Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-11-19 / 47. szám
2 1997. november 19. Vélemény Szlovákiai magyar családi magazin A ragadós példa esete Fekete Marian ___________ Ha t éve talán még irigyeltem is egykori iskolatársamat, amikor elmesélte, egy külföldi cég hazai kirendeltségén alkalmazták, többet keres, mint amennyit egy újságíró elképzelhet. Lelkesen „panaszkodott”; hetente kell hajnalig tartó munkavacsorán részt vennie. Mindenki azt rendelhet, amit és amennyit kíván. A cechet a főnök állja. Hetente jártak uszodába, de a főnök fizetett azért is, hogy alkalmazottjai napbarnítottak legyenek, megtanuljanak lovagolni stb. A lelkes társaság néhány év alatt megalapozta a cég hírnevét. Iskolatársam a napokban felhívott: alapíthatnak-e külföldi tőkével működő cégnél szakszervezetet? A száz alkalmazottból kilencven beadhatja-e egyszerre a felmondását? Hogy miért e gondok? A korábbi főnököt áthelyezték egy másik országba. Az új főnök háromévi gumiparti népköztársaságbeli gyakorlat után került hozzánk. Kö- zép-Szlovákiából hozatott egy új személyzeti managert, aki az új csúcsvezetést építve, illetve a korábbi csoportvezetőket leváltva káderezi az alkalmazottakat. Feketelistára kerül az, aki szóba áll egy leváltott csoportvezetővel. Az alkalmazottak lelkesedése elfogyott. Hat év után úgy érzik, szükségük van érdekvédelmi szervezetre; lázadni kellene. Ugyanezt érezhették azok is, akiket a legutóbbi parlamenti választások után menesztettek a járásokban megalakított koalíciós tisztogató bizottságok. Ugyanezt érezhetik mindazok, akiknek a kormánykoalíció által uralt állami hatóságok adják tudtukra, nem ajánlatos az államfővel vagy a Magyar Koalícióval kapcsolatot tartani. Ha állami szinten folyik a terrorizmusra emlékeztető megfélemlítés, csodálkozhatunk-e, hogy a módszert, a stílust a vállalati, a helyi kiskirályok is átveszik?! Vendégkommentár Tisztítótűzbe a pszicho- higiéniáért? Hernády Ferenc Akadnak még bátor emberek, akik megkérdőjelezik a mi „Mindenhatónk” józan ítélőképességét, utalva egyebek közt a szentbeszédeiben tapasztalható tengernyi összefüggéstelenségre, melyekkel nem éppen a leghelyesebb útra terelgeti „nyáját”. Sőt mi több, a renitens ag- gályoskodók a feddhetetlen személy pszichiátriai kivizsgálását javasolták, amit ő - szeplőtelensége tudatában - bizonyára emelt fővel vállal majd. Félő viszont belegondolni, mily elképesztő anyagi javakhoz jutnának neves pszichiátereink, ha a „makulátlan színtéren” az engedelmes ministránsok mind egy szálig követnék Mesterük példáját. A vizsgálat eredményétől függetlenül mindenesetre bízvást reménykedhetünk abban, hogy tekintélyes szakembereink hathatós medicinát állítanak össze legalább egy kínos jelenség megszüntetésére: a képernyőről reánk szegeződő ismert tekintet talán nem sejtet többé páni félelmet. Óhatatlanul felvetődik bennem egy groteszk hasonlat: a rántott szeletet sem rángatják ugyebár, mint ahogy a tiszta lapokat sem tisztogatják a játszma hevében. Nos hát - „a nemzet napszámosai” arculköpésének, a Popély Gyulák sikertelen megaláztatásának ismeretében - kíváncsian várnám, minő lapokat osztogatva indokolnák jövőnk derék kovácsai a pszichohigiéniai cé- cók befejeztével törvényszerűen bekövetkező jelentős orvosi fizetéscsökkentéseket, illetve azok „átlagon felüli” voltát a fránya sors fintoraként beállt Nagy Átmeneti Időszakban... A szerző komáromi szabadúszó publicista De doktor úr, ötszáz koronás gyógyszert? Nem lehetne ennyiért inkább egy whisky-kúrát? Rajz: MS-Rencín Nyolc éve kezdődött - vajon lesz-e folytatása? Egy forradalom utóélete Gágyor Alíz_________________ Immár nyolc éve történt, hogy Prágában és Pozsonyban megteltek a terek, s kezdtük azt hinni, hogy a bársonyos forradalomnak nevezett hatalomátvétel után minden jobbra fordulhat. Eltűnt ugyan a vasfüggöny és végre szabadon utazhatunk külföldre, ám hamar kiderült: nem voltunk felkéQ Folytatódhat ’89 öröksége O Elfajultak a dolgok szülve a rendszerváltás várható következményeire. Legfőképp arra, hogy a leváltott kiskirályok - az új politikacsinálók tapasztalatlanságát vagy tehetetlenségét, a lakosság kiábrándultságát kihasználva - ilyen-olyan módon megpróbáltak visszaszivárogni régi helyeikre. Láthatóan sikerrel. De hogyan látják ezt ma az akkori főszereplők? Q Iván Hoffman Prágában élő újságíró: Nyolc évvel a rendszerváltás után, melynek egyebek között az volt az értelme, hogy mindenki szabadon és félelem nélkül fejthette ki a véleményét, arra döbbenek rá: mind gyakrabban szabadon és félelem nélkül hangoztathatók az ostoba és ellenségeskedő vélemények is. 1989 novembere előtt nem feltételeztem, hogy valaha is tanúja leszek a nyílt faji és nemzeti összeférhetetlenségnek, gyűlölködésnek. Amíg a nacionalizmus és a rasszizmus ritka jelenség volt, a politikusok elbagatellizálták. Ma a nem megfelelő bőrszín miatt gyilkolnak, a más nemzetiség miatt kidobhatják az embert a robogó vonatból. Hajói emlékszem, a tereken az zúgott: „Nem akarunk erőszakot!...” Bevallom, nem tudok különbséget tenni a pozitív hazafiasság és a negatív nacionalizmus között. Nem tudom, hogy a saját nemzetiség hangoztatása támadás elleni védekezés, vagy az elnyomás, illetve a másokkal szembeni felsőbbrendűség jele? Egész életemben váltakozva beszélek szlovákul és csehül, angolul társalogva pedig érdektelen a beszélgetőtárs nemzetisége. Ha mégis tudomásul veszem, akkor „azonosulok vele”. Nem vagyok kizárólag szlovák és cseh, de ha például Varga Györggyel beszélgetek, egy kicsit magyarnak is érzem magam. Biztos vagyok benne, hogy a lelkem mélyén valahol a bőröm színe fekete. Szerencsére. a Frantisek Miklosko, az v első szabadon választott szlovák parlament elnöke: Az 1989-es forradalom történelmi lehetőség volt, amely a társadalom radikális változását eredményezte. Minden országnak, amely a rendszerváltás útjára lépett, megvannak a saját problémái. Abban tévedtünk, hogy a változásokra könnyen és fájdalommentesen kerül sor. Azok, akik akkor a tribünökön álltak, többségükben ma is ugyanazt az irányvonalat, eszmét képviselik, mint 1989-ben. Ma azok keltik a káoszt, akik akkor távolmaradtak, vagy csak később bukkantak fel. E tekintetben a demokráciáért, a forradalom ideáljaiért folytatott harc még nem ért véget. Én azonban optimista vagyok. Az egyik oldalon ugyan Szlovákiát belső káosz és bukás fenyegeti, ugyanakkor ma már senki sem sírja vissza a kommunizmust, illetve a fiatal generáció nem is tudja, milyen volt az valójában. A mai fiatalok számára teljesen természetes, hogy külföldre utazhatnak, két-három idegen nyelvet beszélnek. Viszont ha sokáig tart a mai szlovákiai állapot, akkor fennáll a veszély, hogy a fiatal generáció korrumpálódik vagy végleg megcsömörlik, és másutt keres kiutat. A Grendel Lajos, az FMK v akkori szóvivője: Én forradalomnak tartom továbbra is, noha nem azokat a célokat váltotta be, amelyekért én és még sokan mások az utcára vonultunk nyolcvankilencben. Nyilvánvaló, hogy azt a sok tízezer embert Pozsonyban és a többi ezreket egy cél tartotta egybe: le kell váltani a régi, levitézlett rezsimet. Amint a régi rendszer megbukott, hamar kiderült, hogy ez a tömeg távolról sem egységes sem világszemléleti- leg, sem a politikai hovatartozását illetően. Abban a kérdésben sem, hogy milyen legyen a viszonya a közös csehszlovák államhoz, és abban sem, hogy a magyar kisebbség és a többi kisebbségek problémáit miképpen kezelje. Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy ez egy történelmi esemény volt, mármint a régi rendszer leváltása, s ami azóta történt, és főleg 1994 novembere óta, ez egy nagyon jelentős történelmi korrekcióra szorul. Erre a jövő évi választásokon nyílik majd lehetőség, s ha ez bekövetkezik, vagyis az ellenzéki pártok nyernek, akkor úgy hiszem, ismét lehetőség nyílik a ’89-es célkitűzéseknek a megvalósítására. Olvasói levél Főszerkesztő: Szilvássy József (52-38-318) Főszerkesztő-helyettes, a Vasárnap vezető szerkesztője: Kövesdi Károly (52-38-316, 52-38-317) Hang-Kép, Tanácsadó: Kovács Ilona (52-38-315) Kommentár, Vélemény: Kövesdi Károly Politika, Háttér: P. Vonyik Erzsébet (52-38-314) Gazdaság: J. Mészáros Károly, Kópé: Balajti Árpád Riport, Modern élet: S. Forgon Szilvia (52-38-315) Kultúra: Szabó G. László (52-38-315) Sport: J. Mészáros Károly (52-38-314) Kiadja a Vox Nova Rt. Ügyvezető igazgató: Slezákné Kovács Edit (52-38-322, fax: 52- 38-321). Szerkesztőség/Hirdetésfelvétel: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, 6. emelet, P.O.BOX 49.; Telefax: 52-38-343;Telefon: 52-38-332 52-38-262 Szedés, képfeldolgozás: Vox Nova Rt., Bratislava. Nyomja: Komáromi Nyomda Kft. Terjeszti: Postai Hírlapszolgálat, d, a. Czvedler. Előfizethető minden postán és hírlapterjesztőnél. Külföldi megrendelések: ES PNS Vyvoz tlace, Kosická 1, 813 81 Bratislava. Az újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Posta 12,1995. június 16-án. Engedélyszám: 591/95. Előfizetési díj: negyed évre 130 korona. Index: 480 201. A VASÁRNAP az Interneten megtalálható: http://www.voxnova.sk/ Az unokáink problémája lesz? Olvastam a Vasárnapban a Július Binderrel készült interjút, amelyről több kérdés jutott az eszembe. Nem vagyok Bősszakértő, bár figyelemmel kísérem a vízlépcső körüli huzavonát. A hágai döntés, hajói értettem, arról szólt, hogy a két országnak (Szlovákiának és Magyarországnak) meg kellene egyeznie abban, hogyan nem lehet megegyezni. A bősi erőmű csak akkor gazdaságos, ha csúcsra járatják, állítja a szlovák fél, vagyis ha minél több víz folyik át rajta. A C variáns, vagyis a Duna egyoldalú elterelése jogtalan volt, ráadásul a régi Duna-mederbe a szükséges víznek csak a töredéke kerül. Most akkor vagy csúcsra járatás, vagy a környezet megóvása a fontosabb? Hogyan lehet több vizet adni a régi mederbe, ha közben csúcsra kéne járatni az erőművet? Meg lehet egyezni ebben egyáltalán? Vagy mindent megold, ha Magyar- ország épít még egy gátat? Ráadásul egy csomó dologról senki sem beszél: 1. A csallóközi magyaroktól fillérekért elvett szántóföldekért ki fog kárpótlást fizetni? A föld piaci árát tekintve mekkora összeget tenne ez ki? Akik a víztározó körüli „sportparadicsomból” akarnak meggazdagodni, nem gondolják, hogy más földjén üzletelnek? 2. A víztározó mentén (17 méterrel a vízszint alatt) élő emberek ezreinek ki fizet kártérítést a rettegésért, ha átszakadna a gát, a töltés? 3. A külvilágtól elvágott falvak lakóinak fűt-fát ígérgettek, amiből semmi sem lett. Ki a felelős ezért? 4. Az egyedülálló ártéri erdőket, amelyek beton és víz alá lettek temetve, miért nem emlegeti már senki? S végül: Amerikában és másutt a világon mostanában kezdik lebontani (erről a Vasárnapban is olvashattunk nemrég) az ötven évnél idősebb gátakat. Mi lesz a sorsa Bősnek ötven év múlva? Vagy ez a csoda az idők végezetéig állni fog? Vagy azt majd oldják meg az unokáink? Legvégül: hogyan lehet a Dunát, amely Közép- Európa legnagyobb folyója, két ország elfogult politikusaira bízni, holott az ilyen beavatkozások az egész folyót érintik? M. K. Komárom
