Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-11-12 / 46. szám
8 1997. november 12. Egy kiállítás (mögöttes) képei. Katarína Krajcovicová Budapestre, és Amerikába készül fotóival. Fénnyel írt napló Szabó G. László Kereszt- és vezetékneve közé Katarína Krajcovicová három évvel ezelőtt beírta a Rachelt. Amerikában élő zsidó rokonai ugyanis megkérdezték tőle, mi a zsidó neve. S akkor ő gondolkodás nélkül azt felelte: Rachel. Édesanyja, aki annak idején Auschwitzból került a freibergi munkatáborba és tizenöt hónap múlva szabadult, csak nézett. Abban a pillanatban eszébe sem jutott, hogy odaveszett húgát hívták Rachelnek. Katarína Rachel Kraichovich szlovák, s egyben izraeli állampolgár. Vendéglátóipari szakközépiskolát végzett Pöstyénben, s az elmúlt év(tized)ek alatt megfordult pár helyen. Dolgozott szállodai alkalmazottként, az oktatásügyi minisztériumban, a Külföldi Kapcsolatok Intézetében, az Opusban mint producer, majd lemezbolti eladó. Tel Avivba kerülve ismét szállodai munkakörbe került. Három év után, ismét itthon, ő lett a pozsonyi Chez Dávid Szállóban a kóserfelügyelő. Ma a Gratex In- ternationalban rendező. De mindenekelőtt: fotóművész. Első pozsonyi kiállításán, a Zsidó Kultúra Múzeumában tizenhat képét láthatta a közönség. Egy kis szeletet Izrael hétköznapjaiból. Haifában és Tel Avivban nagyobb teret kapott, így több felvételét láthatták. Pozsonyban, a Berlin kávéház falai között gazdagabb anyaggal mutatkozott be. Nyolcvanöt színes fotójával éleslátását, érzékenységét és kivételes stílusérzékét bizonyította. A Szeress, ne háborúzz! minden egyes darabja megérinti a nézőt. Ezekről a képekről ugyanis árad az ember-, az élet- és a természetszeretet. Katarína Krajcovicová az arccal együtt a lelket is megmutatja. Egy sziklafalon kivirágzott pipaccsal az el- tiporhatatlan életet. A katonai egyenruhában ölelkező fiúval és lánnyal az elpusztíthatatlan szerelmet. Szépek ezek a képek. Szépek és felemelőek. Alkotójuk pontosan tudja, érzi, mikor kell megnyomni a gombot. Az arc, a lélek legizgalmasabb pillanatait örökíti meg. „Eredetileg Ketorának kereszteltek volna, de nem lehetett, mert nem volt a naptárban, és titkolni kellett azt is, hogy zsidó vagyok. Elsősorban persze embernek érzem magam. Hároméves voltam, amikor először kaptam meg, hogy te büdös zsidó! Azt a szót, hogy zsidó, nem értettem, nem tudtam, mit takar, de azért, hogy a gyerek büdösnek nevezett, nekiestem és elpüföltem. Jöttek a szülei panaszkodni, anyám viszont sejtette, hogy oka lehetett a pofozkodásnak. Amikor elárultam neki, mi történt, azt felelte: nyugodtan lekeverhettél volna neki még egyet. Első osztályos koromban megkérdeztem tőle, hogy néznek ki a zsidók. Mert azt hallottam, hogy elvágják a gyerekek torkát, és megisszák a vérüket, hogy örökre fiatalok legyenek. Anyám nem kezdett hosszú magyarázkodásba. Annyit mondott csupán: nézz a tükörbe! Otthon egyébként nem beszéltünk ezekről a dolgokról. A vallásunkat sem gyakoroltuk. Amíg ki nem jutottam Izraelbe, addig azt hittem, a zsidónak nem is kell imádkoznia. Engem ateista szellemben neveltek, a mi családunk nem figyelt a zsidó ünnepekre. Hatvannyolcban anyámmal együtt elhagytuk az országot. Emigráltunk. Anyám félt, hogy visszajönnek a régi évek. A zsidótörvények. Bécsen keresztül utaztunk Amerikába. Tizenhat éves voltam. Amíg a beutazási engedélyre vártunk, felszolgáltam egy kóser étteremben. Ott ismerkedtem meg Jan Kádárral, Elmar Kiosszál és Ida Kaminskával, az Oscar-díjas Üzlet a korzón alkotóival. És Goldstucker úrral, aki azt mondta, a zsidók azóta szenvednek, amióta Jézust keresztre feszítették. Ezt egy életre megjegyeztem.” Anya és lánya hat hetet töltött az osztrák fővárosban. Hat hét után fél évet Pennsylvaniában. Kóser konyha, Hanukka, pészah. És minden, ami ezzel jár. „Nem volt ez ébredés. Inkább azt mondanám, kezdtem a dolgok mélyére látni. Apám nem jött velünk. Neki nem volt mitől félnie. Ó építette szépen a szocializmust. A katasztrófa az volt számomra, amikor hazajöttünk. Nyolcvanhétben, nyolcvankilencben azonban újra kimentem. Eszembe sem jutott, hogy kint maradjak. Csak látni, tapasztalni akartam. Ismerkedni, beszélgetni. Én ugyanis meggyőződéssel vallom: minél töbFotóival éleslátását, érzékenységét és kivételes stílusérzékét bizonyította. bet utazik az ember, annál szélesebb a látóköre, annál tolerán- sabb másokkal szemben. Anyámat természetesen hiába kérdeztem, továbbra sem beszélt a régi dolgokról. Csak a tényekről tudok, a többit magával vitte. Gyűjtőtábor, transzportálás, Auschwitz. Látta Mengelét, ott állt előtte a sorban, de nem mutatott rá, ez volt a szerencséje. Aztán Freiberg, a munkatábor, ahol repülőgép-alkatrészeket gyártottak, majd Mauthausen, ahol elfogyott a gáz, a B-ciklon, és anyám élve maradt. Simon Wiesenthal is ott volt, de róla sem beszélt. Izraeltől sokáig féltem. Azt hittem, akkor fog kitömi az újabb háború, amikor én is ott leszek. Nyolcvanhétben már nem éreztem jól magam Pozsonyban. Mintha minden lépésemben korlátoztak volna. Belső szabadságra vágytam.” Kilencvenben, amikor felújult a diplomáciai kapcsolat Izraellel, annak a küldöttségnek a tagjaként, amelyet Václav Havel vezetett, Katarína Krajcovicová is kiutazott Izraelbe. Szinte pillanatok alatt beleszeretett az országba. „Nem kell nekem Amerika, mondtam. Izrael csodálatos hely. Nem véletlenül nevezik az álmok oázisának. Mindent maguk építettek. A pusztaságot, a mocsarakat eltüntetve földi paradicsommá változtatták az országot. Nem kérdezték, mit kapnak érte, mert tudták: maguknak csinálják. Később újra kimentem, egy hónapra. Aztán kint is maradtam. Három évre. Csak a klíma miatt jöttem visz- sza. Nem bírtam elviselni a hőséget. Ez a három év azonban nagyon fontos marad számomra. Megtanultam héberül és belevetettem magam a fényképezésbe. Mindent meg akartam örökíteni. Csak hogy lássák a barátaim is...” Fotózni természetesen itthon kezdett el. A Külföldi Kapcsolatok Intézetében menedzserként dolgozott. Szívét-lelkét adta mindenkinek, akivel kapcsolatba került. Találkozásai ily módon mély barátságokká váltak, portrégyűjteménye pedig újabb és újabb arcokkal bővült. Jelena Obrazcovához és Tokody Ilonához ma is bensőséges kapcsolat fűzi, de páratlan felvételeket készített Markó Ivánról, Inna Csu- rikováról, Krzysztof Pendereckiről és Claudio Abbadóról is. Megszállott operarajongóként a milánói Scalától a New York-i Metropolitanig, a Bolsojtól a zürichi Operaházig szinte mindenhova bejutott. Budapesten Lju- bimov Don Giovanni-próbáira járt az Erkel Színházba, és jelen volt azon a híres lemezfelvételen is, amelyen Ferencsik János vezényletével Brahms Rekviemje került szalagra. „Nyolcvankilencben úgy döntöttem, nem fotózom többet. Gondjaim voltak az élesség beállításával. Nem úgy sikerültek a képek, ahogy szerettem volna. Élbizonytalanodtam. Elhitettem magammal, hogy rosszul látok. Aztán találkoztam Iván Buckóval, aki ma hetvenéves, és elmondhatom: rengeteget tanultam tőle. Rámutatott minden egyes hibámra, és visszanyertem az önbizalmamat. Ezeket a képeimet, amelyeket a Berlinkában láthattak a nézők, Prágában, Budapesten, Amerikában és Izraelben is kiállítom. Előbb viszont a kassaiak tekinthetik meg. Néha úgy érzem, naplót írok. Csak éppen fényképekkel...” Ádám (Föld) Igor Vejsada brünni balett-táncos, aki Markó Ivánnal is dolgozott, a Győri Balettben. 1992- ben két évre Izraelbe utazott, ahol Jehudit Arnonnál folytatta pályáját. „Ez egy kollázs. Napnyugta és Igor aktja a Kibuc Gaatonban. Fényre várunk mindannyian, de a Napot nem tudjuk megérinteni. A fény természetesen mindenkinek az életében mást jelképez. A vágyaink ugyanis különbözőek. A család és a hivatás nem mindig egyeztethető össze. Az akttal volt egy kis gondom. Az ortodox vallás tudniillik nem engedi meg az ilyen felvételt. Emlékszem, évekkel ezelőtt a Kibuc Gaaton egyik balettelőadásához, a Meztelen városhoz Jan Saudek, a világhírű prágai fotográfus készített plakátot. Háttal állt rajta egy meztelen fiú. Jeruzsálemben alsónadrágot kapott. Egyszerűen ráfestették. Felöltöztették.” A dinnyeárus „Ezt a pillanatot a jeruzsálemi piacon csíptem el egy héttel a bombarobbanás előtt. A dinnye egyébként nemcsak az íze, hanem a tisztító ereje révén is az egyik legkedveltebb gyümölcs arrafelé.”
