Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-29 / 5. szám
12 1997. január 29. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató A csodabogár John Travolta a címszereplője a könnyed vígjátékként induló - és sajnos melodrámává fajuló - filmnek. Az egykori diszkóbálvány az utóbbi pár év alatt számos filmben bizonyította vérbeli jellemszínészi képességeit. Ezúttal - George Malley szerepében - sem okoz csalódást. A derék fiatalember egy kicsiny városka autószerelő műhelyében dolgozik, és az a legfőbb problémája, hogy veteményeskertjétől miként tarthatná távol a nyulakat. Harminchetedik születésnapján valami hihetetlen történik George-dzsal: átlagos képességű, talán inkább kissé butácska emberből egy szempillantás alatt zsenivé válik. Naponta 3-4 könyvet olvas el; az atomfizika, a növénytan, a nyelvészet, bármilyen tudomány egyformán érdekli és egyformán fogékony irántuk. Képességei határtalanok: húsz perc alatt megtanul portugálul. Ráadásul frissen szerzett tálentuma birtokában megérzi a közeledő földrengést, tekintetével mozgatja a tárgyakat. George furcsán érzi magát régi barátai körében, akik nem értik, miről beszél, mi történt vele. A városka lakóinak meggyőződése, hogy a fiú ufóval találkozott. A film sajnos nem marad meg az ötlet puszta végigvi- telénél, kézzelfogható magyarázattal szolgál George hirtelen változásával kapcsolatban, és ez nem válik a javára. Hogy miféle okot lelt a forgatókönyvíró, az derüljön ki a vetítésen, mert A csodabogarat mindenképpen érdemes megnézni. Képzőművészek találkozója Prikler László felvétele a du- naszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában készült a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága tagsági gyűlésén. Az elmúlt évet értékelő összejövetelnek magyarországi vendégei is voltak: Buták András, a Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetségének elnöke, illetve Péter Ágnes alelnök, valamint Szurcsik József, az Európai Művészek Tanácsának képviselője. A magyar- országi vendégek abból az alkalomból vettek részt a tagsági gyűlésen, hogy a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága is tagja lett a Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetségének, ezáltal az Európa Tanács kulturális bizottsága által életre hívott Európai Művészek Tanácsában is képviseletet nyert. (t-si) Max von Sydow a Hódító Pellében nyújtott alakításáért Félix-díjat kapott Kandalló mellett „Gyerekkorom óta a mozi bűvöletében élek..." Milos Flkejz felvétele Szabó G. László ____________ Jó l megtermett, tekintélyes úriember. Eleganciája, nagyvonalúsága, stílusa láttán sokan azt képzelik: született arisztokrata. Pedig nem az. Nevében a „von” nemesi rangra utal, de ez is csak játék a részéről. Keresztlevelé- ben a Max sem szerepel. Ősi svéd szokás szerint születésekor apja és nagyapja nevét kapta, így lett Kari Adolf Sydow. Már katona volt, amikor „egyszerűsített”. A Karit azért nem szerette, mert magához képest túl komolynak találta, az Adolfot pedig a Führer miatt kimondottan utálta. Felvette hát a Ma- xot, egy rokonszenves figura nevét, akit húszévesen egy eldugott kaszárnya színpadán ját„Óriási hazárdjáték a film.” szott. A Sydow-ról pedig csak annyit: az ősök németek voltak. Fent, északon, a Balti-tenger partján éltek, onnan vándoroltak át a 18. század végén a svéd délvidékre. Max von Sydow ereiben ezzel együtt pár csepp kék vér is folyik, komoly jelentőséget azonban ennek sem tulajdonít. Finom gesztusaival, előzékenységével, előkelőséget és méltóságot árasztó lényével mindenkit levesz a lábáról, de ugyanezen tulajdonságok előtt ő maga is mélyen meghajol. Színpadon és kamera előtt százféle életet megélt. Volt már keresztes lovag és ördögűző pap. Titokzatos idegen és fanatikus misszionárius. Sátán és Szent Péter. Lánya gyü- kosán vérbosszút álló apa és ön- gyilkosságba menekülő halászember. A Minden idők legnagyobb története című bibliafilmben Jézus szerepét alakította. Ingmar Bergmannal tíz filmet forgatott. Az elsőt, A hetedik pecsétet 1956-ban, az utolsót, az Érintést 1970-ben. Nemzetközi sztárrá amerikai, angol, olasz és dán filmek avatták. Bilié August Oscar-díjas alkotásában, a Hódító Pellében nyújtott alakításáért az Európai Filmakadémia Fé- lixszel jutalmazta. Ha a késel Bergman-filmeket nézzük, azokban általában intellektuális hősöket játszik. Festőművészt, orvosprofesszort, hegedűművészt... Hollywoodi rendezői érdekes mód homlokegyenest mást kérnek öntől. Hogy öljön, pusztítson, gyűlöletet keltsen.- Amerika évtizedek óta a jól bevált receptet alkalmazza. Azt kéri, amit már látott tőlem. Mást nem akar. Fél kockáztatni. De másokkal is így van, nemcsak velem. Mindenkit abban a szerepkörben mozgat, amelyben már bevált párszor. Egyébként Bergmannál sem intellektuális hősökkel kezdtem. A Szűzforrásban, az Úrvacsorában vagy a Tükör által homályosan-ban egészen más jellegű szerepeket kaptam. Svédországban és Dániában ma is fajsúlyos forgató- könyvek közül választhatok, az amerikai filmesekkel pedig azért dolgozom szívesen, mert az ilyen nagy költségvetésű produkciókban, a sci-fikben, a horrorokban és a kosztümös kalandfilmekben olyan feladatokkal bíznak meg, amilyenekre sehol másutt nincs lehetőségem. Én különben is azt tartom jó színésznek, aki többféle karaktert képes megmutatni. Az emberi jellemnél ugyanis semmi sem izgalmasabb számomra. Aki annyit dolgozik, mint én, azzal persze az is megeshet, hogy időnként gyengébb munkába csúszik. Óriási hazárdjáték a film. Ha sikerül, milliókat hozhat a konyhánkra, ha fércművé válik, óriásit bukhatunk, ami senkinek sem kellemes. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert bármelyik munkámat nézem is, a rendezőt illetően jó lapra tettem. A kész filmhez természetesen másoknak is közük van. Rontani például a vágással is lehet. A színészi alakítás minősége sok mindentől függ. Bergman mellett bizonyára a filmkészítés összes tudnivalóját elsajátította. Gondolom, rendezni Is tőle tanult.- Annyit és olyan fokon, mint Bergmannal, senkivel sem dolgoztam. Ezt ki merem jelenteni. Együttműködésünk a malmöi színházban kezdődött 1955- ben, és két évvel később kezdtünk el forgatni. Liv Ullman állítása szerint „Bergmannal dolgozni annyit jelent, mint felfedező útra indulni a legbensőbb énünkben”.- Igaz az állítás. Bergman röntgenszondái valóban a legrejtettebb képeket vetítik ki. Nekem azért volt könnyű vele dolgozni, mert a lelkünk mélyén hasonlítunk egymásra. Lutheránus szellemben nevelkedtünk mindketten. Az ő apja ráadásul pap volt, az enyém egyetemi tanár. A gyerekkorunk, majd később a kamaszlétünk szinte párhuzamosan futott egymás mellett. Ingmar aztán Stockholmba került, ott lett felnőtt, és ennek köszönhetően korán kapcsolatba került a színházzal. Ebben már különbözünk egymástól. Én gimnazista koromig vidéken éltem. Együttműködésünk legnagyobb pozitívuma a folytonosságban, a közös filmekben rejlett. Abban, hogy huzamosabb ideig színpadon is az ő rendezéseiben játszottam, és ezzel egy időben már közös filmjeink voltak. Az élethez való hozzáállása, a világszemlélete, a humora szinte egy az egyben az enyém is lehetne, ezért értettük meg egymást. Szülei megérték, látták a Bergmannal készült filmjeit?- Apám korán meghalt. Ötvenéves volt, amikor születtem, tehát meglehetősen kései gyerek voltam. Testvérek nélkül nőttem fel, gátlásos, visszahúzódó fiúként. Apám azt sem érhette meg, hogy színpadon lásson, anyámnak szerencsére jutott a sikereimből bőven. Csendet, nyugalmat hol keres, Illetve hol talál mai életében?- Egy balti-tengeri szigeten. Ott a hétvégi házam, a kertem, a gyümölcsösöm. Tavasztól őszig fákat ápolok, virágokkal bíbelődöm, télen pedig befűtök jól a kandallóba és olvasgatok, vagy Jean Gabin, A1 Pacino és Róbert de Niro filmjeit nézem. Voltaképpen gyerekkorom óta a mozi bűvöletében élek. Nyikita Mihalkov eddig még minden helyzetben feltalálta magát. Most az Orosz Kulturális Alap elnöke. Januártól már Prágában készül a Szibériai borbély Horváth Gábor Unalmas, egysíkú család ez: minden tagja híres művész. A sok katonatiszt ős között anyai ágon ott van a XIX. század egyik legismertebb orosz festője, Vaszilij Szuri- kov. Ő volt Natalja Koncsalovsz- kaja nagyapja. A tehetséges költőnő elsősorban műfordítóként futott be karriert, második férjét, Szergej Mihalko- vot pedig azon, mostanában nem hallható, sorok írójaként ismerik, hogy: „Szövetségbe forrt, szabad köztársaságok...” A Szovjetunió himnusza az orosz eredeti szerint úgy kezdődik, hogy „Szabad köztársaságok megbonthatatlan szövetsége”, ami így utólag ugyebár - még rosszabbul hangzik. De a most 83 éves írót hazájában nem is a háború idején született, később átírt és „sztálintalamtott” himnuszról ismerik. Sőt még csak nem is onnan, hogy ő fogalmazta a Kreml falánál az Ismeretlen katona súján olvasható szavakat: „Neved ismeretlen, hőstetted halhatatlan.” Szergej Mihalkov könyveit vüágszerte több mint negyedmilliárd példányban nyomtatták ki, legismertebb hősét, Sztyopa apót az orosz gyerekek ötven éve rendületlenül szeretik. Szergej Mihalkov nevelt fia, And- ron (Andrej) Mihalkov-Koncsa- lovszkij az idén lépett hatvanadik évébe. A filmtörténet a dolgok jelenlegi állása szerint leginkább Tarkovszkij Andrej Rubljovjának forgatókönyvírójaként fogja számon tartani, de saját maga is világhírű rendező. Szemmel láthatóan feszengett, amikor a moszkvai felső körök tavaly a Rosszija Szálló koncerttermében Nyikita Mihalkov ötvenedik születésnapját ünnepelték. Nem mintha irigyelné, de - habár a viszonyuk nem rossz, házuk egymáséitól alig száz méternyire áll - ők ket- ten általában nem mutatkoznak együtt. Nála kétségtelenül sikeresebb féltestvéréről a Domovoj című orosz folyóirat kérdésére csak annyit mondott: - Meglátjátok, az öcsémből még elnök lesz! Azt nem pontosította, hogy a Filmművészeti Szövetségé vagy Oroszországé, de aligha kétséges, hogy az utóbbira gondolt. November vége óta megfordult Német-, Francia- és Olaszországban, csak éppen orosz földön nem. Amúgy is percre be van osztva az ideje, állítólag éjjel háromkor szokott lefeküdni, hajnali hétkor kel. Reggelente biciklizik, bokszol, súlyt emel és tornázik, amúgy éppen most forgatja az orosz filmgyártás történetének legdrágább alkotását. A Szibériai borbély külső felvételei a dédnagyapa Szurikov szeretett szibériai fészke, Kraszno- jarszk környékén készültek, következnek a Prágában tervezett stúdiómunkálatok Nyikita Mihalkov első felesége, Anasztaszija Vertyinszkaja színésznő volt. Huszonnyolc éves fiuk, Sztyepan, az Art Pictures nevű divatos reklám- ügynökség egyik alapítója és tulajdonosa. Mihalkov második felesége, Tatjana, fiatal korában híres szépség volt, ismert manöken. Fiuk Artyom, filmrendezést tanul, idősebb lányuk, Anna pedig színészetet. Biztosan mindketten nagyon irigylik szintén színésznőnek készülő, egyelőre azonban még csak alsó tagozatos húgukat, aki már gyermekként Oscar-díjas filmben játszott.- Senki sem állíthatja, hogy nem magam dolgoztam meg mindazért, amit elértem - mondta a Domovojnak Nyikita Mihalkov, és feltehetően igaza volt.
