Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-08-27 / 35. szám
Tanácsadó 1997. augusztus 27. Egészséges, tiszta, jól kezelt hordó nélkül a legjobb szőlőből sem várhatunk jó bort Előfeltétel a tiszta hordó Ajó bor nagy odafigyelést igényel Archív-felvétel Először tiszta vízzel többször átforgatva mossuk ki a hordót, hogy minden hézag megtisztuljon. Súroljuk meg a dugót és a hordó külső felületét is. Ha a belsejében penészedést észlelünk (belevilágítva jól látható a penészfolt, de a szaga is jellegzetes), akkor nagyobb gondossággal végezzük el a tisztítást. Forró, trisós (trinátrium-foszfát; Na3P04) vízzel rázzuk alaposan össze. Erősebb gombásodáskor még egy-két marék kavicsot vagy rövi- debb fémláncot is mozgassunk meg benne. Erősebb gombásodáskor még egy-két marék kavicsot vagy rövidebb fémláncot is mozgassunk meg benne. Ha a penészbevonatot sikerült így megszüntetni, akkor alapos, 2-3- szor meleg, majd hideg vizes öblítéssel távolítsuk el a mosóvíz maradékát. Az ecetszagú hordót házilag nem tudjuk kitisztítani, csak kádármester segíthet rajta, így ebben az évben már nem használhatjuk. A kimosott hordót néhány órára a nyílásával lefelé állítsuk deszkára, hogy kicsöpögjön belőle a víz. A külsejét is töröljük szárazra. Ha a festése megsérült, javítsuk ki. A szikkadt, száraz hordót állítsuk vissza a pincébe, és azonnal kénezzük. 100 liternyi űrtartalomhoz egy darab kénlapot használjunk. Drótkampóra akasztva a meggyújtott kénlapot függesszük a hordóba. Ha már jól ég, akkor zárjuk el dugóval. Ha a kénlap nem ég végig, akkor a hordóban nincs megfelelő mennyiségű oxigén. Ezt a penész- vagy más gombák jelenléte okozza, így újból vizsgáljuk át és mossuk ki a hordót. Az átkénezett hordót szorosan, légmentesen zárjuk le. A dugóra tehetünk tiszta vászondarabot vagy kukoricaháncsot. Jegyezzük fel a tisztítás időpontját, mert az újbor betöltéséig havonta kénezni kell. Az új fahordót beavatással kell töltőképessé tenni. A beavatás folyamata:- vízzel töltve 2-3 napig áztatunk;-100 literenként 5 liter vízzel forrázzuk, ledugózzuk és minden irányba mozgatjuk, majd kiürítjük; a forrázást 2-3-szor megismételjük;- lúgos kezelés során 100 literenként 5 liter meleg, 2%-os szódás vizet töltünk a hordóba, ledugózzuk és táncoltatjuk; a hordót fenekére állítjuk és a dugót kiütjük, majd ismét visszaütjük (fesztelenítjük);- megvárjuk, míg a hordó nagyjából lehűl, és a benne keletkezett vákuumot megszüntetjük;- ismét forrázzunk, úgy mint korábban;- végül újra 2-3 napig áztatunk; befejezésül a hordót a nyílásával lefelé, csöpögőre állítva kiszikkasztjuk és 100 literenként 1/3 kénszelettel kénezzük. Kertészet és Szőlészet Apró-cseprő jó tanácsok háziasszonyoknak Gyakoribb gyomfajok és a védekezés A tojást ne mossuk! Ahogy lehet, irtsuk őket Ha a tojásokat hosszabb ideig frissen akarjuk megőrizni, akkor ügyelnünk kell raktározásuk körülményeire. Helyesen úgy járunk el, hogy a tojásokat sötét helyiségben csúcsukra állítva tároljuk, így a bennük lévő légbuborék a helyén marad. A háziasszonyok többsége tudja, hogy a szennyezett tojást nem szabad megmosni. Azt azonban már csak kevesen tudják, hogy a szennyeződéstől olajba mártva, letörölve tisztíthatok meg. A kávéfőzőt az edénytől elválasztva, külön mosogassuk el. Ugyanis a kávéfőzőbejutó, ott maradó kevéske zsiradék is hosszú időre elrontja a kávé ízét. A bőrből készült fehér táskákat, cipőket tojásfehérjéből felvert habbal tisztogathatjuk meg. A burgonya, karfiol főzés közben megbámul. Ezt úgy akadályozhatjuk meg, hogy főzés közben a forró vízbe citromlevet csepegtetünk. Az ezüst evőeszközt, s más ezüst tárgyakat úgy is szépen kifényesíthetjük, ha rövid időre a krumplifőzés utáni vízbe helyezzük azokat, s flanelronggyal ledörzsöljük. Ha a kerti, a házi munkától kezünk bőre megrepedezik, kevés glicerin és néhány csepp citromlé keveréke is jó szolgálatot tesz. Összegyűjtötte: p.r. Tarackbúza (Agropíron re- pens) - évelő növény, 30-100 cm magasra nő, általában tarackról hajt. Tarackjai dúsan elágazóak és a talaj felső, 5-20 cm-es rétegében találhatók. Virágzata laza kalász, a szemtermések mintegy 4 évig csíraképesek. A tarackok május végén és júniusban ún. mélynyugalmi állapotban vannak. Az oldalhajtás és a tarackképzés arányát a hőmérséklet és a fotoperiódus befolyásolja. Elsősorban a kötött talajokat kedveli, általánosan elterjedt. Védekezés: Finálé, Fusilade, Fusilade S, Gallant 125 EC, Glialka 20, Glialka 36, Gramoxone A, Targa 10 EC, Targa Super. Csillagpázsit (Cynodon dac- tylon) - évelő egyszikű, szalmaszára vékony, többszörösen elágazó, kúszó, mely a csomóknál - a talajjal érintkezve - legyökerezik. Virágzó szára 5-30 cm magas. Virágzata ún. füzé- res ernyő (3-7 ujjszerűen szét- álló füzér). A talaj felső, 20 cm- es rétegében dúsan elágazó, kemény, drótszerű tarackot képez. Elsősorban tarackkal és a szárak legyökerezésével terjed. A meleg, laza talajokat kedveli, általánosan elterjedt gyomfaj. Védekezés: hasonló, mint a tarackbúza esetében. K. Sz. Megkérdeztük a szakértőt Kitagadhatom-e a fiamat? Szeretnék többet megtudni arról, hogy ki lehet-e tagadni az Öröklésből a fiamat. Két lányom és egy fiam van, feleségem halála óta egyedül élek, és a fiam már vagy tizenöt éve felém sem nézett, pedig megtehette volna. Mindkét lányomnak saját családja van, de ők törődnek velem, amikor tehetik, meglátogatnak, a fiam azonban nem hajlandó még csak telefonon sem beszélni velem. Úgy gondolom, hogy a házat meg a földeket azoknak a gyermekeknek kellene örökölniük, akik megérdemlik, nem pedig annak, aki semmit nem tett érte. Négy okból kifolyólag lehet kitagadni a leszármazót. Ezek egyike az, amikor a leszármazó nem tanúsít az örökhagyó iránt olyan valóságos érdeklődést, amelyet mint gyermeknek tanúsítania illene. Az, hogy a fia már tizenöt éve nem jelentkezett, sőt telefonon sem akar Önnel beszélni, megfelel a törvényben leírt oknak. Ön írhat végrendeletet és kitagadó nyilatkozatot (tanácsolom, hogy forduljon ebben az ügyben közjegyzőhöz). A kitagadó nyilatkozatban fel kell tüntetni az okot, amelynél a fiát nem juttatja az egyébként őt megillető részhez. A látszólagos „nem érdeklődés” lehet objektív ok is, például, ha a gyermek külföldön él, Dr. Szabó Elena jogász nem várhatja el tőle a szülő, hogy látogassa meg minden héten stb. Ha viszont csak a szomszéd faluban vagy városban lakik, akkor valóban az örökhagyóval szembeni negatív cselekvésről van szó, ha nem jön el szüleihez éveken át. Ha a kitagadás érvényes, akkor a kitagadott leszármazó nem örököl, az ő részét az ő gyermekei öröklik egyenlő arányban. Ha a kitagadás ezekre a gyermekekre is vonatkozik, azt kimondottan fel kell tüntetni a kitagadási nyilatkozatban. Akitagadott örökös természetesen visszautasíthatja azt, hogy a kitagadás oka egyáltalán létezik. Ha ez a kérdés a hagyatéki tárgyalás folyamán nem rendeződik, akkor a kitagadott örökös bírósági úton keresetet nyújthat be, amellyel megtámadhatja a kitagadást. Úgy gondolom, hogy az Ön esetében jelen van a törvényben megszabott ok, amelynél fogva ki lehet tagadni a leszármazót az örökségből. Grafológia S.O.S. jeligére üzenem, hogy minden kedd, szerda, csütörtök délelőtt tartok fogadóórát. Időpont egyeztetése telefonon: 00 36 34 340 300. A „REMÉNY” jelige íróját kérem, írja meg nevét és címét, mert ebben a rovatban kérését nyilvánosan nem teljesíthetem, de levélben segíthetek. Cím: Bartalos Mária, 2901 Komárom, Pf.: 85. Magyarország. „BRATISLAVA 82103” és „MIÉRT?” Ne haragudjanak, de nem tehetem meg semmi pénzért! Azért nem, mert sem erkölcsi, sem etikai érzékem nem engedi meg, hogy más személyről - az illető tudta nélkül - bármilyen információt Bartalos Mária grafológus adjak. A pénz értékmérő funkciójának szerepe itt megszűnik, mert a küldetésem részeként segítem tanácsaimmal az olvasókat, mint pszicho- és intuitív grafológus. Köszönöm megértésüket! Szexposta Az „így is szeretlek” jeligés levél a következőket tartalmazza: Két problémám van, amit sajnos nem tudok megoldani. A barátommal kb. 2 éve élünk nemi életet. Egy éve kiderült: cukorbeteg. Pár hónapig még minden rendben volt, majd gyulladást kapott ott, ahol a legérzékenyebb. 3-4 hónap után rendbejött, és azt hittem, minden a régi lesz. Sajnos, nem. Olvastam, hogy a cukorbetegeknél idővel beállhat az impotencia. De ilyen hamar? A barátom 23 éves, háromszor szúr magának inzulint, és a diétát is betartja. Akkor mi a probléma és hogyan lehet megoldani? Nem mondom, hogy már nem szeretkezünk, de néha hiába akarjuk mind a ketten. Egyre ritkábban sikerül. A másik kérdésem az lenne, hogy idővel szeretnénk egy kisbabát. De félünk, hogy ő is cukorbeteg lenne. Mekkora az esély, hogy egészséges lesz a baba? Kedves Kisasszony, egyik kérdésére sem tudok, sajnos, megnyugtató választ adni. Az impotencia és a cukorbetegség között van összefüggés, de ez nagymértékben függ a cukor- betegség szintjétől, a betegség keletkezésének idejétől, a kortól stb. Javaslom, keressen fel a barátja egy urológust, vizsgáltassa ki magát és az előírt kezelést szigorúan tartsa be. A másik kérdésére válaszolva, a cukorbetegek családjában gyakrabban fordulnak elő cukorbeteg utódok, mint a nem cukorbetegekében, de ez nem jelenti azt, hogy ez Önöknél is így lesz. Ezért javaslom, hogy közösen keressenek fel egy genetikus orvost, aki az előzmények pontos megismerésével és vizsgálatokkal Önöknek pontosabb információt tud adni. „Idősödő olvasó” jeligére: 61 éves vagyok, a feleségem 52, és szexuális problémám van. Még 58 éves koromban kezdődött. Azt hittem, hogy ez már az öregedés jele. A problémám az, hogy elmarad a hímvessző merevedése, pedig a feleségem még jó formában van, egyébként én is. Azóta nem voltam nővel, hiszen így Dr. Bordás Sándor lehetetlen. Ha önkielégítéssel be is következik a magömlés, a merevedés akkor is elmarad. Szeretném tudni, mi lehet ennek az oka, és lehet-e ezen segiteni. Cukorbajos vagyok, de inzulint még nem kapok, csak tablettát. Ezenkívül volt és van kisebb mértékű pikkelysömöröm, de más betegségem nem volt. Vannak idősebb bizalmas ismerőseim, akik azt mondták, forduljak orvoshoz, mert még korai ez az állapot. Azt mondják, hogy náluk ebből a szempontból minden rendben van. Doktor úr, még egyszer szeretném megkérdezni, kihez forduljak segítségért? Kedves Uram, az impotenciának (a merevedés hiánya) általában két oka lehet. Az egyik lelki, a másik szervi eredetű. A lelki eredetű okok mögött többnyire korábbi kudarcok, lelki sérülések, csalódások, érzelmi eltávolodás stb. húzódik meg, amelyet általában pszichológus vagy szexuál- pszichológus bogoz ki és hoz helyre. A szervi eredetű impotenciát a nemi szervek valamilyen sérülése, fejlődési rendellenesség, különböző ideg- rendszeri vagy ágyéki beavatkozások, előrehaladott cukor- betegség stb. okozhatja. Mivel Önnek kezdődő cukorbetegsége van, ajánlatos volna megvizsgáltatnia magát urológussal, hogy megállapítsa, van-e valamilyen szervi elváltozása vagy sem. Ha az urológus valamilyen rendellenességet talál, akkor gyógyszeres kezelést ír elő. A Vasárnapban nemrég közölt gyógyszereket is ki lehet próbálni, de szedésük előtt ajánlatos ezt az urológussal megbeszélni. Ha szervi elváltozás nincs, akkor keressen fel egy pszichológust, aki szexuálterápiával foglalkozik.