Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1997-10-22 / 43. szám

12 1997. október 22. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Féktelenül 2 - Teljes gőzzel Jan De Bont hazájában, Hol­landiában művészfilmesként kezdte pályafutását. Az ifjú tehetség csakhamar áttele­pült a korlátlan lehetőségek országába, ahol operatőrként olyan sikerfilmek stáblistáján szerepelt a neve, mint az Ele­mi ösztön, a Halálos fegyver 3., a Drágán add az életed, A Nílus gyöngye. Első holly­woodi rendezése, a Féktele­nül elképesztő sikert aratott. Sandra Bullock is ennek a 460 millió dolláros csúcsbe­vételt elért akciómozinak kö­szönheti a nagy kiugrást. Le Bont azóta forgatott egy szin­tén sikeres katasztrófafilmet, a Twistért. Nem meglepő, hogy felmerült a Féktelenül folytatásának gondolata, an­nál is inkább, mert a rendező saját cégének égisze alatt állt össze újra a stáb. Ahogyan lenni szokott, a legnagyobb igyekezet ellenére sem sike­rült elérni az első rész színvo­nalát. Pedig minden feltétel adva volt: a főhősnőt meg­személyesítő Sandra BuEock vagány és szeretette méltóan természetes. Új partnere, az atlétatermetű Jason Patrick jóképű és kitűnően oldja meg a nyaktörő jeleneteket. A tör­ténet „főgonoszát” alakító Willem Dafoe már nem olyan telitalálat (bár előző munkái - a Krisztus utolsó megkísér- tése, a Veszett világ - ismere­tében tőle várhattuk a leg­többet). A minden eredetisé­get nélkülöző történet egy szempontból érdekes: a hely­szín ezúttal nem egy „féke­vesztett” busz, hanem egy lu­xushajó. Az óriás tengerjáró a földi paradicsom, az amerikai álom megtestesülése. Kényel­mes kajütök, úszómedencék, golfpályák, egyéb sportléte­sítmények, bárok élő zenével, elegáns üzletek (!) teremtik meg az utasok komfortérze­tét. S ezt az idillt egy őrült po­kollá változtatja... Heti hír Sandra (túl) sokat akar Eddigi szerepei, még inkább a nyilvánosság számára érzé­kelhető magánemberi tulaj­donságai okkal sugallták azt a képet Sandra Bullockról, hogy - hiszen sikerei nyo­mán amúgy is bőven terem körülötte a dollár - nem hó­dolt be teljes mértékben a pénzt övező kultusznak, „csak” elfogadja a tényt: munkáját igen szépen megfi­zetik. Az Indiana Jones foly­tatására készülő Steven Spielberg nevében Sandrával mint az egyik főszerep váro­mányosával tárgyalásokat kezdő Gary Spike producer is nagyot nézett, amikor a szí­nésznő kerek perec kijelen­tette: addig nincs miről be­szélni, amíg nem látja a papí­ron a neve mellé írt honorári­um összegét, húszmillió dol­lárt. - Több lehet, de alá sem­miképpen nem megyek - kö­zölte ridegen a nálunk mos­tanában a Féktelenül 2 című, Amerikában egyértelműen kudarcot vallott film fősze­replőjeként látható Bullock kisasszony. Sandra, Sandra, nem kellene megelégedni mondjuk 19 milcsivel? Hét év után először: az idén nem lesz szlovákiai táncháztalálkozó Megszakad a hagyomány Tóth Lehel felvétele a tavalyi komáromi táncháztalálkozón készült Klein Melinda ____________ Az oknak, akik már megszokták, hogy 1990 óta minden ősszel el­látogatnak a Szlovákiai Tánc­háztalálkozóra, 1997-ben saj­nos csalódniuk kell. Ezen az őszön ugyanis elmarad a ren­dezvény. A nyolcvanas évek végén ko­moly mértékben megerősödött a szlovákiai táncházmozgalom, az ország néhány városában rendszeresen működő tánchá­zak jöttek lére. A táncolni szere­tő emberekben és a szakembe­rekben is megfogalmazódott az igény egy országos táncházta­lálkozó létrejöttére. Kiinduló­pontul a már komoly hagyomá­nyokkal rendelkező Budapesti Táncháztalálkozó szolgált, bár a szlovákiai rendezvény - figye­lembe véve az itteni sajátossá­gokat - családiasabb volt. Leg­fontosabb céljának tekintette azon hagyományőrző táncosok és zenészek bemutatását, akik az utolsó élő képviselői a hagyo­mányos népi kultúrának. 1990 és 1993 között Dunaszerda- helyen, a városi sportcsarnok­ban rendezték meg a Szlovákiai Táncháztalálkozót, 1994 óta Komáromban. 1997-ben pedig elmarad. Hogy ennek mi az oka, arról faggattam Richtarcsík Mi­hályt, a Szlovákiai Magyar Folk­lórszövetség elnökét. Gondolom, semmi újat nem mondok azzal, ha elárulom, hogy ennek is, mint manapság annyi másnak, anyagi okai van­nak - felelte. - Kezdjük csak az­zal, hogy a Folklórszövetségnek jelenleg egyetlen fizetett alkal­mazottja sincs. Márpedig egy Uyen szintű rendezvényt más­képpen létrehozni nem lehet. Rá kellett jönnünk, hogy professzi­onális háttér nélkül nem lehet­séges. Sokan nem látnak bele a szervezés kulisszatitkaiba, csak a végeredményt, magát a kész rendezvényt látják. Az igazság viszont az, hogy egy ilyen orszá­gos méretű rendezvény előké­születei már legalább egy évvel a kitűzött időpont előtt elkez­dődnek. Az anyagi háttér meg­teremtésétől kezdve a helyszín, az étkezés, a szállás bebiztosítá­sán át egészen a műsor szer­kesztéséig, a propagációig. Ren­geteg munka, amelynek célja természetesen egy jó színvona­lú, egymás között csak ^-kate­góriás bulinak” becézett műsor létrehozása, ahol a szereplők is és a közönség is jól érzi magát, és mindenki szellemi táplálék birtokában térhet haza. Az SZMF rendezvényein mindig is ez volt a célunk, erre töreked­tünk, amíg ezt csinálni tudtuk. Úgy hangzik mindez, mintha te­metnéd a folklórszövetséget.- Ez egyáltalán nincs így, csak sajnos szembe kell néznünk a té­nyekkel. Annak idején, amikor megalakult a Szlovákiai Magyar Folklórszövetség, sokkal kedve­zőbbek voltak a feltételek. A fel­bomló régi rendszer és az alaku­ló új jó táptalaja volt az ilyen jel­legű szervezeteknek. Nem be­szélve arról, hogy a szövetség létrejöttét a hazai magyar folk­lórmozgalom is igényelte. A szlovák kollégákban is segítő­kész társakra találtunk. így lehe­tett szövetségünk a Szlovákiai Folklór Unió tagja. A Csemadok- ban is nyitott ajtókra találtunk, kialakult egy jónak mondható együttműködés. Nem is kellett egyebet tennünk, csak szíwel- lélekkel csinálni azt, amit szere­tünk. A tagság létszáma is egyre nőtt, vele párhuzamosan egyre szerteágazóbb lett a tevékenysé­günk. Volt olyan évünk, amikor 6-7 országos szintű rendezvényt sikerült megvalósítanunk, ezek mellett pedig még néprajzi gyűj­téseket, tanfolyamokat is szer­veztünk. Folyamatosan gyara­podott az archívum anyaga, mű­szaki felszereltsége, és elég szép összegekkel tudtuk támogatni a hazai csoportokat is. És az idő előrehaladtával ezek a feltételek folyamatosan meg­változtak...- Valóban, de sajnos rossz irányt vettek. Az ország gaz­dasági nehézségei és a kor­mány politikai ballépései egy­re nehezítették a mi munkán­kat is. De nemcsak a mienket. Jellemző a helyzetre, hogy ma már az „államalkotó nemzet” folklórszervezete, a Szlovákiai Folklór Unió sem működőké­pes. Az alapítványok is egyre kevesebb pénzt szánnak a ren­dezvényeinkre, ráadásul mű­ködésük is egyre nehézkesebb és rendkívül bürokratikus. Az illetékesek képtelenek megér­teni, hogy a mi munkánk el­képzelhetetlen, ha ugyanab­ban az évben adhatjuk csak be a pályázatainkat, amely évben maga a rendezvény is megva­lósul. Ráadásul mire a kurató­riumok döntenek és átutalják a pénzt, addigra általában már a rendezvény is megvaló­sult. Miből? Kölcsönökből. Tartozunk, ígér­getünk, hitegetünk. Hogy ez mennyire kellemetlen és fárasz­tó, azt gondolom, nem kell rész­leteznem. Már a tavalyi és a ta­valyelőtti táncháztalálkozót is ilyen módon szerveztük, mára is maradt az adósságokból, de a legjobb példa erre az idei Gom­baszögi Nyári Fesztivál népmű­vészeti része, amely elmaradt az anyagiak hiánya és késése miatt. Nehéz helyzetben vagyunk te­hát, képtelenek vagyunk olyan színvonalon működni, tagjaink számára annyi támogatást, ked­vezményt biztosítani, mint né­hány évvel ezelőtt. Erre szövet­ségünk tagjainak túlnyomó többsége igen sajátosan reagált: lassan elmaradtak. Sajnos, azt kell mondanom, hogy a tagsá­gunk cserben hagyott bennün­ket, és ezzel saját magát is. Ugyanis a szlovákiai ifjúsági szervezetek központja csak bizo­nyos taglétszám fölött nyújt anyagi támogatást, mi pedig már nem rendelkezünk a kellő létszámmal. A másik oldalon vi­szont ugyanezek az emberek si­ránkoznak, amiért nincs feszti­vál, nincs verseny, vagy elmarad a táncháztalálkozó. Elszomorí­tó... Utolsó támaszunk még soká­ig a Csemadok volt, mára ez is megváltozott. Tudom jól, müyen nehézségei voltak és vannak a Csemadoknak, ha innen nézem, értem is, miért nem tudták to­vább segíteni a tevékenységün­ket. Meg kell azonban jegyez­nem, hogy a külső tényezők mel­lett - vagy éppen azok hatására - a szervezeten belül egy belső bomlás indult el, amely sajnos megrontotta az emberi kapcsola­tokat, ilyen feltételek mellett pe­dig képtelen dolgozni. Biztos, hogy nem teljes a kép, és mi is el­követtünk néhány hibát a mun­kánk során, de úgy látom, a felso­rolt okok miatt jutottunk el odá­ig, hogy minimálisra kellett csök- kentenünk tevékenységünket, és valamiféle túlélésre vagyunk kénytelenek berendezkedni. És a jövőt hogy látod? Vajon van-e esély arra, hogy 1998-ban újra lesz táncháztalálkozó? Ez természetesen attól is függ, hogy sikerül-e végre komoly partnereket találnunk a rendez­vény megvalósításához. Vála­szolva a kérdésre: remélem, igen. Rendhagyó egyéniség. Rendhagyó módon kell közeledni hozzá. A visszafogott ábrázolás mestere. Társadalmi lelkiismeretünk felrázója: Gyurkovics Tibor Mészöly Dezső ______________ Gyu rkovics Tibor a legkülönfé­lébb műfajokban forgolódva fá­radhatatlanul ontja a könyve­ket. Máris sikerült elérnie, hogy életműve áttekinthetetlen. Rendhagyó egyéniség: rendha­gyó módon kell közeledni hoz­zá. Feledheteden diákköri olvasmá­nyom emléke Szerb Antal anto­lógiája, a Száz vers. A kötetben szereplő különféle tájak, nemze­tek, korok költőiről rövid tájé­koztatás volt a végén: a legszük­ségesebb adatok, s néhány sza­vasjellemzés. Nagy zavarban lehetett Szerb Antal, mikor Goethére került sor. Végül azt olvashattuk, mint lexikoncikket: „Johann Wolf- gang Goethe (1749-1832). Ő volt Goethe.” Legszívesebben én is így járnék el most... de hol va­gyok én Szerb Antaltól!... és Gyurkovics sem Goethe még. Je­lenség. Ezt szeretném itt körvo­nalazni. Az embernek csak azo­kat a műveket szabad megírnia, amelyeket más nem írhatna meg helyette. Gyurkovicsnak nincs olyan műve, amit más is megírhatott volna. Ha kezdem a drámákkal, s azt mondom: Estére meghalsz, Nagyvizit, Halálsakk - valaki mindjárt közbeszólhat: „Hát a Magyar menyasszony, a Fekvő­támasz, a Császármorzsa? ...Önkényesen válogatsz, szegé- nyíted a Gyurkovics-paletta színskáláját.” Ha szépprózáját veszem számba, és kezdem a re­gényeken: Ne szeress, ne sze­ress! Pótmajom, Isten nem sze­rencsejátékos - teljes joggal sza­vamba vághatnak: „Hát a novella-remeklések?... A Tanári testület, a Kádfürdő, A bíboros... látod, hogy ezek lekörözik a re­gényeket? - S még nem szóltál a varázsos gyerekkönyvekről! Ki ne felejtsd a Rikikit, az Üvegbu­rát, a Kudit, a Kiskutya, nagyku­tyát!” És a költőről még említést sem tettem! A Grafit, a Kenyér­törés, az Emberfia, a Helló, Krisztus, a Lóhalálában versei dörömbölnek szívem kapuján. Tizenvalahány évvel ezelőtt, amikor Makk Károly Egy erköl­csös éjszaka címen forgatta já­tékfilmjét, a Psota Irén játszotta Mutte „birodalmában”, az aradi vöröslámpás házban egy jóvá­gású úriemberre is szüksége volt a rendezőnek. Ma sem tu­dom, kinek jutott eszébe Gyurkovicsnak adni a szerepet, de én magam is meglepődtem, amikor feltűnt előttem a film­vásznon. Röviden szólva: illett a miliőhöz. Egyébként pedig re­mek volt. Hadd szóljak egyetlen Gyurko- vics-novella keltette borzongá­somról. Egy sápadt, szelíd, vala­melyest gyengeelméjű kislány, Matolai Ágnes halálát mindmá­ig nem vagyok képes földolgoz­ni. Gyurkovics Tanári testület című novellájában találkozhat­tak vele. Egy tanári konferencia jegyzőkönyvének árulkodó mondataiból rajzolódik ki előt­tünk a magányosan, orvos nél­kül betegeskedő Matolai Ágnes- ke alakja, aki már nem játszik a babájával, csak szorongatja, s ágyba bújáskor nem akarja le­vetni a harisnyáját. Nincs ennek a novellának egyetlen szenti­mentális mondata sem. A visz- szafogott tárgyilagos ábrázolás az író minden hatáseszköze. Gondolom érzik, hogy itt már nemcsak a művész Gyurko- vicsról beszélek: társadalmi lel­kiismeretünk fölrázójárói is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom