Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-09-03 / 36. szám
blicisztika 1997. szeptember 3. 9 Prikler László felvételei Ha kell, a végsőkig elmegyünk, nyilatkozta Tóth Sándorné, a szülői szövetség társelnöke, aki szerint nem kétséges, hogy Szögedi Anna a szülők és a szülői szövetség bizalmát élvezi. A magyar iskolában immár hagyománnyá vált (olyannyira, hogy a szlovák iskola is kezdi átvenni a példát), hogy a tanév során kimagasló eredményeket elért, különböző országos és nemzetközi versenyeken díjat nyert növendékek fényképét közszemlére bocsátják. A város lakói és elsősorban a szülők így közvetlenül is megélhetik az együvé tartozás, a közös munka gyümölcsöző és felemelő érzését. A felvételen Bárczi István magyar szakos tanító, az iskola egyik „motorja” mutatja a legeredményesebb gyerekek fotóit, akikre méltán lehetnek büszkék a többiek. »in»",,, „‘svrr MONOKUUIJRA ZAPADNVch plata'nov ZM.W-IKW?,, 14 «). m-i MtfSK) WKow ! mJHaiMK*» fcÓt-ÍOM VII v»ú* ¡*»»1 ÍXJŰ0P9W X WUl«.XtAU VIíGaTí PLATÁNFÁK MONOKI 1 HU \ ikM ÁÍ.A.Í) „Nyugati platánfák kultúrája” - hirdeti a tábla. Az iskola a tanításban elért eredményei mellett büszke lehet az 1994-ben alapított ültetvényre is. A csemetéket többek közt Bejéből, Budapestről, Debrecenből, Dunaszerda- helyről, Egerből, Kassáról, Nagy- ugrócról, Pozsonyból, Sopronból és az olaszországi Igea Marinából hozták. S mivel a platánok életkora századokban, sőt ezre- dekben mérhető, ezek a cseperedő fácskák sok-sok generációt túlélnek. A felvételen látható szerény kopjafa a magyar iskolákért állíttatott... Étérdeke volt, elemi élet- : diktálta így. (...) ny azonban - de miért is hogy ez másképp lesz? -, íbry Zoltán mára messze t a szerepet tölti be - töltheti be -, amit koráb- jy is mondhatnánk, amit etében játszott, azok szá- dentett, akik a történe- ;, s ezen belül a kisebb- énelemnek hozzávetőleg ízt a szakaszát, s nagyjá- 'anazt a sorsot élték meg, s amelynek Fábry hol na- hol kisebb mértékben, sen, hol kevésbé megha- hol cselekvő, hol a körü- nténőket csak írásban érmérlegelő részese, tükre, re vagy éppen formálója agyjából az én nemzedé- hatvanas évek második felében, a hatvanas-hetvenes évek fordulóján indulóké volt az utolsó, amely - (cseh) szlovákiai magyar voltánál fogva - önmaga meghatározásakor, akár feléje, akár ellene fordulva, semmiképpen sem kerülhette ki Fábry Zoltánt. Látni kell azonban, hogy azóta már majdnem ugyanannyi nemzedék nőtt fel - van felnövőben -, mint amennyi az 1948-1950 utáni (cseh)szlo- vákiai magyar irodalomban nem kerülhette el az ő közvetlen hatását, a vele vagy ellene, de mindenképpen hozzá mérten történő önmeghatározását, mint amennyinek mondanivalói, világképe hiteles és érvényes megfogalmazásához már - más élet- tapasztalatok birtokában, más értékek és eszmények bűvöletében - nincs (feltétlenül) szükség rá. (S ha nem akarunk az önámítás csapdájába esni, azt is látnunk kell, hogy az ötvenes- hatvanas-hetvenes években Fábrynak még tágabb értelemben, összmagyar viszonylatban is megvolt a maga méltányosnak tekinthető ismertsége, addig ez az utóbbi két évtizedben - a legújabb nemzedékek színrelépésével, a világ és a társadalomszerkezet gyökeres átalakulásával - alaposan megcsappant.) Nem lehet és nem is szükséges eltakarni, hogy már a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján induló (cseh) szlovákiai magyar pályakezdők között akadt, aki bevallotta: ő Faulkner és Norman Mailer nélkül nem lenne az, aki, s önmaga világban való helyének meghatározásához, élettapasztalatainak érvényes formában való megfogalmazásához, az ezekkel kapcsolatban fölmerült esztétikai-nyel- vi/stilisztikai-formai kérdések megoldásához egyáltalán nem Magunknak és Fábrynak ártunk a legtöbbet azzal, ha megcsontosodott dogmákhoz ragaszkodunk. érzi szükségét ismerni a stószi remete egyetlen sorát sem. (...) Arra is emlékeznünk kell, hogy milyen vehemens támadások érték azt a lassan középkorúvá érő poétánkat, aki Fábry újraértékelésének kérdését - horribile dictu - pamfletben, pamfletsorozatban merészelte fölvetni: az ő gesztusán felháborodók majdhogynem magának a pamflet- nek mint irodalmi-publicisztikai műfajnak a létjogosultságát is inkább kétségbe vonták - illetve olyan tulajdonságokkal igyekeztek azt felruházni, amelyek (mint például az „elemző elmélyülés” vagy a „türelem”) annak a legkevésbé sem sajátjai, mintsem megpróbáltak volna megbékélni a gondolattal: a műfaj használatának jogát attól sem ildomos megtagadni, aki eszközeit történetesen a pamflet nagymestere felé (ellen?) fordítja - mert bizony Fábry is az volt a javából! Összegezve: magunknak és Fábrynak ártunk a legtöbbet azzal, ha Fábry-értékelésünkben - ki-ki a maga tekintélyét mentve, a más véleményen levők megszólalási illetékességét tagadva - megcsontosodott dogmákhoz, idejétmúlt koncepciókhoz, ne adj’ isten, prekoncepciókhoz ragaszkodunk. (...) Egyidejűleg azonban azt is látni illik, hogy nem önmagában Fábry Zoltán vált anakronisztikussá, hanem, úgymond - s tegyük rögtön hozzá: hála istennek - a kor, amelyben élt, amelyben élnie, írnia, amely elé tükröt tartania adatott, s amelynek végül maga is tükrévé vált. S arra a kérdésre, időszerű-e még napjainkban is Fábry Zoltán, ha a korábbi szemlélettel közeledünk hozzá, azt kell válaszolnunk: nem, nem az. Folytatjuk
