Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-09-03 / 36. szám
Nagyvilág - Hirdetés 1997. szeptember 3. 7 Ami az embernek tetszik, használ neki Gyógyító hangok Az egyik berlini kórház folyosóin járva előfordulhat, hogy a látogató nem hisz a fülének: a fertőtlenítő illata mellett Johann Sebastian Bach és Händel melódiái töltik be a levegőt. Míg a kórházak többségében általában „A csend gyógyít” táblát szoktuk látni, ezen a berlini klinikán zenével gyógyítanak. Az újszülöttosztályon például az inkubátorokban fülhallgatót látunk, melyek klasz- szikus zenét sugároznak az apróságoknak. A zenével történő gyógyítás gondolata Harald Schachinger professzor ötlete volt, aki a legkisebb pácienseinek csellón játszik. „Miért izolálnánk a gyerekeket? Miért változtatnánk meg radikálisan a környezetüket, miután elhagyják az édesanyjuk testét? Kilenc hónapig meleg, izgalom és hangözön ölelte őket körül. S egyszeriben minden megváltozik, és nem tudnak lélegezni.” - mondja a professzor. A kis Antonio például a terhesség 32. hetében jött világra, s teljesen mozdulatlan volt. Hat hét intenzív gondozás után túlélte a veszélyt, és boldogan örülhet neki a család. Schachinger profesz- szor mosolyogva mondja, hogy a kisfiú hűséges hallgatója volt, és hogy túlélte a szülést, abban döntő szerepet játszott a zene. A kardiológusok állítása szerint a zenei hangok és a ritmus pozitív hatással vannak a koraszülött gyermekekre. Szívük rendszeresebben ver, pulzusuk stabil és nyugodt. Mintha kicserélték volna őket. A kis Antonio és a többi apróság szerencsésnek mondhatja magát, mert egy olyan kórházban jött a világra, ahol nemcsak drága műszerekkel, hanem zenével is gyógyítanak, s ahol az orvosok azt állítják: ami az embernek tetszik, az segíti a fejlődését. Z.S. Itt a mi kórházainktól eltérően gyógyítanak. ROEJWO—EEAS Rt. ajánlata előnyös lízing: új személy- és tehergépkocsik géptechnológiák élelmiszer-ipari és mezőgazdasági gépek 3 és 4 éves futamidejű, egyenletes (fix) lízing gyorsított lízing, a felhasználóval való megegyezés szerint visszlízing A szolgáltatás, amelyet már ma érdemes kihasználni... p > > tel.: 07/566 6946, 566 6944, 566 6945, 566 6936, 566 6935 «fax: 07/566 6943 Budapesti levél Régiók találkoztak BOTLIKJÓZSEF _____________ Au gusztus 15. és 20. között második alkalommal rendezték meg a budai Várban, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában a Kárpát-medencei napokat, a határon túli magyarok kulturálisszellemi seregszemléjét. „Napjaink kusza világában a magyarságnak a kultúra hasonló kapaszkodót jelent, mint szétdarabolt, hétpró- bás történelmünkben régen a vallás” - hangsúlyozta a megnyitón Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke, a rendezvény fővédnöke.” Fontos, hogy nagyjából ugyanazokat gondoljuk a Kárpátmedencében Szent Istvánról, Adyról, Bartókról, Kodályról, egyszóval a magyar értékekről. A kultúra nem- • csak megtartó, hanem újjászületést adó erőnk is volt, és az is marad. Elég, ha csak a nyelvújításra vagy Széchenyi reformkorára gondolunk. Hagyományainkat, értékeinket nemcsak meg kell becsülnünk, hanem a sajátunkká is kell asszimilálni, hiszen ha ezt nem tesszük, akkor mások asszimilálnak bennünket.” A Magyar Kultúra Alapítvány már a negyedik alkalommal mutatta be a határon túli magyarság hagyományait, szokásait, klasszikus és kortárs értékeit. A hagyományt 1994-ben teremtette a vajdasági napok megrendezésével, amit 1995- ben a kilencszáz éves kárpátaljai település, Beregszász bemutatása követett. 1996- ban, a millecentenárium évében a kezdeményezésből már a kárpát-medencei régiók találkozója lett, ahol nemcsak a Vajdaság és Kárpátalja, hanem Erdély, a Felvidék, Szlavónia és a Muravidék is bemutatkozott. Az idén kicsit ismét Beregszászé volt a főszerep, mivel 750 éve kapott városi rangot IV. Béla királytól. Egy másik évfordulót is ünnepeltek a résztvevők, Budavár háromnegyed évezredes fennállását. Kiállították azt a 7 országban megjelent 800 könyvet is, amely 1992 és 1996 között jelent meg a magyar kultuszminisztérium támogatásával. A régiók képviselőinek bemutatkozásakor Mézes Rudolf, a Csema- dok galántai területi választmányának elnöke a Mátyusföld és Zoboralja üzenetét hozva kijelentette: „ACsema- dok egy fillér államitámogatás nélkül továbbra is féltőn őrzi, ápolja a szlovákiai magyar hagyományokat, a kultúrát.” A megnyitó másik szónoka, Dobos László, a Magyarok Világszövetségének kárpátmedencei régiójának alelnö- ke arra figyelmeztetett: „Nem feledhetjük, hogy vannak dolgok, amelyeket csak a határon kívül élő magyar közösségek tudnak felmutatni és hagyományozni a nemzetnek. Ezért nem fáradhatunk el, nincs más választásunk. Szembe kell nézni a helyzettel és vállalni a küzdelmet.” Vannak dolgok, amiket csak a határon kívüli magyar közösségek tudnak felmutatni. Értesítjük tisztelt hirdetőinket, hogy 1997. szeptember 1-től a komáromi KT Kft. kiadóvállalat épületében adhatják fel az Új Szóban, illetve a Vasárnapban közlésre szánt apróhirdetéseiket. Cím: 945 01 Komárno Medercská ul. Telefon/fax: 0819/700869 Munkanapokon 7,30-tól 15,30 óráig. Anthony Quinn válópere Anthony Quinn 82 éves korában ismét szabad ember. Az ismert amerikai színész, tizenkét törvényes és törvénytelen gyerek apja, a híres „Zorba”, aki megannyi szerelmi affér főszereplője volt, augusztus közepén hivatalosan is elvált második feleségétől. Jolanda (62) harmincegy évig volt Quinn felesége, s ő kérte a válást négy évvel ezelőtt, nyomban azután, hogy megszületett férje és titkárnőjének a kislánya. Jolanda Anthony vagyonának a felét, mintegy 28 millió márkának megfelelő dollárt követelt kártérítésként, a színész azonban a házassági Vasárnapi pletykák Anthony Ouinn, aki verte a feleségét szerződésre hivatkozva vagyonának csupán a 12,5 százalékát „szavazta meg”. Ouinn persze sosem volt adakozó, finomlelkű félj, épp ellenkezőleg. Anthony és Jolanda 33 éves fia, Danny a bíróságon árulta el: apja minden egyes alkalommal megverte anyját, ha panaszkodni merészelt, ha szemére vetette félrelépéseit, illetve azzal fenyegetőzött, hogy a nyilvánossághoz fordul. Danny szerint a konfliktus mindig étkezés közben éleződött ki: „apám dühében összetört mindent, ami a keze ügyében volt, az asztalt püfölte, s verte anyám kezét...” Gyakran elvonszolta feleségét, s a szomszéd szobában pofozta. Quinn jelenleg extitkár- nőjével, a 35 éves Kathy Benvinnel él együtt. Két gyerekük van: a kislány már 4 éves, fiuk egy évvel ezelőtt született. A színész első házassága, Katherine De Mille-lel 27 év után, 1964-ben futott zátonyra. Ebből a kapcsolatból, mint Quinn írja életrajzában, öt gyerek született. Rühmann hagyatéka Heinz Rühmann özvegye átadta férje hagyatékát a berlini városi hatóságoknak. A népszerű színészre emlékeztető, kereken tízezer emléktárgyat a Potsdamer Platzon lévő filmmúzeumban láthatja a közönség. „Nagyon örülök, hogy a gyűjtemény Berlinbe kerül, mert itt jól megőrzik, ápolják és hozzáférhető lesz az érdeklődők számára” - mondta Hertha asszony. Heinz Rühmann évtizedeken át a legnépszerűbb német filmszínész volt. Három évvel ezelőtt halt meg 92 éves korában. Hagyatékában kosztümök és filmbeli rekvi- zítumok mellett számtalan fénykép, forgatókönyv és színházi vonatkozású írás is található. Berlin városi hatóHertha Rühmann férjével, aki vérbeli komédiás volt. Archív-felvétel sága a hagyatékot meg nem nevezett összegért vásárolta a lottószelvények eladásából származó bevételből.