Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-11-19 / 47. szám
Politika 1997. november 19. 3 Olyan jogok megtagadásáról van szó, amelyeket hetven éven át biztosítottak Porig rombolt elvek „Szlovákia ellenségei az ostoba politikusok. Művelődjetek és gyógyuljatok!” Archív-felvétel MiroslavKusy _______________ Az emberi jogok szavatolója minden országban az államhatalom, vagyis a hatalmat kezében tartó kormány. A szlovák kormányt az utóbbi időben erélyes bírálatok érik a polgári, politikai és kisebbségijogok terén kialakult helyzet miatt, s nemcsak a szlovákiai ellenzéki pártok, hanem a pártoktól független nem kormányszintű külföldi szervezetek és nemzetközi intézmények részéről. Ennek első megnyilvánulásaként Szlovákiát törölték a NATO-fel- vételre, valamint az EU- és OECD-tagságra esélyes országok listájáról. Sajnos, e határozott döntés áldatlan következményeit majd Szlovákia minden polgára a saját bőrén tapasztalhatja. A megkérdőjelezett jogok első nagy csoportjába azok tartoznak, amelyeket nálunk eddig törvényileg nem szabályoztak. Szlovákia például még mindig nem csatlakozott az Európai Szociális Chartához és nem írta alá a vonatkozó jegyzőkönyvet, s ugyanez a helyzet az Európai Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartájával is. A leginkább aggasztó azon törvények elfogadásának a halogatása, sőt kifejezett elutasítása, amelyek meglétével a szlovák alkotmány is számol. Első helyen kell említeni a kisebbségi nyelvtörvényt, mert ennek meglététől függ „az információk anyanyelven történő befogadásának és terjesztésének joga”, amelyet az alkotmány 34. cikkelyének első pontja garantál. E törvény elfogadása különösen azután vált szükségessé, hogy az alkotmány 6. cikkelyének értelmében elfogadták az államnyelvet védelmező törvényt, hiszen e cikk 2. pontja kifejezetten feladatul adja: „az államnyelvtől eltérő nyelvek használatát a hivatali kapcsolatban törvényben kell szabályozni”. Személyesen a kormányfő kötelezte magát ilyen törvény megalkotására, ám ez a mai napig nem történt meg. További komoly alkotmányos joghézagot teremt az alkotmány 64. cikke 3. bekezdésében foglaltak megvalósításának elutasítása, amelynek értelmében „a magasabb területi egységek önigazgatását törvény szavatolja”. Ez a jogszabály garantálná a polgár arra vonatkozó jogát, hogy helyi szinten közvetlenül is részt vegyen a közügyek befolyásolásában. Ejog érvényesítése különösképpen azután lett időszerű, hogy 1996-ban elfogadták a területi és közigazgatási felosztásra és a helyi államigazgatásra vonatkozó két új törvényt. A második csoportba tartozik azoknak a jogoknak a megsértése, amelyeket az alkotmány már most is biztosít. Világszerte kedvezőtlen visszhangot váltottak ki olyan megoldaüan botrányok, mint a meghiúsult referendum ügye, a Gaulieder-ügy, a titkosszolgálatot felügyelő parlamenti bizottság felállítása körüli huzavona és a Nafta Gbely privatizálásának körülményei. A felsorolt esetekben az alapvető emberi és politikai jogok szembe- ötiő megsértéséről van szó, s ezek meghatározó mértékben befolyásolják az emberi jogok helyzetét az országban. Az európai intézmények éppen ezért bírálják olyan erőteljesen a kialakult helyzetet. Például a referendum meghiúsítása érzékenyen érintette a polgárok passzív választójogát, hiszen épp a szabad választások jelentik a rendszer demokratikus jellegének a fő ismérvét. A Gaulieder-ügy azon felül, hogy az aktív választói jog megsértésével egyenlő, durva beavatkozás ajogállamban létező kapcsolatrendszerbe, mivel azzal, hogy a parlament nem hajlandó az alkotmánybírósági döntés szellemében eljárni, porig rombolja az alkotmányos elveket. A harmadik csoportba sorolhatók azok az esetek, amikor az eddig biztosított emberi jogokat csorbítják, példa erre a magyar nemzetiségű diákok számára kiadott kétnyelvű bizonyítványok ügye, a bérreguláció, legújabban pedig a lapok hozzáadottérték- adójának a rebesgetett felemelése. Olyan nemzetiségi jogok megtagadásáról van szó, amelyeket több mint hetven éven át biztosítottak. A negyedik csoportba sorolhatók azok a jogok, amelyek a poszt- kommunista országokkal, különösen az Európai Unió társult országaival való összehasonlításban kedvezőtlen fényt vetnek Szlovákiára. Ezekkel azonos startvonalról indultunk, de egyre inkább lemaradunk mögöttük. Míg a néhai Cseh-Szlová- kiában az emberi jogok tekintetében az első helyen voltunk, addig a felbomlás óta Szlovákia az utolsó helyre csúszott le (a pártokhoz nem kötődő külföldi és nemzetközi szervezetek objektív értékelése szerint). Ebben az időszakban ezekben az országokban új törvények egész sorát fogadták el (a kisebbségek helyzetéről, a nyelvről és az állampolgárságról), miközben e törvények tartalma bővült, miközben egyedül Szlovákiában fogadtunk el restriktív törvényeket, amelyek megnyirbálták az egyetemek, a nem kormányszintű szervezetek és a kisebbségek jogait. A többi országban ellenőrző mechanizmusokat alakítottak ki a kisebbségi jogok érvényesülésének ellenőrzésére, ide sorolható az ombudsman intézménye, az emberi és kisebbségi jogokkal foglalkozó kormány- és parlamenti bizottságok, valamint a kormány által finanszírozott, az emberi jogok biztosításával ösz- szefüggő felvilágosító programok beindítása, ám Szlovákiában nincs előrelépés eme égető kérdésekben. Az EU többi társult tagállama, amelyek korábban nem dicsekedhettek azzal, hogy élenjárnak az emberi jogok betartásában, fokozatosan magukhoz tértek és pozitív irányba léptek. Ilyen lényeges változás tapasztalható Romániában, Bulgáriában, Litvániában és Lettországban. Korábban épp Szlovákia örvendett jobb hírnévnek, de az utóbbi időben egyre több olyan figyelmeztető intelem sürgeti a kormánykoalíciót, hogy az emberi és kisebbségi jogok szavatolása terén lépjen más útra, induljon el pozitív irányban, ha nem akarja ezt az országot szerencsétlenségbe taszítani. Aggasztó az alkotmány által előírt törvények elfogadásának halogatása. Szlovákia az élről az utolsó helyre csúszott le. Visszhang Irány. Elvek? Miklósi Peter Napok óta azon tűnődöm, hogy mikor van az akkor, és mennyi is az annyi?! Mielőtt bárkinek is eszébe jutna, hogy visszaélve az újságírói leleményeskedés szabadságával holmiféle elemi szintű blődli- zéssel borzolom a kedélyeket, szeretném leszögezni: e rejtélyeket nem én dobtam a köztudatba, hanem személyesen Meciar kormányfő, aki még a váratlanul beiktatott pöstyéni gyógykezelés előtt kijelentette: Szlovákiában az örökösen renitenskedő ellenzék majd AKKOR fog komolyabban szóhoz jutni, ha azt a kormányzat engedi; bár a jelen kabinetben mindig lesz ANNYI erő, hogy minden helyzetben uralni tudja a honi politikát. E kijelentések elhangzása óta meditál- gatok komolyabban a kormányfői AKKOR és ANNYI fölényesen odavetett tartalmán. Meditálgatok, mert szemforgatás lenne letagadni, hogy az utóbbi hetekben-hónapokban bizony egyre keményebbé válnak nálunk a szócsaták s egyre kíméletlenebbekké a politikai eszközök. Ma már az eléggé nyögvenyelősen szerveződő demokrata erők sem szemlélik szótlanul a dolgokat, például az ötpárti Szlovák Demokratikus Koalíció is egyre több olyan tanácskozást rendez, amelyek témájául a ’94-es választások óta követett kormánypolitika problematikus megnyilvánulásait, azok külföldi visszhangját, de ami mindennél lényegesebb: a kiútkeresést jelöli meg. Sok-sok laví- rozgatás után már a Demokratikus Baloldal Pártja is szóki- mondóan értékel, amikor leszögezi, hogy a Meciar- kormány a nyílt izoláció útját választotta. A miniszterelnök úr e szemrehányásokra azzal válaszolgat, hogy minden „demokratikus ” eszközzel igyekszik még jobban bebetonozni a hatalmát. Évekre, talán évtizedekre. Az 1989 novemberében letűnt- nek hitt idők bolsevik módszere - mondhatnám zsoviálisan, hiszen az advent közeledtével legyen az ember nagylelkű és megbocsátó. Sőt! Akár koccinthatnánk is, hiszen ilyenkor, Márton napja után már az újborral is szabad proszitot mondani.... Azonban a helyzet komolyabb ennél; így koccint- gatás helyett üdvösebb tiszta fejjel odafigyelni mindarra, ami azt jelzi, hogy a mélynemzeti és munkáspárti kormányzat - saját hatalmát erősítve- bizony fokozott tempóban űzi kisded játékait. A tudatos alkotmánysértésektől az egészségügy ellehetetlenítésén át a sajtószabadság megnyirbálásáig. Mint ahogy az sem mellékes, hogy a hivatalos szlovák politika-ötödik hadoszlopokat, irredentizmust s egyéb kliséket emlegetve-otromba kirohanásokat intéz a szlovákiai magyarság ellen. Apropó, kisebbségpolitika! Hírlapírói szerencsém úgy hozta, hogy a minap huzamosabban elbeszélgethettem a szlovák parlament egyik alelnökével. Egyebek között rákérdeztem, hogy a szlovák kormányzat és az azt támogató koalíció vajon minő lojalitást vár el még az itteni magyarságtól, ha az becsülettel elvégzi napi munkáját, tiszteli a törvényeket, katonát ad az országnak és az adóit is annak rendje-módja szerint kifizeti. Vitapartnerem erre azt felelte: mindez annyira természetes, hogy kár is volt szóba hoznom. Az én replikám erre „csak” az volt, hogy így igaz; bár akkor a soviniszta jogszűkítések helyett a teljes jogegyenlőségnek is legalább ennyire természetesnek kellene lennie. Mármint egy demokráciában, persze. A társalgás itt egy pillanatra megfeneklett, majd jött a kegyelemdöfésnek szánt szentencia: a szlovákiai magyarság a kisebbségi sajtó és a magyar parlamenti pártok kalandorkodása révén félre van vezetve! Nos, kérem, kormányzati szemszögből Pozsonytól Ágcsemyőig ütődött népség lakja Dél-Szlovákiát. Hogy mást ne mondjak, jobban hisz nekem, mint a saját szemének és fülének. A döntést önökre bízom. Akkor az is kiderülhet: mikor van az akkor, s mennyi is az annyi. E rejtélyeket a kormányfő dobta be a köztudatba. Vonal alatt 53:37 az ellenzék javára Szűcs Béla______________ Kis hazánk vezetőinek nagy igyekezete, hogy Szlovákia nemzetközi megítélésén változtassanak, a bírálatoknak élét vegyék, az elmúlt hetekben is kudarcba fúlt. Nyugati miniszterek, magas rangú vezetők adták a tudtunkra, hogy a jelenlegi politikával nem jutunk be az Európai Unióba, noha ott volna a helyünk. A kormány demokráciát csonkító intézkedései megakadályozzák, hogy az első körben bejussunk e fontos nemzetközi szervezetbe. A meciari érveket a két mércéről, helyzetünk hibás megítéléséről, az ellenzék érveinek átvételéről a nyugat-európai politikusok udvariasan visszautasítják, és az EU követelményeinek, a demokratikus elvek betartásának szükségességét ismételgetik. Nyilvánvaló, hogy erre a Me- ciar-kormány képtelen, a feladat a következő választásokból kikerülő új kormányra vár. Választások. A kormányjavaslata szerint a jövő év szeptemberében lesznek, vagyis nagyjából tíz hónap múlva. Rohan az idő. A választásokig rengeteg megoldatlan probléma vár a kormányra, a parlamentre és a pártokra. Feszültségekkel, vitákkal, vádaskodásokkal teli társadalmunkban nehéz hónapok elé nézünk. Egyelőre csak találgatások látnak napvilágot a választási törvényről, amelyet a kormánykoalíció olyan formában igyekszik majd elfogadtatni, hogy abból neki legyen a legnagyobb haszna. Viták folynak egyebek között a választó- kerületekről, a választási bizottságok összetételéről és a választások ellenőrzéséről. Az ellenzék azt szeretné, ha nemzetközi megfigyelők is jelen lennének a választásokon, a kormánykoalíció ezt elutasítja. Az elkövetkező hónapokban ezért az egyébként is forró légkör még feszültebb lesz. Tíz hónappal a választások előtt a frontok nem sokat változtak, azonban az még bizonytalan, hogy a kormánypárt (DSZM) választási koalícióra lép-e valakivel. A nemzeti párt már kijelentette, hogy önálló listán indul, a Munkáspárt pedig, ha nem csatlakozik valakihez, a felmérések szerint be sem kerül a parlamentbe. A fő ellenzéki pártok így csoportosulnak: legjelentősebb a Szlovák Demokratikus Koalíció, amely öt pártot egyesít. A hárompárti Magyar Koalíció mellett ott van az önálló listán induló DBP. Októberben két országos felmérést végeztek a pártok választási esélyeiről. A legbiztatóbb, hogy az ellenzéki koalíciót választanák a legtöbben: a szavazók 31,1 százaléka. Ezzel szemben Meciar pártjára 25,5 százalék szavazna. A megkérdezettek csaknem fele még nem tudja, kire szavaz. Körülbelül a fele még nem választott pártot, másik fele egyelőre úgy döntött, hogy nem megy el szavazni. Ezek a polgárok még lényegesen változtathatnak a százalékarányokon. A baloldal 11,3 százalékot szerezne. Ha összeadjuk az ellenzék szavazatait, ez 53 százaléknyit jelent, szemben a koalíció három pártjának 37 százalékával. Ez biztató előrejelzés. A kormánypárt politikai baklövései, a gazdasági helyzet romlása, nemzetközi elszigetelődésünk következtében ez az arány még javulhat. A legutóbbi adatok szerint a Magyar Koalíció 11,1 százalékot szerezne (a pártok kü- lön-külön: az MKDM 6,7, az Együttélés 3,1 és az MPP 1,3 százalékot kapna). Elérkezett az ideje, hogy pártjaink vezetői sürgősen megegyezzenek, milyen megoldást választanak. Az természetes, hogy vitatkoznak, de hozzáértő jogászok segítségével találják meg azt a formát, amely biztosítja, hogy a magyar választók egy egységes politikai szervezetre adhassák szavazataikat. Nagy felelősség és becsületbeli ügy, hogy a három párt egyesülésével ne merüljenek fel olyan problémák, amelyek elriasztják. Amint a felmérésekből is Idtűnik, a magyar lakosság egyelőre nem ingadozik és folyamatosan támogatja a Magyar Koalíciót, amely védelmezi a kisebbségi jogokat, és mindenütt kiáll nemzeti identitásunk megőrzéséért. Reméljük, tíz hónap múlva, a választások után a győztesek táborában még többet tehet a szlovákiai magyarság.
