Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-29 / 5. szám
Kultúra 1997. január 29. 13 Konrád György: „Fontosabb következetes ökörnek maradni, mint szélkakasként forogni” Hiteles utakon jár most is Katerina Posová ÖSSZEÁLLÍTÁSA Miután legutóbbi csehországi látogatása óta megírt néhány kötetnyi esszét és regényt, s miután a Nemzetközi PEN-klub volt elnökeként bejárta a fél világot, majd legutóbb decemberben, Japánból budai lakásába hazatérve, éppen csak megölelte népes kis családját - Budapestről egyetlen napra Prágába repült, hogy jelen lehessen első két regénye - A látogató és A városalapító - első cseh nyelvű kiadásának „keresztelőjén”. Pedig sokszor elmondta már, hogy saját íróasztalánál, komputere nógató villogása mellett érzi magát a legjobban, abban a papírokkal teletömött, tele- fontalan alagsori „spendid isola- tion”-ben, ahol lehetőleg mindennap reggeltől délutánig dolgozik... A Ruzynéi repülőtérről egyenesen a Cseh Szabad Európa Rádióba vitték, ahol élő adásban beszélgetett egy nagyot, este pedig a vendéglátó Prágai Magyar Kulturális Központ zsúfolt előadótermében barátai, kollégái, tisztelői kérdéseire válaszolt okosan, szellemesen, mint mindig. Beszélgetőpartnerei a pódiumon Ludvík Vaculík író és (azóta a Cseh Szenátus elnökévé választott) Petr Pithart politológus voltak, a közönség soraiban olyan személyiségek foglaltak helyet, mint Pavel Tigrid, Iván Klíma, Jirí Pelikán, A. J. Liehm, Jirí Stránsky, Fedor Gál, Rudolf Chmel, Jirina Siklóvá, Rákos Péter, Alex Koe- nigsmark és a Kalligram igazgatója, Szigeti László. Egyetemi tanárok, történészek, szociológusok, írók, újságírók, műfordítók, diplomaták, köztük persze a prágai magyar nagykövet, Vezér Zoltán. A nagy tapssal, őszinte lelkesedéssel üdvözölt vendég írásaiból a Vinohrady Színház művésznője, Gabriela Vránová adott elő szemelvényeket. Másnap Konrád György kora reggeltől interjúkat adott, majd a KáKonrád Györgyös beszélgetőpartnere, Ludvík Vaculík „Soha nem vágytam semmilyen hatalomra...” roly Egyetem Bölcsészkarán a magyar tanszék mintegy húsz hallgatójával beszélgetett fáradhatatlan, csodálatos frissességgel.... Nehéz lenne röviden beszámolni Konrád György prágai beszélgetései, inteijúi tartalmáról. Ehelyett íme legalább egy maroknyi érdekes idézet, gondolat, válasz: „(...) ’89 előtt térségünkben mi, ellenzéki írók, értelmiségiek tulajdonképpen vakmerő kamaszokként éltünk. Csupa bujkálás, konspiráció, lelemény volt az életünk, mint a bátor kis cserkészeké. Megszoktuk, hogy kéziratokat, könyveket sze- nespincékben kellett dugdosni vagy kontrabandként átcsem- pészniahatárokon... Seztagyer- mekded bájt már nem is túl fiatalon éltük meg. Ebből most végleg kiöregedtünk. A múló idő persze azt is megmutatta, milyen fontos dolog inkább következetes ökörnek maradni, mint szélkakasként forogni...” „(...) Belátom, hogy VáclavKlaus úrnak nem szimpatikus az a fogalom, hogy független értelmiség, mert az egy másik hatalom. Hiszen egy társadalomban többféle nyelv és sokféle hatalom van. És ahogyan a gazdasági hatalom nem azonos a politikai hatalommal, úgy a kulturális hatalom sem azonos a politikaival. Egyik a másiknak - normális esetben - nincsen alárendelve. Tehát egy demokratikus államban a többség akaratából lehet akárki kormányfő, ennek az irodalomra vonatkozóan azonban semmiféle következménye nincs. Az egyénre vonatkoztatva, az ami mérlegelendő, egy-egy élet teljes igazsága. És ’89 szinte kötelezett bizonyos személyeket bizonyos szerepekre. Gondoljanak csak Václav Havelre. S bevallom, a magam szerény módján akkor én is rábeszéltem a Magyar írószövetség akkori el- _______ nő két, Göncz Árpádot, hogy ne csak az írószövetségnek legyen az elnöke... Ezért most néha szemrehányóan megfenyeget...” „(...) Soha nem gondoltam arra, hogy Kö- zép-Európa valamiféle szövetségi állam formájában létezzen az Európa Unió alternatívájaként. Közép-Európát nem tekintem politikai célnak, hanem állapotnak. És ha valóságos gondolkodók vagyunk, ha írói szemmel nézzük a világot, akkor vi,Amikor kidobtak, állás nélkül maradtam...” Zuzana Minácová felvétele szont érdemes látnunk a sokféle létező hasonlóságot. Azért is, hogy megértsük a térség különösségeit. A közép-európaiságot, mint ideológiát, nem támogatnám, de a közös érdekeknek és tulajdonságoknak racionális felismerését helyesnek tartanám....” „(....) A látogató című könyvem 1969-ben jelent meg. Elég sokaknak tetszett, többek között egy olyan körnek is, amely később tréfásan úgy jellemezte magát, hogy „az ezer éy gyülekezete”. Az ezer év a börtönévek száma volt, amit ez a társaság együttesen leült. Voltak, akik háromszor öt évet lenyomtak. ’45 _______ előtt, ’48 és ’56 között és’56 után... (...) Soha nem vágytam semmiféle hatalomra. Soha nem dolgoztam olyan munkahelyen, ahol akár egyetlen alárendelt embernek főnöke ________ lettem volna. 1973 ót a, amikor kidobtak, soha nem volt állásom. így soha nem kísértett meg a professzionális politika csábítása. De ahhoz ragaszkodtam, hogy írástudó ember létemre jogom legyen hozzászólni a körülöttem zajló eseményekhez....” Heti kultúra Könyvespolc Nagy Károly Küldetésben Nagy Károly szociológus, egyetemi tanár 1934-ben született Nyíregyházán. Az ottani tanítóképző elvégzése után egy környékbeli tanyai, majd egy baranyai általános iskolában tanított. 1956 októberében az Erdősmecskei Forradalmi Nemzeti Tanács egyik vezetőjévé választották. Magyarországot 1956. november 13-án hagyta el, azóta az Amerikai Egyesült Államokban él. 1962-ben a Rutgers Egyetemen pszichológiából szerzett diplomát, 1970-ben pedig a New York-i New School fór Social Research Egyetemen szociológiából doktorátust. 1960-ban egyik alapítója, majd 25 évig tanítója is volt a Magyar Öregdiák Szövetség New Brunswick-i Hétvégi Magyar Iskolájának. 1965-ben egyik kezdeményezője, 1970-től pedig egyik vezető szakembere az Anyanyelvi Konferenciának. 1965 óta tanít a Rutgers Egyeteelőadásuk Amerikában és 19&9-I99a 31fldácli*Pa*0DÍuni men, 1968 óta a Middlesex Sounty College tanára, 1975 óta professzora. Angol és magyar nyelvű tanulmányai, esszéi, cikkei 1965-től jelennek meg amerikai, magyarországi, kanadai, németországi, franciaországi könyvekben, tudományos és irodalmi folyóiratokban. 1989-1993 között írt cikkeinek, előadásainak válogatását a Madách- Posonium kiadó jelentette meg a közelmúltban. Heti hír Túri László A kaliforniai Berkeley Egyetem kutatói elkészítették az egyetemhez tartozó Bancroft Könyvtárban őrzött eredeti források, kéziratok elektronikus változatát. Az Interneten elérhető, azonban egyelőre még csak demonstrációs célokat szolgáló adatbázis valójában egy „digitális levéltár”, ugyanis a Kalifornia történetét dokumentáló egyedi kéziratokat és fényképeket az eredeti, levéltári környezetet megőrizve teszik közvetlenül hozzáférhetővé. Hasonlóan a világ többi más levéltárához, a Bancroft Könyvtárban eddig az volt a gyakorlat, hogy a kutató nyomtatott segédkönyvekből kikereste az őt érdeklő dokumentumok katalógusszámát, ezután pedig a levéltár alkalmazottai előhozták azokat a kartondobozokat és iratcsomókat, amelyekben ezeket a dokumentumokat - esetleg más dokumentumokkal együtt - őrzik. Az internetes adatbázist nemcsak a Kalifornia történetével foglalkozó kutatók használhatják, de bárki a hálózaton, és a keresés eredményeképpen a katalógusadatok mellett a dokumentumokat is meg lehet tekinteni. Az 1995-ben állami támogatással kezdett projekt célja az, hogy kidolgozza a jövő évezred digitális levéltárának prototípusát. Digitális levéltár az Interneten Regény P etronio San Román ezredes és családja ezúttal a parlament díszhajóján érkezett, amely aztán az ünnepség végéig ott állt a mólónál; a családdal együtt számos egyéb kiválóság is eljött, de a sok új arc közt senki se figyelt fel rájuk. Annyi nászajándékot hoztak, hogy gyorsan rendbe kellett hozni az egykori áramfejlesztő telep elhagyatott csarnokát: ott állították ki a legszebb darabokat, a többit meg egyenesen az öreg Xius egykori házába vitték, amely már készen állt az ifjú pár fogadására. A vőlegény egy cabriolet-t kapott ajándékba, az autó orrán ott ékeskedett a neve, gót betűkkel bevésve a gyár emblémája alá. A menyasszony egy huszonnégy személyes színarany evőeszközkészletet kapott. Hoztak egy táncegyüttest is, és két szalonzenekart, mely sehogy sem tudott érvényesülni a helyi rezesbandák meg a lagzi hírére odacsődült sok gitár- és tangóharmonika- együttes lármájában. A Vicario család egy szerény kis házban élt, amelynek téglából voltak a falai, de pálmafedél volt rajta, két kis padlásablakkal, ahová minden januárban beköltöztek a fecskék. Az utca felé volt egy terasza, melyet majdnem teljesen elborítottak a Egyelőre bejelentett gyilkosság krónikája Gábriel García Márquez 10. rész virágcserepek, hátul meg egy nagy udvara, gyümölcsfákkal, ahol szabadon kószáltak a tyúkok. Az udvar végében az ikrek disznóhizlaldája állt, a disznóöléshez használt kőlappal meg a darabolóasztallal-jó kis házi jövedelemforrásnak bizonyult, amióta Poncio Vicario elvesztette a szeme világát. Eredetileg Pedro Vicario látott neki a vállalkozásnak, de amikor behívták katonának, az ikertestvére is kitanulta a mészárosmesterséget. A ház olyan kicsi volt, hogy épp csak elfért benne a család. Ezért aztán a két idősebb nővér, amikor felsejlettek előttük a lakodalom várható méretei, arra gondolt, hogy kölcsönkér egy házat. „Képzeld - mondta Angéla Vicario -, a Piáddá Linero házára gondoltak, de szerencsére a szüleim előjöttek a régi nótával, hogy a mi lányaink vagy itt mennek férjhez a mi vackunkban, vagy nem mennek férjhez.” Úgyhogy kifestették a házat az eredeti sárga színére, kiegyenesítették az ajtókat, ledöngölték a szobák padlóját, és amennyire csak lehetett, rendbe hozták, hogy méltó legyen a fényes lakodalomra. Az ikrek elvitték a disznókat máshová, és oltott mésszel fertőtlenítették a hizlaldát, de ezzel együtt látszott, hogy nem lesz elég a hely. Végül is Bayardo San Román erélyes közbelépésére ledöntötték az udvar kerítését, kölcsönkérték a szomszéd házakat, hogy legyen hol táncolni, és irdatlan deszkaasztalokat állítottak föl, hogy a vendégek a tamarindfák lombjai alatt fogyaszthassák el az ünnepi lakomát. M indössze egy kellemetlenség történt, azt is a vőlegény okozta az esküvő napjának reggelén: kétórás késéssel jött Angéla Vicarióért, és a menyasszony nem volt hajlandó belebújni a ruhájába, amíg ott nem látja a házban. „Képzeld el - mondta -, még örültem is volna, ha nem jön el, de hogy ott maradjak a menyasszonyi ruhában, azt már nem.” Érthető volt az óvatossága, mivel nem volt nagyobb szégyen egy lány számára, mint ha menyasszonyi ruhában hagyják faképnél. De azt, hogy Angéla Vicario nem átallotta feltenni a fejére a fátylat és a narancsvirág-koszorút, holott már nem volt szűz, később úgy tekintették, mint a tisztaság jelképeinek meggyalázását. Csak az anyám méltányolta ezt a tettét: hogy volt bátorsága cinkelt lapokkal végigjátszani a partit. .Akkoriban - magyarázta - Isten megértette ezeket a dolgokat.” Azt viszont mindmáig nem tudja senki, hogy Bayardo San Román milyen kártyákkal játszott. Attól kezdve, hogy cilinderben és szalonkabátban megérkezett végre, mindaddig, amíg a tánc forgatagából meg nem szökött szíve választottjával, a világ legboldogabb vőlegényének látszott. Az se derült ki soha, hogy milyen kártyákkal játszott Santiago Nasar. En egész idő alatt együtt voltam vele, a templomban és a lagzin is, és Cristo Bedoya meg Luis Enrique öcsém szintén velünk volt, de egyikünk se vett észre rajta semmi változást. Ezt aztán sokszor el kellett mondanom, mivel mi négyen együtt nőttünk fel az iskolapadokban, később meg a szünidei kölyök- bandában, és senki se gondolta, hogy egymás előtt titkaink lennének, hát még ilyen nagy titok. Santiago Nasar rajongott a ceremóniákért, és soha még nem volt része akkora élvezetben, mint a halála előtti estén, amikor azt találgatta, hogy mennyibe kerülhetett az esküvő. A templomban kirakott virágdíszekről megállapította, hogy négy első osztályú temetés árába kerültek. Ez az átszámítás aztán hosszú éveken át kísértett, mert Santiago Nasar sokszor mondta nekem, hogy a zárt falak közt levő virágok illata mindig a halált juttatja eszébe, és aznap is mondta, amikor beléptünk a templomba. „Az én temetésemen ne legyenek virágok” - mondta, nem sejtve, hogy nekem kell majd intézkednem, és már másnap, hogy ne legyenek. Miközben a templomból Vicarióék háza felé mentünk, kiszámította, hogy mennyibe kerültek az utcákon felaggatott színes papírfüzérek, mennyibe a zenészek és a petárdák, sőt még a kapuban ránk szórt nyers rizs árát is megsac- colta. A déli hőségben az ifjú pár sorra látogatta az asztalokat. Bayardo San Román jó cimboránk volt, szesztestvér, ahogy mondani szokták, és szemmel láthatólag nagyon jól érezte magát az asztalunknál. (folytatjuk)
