Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-02-05 / 6. szám
1997. február 5. Nagyvilág 7 Erőszakkal sem sikerült megtörni a kultikus indián hagyományokat A kegyetlen Naptánc V.' kv* Ez a tánc már csak a turisták szórakoztatását szolgálja Archív-felvétel Szilágyi G. Gábor __________ Né gy nap és négy éjjel virrasztónak és böjtöltek az ifjak, mielőtt sor került bátorságuk próbatételére, a Naptánc kínzásainak elviselésére. Életükben különös jelentőséggel bír ez a rítus, hiszen ettől kezdve tekinti majd őket a törzs igazi harcosnak, teljes értékű férfinak. De ehhez csakis a próbán keresztül vezet az út! Az igák sorra a NapFelcsípi a bőrt és a kést beleszúrj a az egyik nyílásba. tánc-asszonyhoz járulnak, aki fekete festékkel keni be arcukat és csuklójukat. Miután ezt befejezte, a varázsló fölugrik a helyéről, s kezében a sasfészekkel a még földön fekvő Naptánc- oszlophoz lép, és a tenyerével fekete karikákat fest rá. A cölöp csúcsához érve betakarja magát takarójával, majd odaerősíti a sasfészket. Ekkor öt harcos lép elő, s a wigwam elkészítésének utolsó mozzanataként - a fészekkel és a varázslóval együtt! - beleállítják az oszlopot az előre kiásott lyukba, majd lerögzítik. A tábor ekkor varázsütésre elcsendesedik. A néma csendben az ifjak egymás után lépnek be a wigwamba. Meztelen testüket csak egy ágyékkötő takarja. Miután mindegyikük megjelent, a varázsló leugrik az oszlop tetejéről, és előkészített varázseszközeihez lép. Hosszú, éles kést és nyersbőr szíjakat vesz elő. A kis varázstűz mellé áll, a kést beletartja a lángba, majd az elébe térdelő első ifjú felé fordul, és éles késével belehasít az ifjú bal mellébe, és - mintegy hüvelykujjnyi távolságra egymástól - két hosszú, mély vágást ejt rajta, majd ugyanezeket a mozdulatokat megismétli a jobb mellkason is. Ezután felcsípi a bőrt és a kést beleszúrja az egyik nyílásba: a kés hegye kijön a másik hasítékon. Ujjával szétfeszíti a sebet, majd egy rövid bőrszíjat fűz át rajtuk. A szíj egyik végét elköti, a másik végével pedig megismétli a műveletet a másik mellen is. Ekkor hosszabb szíjat köt a sebbe belefűzött bőrszíjhoz, s a másik végét a szent cölöphöz rögzíti. Újra megszólalnak a dobok, a harcosok rázendítenek a dalokra, s az ifjú elkezdi a táncát... Miközben a varázsló már a következő próbatevővel foglalkozik, addig ő ide-oda dobálva magát tépi, rángatja a szíjat, hogy kiszakítsa a melléből. Bár az erőfeszítések látványától, a zenebonától és a vértől megmámorosodott tömeg szinte űzi- hajtja az eksztázisba került ifjút, egy-egy tánc akár órákig is eltarthat, s még ekkor sem biztos, hogy valóban sikerül kitépnie testéből. Ilyenkor az ifjút szíjánál fogva fölakasztják a Naptánc-oszlopra, és hogy a testsúlyát megnöveljék, különböző nehezékeket, például bölénykoponyákat is aggatnak rá. Ha ez sem segít, akkor az „utolsó futás” szertartása következik: avarázsió egy lovas harcost rendel a vigwamhoz, a leoldott szíjat a lóhoz erősíti, a lovas pedig vágtában maga után vonszolja az ifjút a földön. Még a gyerekek is igyekeznek segíteni neki: ráugranak a hátára, hogy nehezebb legyen. Mégis sokszor csak a ló megugratásával sikerül végre föltépni a húst. A szétmarcangolt mellű ifjú - ha még tud - talpra áll: bebizonyította, hogy férfivá, harcossá érett. A sebeket a varázsló vette kezelésbe. A véres próbát csak az eszméletvesztés szakíthatta meg - ideiglenesen. A Naptánc a prériindiánok legfontosabb szertartása volt: hála és áldozat annak az égitestnek, amely végigkísérte őket a születésüktől halálukig. A meghaló, de mindig újjászülető Napé, amely a férfierő jelképe is volt egyben, amelynek varázsereje olyan forrás a számukra, amelyből mindig új és új erőt meríthettek. Ennek megfelelően áldozatukban nem egyszerűen csak az érzelmeiket, hanem egész életüket és a halálukat jelenítették megezzela riasztó önsanyargatással. Mindez teljesen idegen a fehér emberek gondolatvilágától. Olvassuk újra a bevezetőben már idézett Catlin szavait: „Minden képzeletet felülmúl az a tántoríthatatlan erő, mellyel kivétel nélkül mindenki viselte a kínzásokat. Még csak az arca sem torzult senkinek. Hallottam a sercenést, ahogy a kés a bőrükbe vágott, szinte magam is éreztem a fájdalmat, de ők a legszeretetreméltóbb mosollyal néztek rám, miközben nekem önkéntelen előtörő, el nem fojtható könnyek patakzottak az arcomon.” Az indiánok szemében hatalmas jelentősége volt e táncnak: az ifjak megméretésének nagy próbája volt ez, amely eldöntötte, hogy méltónak bizonyulnak-e arra, hogy a törzs harcosaiként ráléphessenek a hadi ösvényre. Azt az iíjút, aki nem volt hajlandó részt venni az avatási szertartáson, vagy feladta a próbát, soBebizonyította, hogy férfivá, harcossá érett. hasem tekintették harcosnak, s nem is tehetett újabb kísérletet sem. Az Indián Ügyek Hivatala 1904-ben hivatalosan betiltotta a Naptáncot, mint kegyetlen és barbár szokást, ám a szigorú tilalom ellenére századunkban mégis számos alkalommal került sor olyan szertartásra, amely az eredeti formában, a hagyományos rituálé szerint zajlott le. Ilyen szertartásról talán az utolsó hiteles adatnak a magyar származású Richard Erdoesnek azok az 1971-ben, Dél-Dakotában készített fényképei tekinthetők, melyek a National Geographic Magazinban láttak napvilágot. Ahogy az már számtalan esetben bebizonyosodott: erőszakkal sem sikerült, nem sikerülhetett megtörni egy szabadnak született természeti nép ragaszkodását ősei hitvilágához, kultikus hagyományaihoz. Prágai levél A prágai rabbi Cséfalvay Ildikó Karol Sidon, a prágai zsidó közösség rabbija ún. vegyes házasságból született 1942- ben. Anyja nem zsidó, apja viszont zsidó vallású nagyszombati vegyész volt. Prágába költöztek, 1944-ben apját a németek Terezínben kivégezték. Karol Sidon ekkor kétéves volt. Sidont művészi és emberi szempontból a mai cseh irodalom legkülöncebb különcei, BohumilHra- balésEgon Bondy mellé sorolhatnánk. Legutóbbi különc cselekedete a szépírás (remélhetőleg átmeneti) feladása volt. Elvégezte a Filmművészeti Akadémiát, több regény, kisregény, esszé, rádió- és tévéjáték szerzője, később munkás, újságárus, a Charta 77 aláírója, majd 1983-ban az NSZK-ba emigrált és hat éven át hebraiszti- kát tanult a heidelbergi Zsidó Tanulmányok Főiskoláján. Az 1989-es fordulat után a prágai zsidó hitközösség rabbija és országos főrabbi lett. Sokat tud Magyarországról és a magyar kulturális életről. Egy vele készült interjúban kijelentette: „Nagyon bosszant, hogy nem tudok magyarul. De határozottan állítom, hogy Budapest olyan város, ahol szívesen élnék. Állíthatom, hogy a komolyzene mindenekelőtt Bartók Béla művein keresztül szól hozzám és hasonló csodálattal adózom Csontváry Kosztka Tivadar festészetének is.” A prágai rabbi járműikét hord a fején, imádkozás közben Jeruzsálem felé fordul, s várja a Messiás eljövetelét. Különben rendszeresen hétkor kel, elkíséri gyermekét az iskolába, s nyolckor már istentiszteletet tart a zsinagógában. Aludni általában éjfél után egy órakor jár. A prágai zsidó hitközösségnek ma kb. 1300 tagja van, ami nem tűnik soknak, de a prágai rabbi határozottan nem unatkozik, mivel a prágai zsidó közösség élete nagyon mozgalmas és sokrétű. Á legnagyobb hangsúlyt a vallási nevelésre fektetik. Márkét éve működik Prágában egy zsidó óvoda és egy pedagógiai központ a Magas zsinagógában, sebben az évben megnyílik az első zsidó alapiskola is. Sidon nemrég elmondta, hogy míg zsidó szemszögből tekintve egy tisztességes embernek ahhoz, hogy tiszta legyen a lekiisme- rete Isten előtt, elég, ha betart hét parancsolatot, addig egy zsidó vallásának 613 parancsolatot kell betartania, ha nem akar bűnt elkövetni. Karol Sidon bevallotta, hogy némely előírás betartása nem csekély fejtörést okoz neki. Sábesz napján például nem szabad semmilyen tárgyat átvinni magánterületről nyüvá- nos területre, de vannak olyan tárgyak, amelyek nélkülözhe- tedenek, például a lakácskulcs. Ezt úgy oldotta meg, hogy a kulcs az övébe van be- levarrva, s így a ruhája részét képezi. Egy másik előírás szerint sábesz napján egyeden olyan tárgyat sem vehetnek a kezükbe, amely valamilyen munkához szükséges, „de természetesen néha előfordul - vallotta be a rabbi -, hogy a kéz gyorsabb, mint a fej.” A nagymama háza Madridban megnyílt a vüág talán első és egyeden üyen intézménye. A „La Casa de la Abuela” (a nagymama háza) nevet viselő épület huszonöt szobájában kizárólag gyermekek lakhatnak. Ha a szülőknek el kell utazniuk és nem vihetik magukkal gyermekeiket, akkor rendelkezésükre áll a „nagymama háza”. És csakugyan olyan, mint a nagymamánál - hangulatos helyiségek, szép bútorok, és mindenekelőtt jól képzett személyzet, amely elsőrendűen bánik a gyerekekkel. Van pszichológus és orvos is. Hat hónapostól nyolcévesig a gyerekek számára a cumitól a legkülönfélébb játékokig minden megtalálható itt. Nem csoda, hogy pár nappal később a gyerkek jó része nem is akar hazamenni... Lassie Az elmúlt évtizedek során kutyák tömege szerepelt a hollywoodi filmekben. Oly sokan vannak, hogy nemrégen könyv jelent meg róluk Kutyasztárok címmel, bemutatva az okos állatokat. Szerepel benne a vadnyugati filmek régi hőse, Rin Tin Tin, Beethoven, a bernáthegyi, Jerry Lee, a németjuhász ebzsaru, a legújabb sztár: a Maszk főszereplőjének okos kis korcs kutyája és természetesen Lassie, Eric Knight híres regényhőse. Az ő kalandjairól számos film és tévésorozat készült 1943 óta, amikor leforgatták a Lassie hazatér című alkotást a fiatal, akkor tizenegy esztendős Elizabeth Taylorral és Roddy McDowall- lel a főszerepben. Ez a mostani már a tizedik alkotás, amelynek Lassie a hőse (nem beszélve a több mint hatszáz tévéepizódról). A három forgatókönyvíró az eredeti Las- sie-film számos elemét megtartotta, ám a történet napjainkban játszódik. A filmbéli Turner család Balti- more-ból költözikVirginiába, hogy ott új életet kezdjen. Útjuk során hozzájuk szegődik a kóbor skót juhász, akinek kamionsofőr gazdája halálos közúti baleset áldozata lett. A kutya barátságot köt Matt Tumerrel, a tizenhárom éves kisfiúval, s később megmenti az életét, amikor a gyerek csaknem belefullad az örvénylő folyóba. Gyönyörű tájfelvételek, remek színészek láthatók Daniel Petrie filmjében, ám az igazi szenzációt a kiválóan idomított kutya jelenti, „aki” egyaránt meghódítja a gyerek és a felnőtt nézők szívét. Görkorizó teknőc írtunk már balettozó medvékről, bicikliző papagájról és más gyanútlan állatkáról, ha emberi parádés ösztönök áldozatául esett. Ezúttal szó sincs artistamutatványról, teknőcünk egészségügyi okokból fanyalodott a görkorira. A Cook család kedvencét ugyanis megtámadta a szomszéd féltékeny kutyája és az egyenlőtlen csatában a páncélos apró lábacskái estek áldozatul. Az orvosok kénytelenek voltak amputálni a sebesült végtagokat, így hősünk örök mozdulatlanságra ítéltetett volna, ha együttérző gazdija, Cook úr nem javasol egy áthidaló megoldást. Az állatorvosok eleinte mérsékelt lelkesedéssel fogadták a görkoris protézis gondolatát, de azután ráálltak az ötletre végtagjaitól, de az első nehézséés elkészítették a guruló művég- gek után belejött a gurulásba és tagokat. Kezdetben teknőcünk valósággal szárnyakat kapott... sem volt elragadtatva száguldó azaz kerekeket.
