Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-09-24 / 39. szám
8 1997. szeptember 24. Riport Öt jó ok arra, hogy az ember feltétlenül Izraelbe utazzon Több, mint Szentföld GörfölZsuzsa Elindulni nem könnyű. Az ember annyi mindent lát, hall: tüntetések, kődobálások, gumilövedékek, könnygáz, merényletek. S történik mindez Jeruzsálemben, Hebronban, Betlehemben, Názá- retben, Nabluszban. Letartóztatottak, sebesültek, holtak. Kölykök és katonák. Meg aztán más a klíma, mások a szokások, a komfortigény. Az ember látni szeretnem egyszerűen bizonyos területek képezik, hanem az ott lévő vízforrások. Persze nincs az a víz, amivel a Sínai-sivatag homokját termékennyé lehetne tenni, de Júdea valódi paradicsom lehetne, nem pedig a mostani kősivatag, ha lenne elég víz. Bizonyítékul szolgálnak erre az oázisok, az óriási anyagi áldozatok árán öntözött gazdaságok. Az olajfák az átmenti porban is megélnek, a datolyapálmáknak Templomok, mecsetek, zsinagógák, zsidók és arabok házai, régiek és újak lenyűgöző harmóniája. ne, no meg pihenni is - nem félni, izgulni. Menjen hát vagy maradjon? A válaszom határozott: menjen! Legfőképpen azért, hogy megszabaduljon ostoba előítéleteitől. A zsidók, akik a világ minden csücskéből jöttek az ígéret földjére, törvényszerűen nagyon toleránsak, nincs az a másság, ami megbotránkoztatná őket, vagy akár csak feltűnőnek, furcsának tartanák. Figyelmesek, udvariasak, a turistát vendégnek tekintik. Az arabok nem különben, legyenek muzulmánok vagy keresztények. A muzulmánok azért, mert erre nevelték őket, hiszen még a Koránban is az áll, hogy a vendég szent és sérthetetlen, amíg házadban van, akár életed árán is meg kell védened őt. A keresztények, akik a zsidók és muzulmánok között határozottan kisebbségben vannak, az ezrével érkező keresztény zarándokokat - mert hiszen ők alkotják a turisták döntő többségét - természetesen hittestvéreiknek tekintik, s így is viszonyulnak hozzájuk. S elég két nap, hogy az ember elhiggye: igen, itt volt a Kánaán. S bizonyára ma is az volna, ha több lenne a víz. De nincs, s ez is az arab-izraeli ellentétek egyik jelentős oka: a viszályok tárgyát azonban már több nedvesség kell. A banán-, szőlő- és citrusültetvények, a hatalmas zöldségeskertek pedig éppúgy vízigényesek, mint a végeláthatatlan, sötét hálóval borított üvegházak és fóliasátrak. Izraelben ezek nem a hidegtől védik a növényeket, hanem a talaj nedvességtartalmát őrzik. Északon, Szamáriában és Galileában, a Szíriától elfoglalt Golán-fenn- síkon, a Jordán forrásvidékén már nem lehetnek kétségeink afelől, hogy ez a Kánaán. Fehér kövek a buja zöld között, a virágzó fák és bokrok színorgiáját kiemelő fehér kövek. Hófehérek, sárgába és rózsaszínbe haj- lóak. Templomok, mecsetek, zsinagógák, zsidók és arabok házai, régiek és újak lenyűgöző harmóniája. Valamennyi ugyanabból a kőből épült, vagy legalábbis azzal van borítva, amit itt termelnek ki. S bár az ősi városokat - Jerikót, Jeruzsálemet - többször is lerombolták, az azonos építőanyag, a klíma diktálta építészeti stílus újra és újra egységet teremtett, az ősi és a modern zavartalan együttélését. A múlt mérhetetlen tiszteletét jelzi az is, hogy a mozaik maradt az épületdíszítés legkedveltebb, szinte egyedüli eszköze. Alapul, követendő példaként azokat a színeket, motívumokat, szimbólumokat használja, amelyek épségben vagy töredékekben maradtak fenn Nagy Heródes palotáinak romjai között, vagy éppen a Genezáret-tó melletti Kafamaumban, Jézus Krisztus itteni tartózkodása idejéből, egyebek mellett abban a zsinagógában, ahol tanítványait oktatta. Más stílusú, de máig élő-ismétlődő az a díszítési mód, amely a jeruzsálemi Szikla-mecsetet vagy az A1 Aksza mecsetet teszi lenyűgözővé, mesterien ötvözve a mozaikot, a falfestést és a csipke finomságú kőfaragást. Izrael, ez a mesterségesen létrehozott ország, amely már évitezedekkel ezelőtt bekebelezte a palesztin területeket, melyeket az ENSZ az arabok államának szánt, politikai, társadalmi szempontból is egyedülálló. Egyedülállóan ellentmondásos. Amolyan sűrített Európa - Trianon utántól napjainkig. Az embereket átlépő, családokat kettéosztó határok, elűzött, kitelepített, gyökereiktől megfosztott, másodrendűvé degradált emberek, idegen, ellenséges kormányok, lenézett kultúra, konyhába parancsolt anyanyelv, az együttélés próbálgatása, apró sikerélmények, elszánt uszítok. Ugye, milyen ismerős? Hál’ istennek, a fegyveres harcból mi kimaradfegyveres összecsapások idején is csak az értelmes kompromisszumok vezetnek eredményre, a párbeszéd, a tolerancia - de feltétlenül mindkét fél részéről. Talán még ennél is fontosabb lelki táplálékot, igazi feltöltődési, a múlttal való összeolvadás páratlan élményét nyújtja ez az ország. Ha az ember leül a Holttenger északi csücskének nyugati partján, akkor vele szemben, ott a jordániai parton emelkedik a Nebo hegy, ahol meghalt Mózes. Mózes, aki Isten szavára hallgatott, elhozta népét az ígéret földjének határára, de ő nem léphetett be oda. Balra, néhány tucat kilométernyire, 240 méterrel a tenger szintje alatt fekszik Jerikó, az első város, amelyet a honfoglaláskor a zsidók bevettek. Az új, arab Jerikó, meg a régi, amelynek a kürtök hangjától leomlott falait a mai város közelében ásták ki. Jobbra csak a smaragdszínű víz, a felette lebegő pára, amely nem engedi látni Masszada véráztatta falait. Az ember nekiveti a hátát a langy- meleg sziklatömbnek, s úgy érzi, átjárja testét azoknak az ereje, akik Jézus kereszthalála után a sziklák közt rejlő barlangokban kerestek menedéket, a szinte hozzáférhetetlen, csontszáraz völgyekben emelt nyomorúságos Lelki táplálékot, igazi feltöltődést, a múlttal való összeolvadás páratlan élményét nyújtja ez az ország. tünk, nem úgy a volt Jugoszlávia, az egykori Szovjetunió. Példaképei lehetünk tehát egymásnak. Mi a zsidóknak és araboknak, hogy összeszorított foggal, sajgó lélekkel, elszántsággal és nemzeti öntudattal, ha nem is minden, de azért ez-az menthető. A zsidók és arabok pedig példaként szolgálhatnak nekünk, sokszor elkeseredett kisebbségieknek, hogy a miénknél sokkal rosz- szabb helyzetben, a permanens hajlékaikban, s vetették papírra a Szentírás legrégibb, tehát leghitelesebb oldalait, melyeket ma a Holt-tengeri vagy qumrani tekercsekként ismerünk. Talán itt lehet a legjobban megérteni a Siratófalnak, a Születés bazilikájának, a Keresztútnak, a Mohamed szárnyas paripájának lába nyomát őrző kőnek a misztikumát. Az erőt, amelynek hatása alól sem hívő, sem hitetlen nem tudja kivonni magát. „Hatodhólnapban pedig küldeték az Istentől az Gábriel angyal az Galileának városába, Názáretbe egy szűzhöz, mely férfiúnak jegyeztetett vala, mely férfiúnak neve József vala, ki az Dávid házának népe közül való vala, az szűznek pedig neve vala Mária. Bémenvén ezért az angyal őhozzája, monda: Örülj, ki az Urnák ingyen vagy kedves, az Úr teveled vagyon, és te áldott vagy az asszonyi állatc pedig, mikor az a na, megháborodé és gondolkodik minémű volna e monda nékie az Mária, mert az Isti ben vagy, és íme fogadsz, és szülsz az ő nevét Jézusn; Lukács 1.1-80. A názáreti Angyal Táncházmozgalom a szlovákiai magyaroknál Takács András A kedvezőtlenül megváltozott külső körülmények kényszerítő hatására az V. Országos Táncháztábort már Nagyfödé- mesen, egy Galánta melletti, mátyusföldi nagyfaluban - tehát új helyen - rendeztük meg. Jelentős változást eredményezett a népzenei táborral való bővítése. A zenei oktatást a Csoóri Sándor vezette Téka zenekar vállalta fel. Hasonlóképpen a táncosokhoz oktatóként visszajáró lélek Nagy Zoltán József (Púder), illetve Juhász Kati, valamint Richtarcsík Mihály is. 1990-95-ben mintegy 120-150 táncos kapcsolódott be a tábor munkájába. Az oktatás haladókra és kezdőkre tagolódott. A színvonal biztosítása tette szükségessé a két csoport megalakítását, a résztvevők választhattak, melyik csoportban óhajtanak dolgozni. Az esti táncházak is egy tájhoz kötöttekké váltak, voltak gömöri, mátyusföldi, mezőségi, széki, stb. táncházestek, melyeket a falu kedvelt kocsmájában, a kocsmáros szponzorálásával a nyilvánosság bevonásával rendeztünk meg. Nagy sikerük volt ezeknek a táncházaknak is, akárcsak a tábor ünnepélyes záróestjének, ahol megjeíentek az előző évek táncháztáborainak résztvevői is. A táborok főrendezője és szervezője megalakulásától kezdődően (1991) a Szlovákiai Magyarok Folklórszövetsége lett. Szervezésében kiépült a kapcsolattartás főleg Magyarországgal, de Erdéllyel és más országokkal is. A táborokat mindenkor a programgazdagság jellemezte. Az átadandó anyagot az oktatók mellett minden esetben az adott tájegység meghívott hagyományőrzői (táncosok, zenészek) is bemutatták, illetve segítettek az anyag és a stílus elsajátításánál. Igaz, hogy ez jelentősen megemelte a tábor költségeit, de amíg sikerült megfelelő szponzorokat és társrendezőket találni, addig ez megoldható volt. Társrendezők voltak a Csema- dok, az iskolaügyi minisztérium, az adott hely önkormányzata, Magyarországról az Illyés Közalapítvány, a Magyar Művelődési Intézet, a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány, valamint az alkalomról alkalomra beszervezett magánvállalkozók. Több esetben a táncosait, zenészeit jutalomként kiküldő táncegyüttes fenntartó szerve is átvállalta a költségek térítését. Az emberek az értékes tudás megszerzéséért mindig is tudtak áldozni. Az ez évi, X. jubileumi táncház és népzenei tábor megszervezésére az Lili. Országos Kulturális Ünnepély keretében - annak beépített szerves részeként - Gombaszögön került sor. Az ötlet és az új színhely megfelelő nek bizonyult. Ügyes szerveze sel és jó propagálással hamari san gyökeret ereszt, kedvező előjelzés ehhez az, hogy ebbe az évben már mintegy száz résztvevővel valósult meg. Az értékes oktatások mellett kiemelkedően sikeres volt a Borzován, a hagyományáról messze földön ismert faluban megrendezett táborzáró táncház. Kár, hogy a szombatra meghirdetett Népművészeti Fesztivál (Lili. Országos Kultt rális Ünnepély) elmaradt, me igazában ez is segített volna k alakítani egyedi jellegzetességét. Az emberek a számukra kedvi értékkel bíró tudás megszerzc séért mindig is tudtak áldozni
