Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-10-08 / 41. szám
iblicisztika 1997. október 8. 9 Ugye ismerős ez a kép? Ha fellapozzuk a lexikont, ráakadunk, de valami hibádzik: hiányzik a híd jellegzetes íve és a kupola. Az 1566-ban épített „török híd”, amely Csontváry Kosztka Tivadar egyik híres képén is szerepel, 1993. november 9-én esett áldozatul a horvát tüzérség lövedékeinek. A leleményes kereskedők azonban megszüntetik a turista hiányérzetét: festményeken, ötvösmunkákon, képeslapokon elérhető árakon kínálják a híd romantikus ábrázolatát. A SZERZŐ FELVÉTELEI Romjaiban is szép a régi Mostar. A volt Jugoszlávia tengerpartjára látogató turisták számára szinte minden üdülőből szerveztek ide kirándulást, így nemcsak a helyi kereskedők jutottak bevételhez, hanem a megszámlálhatatlanul sok kisebb-nagyobb utazási iroda is. A muzulmánok először a sírokat ásták meg. Temetőik zsúfolásig megteltek, és a közterek, parkok helyét is sírok foglalták el. Aztán a mecsetjeiket építették újjá, majd a hangulatos kávémérések, a különböző üzletek következnek, s az így befolyó pénzből építik-szépítik lakásaikat. újjáépítés még tart, de az ut- : már tiszták, miért ne nyithat- kávéházat a kereskedő a sza- 1 ég alatt? Az emléktárgyak is t sorakoznak az utcán. A turis- amúgy is mindenhová bekuk- tt, mindent körbejár, megfog- ;, kérdez, érdeklődik, fény- )ez, de errefelé ez így termé- tes, az idegent nem utálják ■rt. A turizmus nagy üzlet, a aorú azonban - egyeseknek - g nagyobb. Noha az élet kezd viszalendülni a régi kerékvágásba, a nemrég befejeződött háború emlékei még lépten-nyomon megtalálhatók. Az apró boltocskák, üzletek fölött romosak a házak. A bámészkodók szeme elé tárulnak a családok titkai, a kihűlt tűzhelyek, a belső terek, ívek, ablakok sejtelmes szépségei. Sokszor „ideiglenes szemétlerakat” kerül a romos szobák közepére. A lerombolt régi híd helyén ideiglenes függőhidat állítottak, amely lágyan ringatózik a léptek alatt. Az egykori híd mindkét hídfőjénél kinyitották már boltjaikat a kereskedők: szuveníreket, apró ajándéktárgyakat, kávét kínálnak az odatévedőnek, megszólítva minden arra járó bámészkodót. De a függőhídon nemcsak a turisták közlekednek, le-lenézve az alattuk rohanó Neretva folyóra, hanem a bos- nyákok is, akik szívesen vásárok nak a horvát oldal olcsóbb árut kínáló üzleteiben. Keskeny folyócskának látszik a Neretva, ám nagyon mély, és ahogy elhagyja a hegyvidéket, méltóságteljesen kiszélesedik és az Adriába ömlik. Lócitrom és áramszünet Lászlóffy Aladár A jövő az elektronikáé. Lehet, hogy épp az interneté (is). Bár nem minden, amit Cyrano de Bergerac, Münchausen báró és Verne Gyula meg Jókai álmodott bele a jövő századok regényeibe, valósult meg ugyanúgy. Egy biztos: most ezzel lehet el- bizonytalanítani az olvasó, a gondolkodó, a műélvező embert. Én csak a szépirodalomról (esetleg kissé az értekező prózáról, a tanulmányszövegről is) beszélek. Ha Pintyőke Pici, aki most bejelenti, hogy márpedig ő a „szöveget” az olvasójával közösen alakítja, mondván: az ő „lehívott” műrészletéhez bárhol más textus ízesülhet, maga a mű élvezője is belekotyoghat - nos legyen meg az ő elképzelése, ámen. Lehet, a nyájas olvasójobb ötleteket és mondatokat foltoz bele, mint az eredeti volt volna, de akkor miért mégis Pintyőkét fenyegesse a díjak besöprése a végeredményért? Bizony, ebben a képmutatásban a haszon marad személyre szóló, csak a „felelősség” oszlik fel, mint mosópor az öblítőben. Mert még egyetlen kiadott, megjelentetett művet sem láttam, melyen annak a kétes szimbiózisnak az eredménye a szerzőségben is mutatkozott, vállaltatott volna nyíltan. Pintyőke ugyanis nem lesz ettől népköltész, sőt egyre nevesebbé kíván válni. Az egész annyit ér, mint Csillag Anna hajdani haj-bajusz-és- bevétel nővesztője. Egyszerűen azért, mivel ellentmond egy legalább Homérosz bácsi óta bevált gyakorlatiságnak. Balassi, Horatius, Dante és Vörösmarty egy-egy szövege attól jobb, mint az utcasarki verselő- ké, hogy véglegességükhöz ők maguk alakították ki a nagyszótárból egyébként tetszés szerint kikereshető szavak szövevényét, nem jó üzleti érzékkel a becsúszó pillanatot megérző irodalmi kufárok és talentum-analfabéták. Nagyszótár plusz tehetség - a recept ez marad, nem változik nagyszótár plusz számítógépre, bárki számít erre. Ötszáz évesek az olyan reklámok, hogy vegye tő lem a festékeit és Rembrandt A szemtelenség viszont valóban Nobel-díjat érdemelne a maga kategóriájában. lehet kegyedből is. Csak kívülállók képzelik el, hogy az alkotás az a bizonyos „költés” - tényleg kotlás egy neonfényes stúdió-keltetőben. Ebben sosem lesz egyenlőség, a legmű- ködőképesebb és piacosabb demokráciában sem, bármilyen értékes szövegszerkesztőre teljék egyik egyenlőnek és kitört hegyű ceruzavégre a másiknak. A szemtelenség viszont valóban Nobel-díjat érdemelne a maga kategóriájában. Műtér, műidő, műtél, műnyár, virtuális valóság a valóság virtusa helyett. Egyelőre az egész: a féltehetség és félműveltség magas technikával megsegített, szentesített tenyészete. Képzeljük el, hogy egykor a kelleténél korábban ragadják ki Gutenberg kezéből a galaxisát. Mára már isa pur és chomu se maradt volna belőle a vásári mutogatok kezén. Fel mindent az internetre - de tessék vigyázni a vásári mutogatókra! Mert nekik pénzt hoz fájdalmas énekük! És főleg: neki egy világraszóló kampánynak, hogy ne legyen nyomor, háború és áramszünet, különben az egész cseles csalafintaság egy lócitromot sem ér. Egy Radnótinak a Hetedik ecloga rögzítéséhez többnyire nincs módja megvárni, amíg konszenzus gyúl a multinacionális érdekek között, hogy a lehető legfinomabban fejezzük ki a dolog lényegét. Egye fene, legalább szimultán engedjék meg a troglo- ditáknak, hogy akár lúdtollal is irkálhassanak, ha már a libákat felengedték újra a mindenkori Capitoliumok ormára. Nagy, kollektív és egyengágogásuk nem fogja helyettesíteni végleg a hándeliséget.
