Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-09-10 / 37. szám
Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin Riport Egy népművészeti tábor, és ami mögötte van: népmese, nemezelés, kenyérsütés... 8 Nagyvilág A legnépszerűbb asszonyjobban szerette az egyszerű embereket, mint a pompát. 7 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1997. szept. 13-tól 19-ig Lady Diana halálából is öncélú propagandát csinál a szlovák kormány napilapja Terítékre kerül a sajtószabadság? Pár nap alatt virágáradat lepte el Lady Diana volt lakhelye, a Kenslngton-palota előtti teret Fotó: CTK/AP Miklósi Péter Önmagukban a szomorú tények megmásíthatatlanok: augusztus utolsó szombatjának éjszakáján döbbenetes hirtelenséggel meghalt Diana walesi hercegnő, a szívek királynője. Párizs szívében, lesipuskás fotósokkal a nyomában érte őt a végzetes karambol, amelyben Dodi al-Fayed, a hercegnő milliárdos egyiptomi barátja és az őket szállító luxuskocsi vezetője is áldozatul esett. A csaknem 180 kilométeres sebességgel száguldó sofőrről, vérmintáinak kiértékelése után kiderült, hogy ittas volt. így az is könnyen valószínűsíthető, hogy ő provokálta ki a halálos kimenetelű száguldást a 600-as Mercedes és a motorkerékpárokon közlekedő paparazzók között. E tekintetben nyilván a baleset egyetlen túlélőjének: Lady Di testőrének vallomása lesz majd perdöntő... Viszont rögvest, még a baleset éjszakáján fellángolt a polémia a sajtó és az etika, a magánélet és a közszereplés összefér- hetőségének-összeférhetetlen- ségének kérdéseiről. Magyarán arról, vajon a 36 éves hercegnőt már-már detektívekként követő lesipuskás fényképészek voltak- e, lehettek-e a borzalmas baleset okozói? Hadd fecsegjünk hát e témáról mi is legalább egy kevéskét. Már csak annak okán is, hogy idehaza a hivatalos kormánylap a párizsi balesetet követő legelső lapszámában arra utal: Lady Di halálában e személyes tragédián túlmenően az a legriasztóbb, hogy a szlovákiai ellenzéki sajtó is lesipuskás eszközökkel él, ami hazaellenes- séggel és szakmai dilettantizmussal párosuló ármánykodás. A szörnyű karambol után felvetődött kérdések révén maradjunk még az ok-okozati összefüggéseknél; a fotósokra zúdult A kormánylap szerint a szlovákiai ellenzéki sajtó is lesipuskás módszerekkel él. népharag boncolgatásánál. Némi sarkított iróniával szólva, nem szerencsés, ha mondjuk egy orvos egyben temetkezési vállalkozó is. Akarva-akaratla- nul így van ezzel az ellentéttel az újságolvasó is: most fölhördült a lesipuskások rámenőssé- gén, megszokott lapjában jobbára mégsem a blablára, hanem az ilyen-olyan szenzációkra kíváncsi. A szóban forgó baleset kapcsán ráadásul bebizonyosodott, hogy nem a luxusautót üldöző fotósok voltak a karambol közvetlen okozói, ők csak szemmel tartották az alig pár hete kezdődött szerelmi románc fel- hőtlenségében úszó párt. Ez így természetes, elvégre maga az olvasó kívánja kedvenc lapjától, hogy az mindig rajta legyen az eseményeken; hogy az újságokban jócskán akadjon olvasnivaló is, s ne csak szalonnát vagy suszternek szánt cipőt lehessen belecsomagolni. Régi aranyszabály, hogy az olvasói szimpátiánál nincs nagyobb úr, ezért aztán a vérbeli fotós (aki a világ gazdagabbik felén képeinek eredetisége, egyedisége, nemegyszer pletykaértéke szerint kapja a gázsiját) aligha ismer lehetetlent és nem is prűd. Nem saját családi albumának gazdagítására, hanem az olvasók kíváncsiságát kielégítendő kattintgatja fényképezőgépét. Félreértés ne essék: nem Diana hercegnő halálos kimenetelű balesetébe keveredett paparazzók hivatlan prókátora vagyok; ám puszta tényként annyit azért hozzáfűznék a fentiekhez, hogy a baleset másnapján a brit és a francia lapok példányszáma 50- 60 százalékkal emelkedett! Ezek után talán könnyebben érthető, hogy nem a rámenős riporterböcsülettel tálalt szenzációkat tartom hírlapírói hié- nizmusnak, hanem azt a fröcsö- gést, amikor egy kibicnek semmi, még egy haláleset sem drága. Ezt az alapállást képviseli ugyanis a Slovenská republika szeptember 2-ai számának cikkírója, aki az ellenzéki sajtóban fellelhető oknyomozó újságírásra úgy szeretné ráhúzni a vizes lepedőt, hogy azt a szenzációéhes és pletykahajhász bulvársajtó lesipuskás kutakodásának tartja. Üzenem az ifjú „kollégának”: a tárgyilagos invesztigatív zsurnalisztika lényege az igazságkeresés, annak ezernyi arcával, vetületével, részletével. Még ha ez ingerültséget kelt is azokban, akik csupán egyféle, „hivatalos” változatot tűrnek el, bármi másnak némaságot parancsolnának. Vezércikk „A szívek királynője” Orosz István, London ________________ Ez akart lenni, ahogyan egy 1993-as interjúban mondta, és ez maradéktalanul sikerült neki. Lady Diana, a walesi hercegnő meghódította a szíveket. Nem volt politikus, vallási vezető, de görög tragédiákat idéző élete mégis John Ken- nedyvel, Martin Luther King- gel, karizmatikus személyisége Nelson Mandelával és Teréz anyával helyezi egy sorba. Formális hatalommal alig bírt, mindvégig civil maradt. A civilek koronázatlan királynőjeként lázadt fel az establient ellen, ebben a minőségben lépett fel az emberek sorsát megnyomorító előítéletekkel szemben, fogott kezet AIDS-es betegekkel, leprásokkal, ebben a minőségben járt a taposóaknák között, ment közel az emberi szenvedéshez, ameny- nyire ember csak közel tud menni. Ha volt hatalma, mint ahogy volt, akkor azt személyisége ragyogó sugárzásának köszönhette, annak, hogy őszintén és minden erejéből jóra akarta fordítani azt a kiváltságos helyzetet, amely számára osztályrészül jutott. Számtalan jótékonysági szervezetvédnökeként döntő szerepe volt az elmúlt években a vagyon újraelosztásának Nagy-Britanniában, senki nem akadt a vagyonosok között, aki Lady Dianának nemet mert volna mondani, amikor a megalázónak és megnyomorítottak számára adakozni kérte őket. Pedig támogatást nem sokat kapott. A monarchia magára hagyta, a bulvárlapok szégyenletesen bántak vele, de időnként a színvonalasabb sajtótól sem kapta meg azt a bánásmódot, ami megillette volna. Akiknek volt szerencséjük személyesen találkozni vele, mindannyian őszinte közvetlenségéről számoltak be, arról, hogy egyéniségének valóban rendkívüli kisugárzása volt. Hogy életében az átlagnál valószínűleg kevesebb szeretet- ben volt része - szülei még kisgyermekkorában elváltak, és házassága sem sikerült -, ami nem tette megkeseredett emberré, éppen ellenkezőleg, annál több megértéssel, együttérzéssel fordult az elesettek felé. Talán mert maga is aránytalan mértékben tapasztalta a szenvedést, ezért tudott őszintén azonosulni a szenvedőkkel. És mégis, vagy éppen ezért, modern np volt, századunk asszonya, aki szépsége teljében halt meg. De aki az asszonyi elvet, az intimitást, a szeretetet úgy képviselte az egész világ szeme láttára, mint senki más. Henry Kissinger, aki pedig igazán tudja, mit jelent politizálni, azt mondta a BBC-nek, hogy Diana egy nagyon egyszerű, de nagyon alapvető dolgot közvetített az embereknek: a törődést. Hogy van, akit érdekel a mások szenvedése. Diana tudta, mit jelent az: szeretni. A BBC legalább egy tucatszor játszotta le azt a rövid filmrészletet, amely Károly és Diana eljegyzése után készült, és amelyen a riporter fölteszi a jó szándékú kérdést: „Ugye szerelemből?!” Mire Diana kapásból őszintén válaszolja: „Persze.” Károly viszont félrenéz és azt mondja: „Ki tudja, mit jelent az, hogy szerelem.” Suzanne Moore, az Independent szemleírója ehhez csak annyit tesz hozzá: borzongató. És viszolyogtató volt látni, írja, hogy ugyanazok a férfiak, újságírók, politikusok, akik mindeddig lekezelték Dianát, halála után egymással vetélkedve beszéltek Diana nagyszerűségéről. Igaza van: Diana előtt könnyűnek találtattunk. A férfiak, a sajtó, a politikusok, a monarchia. Igaz, Károly elment Párizsba Diana holttestéért, és hazakísérte. De a Buckingham-palota előtt vasárnap még nem lobogott félárbocra eresztett zászló, míg London minden más középületén igen. A monarchia Dianával nemcsak utolsó esélyét veszítette el a modernizálódásra, elveszítette a brit polgárok nagy részének maradék megbecsülését is.
