Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1997-11-12 / 46. szám

1997. november 12. 2 Vélemény Szlovákiai magyar családi magazin 66 sor Mon dieu, egy paparazzo! Rajz: MS-Rencín Mit tegyen a vállalkozó, ha felkeresik az „őrangyalok” Rendőrt hívj, vagy fizess? Miszlik Vojtek Katalin A kormány valamelyik gaz­dasági zsenije álmatlan éj­szakái egyikén úgy döntött, beírja nevét a történelembe, mint IV. Henrik, aki elren­delte, vasárnaponként min­den alattvalója fazekában tyúk főjön. Zsenink, elru­gaszkodva a baromfiudvarok libatottyos talajáról, más te­rületen óhajtja boldogítani a népet. Ő Szlovákia minden polgárának vadonatúj ruhát kíván. Ezért kormányrende­let tiltja, hogy a külföldi ro­konok használt ruhákat tar­talmazó szeretetcsomagjait átvegyük. Ilyesmit küldöz­getni sértő, megalázó és fö­lösleges dolog ebben a jómó­dú szlovák Svájcban. Valaki még azt hihetné, hogy rá va­gyunk utalva a nyugati hasz­nált rongyokra. Ismerősöm a tilalomról mit sem tudott, s amikor csomagja érkezett Amerikából, feleségével együtt boldogan sóhajtott fel: „Bizonyára a gyerekek­nek küldtek téli holmit a ro­konok.” Csak akkor képedt el, amikor a vámhivatalban „Szerető karok” szorításában Mészáros Károly Mostanság lépten-nyomon azon töröm a fejem, miképp lehetne meggazdagodni. Nem csodálkozom, hogy egyetlen épkézláb ötlet sem jut az eszembe, mert erről a vonatról már végképp és véglegesen lekéstem. Az effajta irományok mellett felkophat az ember álla, nem is szólva arról, hogy a Meéiar-kabinet a reklámadó körüli manipulációval még ettől a kis jövedelemtől is megfoszthatja az írót, újságírót. Nem marad más hátra, mint lekopírozni (ellopni) egy ki­fizetődő üzlet ötletét. Elhatároztam, hogy ezennel megalapítom a Védegyleti Kft.-t, és szolgáltatásaimmal felkeresem a rövidesen meg­nyíló, közép-európai vi­szonylatban is impozáns szálloda igazgatóját. Ahol közölték vele, a csomagot nem veheti át, vissza kell küldenie. „Ha nem küldöm vissza, mi lesz a holmival?” - kérdezte. Megsemmisítjük - hangzott a válasz. Ismerő­söm elgondolkodott, majd megkérte a hivatalnokot, várna egy kicsit, a visszakül­dés nem olcsó mulatság, megbeszéli a dolgot a felesé­gével. Autóba vágta magát és rövidesen visszatért. A már felbontott csomaghoz tartott, elővett egy hatalmas ollót, és nekiesett a ruhák­nak. „Mi az, mit csinál? Meg­őrült!?” - lármáztak a beosz­tottak. „Dehogy, csak szeret­ném megspórolni a munká­jukat ” - felelte hősünk, mi­közben egyetlen reccsentés- sel kettéhasított egy csuklyás teveszőr kabátot. Nem tö­rődve a személyzet hölgy­tagjainak hisztérikus vison- gásával, módszeresen min­dent tönkretett. A véko­nyabb holmit miszlikbe vag­dosta, a vastagabba csak itt- ott hasított bele, épp csak annyira, hogy használhatat­lanná tegye. Elvégre az ollót sem adják ingyen. ennyi pénz van, nyilván nem utasítanak vissza egy véd- nökségi szerződést. Annál inkább nem, mert közlöm velük: biztos forrásokból tu­dom, hogy az átadás utáni napokban tűz üt ki a szállo­da harmadik emeletén! Hogy honnan tudok erről a tűzről? Az az én titkom. Magunk közt bevallhatom, hogy évekkel ezelőtt egy szálloda- igazgató panaszolta el, nem tudnak lábra kapni, mert a tulajdonos nagyobb összege­ket folyósít egy védnökségi szervezetnek, akik tűztől, víztől, betöréstől védik meg a szállodájukat. Akkor még naiv voltam, mert úgy gondoltam, hogy ez a törvény és főképp a ren­dészet feladata. Ma már tu­dom, hogy nem az övék. Ez kizárólag a védegyletek dol­ga. Igaz, szabadulnának a vállalkozók a „szerető, védő kezek” szorításából, ám a szeretet néha veszélyesebb, mint maga a gyűlölet. A szerző prózaíró, a Csalló­köz hetilap munkatársa Pete r fi Szonya ______________ Je lzésértékű, hogy az alábbi an­két résztvevői, nagyrészt vállalkozók, csak úgy voltak hajlandók véleményt mondani, ha nem közöljük a nevüket, a foglalkozásukat és persze a lak­helyüket és a fényképüket sem, mert a megkérdezettek megtor­lástól tartanak. Attól, hogy a bi­O K. T.: A feleségem kocsmát üzemeltet egy kis lélekszámú közép-szlovákiai faluban. Hite­lekből újítottuk fel, a bevétel ja­va a törlesztésre megy el. Nincs segítője, hiszen nem tudná fi­zetni. Munka után és a hétvége­ken én vagyok a mindenes. Most viszont azt fontolgatjuk, hogy eladjuk az egész kócerájt, mivel fél éve, záróra után ná­lunk is megjelentek a „nehézfi­úk”. Közölték, hogy megóvnak bennünket a rablóktól, gyújto- gatóktól, és gondoskodnak a kocsma zavarmentes üzemelte­téséről. Mindezért „belépő­ként” 50 ezer koronát követel­tek. Megijedtem, mégis meg­mutattam a pénztárkönyvet. Mire ők egy szerződést nyom­Lassú halódás? A Szlovák Rádió Magyar Adá­sának Köszöntő című műsorát hallgatva a nagyszülőket kö­szöntő unokák, dédunokák ne­vei között szinte már alig halla­ni szép magyar neveket, mint Emese, Enikő, Emőke, Csaba, Szabolcs, Levente, Botond és a többi. Jobbik esetben csupa di­vatos neveket hallunk, mint Petronella, Klaudia, Zsanettka, Niccoló stb. Rosszabbik eset­ben egyre több a Matykó, Miskó, sőt a Rasztyó és Zuzka is. (A rádiót ekkor szoktam ki­kapcsolni.) Ez a jelenség a ma­gyarság azonosságtudatának pusztulását jelzi. Fordítva még csak véletlenül sem történik. Nekünk meg egy­re kedvesebb az, ami más, mint zonyos körökhöz tartozó ne­O Nem vagyok hajlandó fizetni © Fizetünk, mégis félünk hézfiúk kárt tesznek az üzletük­tak az orrom alá, amelyben ha­vi 1000 korona védőpénz fize­tésére kötelezem magam. Per­sze, ezen kívül, a nem hivatalos „védelem ára” további ötezer korona. Amikor tiltakozni pró­báltam, leintettek: a faluban nincs boltos, aki ne fizetne. © M. B.: Kisvállalkozó va­gyok. Vagy a maffiának fizetek, vagy a bevételeim bizonyos szá­zalékát egy mozgalom számlájá­ra utalom át. Természetesen „önként”. Az utóbbi lehetőség kifizetődőbb. Hajó fiú vagyok és rendesen tejelek, újabb megren­delésekhez jutok. Mihelyt az anyagi forrás kiapadna, nem kapnék megrendelést, és nem tudnék bért fizetni az alkalma­magyar. Egy nemzethez tartoz­ni pedig annyit is jelent, hogy hűségesnek kell lenni a hagyo­mányaihoz. Már a jó öreg Gvadányi is ezt kérte számon az idegen viseletét majmolókon. Hűségünknek hagyományaink­hoz gyermekeink névadásában is meg kellene mutatkoznia. A sokak által elismert nemzet fia, mint Kishont Ferenc neves író, aki Magyarországon született, miután kivándorolt, Frain Kis­honná változott át. Egy köze­lebbi, általunk is ismert, szlová­kul, magyarul publikáló újság­író Jehuda Lahav lett, s neve alapján hovatartozása könnye­dén felismer-hető. De nem is ez a fontos, hanem számunkra az, hogy az atomkorszakban léte­zik nép, amelyik még a név- használatban is ragaszkodik ha­gyományaihoz! ben, műhelyükben, bajt hoznak a családjukra, felrobbantják, fel-gyújtják, ellopják autójukat stb. Ezért, a kényszernek en­gedve, többségük védőpénzt fi­zet. Noha a rendőrségeken is­merik a tényállást, az alvilág tagjait szintén, mégsem tesznek semmit. Fizessünk tehát a zsa­rolóknak vagy forduljunk a törvény védelméhez? zottaimnak. Nem tudom bizo­nyítani, hogy valaki is pénzt kö­vetelt tőlem, tehát nem mehe­tek a rendőrségre. Igaz, felesle­gesen mennék, nyílt titok a rendőrség és az alvilág összefo­nódása. © Z. I.: Néhány évvel ezelőtt kezdtem vállalkozni, élelmi­szerüzletem és presszóm volt. A kávézót több mint egy éve „eladtam”. Meglátogatott négy izomkolosszus és közölte: a fő­nöküknek nagyon tetszik a presszó, megvásárolná. Én pe­dig azt mondtam, nem eladó. Szó nélkül elmentek. Este töb- bedmagukkal visszatértek, fo­gyasztottak, és fizetés nélkül távoztak. Ez így ment több na­Mifelénk azonban mostanában sajnos nagyon időszerűvé válik Kölcsey Ferenc gondolata: „Minden nemzet, mely elmúlt kora emlékezetét semmibe veszi, vagy semmivé tenni hagyja, saját nemzeti létét gyil­kolja meg.” Zillzl Tihamér Pozsony Ha munkád van Amíg munkám volt, dolgoz­tam. A rendszerváltás utáni időszaknak és nem utolsósor­ban „munkatársamnak” kö­szönhetően, kivették a munkát a kezemből. Amíg dolgoztam, ismerőseim tiszteltek, akárhol rám köszöntek. Ha megkértek, ezt-azt segítettem, ezt-azt meg­javítottam. Amióta nem dolgo­zom, az ismerőseim lemondtak pig. Rendőri segítséget kértem, de nem kaptam. Merthogy rendbontás nem történt. Ami­kor viszont elszabadultak az in­dulatok, és lövöldözésre is sor került, a rendőrök azért kerül­ték el a presszót. Érdekes, hogy nekem sem lett bajom, pedig én is leadtam néhány lövést. Amikor az unokám elrablásá­val fenyegettek, bedobtam a tö­rülközőt. Eladtam mindent, sőt elköltöztem a faluból. © P. P.: Nem vagyok hajlan­dó fizetni. Ezt közöltem is a vé­dőpénzt követelőkkel. Több csoport járt már nálam, de nem hagytam magam megfélemlíte­ni. Hiába mondták, kik szere­pelnek a listájukon. Kijelentet­tem: a tömegpszichózison ala­puló zsarolásból engem hagy­janak ki. Van fegyvertartási en­gedélyem, mindenki tudja ró­lam, hogy szeretek vadászni. Persze, nem tudom, hogyan vi­selkednék, ha a gyerekeim helyben, illetve a közelemben laknának. Mivel évek óta kül­földön élnek, nem tartok a he­lyi alvilág bosszújától. © E. S.: Nem a maffia miatt kérem, hogy ne közöljék a fényképemet, az ügyvédi ka­mara szabályzata tiltja az „ön­reklámot”. A védőpénzt illető­en csakis azt ajánlhatom: ne fi­zessenek a vállalkozók, a zsa­rolókat azonnal jelentsék fel. Szinte hallom az ellenvetést: nem bíznak abban, hogy a rendőrség megvédené őket. Pe­dig az alvilág ellen folytatott harcban a biztonság érzése na­gyon fontos. A bajban lévőnek éreznie kell(ene), hogy az egyenruhások megvédik. Egy­előre csak a kommandósokban bíznak az emberek, bár azokat kis ügyekben nem vetik be. Mégsem szabad feladni! a segítőkészségemről. Nem szólnak, ha meg kell javítani valamit, másokat hívnak. Pedig jól jött egy kis zsebpénz. Mun­kanélküli vagyok, családommal a létminimum határán, azaz a szakadék szélén imbolygunk. Igaz, én is elkövettem egy szar­vashibát, mert egyszer azt ta­láltam mondani, hogy - nem! Ugyanis a fülembe jutott, hogy a régi Jóakaróm” be akar jelen­teni az illetékes helyen. Állító­lag sok feketemunkát végzek. Diszkriminált lettem, mert fél­tettem a szociális segélyemet. Azért, mert egyszer nemet mondtam. Aki dolgozik, arra felnéznek, tisztelik és becsülik. Bezzeg, ha elveszted a munká­dat, nem is vesznek észre, meg­szűnik a barátság. Mellőznek, mint a telefonpóznát. „Egy kiközösített” Főszerkesztő: Szilvássy József (52-38-318) Főszerkesztő-helyettes, a Vasárnap vezető szerkesztője: Kövesdi Károly (52-38-316, 52-38-317) Hang-Kép, Tanácsadó: Kovács Ilona (52-38-315) Kommentár, Vélemény: Kövesdi Károly Politika, Háttér: P. Vonyik Erzsébet (52-38-314) Gazdaság: J. Mészáros Károly, Kópé: Balajti Árpád Riport, Modem élet: S. Forgon Szilvia (52-38-315) Kultúra: Szabó G. László (52-38-315) Sport: J. Mészáros Károly (52-38-314) Kiadja a Vox Nova Rt. Ügyvezető igazgató: Slezákné Kovács Edit (52-38-322, fax: 52- 38-321). Szerkesztőség/Hirdetésfelvétel: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, 6. eme­let, P.O.BOX 49.; Telefax: 52-38-343;Telefon: 52-38-332 52-38-262 Szedés, képfel­dolgozás: Vox Nova Rt., Bratislava. Nyomja: Komáromi Nyomda Kft. Terjeszti: Postai Hírlapszolgálat, d, a. Czvedler. Előfizethető minden postán és hírlapterjesztőnél. Kül­földi megrendelések: ES PNS Vtfvoz daée, Koáická 1,813 81 Bratislava. Az újságkül­demények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Poüta 12,1995. június 16án. En­gedélyszám: 591/95. Előfizetési díj: negyed évre 130 korona. Index: 480 201. A VASÁRNAP az Interneten megtalálható: http://www.voxnova.sk/ Vendégkommentár Olvasói levél

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom