátyás királyunk levette az asz- szony nyakáról a jármot. Mátyás egyszer elkocsiká- zott egy szántóföld mel­lett. Meglátta, hogy asz- szony van az eke elé fogva, az ura meg az eke szarvát fogja. Odakiáltott az em­bernek:- Hallja-e kend! Nem cse­rélne az asszonnyal? Az ember visszakiáltotta:- Miért cserélnék, király uram?- Csak azért, mert én mon­dom! Azzal kiszállott a király, levette a jármot az asz­szonyról, rátette az ember­re; az asszonyt meg az eke szarvához állította, odaad­ta az ostort is a kezébe.- így, most szántsanak! Mire végigszántottak egy barázdát, megkérdezte Mátyás király az embert:- No, jólesett-é kendnek a járom?- Biz a nem jól esett, mert nyomta a nyakamat.- No, ha neked nyomta, ne tedd a gyengébb nyakába! Rögtön törvényt hozott Mátyás, hogy aki ezután asszony nyakába jármot teszen, elpusztítja. Azóta nem szántanak asszonyon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom