Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-10-29 / 44. szám
Politika 1997. október 29. 3 Duzzogás parlamenti szinten: Pozsony lemondta a társult államok házelnöki találkozóját Ami fekete, az nem fehér A varsói „vegyes páros": Buzek jobboldali kormányfő (baloldalt) és a baloldali államfő, Kwasniewski (jobbra) CTK/AP-felv. Lesz-e folytatása a baloldali vereségeknek? Vilnius után Varsó P. Vonyik Erzsébet Lapzártánk napján derült ki: mégsem jön el Pozsonyba az Európai Unió tíz társult tagországának parlamenti elnöke Pozsonyba, holott e hét elején itt tanácskoztak volna. Nem jöhettek, hiszen szlovák vendéglátójuk egyszerűen közölte: nem lesz semmilyen tanácskozás. E beláthatatlan politikai károkat maga után vonó önkényes döntés előzménye, hogy José-Maria Gil- Robles, az Európa Parlament elnöke már korábban jelezte Iván Gasparovicnak: csak akkor vesz részt a találkozón, ha addig a szlovák alkotmánybíróság döntésének szellemében rendeződik a Gaulieder-ügy. Brüsszelben nemrég felkereste őt Gasparovic helyettese. Augustín-Marián Húska, aki arról próbálta újfent meggyőzni az EP Pozsonyba látogatni vonakodó elnökét, hogy amit a szlovák belpolitikában fehérnek lát, az a valóságban éppenséggel fekete és megfordítva. Túloznak az urak Brüsszelben meg Strasbourgban, amikor Szlovákiát bírálják és deficites demokráciáról beszélnek, s ezzel az ürüggyel nem akarják megkezdeni Pozsonnyal a tárgyalásokat az Európai Uniós belépésről - nagyjából ezt adta a szlovák vendég az európai intézmény vezetőjének tudtára. Az Európa Parlament elnöke pedig válaszában a napnál világosabban elmagyarázta Húskának, hogy nicsenek előítéletei Szlovákiával szemben, s csakis a valóságból indul ki. Ez a következőképpen fest: Iván Gasparovic megígérte neki, hogy a Gau- lieder-ügy megoldódik, a parlament figyelembe veszi az alkotmánybíróság döntését, ám nem így történt. Húska ürügyről beszélt Brüsz- szelben, s most a pozsonyi parlamentben fabrikáltak ürügyet abból, hogy a tiltakozás jeleként José-Maria Gil-Robles lemondta pozsonyi útját. Gasparovic most erreföl döntött arról, hogy nem lesz itt semmiféle parlamenti elnöki szintű csúcs. Kell is a fenének, hiszen csak bírálatok újabb özöne érné a fiatalka szlovák államot. E kellemetlenségeknek pedig pofonegyszerűen elejét lehet venni úgy, ha az elnök urak meghívását utólag visszaszívják. Ezt az Európa Parlamentnek adott csattanós pofont alaposan megsínyli az ország és valamennyi lakosa. Most, négy-öt héttel azelőtt, hogy a luxemburgi csúcson a kormányfők eldöntik, hány országot hívnak meg EU- csatlakozási tárgyalásokra, annak a Szlovákiának, amelynek minden belépni kívánó ország közül a legrosszabbul áll a szénája, hajmeresztő és egyenesen politikai felelőtlenség ilyesmit művelnie. Jelenleg ugyanis a 10 plusz 1 mínusz 1 képlethez igazodik az Unió, ami azt jelenti, hogy tíz társult tagállamot tart érettnek a tagság feltételeiről folyó tárgyalások megkezdésére, leszámítva a politikai szempontoknak egyedüliként eleget nem tevő Szlovákiát, számolva viszont helyette Ciprussal. Egy kimaradásra, pontosabban saját magát kizárásra ítélt ország vezetésének ez a lépése alaposan visszaüt majd, s tovább ront a katasztrofális imidzsen. De valójában nem is csodálkozhatunk ezen a politikai otrombaságon, hiszen maga Meciar mondta, hogy meg kell hallgatni, amit a nyugatiak ajánlanak, de cselekedni a kormányzat saját belátása szerint fognak. Most e forgatókönyv szellemében történik minden, így az is, hogy az utca nyilvánossága előtt folyik az államfő napjainak visszaszámlálása. A miniszterelnök „csak” két héttel akarja megkurtítani Michal Kovác elnökségét, mondván, hogy a mandátum a megválasztás napjától számítandó, nem pedig az eskütétel időpontjától. A gyakran furcsa jogászlogikával érvelő Cuper viszont már egyenesen azt emlegeti, hogy december közepén is útilaput köthetnek az elnök talpára, ha már akkor megejtik az elnökválasztást. A kormánytábomak ez lenne az igazán megfelelő megoldás. így Michal Kovác már nem lehetne vendéglátója a középeurópai államfői csúcstalálkozónak, amelyre január végén szlovák földön kerül sor. így a parlamenti elnökök tanácskozása után az államfői csúcs is meghiúsulhatna. Kétséges, hogy eljön-e még valaha Pozsonyba az EBESZ főbiztosa, aki a napokban itt járt, de megjárta. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségi ügyekért felelős biztosa bécsi keltezésű sajtóközleményében volt kénytelen visszautasítani Vladimír Meciar vádjait, miszerint a magyarországi szlovák kisebbséget leírta és csak a szlovákiai magyarok jogait akarja keresztülhajszolni. S azóta a tudomására juthatott az is, hogy Katarína Tóthová félrevezette őt. A tárgyalások utáni sajtóértekezleten a kormányfő helyettese azt hangoztatta, hogy a magyar nyelvet a kisebbségi polgár használhatja, ha levelet ír a polgármesternek, tehát a hivatali kapcsolatban is, ám miután a főbiztos széke megüresedett mellette, mivel Max van dér Stoelnak indult a repülőgépe, Tóthová asz- szonyság a kétnyelvű bizonyítványokról már azt állította, hogy államnyelven kell íródniuk, de a szülők kérésére kiadható magyar változat is, amelyet viszont sehol sem fogadnak eí. A szlovák lapok sorra meg voltak botrán- kozva ezen az arcátlan csúsztatáson. Sokatmondó és intő jel, hogy a kormány tagja csak addig képes európai léptékű magatartásra, amíg mellette ül az EBESZ biztosa, távollétében pedig lezüllik balkáni szintre. Ez a tapasztalat is azt mondatja, a jövő évi választások csak akkor lehetnek tiszták, ha az EBESZ szemmel tartja őket. Kevesen hittek Walesának, amikor a nyár végén, a választások előtt azt jósolta, hogy bekövetkezik a néhai Szolidaritás nagy visszatérése és utódpártja kiüti a nyeregből a kormányzó baloldalt. K.O.-tippje ugyan nem jött be maradéktalanul, hiszen az Egyesült Demokratikus Baloldal (SDL) -t nem sikerült padlóra küldeni, sőt: a posztkommunista Kwasniewskiék több szavazatot söpörtek be, mint négy évvel ezelőtt. A környező országok baloldali sajtója elsősorban ezt a mozzanatot ragadta ki a szeptemberi lengyel választások eredményeinek értékelésekor. A kommentátorok pedig csak úgy mellesleg említették meg, hogy a Szolidaritás Választási Akció még ennél is jobban szerepelt, tehát az első helyen futott be. A Szolidaritás legendás vezére a mostani győzelmet úgy élte meg, hogy neki és híveinek sikerült visszavágniuk a baloldalnak a legutóbbi elnökválasztásért, amikor is Kwasniewski ugyan csak pár százalékkal, de diadalmaskodott Walesa felett. Amostani visszavágás alighanem némi gyógyírt jelent arra a kuriózumszámba menő 1993- as kisiklásra is, amikor banális képviselői mulasztás folytán a szavazáson átment a jobboldali kabinet elleni bizalmatlansági indítvány: egy kereszténydemokrata képviselő a szavazás idején virslit evett a parlamenti büfében, s épp az ő voksa hiányzott ahhoz, hogy a kormány túlélje a bizalmi szavazást. Most tehát Varsóban fordult a kocka és a jobboldal visszatért a hatalomba. A Szolidaritás utódpártjának 201 mandátuma lesz a 460 tagú parlamentben. Ha ehhez hozzáadjuk még a koalíciós partner, a Szabadság Uniójának 60 mandátumát, akkor ugyan nem átütő, de kényelmes többségük lesz a képviselőházban, s a mindössze 164 mandátumot begyűjtött baloldal önmagában nem igazán tud sok vizet zavarni a csupán egyszerű többséget igénylő törvények elfogadásánál. A másik házban, a 100 tagú szenátusban hasonlóan alakultak az erőviszonyok: a Szolidaritás Választási Akciónak 51, az SDL-nek 38, a Szolidaritás koalíciós partnerének, a Szabadság Uniónak 8 képviselője lesz, a többi pedig kisebb pártok között oszlik meg. Helyzetelemzők szerint a mérleg nyelvét a liberálisnak számító Szabadság Unió jelenti, amely kormányválság esetén nem fog vonakodni attól sem, hogy a reformkommunistákkal szövetkezzen. A kormányfőnek javasolt vegyészprofesszor, Jerzy Buzek elsősorban annak köszönheti jelölését, hogy a Szolidaritás-vezér, Marian Krzaklewski bizalmasa. Úgy hírlik, hogy maga Krzaklewski nem is fente fogát a miniszterelnöki bársonyszékre, mert nagyobb ambíciók fűtik. Vágyálma, hogy a következő elnökválasztáson Kwasniewskit legyőzze és a jobboldal a kormányfői poszt mellé az államfői tisztséget is újra megszerezze. A varsói fordulatból vajon milyen következtetések vonhatók le térségünkre nézve? Vajon egyedi eset-e a reformkommunisták választási veresége, vagy folytatása-e annak, ami nemrég Litvániában történt? A balti államban ugyanis elsőként tértek vissza a hatalomba az egykori kommunisták, majd a közelmúltban súlyos vereséget szenvedtek. Jövőre nálunk és Magyarországon is választások lesznek. Vajon a vilniusi és a varsói változások szele megérinti ezt a két országot is? P. Vonyik A kormány vígan énekel, s mintha egyáltalán nem aggasztaná, hogy politikájával Európától egyre távolabb sodorja Szlovákiát TASR-felvétel Túloznak az urak Brüsz- szelben és Strasbourgban, állította Húska. Az EBESZ főbiztosa közleményben utasította vissza Meciar vádjait. Vonal alatt Meciari mérce Szűcs Béla ______________ Az újságolvasók többsége a sokszor ellentmondó hírek mozaikjából elég nehezen tudja kibogozni, milyenek is Szlovákia Európai Uniós csatlakozásának kilátásai. Végleg kiestünk-e azoknak a sorából, akikkel az év végén megindulnak a tárgyalások a belépésről, vagy még maradt némi reményünk? A kormány itthon is elkeseredett próbálkozásokat tesz annak bizonyítására, hogy továbbra is célunk a bejutás. Ezt bizonyítja a kormánykoalíció és az ellenzéki pártok közös állásfoglalása, valamint a köztársasági elnök és a miniszterelnök meglepő közös nyilatkozata, amelyben leszögezik, hogy „a Szlovák Köztársaság külpolitikájában változatlanul elsőbbséget élvez teljes értékű integrációja az Európai Unióba és a nemzetközi integrációs szervezetekbe. Ebben a szellemben igyekszik politikai kritériumok terén a tagországok bizalmának megnyerésére, amelynek célja, hogy országunkat utólagosan hívják meg az első bővítési fordulóban esedékes tárgyalásokra.” A nyilatkozat ezenkívül kifejezi azt a meggyőződést, hogy az EU-Szlovákia közös parlamenti bizottság tavaszi ülésén elfogadott ajánlásokat a parlament sürgősen valóra váltja. A szép ígéretek azonban hihetetlennek tűnnek, hiszen a kormánykoalíció a parlament utolsó ülésszakán is elutasította az ellenzék bevonását a parlamenti bizottságokba és a Gaulieder-ügy újratárgyalását is. Közben a szlovák diplomácia ahelyett, hogy az ajánlások elfogadásáról tárgyalt volna, megrohamozta a nyugati fővárosokat, ahol szinte betegesen újra és újra a „kétféle mérce” meciari érvét szajkózták. Eszerint a Nyugatnak nincs igaza, Szlovákia van. olyan demokratikus ország, mint a belépésre kiszemelt többiek. Ugyanez ismétlődött meg a kilincset nálunk egymásnak adó nyugati politikusokkal is, csupán az Európai Uniós elvárások teljesítésének vészesen közelgő dátumáról nem esett szó. A miniszterelnök szégyenszemre nem is fogadta az EBESZ főbiztosát, aki számon kérhette volna tőle az ígéreteit. így ott tartunk, hogy alig pár hét választ el bennünket attól, hogy az Európai Uniónak elkészített kedvezőtlen kicsengésű jelentésen változtatni, javítani lehessen. Nehezen hihető, hogy ez alatt a Meciar-kormány teljesítené az ajánlásokat. Az Európa Parlament még nem végleges javaslatában az áll, hogy „az amszterdami politikai kritériumokat nem teljesítő Szlovákia kivételével valamennyi társult országnak joga lesz megkezdeni a tárgyalásokat az EU-ba való belépésről”. Hiába házalt A. M. Húska Brüsszelben, hiába magyarázkodott, az Európa Parlament elnöke és helyettese kijelentette, hogy az alkotmánybíróság határozatának sutba dobása (Gaulieder-ügy) miatt nem vesznek részt a tíz társult ország parlamenti vezetőinek e hónapban Pozsonyban sorra kerülő tanácskozásán. így hiába ígérget a kormány, hiába ad ki nyilatkozatokat, ha a belépéssel járó demokratikus követelményeket nem teljesíti. Pedig ezen múlik minden. Ha a Meciar- kormány sorra teljesítette volna az EU ajánlásait, ma semmi gondunk nem lenne a belépéssel, mivel gazdasági eredményeink megfelelőek, az infláció nem magas és a munkanélküliség is tűrhető szinten van. Csak meg kellene végre szabadulni a „meciari mércétől”. Senki sem tudja, hogy a kormány ez alatt a néhány hét alatt képes-e olyan lépéseket tenni, amelyek szöges ellentétben állnak eddigi politikájával. Akadnak hírmagyarázók, akik szerint Meciar mindenre képes. 1995-ben ugyanis kijelentette, hogy akkor óhajt távozni a politikából, „ha ezt az országot a posztkommunista országok közül a leghaladóbbá, a legjobbá tette.” Ettől bizony messze vagyunk, és az utolsó kétség- beesett kapkodás már nemigen juttatja be Szlovákiát az európai közösségbe. Valószínű, hogy ez a választások utáni új kormány feladata lesz.
