Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-02-05 / 6. szám
Sport 1997. február 5. E hét végén ismét női párbajtőrvívó Világkupa-viadal lesz Pozsonyban Mikor jönnek el a franciák? A tavalyi döntősök a pozsonyi Istropolisban. Balról a másodikaz atlantai olimpiai bronzérmes Szalay Gyöngyi, a viadal győztese. VladoGlossfelvétele J. Mészáros Károly __________ Ism ét ünnepnapokra készül a honi vívósport: szombaton és vasárnap Pozsonyban randevúznak földkerekségünk legjobb női párbajtőrözői, hogy eldöntsék egymás között, kit illet meg Szlovákia Nagydíja, amelyet a Slávia UK vívószakosztályának szervezésében az idén immár hatodszor írtak ki. Harmadszor folynak a küzdelmek Világkupa-pontokért. Az előkészületekrői és a rangos sportesemény kulisszatitkairól Érsek Árpád, a szervezősbizott- ság elnöke nyilatkozott a Vasárnapnak. Tavaly, az olimpiai pontgyűjtés jegyében borzasztóan erős mezőny gyűlt össze. Harmincegy ország indította legjobbjait. Milyen részvétel várható az idén? Már korábban is húsz-huszon- négy ország küldte el versenyzőit. Ha most nem jönnek el a távol-keletiek, akik legutóbb megtiszteltek bennünket, akkor is meglesz az előző évek részvételi szintje, és nyolcvanan biztosan pástra lépnek. Mivel Szlovákia mindössze két, jobb esetben öt vívót tud csatasorba állítani, így hetvenötén külföldiek lesznek, s voltaképpen ugyanolyan létszámú nemzetközi mezőny gyűlik össze, mint máshol, ahol ugyan a résztvevők száma a százhúszat is megüti, de abból negyvenen-ötvenen hazai versenyzők. Amikor Január elején közzétették a szlovákiai versenynaptárt, ez a viadal hiányzott belőle. Felmerültek netán valamilyen gondok a szervezés körül? Hozott a szlovákiai vívószövetség elnöksége egy-két zavaró hatású határozatot. Először is úgy ítélte meg, hogy a sportág honi csúcsszerve döntsön arról, hogy melyik egyesületnek adja a Vk-viadal rendezési jogát. Mi ezzel nem értettünk egyet, mivel a versenyt 1992: Fábián és az MTK (férfiak); Horváth és a Honvéd (nők, mind magyarok) 1993: Opanaszenko (ukrán) és Csehszlovákia (férfiak); Eöry és az MTK (nők) klubunk hívta életre és juttatta a női párbajtőrözők tizennyolc legrangosabb világeseménye közé. Már szeptember óta szerveztük az idei viadalt, az elnökség pedig decemberben kezdte bolygatni a dolgokat. Ezért levélben fordultunk a döntéshozóhoz, melyben kértük, hogy 2000-ig miénk lehessen a rendezési jog. Az lett a vége, hogy 2000-ig valóban elsőbbséget élvezünk a rendezésben, ám amint akad kifogásolnivalója a nemzetközi szövetség megfigyelőjének, az elnökség másnak adja a szervezés jogát. A versenyre hívó plakáton az áll, hogy a szlovák szövetség megbízásából a Slávia UK rendezi. Jelenleg csak a honi szövetség beleegyezésével lehet nálunk ilyen rangos viadalt megszervezni? Igen. Mert a szövetség a tárgyalópartnere a nemzetközi szövetségnek, és ez így van rendjén. Csu1994: (ekkortól csak a nők lépnek pástra) Szalay 1995: (először volt Vk-via- dal) Nagy 1996: Szalay (mind magyarok) 1997: ? pán az a kérdés, hogy miért kellett megbízásunkat éppen most, amikor már megy a dolog, megkérdőjelezni? Miért nem lehetett ezt két vagy hat évvel ezelőtt megtenni? Miért nem akart már akkor más klub Vk-viadalt szervezni? Nálunk szinte alig akad számottevő női párbajtőröző (a hazai tornán jó ha negyvenen elindulnak), mégis évente kiemelkedő versenyt hozunk Pozsonyba. Miért kell nekünk Vk-viadal, ha a honi szakág csak botladozik? Hat éve azzal a szándékkal vágtunk bele, hogy versenylehetőséget teremtsünk a legújabb olimpiai versenyszám hódolóinak, és ezáltal nálunk is népszerűsítsük ezt a fegyvernemet. Mindenképpen jó döntés volt, mert jelenleg a párbajtőrözést űzik világszerte a legtöbben. Sajnos, nálunk máig nem készült el egy elfogadható, utánpódás-nevelést is felölelő koncepció. Ilyen mindenhol létezik, csak Szlovákiában nincs. Ameddig nem lesz, addig nehezen lehet előrelépni. Mindenképpen a fiatalokra kell építeni, de az is legalább újabb féltucat évig eltart, míg felkészülésük nyomán kiállhatnak egy Vk-viadalon. Miért fontos a Slávia UK-nak, hogy megrendezhesse ezt a Vk-vi- adalt? Ennek a versenynek már neve van. Döntőjét az Istropolis színháztermében, elfogadható környezetben bonyolítjuk le. Évente odafigyel ránk a világ, és nem utolsósorban a rendező klub ebből akár már profitálhat is. Eleinte veszteséggel zártunk, tavaly már anyagi javakat is hozott, egy évig volt miből élni az egyesületnek. Az idén sem valószínű, hogy mínusszal végzünk. A Jelek szerint a rutinos, aligtízta- gú rendezőgárda ismét felkészülten várja a versenyt, olajozott háttérmunka várható. Mi okozna csalódást vasárnap este? Nem számítok csalódásra, de azt sem szeretném, ha megismétlődnének a szlovák szövetség tavalyi zavaró megnyüvánulásai. Elvagyunk nélkülük. Főszervezőként kinek a pozsonyi rajtját szeretné egyszer megélni? A kiváló franciák még nem indultak nálunk. Titkos vágyam, hogy egyszer már itt is bemutatkozzanak. Jövőre időpontváltozások várhatók a nemzetközi verseny- naptárban, hátha aztán... Annak külön örülök, hogy hat év alatt összejött egy olyan gárda, amely a versenyt zökkenőmentesen megrendezi. A hét végén újra bizonyíthatunk. Szlovákia Nagydíjának győztesei Mit csinál ma Angyal Imre? Szíve még mindig a vasgyáriakért dobog Ordódy Vilmos ___________ An gyal Imrével, a hajdani VSS Kosice kitűnő labdarúgójával 1973. július 7-én ismerkedtem meg személyesen. A királyhelmeci stadion- avatón egymás ellen játszottunk. Ő a magyarajkú szlovákiai ligajátékosok együttesének színeiben, én a tollforga- tók csapatának tagjaként léptem pályára. Azt hiszem, a közép- és idősebb nemzedék számára érdekes a ligások akkori névsora: Szikora, Strausz, Józsa, Majthényi, Angyal, Farkas, Takács, Knapp, Nagy, Battyányi, Széles, Tamás. (A későbbi találkozókon még a Móder fivérek, Gogh és Miklós is erősítette a ligaválogatottat.) Sajnos, ezek a nagy népszerűségnek örvendő találkozók néhány év múlva megszűntek. A királyhelmeci összecsapás egyik szereplőjével, Angyal Imrével a közelmúltban szülőfalujában, Diósförgepatonyban találkoztam. Mi sem volt természetesebb, mint felidézni a régi szép emlékeket. Imre, emlékszel még a hel- mecl rangadóra? Mi az hogy! Különösen a meccs utáni bankett, a tokaji borok, a kisgéresi és kistoro- nyai tufába vájt pincék és az ottani emberek szeretete maradt meg az emlékezetemben. Igaz, én sántikálva ünnepeltem, mert valamelyik, vagy százhúsz kilós kollégád a lábamra lépett. Arra is emlékszem, hogy rengeteg gól született, és mi nyertünk. Akkoriban a VSS sztárja voltál, és Igencsak ment neked és csapatodnak a Játék... Úgy érzem, kegyes volt hozzám a sors, hogy Iglóról egy élvonalbeli csehszlovák ligacsapatba kerültem, amelyben nem kisebb egyéniségek játszottak, mint Svajlen, Polák, Danko, Bomba, Strausz és még sorolhatnám tovább. Edzőnk Jozef Venglos volt. Öt évet töltöttem Kassán. Általában a jobbszélen játszottam, ám mivel kétlábas játékos voltam, olykor más poszton is szerepeltettek. Kassa után Trencsén következett... Igen. Akkoriban Jankech vezette a Vág-parti gárdát. Hívott, és én mentem. Két évig játszottam vezetése alatt, aztán megsérültem. Kétszer műtötték. Amikor rendbe jöttem, harmincéves fejjel úgy határoztam, ideje közelebb kerülni a szülőfaluhoz. A második ligás Komáromra esett a választásom. A hajógyári együttes rövidesen, főleg a tapasztalatlansága miatt kiesett, és azóta is csak keresi önmagát. Ha jól tudom, egy Ideig edzősködtél. Valóban. A helyi ificsapatot vezettem. De az már a múlté. Csakúgy, mint a rendszeres kispályás összecsapások a haverokkal. Meg is látszik rajtam a mozgáshiány, alaposan elhíztam. Most a munkán kívül (jelenleg a komáromi hajógyárban dolgozik - a szerkesztő megj.) a horgászat és a kerSomogyi Tibor felvétele tészkedés köti le a szabadidőmet. Olykor azért nosztalgiázunk, és megszervezünk egy-egy öregfiúk- meccset. Melyik csapatnak szurkolsz? Szívem még mindig a vasgyáriakért dobog, holott tudom, hogy ez a csapat már nem az a csapat. A mostani “milliomosok” kiváltságos helyzetben vannak, mégsem hiszem, hogy ők lesznek a bajnokok. En a nagyszombatiakat favorizálom. Hány pofont kapott Egerszegi? Napjainkban már a civil élet ösvényeit járja Egerszegi Krisztina többszörös olimpiai bajnok magyar úszónő, aki tavaly vonult vissza a versenyzéstől. Egy interjúban bukkantunk rá arra a nyilatkozatára, amelyben az egyébként szűkszavú lány elárulja, hogy életében kétszer verte meg őt egykori edzője, Kiss László: „Egyszer adott két akkora pofont, hogy be- kékült a szemem alatt. Végül is megérdemeltem, mert neki volt igaza, bár akkor ezt nem így gondoltam. A másik alkalommal még kicsi voltam, és nem volt meg valami szint, és azért kaptam. Nem úgy csináltam valamit, ahogy kellett volna, és akkor azt mondta, hogy jól megver. Én meg azt, hogy akkor verjen. Na, akkor kaptam egy papucsost.” Korcsnoj és az emigráció átka Egykor a Szovjetunióból emigrált külföldre Viktor Korcsnoj Svájcban élő sakkozó. A ma már hatvanöt éves világhíresség arról beszélt a minap, hogyan mehetett vissza először szülőhazájába: „A közeledés még nyolcvanháromban kezdődött, amikor Kaszparov nem jött el a pasa- denai mérkőzésre. Pontosabban: nem jöhetett... Mert nem rajta múlt. Ezek után komolyan kinyilvánította, hogy ez nem mehet így tovább, és ezt követően a szovjetek is egyfajta gesztust gyakoroltak az irányomban. Ma pedig már ott tartunk, hogy megjelent az életrajzi könyvem is Oroszországban.” Honfitársai már kiismerték Flesselt Női párbajtőrvívásban az első olimpiai aranyérmet a színes bőrű francia Laura Flessel nyerte. Versenyzői stílusáról árulkodott: „Ajó adag szerencse és önbizalom mellett fontos, hogy egy vívó soha ne eressze le a karját. Ha látszik, hogy nem teljes lelkesedéssel vív, akkor azonnal vége van. Éppen emiatt nem szeretek honfitársaim ellen pástra lépni. Az idők folyamán már nagyon kiismertek engem.” Becker Floridába költözött A SAT 1 tévétársaságnak adott nyilatkozatában Boris Becker német teniszkiválóság kijelentette: végérvényesen és visszavonhatatlanul Becker meccs közben pihen, ám könnyen lehet, hogy német- országi keserű élményei is megviselték CTK-felvétel elhagyja szülőföldjét: „Nem áll szándékomban kommentálni, vagy hozzáfűzni valamit döntésemhez. Sajnálom honfitársaimat, de nem szeretném, ha családomnak továbbra is rettegésben kellene élnie, és még kevésbé tűröm azt a megszégyenítést, amiről azt hittem, nem létezik Németországban. (Boris nejét, a színes bőrű Barbarát és hároméves fiukat, Noát halálosan megfenyegették az újnácik - a szerkesztő megj.) Amerikában élek tovább, itt legalább senki sem néz át rajtam, mikor Barbarával megjelenek. Floridában sokkal nyugod- tabbnak és boldogabbnak érzem magam.”
