Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-10-29 / 44. szám
4 1997. október 29. Háttér Lesz-e magyar képviselő Ukrajnában? Népbetegség, amire már a század elején figyelmeztettek: az egyke Öngyilkos nép a magyar? Új honfoglalók, csak nem tudnak róla... Archív-felvétel Koszeghy Elemér, Ungvár Az ukrán parlament, a rada hosszú vajúdás, késhegyig menő viták után elfogadta a választójogi törvényt. Ennek értelmében a jövő tavaszi parlamenti választásokon a képviselők fele egyéni körzetekből, másik fele pártlistákról kerül be; a parlamenti bejutási küszöb négy százalék. A törvény elfogadását több hónapos vita előzte meg. A honatyák egy része a vegyes választási rendszer mellett érvelt, más része az egyéni, szavazattöbbségi rendszer fenntartása mellett tört lándzsát. Az előbbiek szerint az eddigi szisztéma a maffiának kedvezett volna, s a társadalom végérvényes kriminalizálódását idézte volna elő. Az utóbbiak úgy vélik: Ukrajnában a pártok egyelőre még amorfak, még nincs szociális bázisuk, tehát a pártlisták nem tükrözik a polgárok akaratát. Lehet találgatni, hogy mi köny- nyebb: megvásárolni valamelyik párt listáján egy előkelő helyet, vagy megvenni egy körzet választópolgárainak a szavazatait. Egy biztos, egyik sem ígérkezik olcsó mulatságnak: szakértői vélemények szerint egy parlamenti mandátum 50 ezertől egymillió dollárig terjedő összegbe kerül egy majdani honatyának, illetve a mögötte álló érdek- csoportoknak. Kárpátalján ugyancsak faramuci helyzetet idézhet elő az új választójogi törvény: az itteni magyaroknak például akár két képviselőjük is lehet a parlamentben, vagy egy sem. A választókörzetek száma ugyanis - a törvényből adódóan - országszerte a felére csökken, így értelemszerűen a körzetek területe és lakossága megduplázódik. Úgy tűnik, a magyaroknak nincs mitől tartaniuk: az eddigi egyetlen magyar többségű, Beregszász központú választókörzetet valószínűleg a szomszédos ungvári és nagy- szőlősi járások falvaival vonják össze, oly módon, hogy a magyar nemzetiségű lakosság mintegy hatvanszázalékos többséget alkosson. Ebben a körzetben egy magyar nemzetiségű független jelölt - akinek 1500 aláírást kell az induláshoz összegyűjtenie - simán nyerhet, feltéve, hogy bírja valamennyi magyar szervezet támogatását. Ellenkező esetben azonban könnyen megeshet, hogy olyasvalaki fut be, aki legfeljebb annyit tud majd magyarul, hogy: „keszenem”. Másik kínálkozó lehetőség, hogy listáról kerüljön be magyar nemzetiségű képviselő a radába. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségnek (UMDSZ) mint társadalmi szervezetnek nem áll jogában sem egyedül, sem valakivel szövetkezve listát állítani. A megoldás az lehet, ha egy magyar jelölt valamelyik párt listáján jut előkelő helyhez. Erre nem is esélytelen a magyarság: a parlamenti küszöb átlépéséhez egy-egy politikai erőnek nagyjából egymillió szavazatra lesz szüksége, s igen sok párt szívesen számítana a fegyelmezettségéről közismert, 100-120 ezer voksot hozó magyar szavazóbázisra. Tóth Mi- hálytól, aki az ukrán parlament egyetlen magyar nemzetiségű képviselője és szavai szerint jövőre ismételten ringbe száll a mandátumért, úgy tudjuk, hogy már most folynak a puha- tolódzások, s a szocialista, a szociáldemokrata, a kereszténydemokrata, a liberális párt képviselői folytattak vele bizalmas tárgyalásokat. Igaz, teszi hozzá Tóth Mihály, aki egyben az UMDSZ elnöke is, egyelőre nagyítóval kell keresni azokat a pártprogramokat, amelyek a kisebbségekre vonatkozó, kedvező kitételeket tartalmaznának. A minden szempontból igen érdekesnek ígérkező választások körül alighanem bőven lesznek még bonyodalmak. Elég csupán megemlíteni azt: alighogy híre jött a törvény elfogadásának, máris olyan információk érkeztek a rada épületéből, hogy több honatya az alkotmánybírósághoz kíván fordulni, mert véleményük szerint a szavazás során a parlament házszabályokat sértett meg. S hogy még kevésbé nyugodjanak meg a kedélyek, szárnyra kelt az a vélemény is, miszerint Leonyid Kucsma államfő nem írja alá a törvényt, hanem tökéletesítés céljából visszaküldi a vele szinte állandó jelleggel hadilábon álló parlamentnek. BotlikJozsef ____________ A magyarságot különösen sújtó népbetegségekkel foglalkozó immár negyedik orvoskongresszust ezúttal a székelyföldi Tusnádfürdőn tartották. A hatvannál több résztvevő témája a morbiditási azonosságok és különbségek vizsgálata volt a Kárpát-medencében. Veress Albert, az erdélyi Csíkszeredái megyei kórház elmegyógyász főorvosa a Hargita megyei öngyilkosságok epidemiológiai felmérését végezte el Néhány magyar- országi lap bátorítja a migrációt. az 1991-1996 közötti időszakban. A több mint négyötöd részben magyarlakta megyében a 100 ezer főre eső öngyilkosságok száma az utóbbi években jelentősen emelkedett. 1996- ban elérte a 47,2-es átlagot, amivel meghaladta a magyarországit (38,0). Az elmegyógyász tapasztalatai szerint, bár a magyarság világelső a suici- diumban, mégsem öngyilkos nemzet, mert nem hordozza azt a génjeiben. Segíteni kellene ezeket az embereket bajaik, gondjaik feloldásában, amihez össze kellene fognia a családoknak, az orvosoknak, a szakszemélyzetnek, az egészségügynek, az egyházaknak, a médiáknak. Fontos lenne egy „lelki forÉletfán ülő madár, az orvoskongresszus jelképe ró vonal” kiépítése az egészség- ügyi intézményeknél, az egyházaknál. Hargita megyében a magyarok körében háromszor nagyobb az öngyilkosok száma, mint a románoknál. Legveszélyeztetettebbek a magyar férfiak, elsősorban ők hajtják végre sikeresen tettüket, a nők inkább megkísérlik. Bajnok István komáromi gyermekpszichiáter előadásában arról szólt, hogy rendelőjében egyre növekszik azoknak a gyerekeknek a száma, akik neurasz- téniás panaszokkal, dadogással, viselkedési problémákkal, éjszakai bevizeléssel, nyelvi identitászavarokkal kerülnek hozzá. Az okokat vizsgálva kiderült, hogy többnyire színmagyar szülők különböző meggondolásokból - például gyermekük jövőjét, karrierjét féltve - gyermeküket szlovák iskolába adják, ahol azok a nyelvi nehézségek miatt nem tudnak helytállni. A szülők így utódaikat megfosztják attól, hogy anyanyelvükön válhassanak teljes értékű emberré, hogy megismerhessék a saját nemzetük történelmét, szellemi hagyatékát, kultúráját. Fiaik, lányaik így minden bizonnyal jól beszélik majd az állam nyelvét, de gyökértelenné válnak. Bölcsebb lenne, ha a szlovákiai magyar gyerekeknek idegen nyelvként (hasonlóan, mint az angolt, németet stb.) oktatnák a szlovákot a magyar iskolákban, ami más tanítási módszereket igényelne. Szerinte ily módon szívesebben tanulnák és a jelenleginél jobban elsajátítanák az állam nyelvét. Burány Béla, az Újvidéki Orvos- tudományi Egyetem epidemio- lógus (járványtani) professzora évtizedek óta foglalkozik a kárpát-medencei magyarság demográfiai helyzetének kutatásával, elemzésével. A tudós elmondta: riasztó, hogy az anyaország lakossága évente 35-40 ezer fővel csökken, ami egy évtized alatt egy megyényi népességveszteséget jelent. Kárpátaljáról jelentős számú az elvándorlás, Erdélyből még ma is zajlik az átszivárgás, Dél-Szlováki- ából még nem számottevő. Sajnos, egyes magyarországi lapok bátorítják a migrációt, mondván, enyhíti a népesség csökkenését. Tragikus, hogy mindezt egy egyetemi tanár és egy demográfus hangoztatja. Ezek a nézetek tudatosan számoltatnák fel a trianoni békével a határon kívülre rekesztett, összesen több mint hárommillió fős, a fennmaradásukért küzdő magyar nemzeti közösségeket. Ezzel nagy szolgálatot tennének a szomszédos országok nacionalista köreinek, amelyeknek 1920 óta fő célja, hogy a trianoni határok minél előbb etnikaivá váljanak. Három évtized mérései alapján tény, hogy naponta 100-200 fővel csökken a Kárpát-medencében a magyarság lélekszáma. A magyar kormányzat kibújik a felelősség alól, s arra hivatkozik, hogy Európa más országaiban is hasonló a helyzet. A reprodukcióhoz és a szaporodáshoz háromgyerekes családok szükségeltetnek - ezt a modellt kellene népszerűsíteni -, mert a két utód a lassú kipusztulás útja, az egyke pedig már egy generáció alatt a felére csökkenti a népességszámot. Azért tartja a magyarság alacsony szaporulatát a legveszélyesebb népbetegségünknek, mert a biológiai öngyilkossággal egyenlő. A demográfiai szemléletváltás egy új honfoglalással érne fel. Vagy kettő, vagy egy sem Befuthat olyasvalaki is, aki csak ennyit tud magyarul: „keszenem”. Tűnődés Kilóg a... magyar nyelv Balázs János, Brassó Az ősz beköszöntővel a tanügyi törvény módosítása körüli huzakodás borzolgatta Romániában a kedélyeket. A fő bajkeverőnek tartott George Prutenau, a szenátus tanügyi bizottságának elnöke a kormánykoalíció felbomlásával fenyegető vita nyomán végül nekidurálta magát és elutazott Erdélybe, a két magyar többségű megyébe, megtapasztalni, milyen is az a sokat vitatott kisebbségi oktatás. A számára a helyszínen biztosított nagyszabású rendőri védőőrizet végül is teljesen felesleges volt: fagyosan, de udvariasan fogadták, bántani pedig senki sem akarta. Az 1995-ben elfogadott tanügyi törvény már a parlamenti vita során indulatokat korbácsolt. A romániai oktatás régóta esedékes korszerűsítését megoldani hivatott törvénytervezetnek egyeden fejezete, a kisebbségi nyelven folyó oktatást szabályozó rész kavart országos politikai vihart. A romániai magyarság érdekvédelmi szervezetének, az RMDSZ-nek nem sikerült maradéktalanul érvényesíteni törekvéseit. Az 1995 nyarán elfogadott törvény jelenlegi formájában nem teszi lehetővé önálló magyar egyetem létrehozását, működtetését és bizonyos mértékben korlátozza az anyanyelven folyó oktatást. A szakoktatás nyelve például minden szinten a román. Vagy egyes tantárgyakat - Románia történelmét, földrajzát - még az iskolák magyar tagozatain is kizárólag román nyelven oktathatnak. A tavalya választások után a kormányszövetség tagjává lett RMDSZ részvételének egyik feltételéül szabta a kisebbségi oktatást korlátozó tanügyi törvény vonatkozó cikkelyeinek módosítását. A hét esztendei ellenzékiség után hatalomra jutó pártok a mindentmegváltoztatni akarás eufóriájában elfogadták e feltételt (is), mely a kormány- program részévé vált. Valószínűleg komolyan is gondolták e kérés teljesítését; a kisebbségek problémáinak rendezését az ország célul tűzött európai integrációja feltételének tekintették. Romániában viszont a „magyar veszéllyel” való riogatásnak sok évtizedes hagyományai vannak. Közkeletű vélekedés szerint a magyaroknak - például az oktatási kérdésekben - biztosított „túl sok önállóság” előbb-utóbb az 1940-es bécsi döntéshez hasonló határmódosításhoz vezet majd. Mert mi más hátsó gondolatuk lenne azoknak a magyaroknak, amikor „nem akarják az édes román nyelvet megtanulni”?! Nemcsak a közvélemény, hanem a politikusok- pártállástól függedenül -, sőt, az értelmiség körében is vannak meggyőződéses hívei e vélekedésnek. Ilyen légkörben a tanügyi törvény vonatkozó cikkelyeinek módosítása nagyon lassan haladt. A vita különösen a szenátus tanügyi bizottságában húzódott sokáig, melynek elnöke Pruteanu nyelvészprofesszor. Az RMDSZ sürgetésére - mert a szövetség mindenképp szerette volna a szeptemberi tanévkezdésig a törvényt módosítva látni -VictorCiorbea kormányfő sürgősségi kormányhatározattal módosította a törvényt. A kormányhatározatot azonnal alkalmazzák is, a törvényhozás, mihelyt „ideje engedi”, megvitatja és elfogadja a kormányrendeletet. Ám ennek - mint minden törvényjavaslatnak - végig kell mennie a két ház szakbizottságain. De nem ment végig. Pruteanu bizottsági elnök sorozatos akadékoskodásai nyomán az RMDSZ a kormányszövetségből való kiválást helyezte kilátásba, ha a kormánypártok nem hajlandók a kormányprogram részét képező törvénymódosítást megejteni. A legerősebb pártnak, a Parasztpártnak a koalíciót egyébként is marcangoló ellentétek közepette nem hiányzott ez az újabb feszültségforrás. Ráadásul nemzetközi téren is kedvezőtlen fényt vetett volna a gazdasági reformokkal épp eleget bajlódó kabinetre, kilátásba helyezték hát Pruteanunak, hogy menesztik a bizottság éléről. A vita elmérgesedett, amikor a professzor úgy döntött: a helyszínen győződik meg a kisebbségi oktatás helyzetéről. Sajtótájékoztatóján elmondta: kellemesen csalódott, a székelyföldi középiskolákban a román nyelvet általában jól tanítják, jól megtanítják. Álláspontja mégsem változott, csak érvei lettek mások.
