Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-22 / 4. szám

TT S \ /O O O OTT\ Vdocli IldlJ r, I Szlovákiai magyar családi magazin 1997. januar 22. • 30. évfolyam Riport A katonaság dicső haditettként a násznépet puskatussal kergette szét 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1997. jan. 25-től 31-ig Sport Az esztendő első sportcsalódása: Miguel Indurian kiszállt a nyeregből. Ahogy a kormány szócsöve képzeli Európa „megdolgozását” „Komplex” jogaink Kövesdi Károly __________ Me ssziről jött embernek köny- nyű hazudni, tartja a közmon­dás. így gondolhatja Hamzík külügyminiszter úr is, amikor párszáz kilométerre a hazájától olyan valótlanságokat állít, hogy az emberben megállna az ütő, ha nem szokta volna meg a szlovák kormány hazudozásait. Megszokta. A kormány fújja a magáét, a külügyminiszter úr pedig tanult elődei hibájából, akik azt hitték, az itthoni szennyes takargatása a dolguk. Nem is maradtak huzamosabb ideig a székükben. Hamzík úr nem is próbálkozik a szennyes tisztára mosásával, hanem úgy mutatja fel a szutykos fehér­neműt, mintha az frissen fehérí­tett brüsszeli csipke lenne, így lett a mi kisebbségi nyomo­rúságunkból mindent átfogó jo­gok rendszere, így rendeződött minden vitás kérdés Magyaror­szággal a kisebbségi kérdésben, s így menetel Szlovákia a de­mokrácia felé, legalábbis Ham­zík úr interjújában, melyet a Le Figarónak adott. Szegény fran­ciák azóta abban a tudatban él­nek, hogy Meciarral szemben csak az a kifogás, hogy részt vett Csehszlovákia szétválasztásá­ban... Persze nem a Hamzík úr szemé­lye a fontos ebben a buliban, aki jólfésült, halkszavú diplomata, hanem az a diametrális különb­ség, amely Szlovákiát megkü­lönbözteti szomszédaitól, és egyre távolabb sodorja a de­mokratikus Európától. Míg Len­gyelország, Magyarország és Csehország után Romániában is rájöttek, milyen gyorsan ketyeg az óra, s Bulgáriában, Szerbiá­ban is fogy a türelem a hazudo- zó, választási eredményeket.el- törlő elvtársakkal szemben, ad­dig Meciar szlovák kormánya még mindig azt hiszi, hogy a ré­gi rendszerben megszokott pro­A kormány azt hiszi, visszakérdezés nélkül lehet füllenteni. paganda-hadjárattal, a felfoko­zott külpolitikai aktivitással el lehet nyerni a külföld rokon- szenvét. S hiszi azt is, hogy visszakérdezés nélkül lehet fül­lenteni. Mert miket is mondott a külügyminiszter úr? Többek közt: a korona teljesen konver­tibilis, a Meciar-Kovác ellentét önmagától megoldódik, ha az elnök mandátuma lejár, a köz­társaság védelméről szóló tör­vény jó, a szlovákiai magyarok pedig komplex jogokat kaptak. Bármelyik aranyköpést elemez­ni lehetne, de maradjunk csak a legutóbbinál. Komplex jogaink egyike, hogy az ország új köz- igazgatási felosztása után a ma­gyarok százalékaránya művi­leg megváltozott. Színházaink jogalanyisága megszűnt, a nyelvtörvénnyel a magyar sajtó törvényen kívül lett helyezve. Kultúránkat az állam nem tá­mogatja, Dél-Szlovákiában a legmagasabb a munkanélküli­ség, satöbbi, satöbbi. Reméljük, hogy a Magyarországon járt Chirac francia elnököt a magyar diplomácia felvilágosította ar­ról, milyenek is a mi komplexjo- gaink, s hogy a magyar kisebb­ségnek milyen rózsás a helyzete a Hamzík úr által égszínkékre festett Meciari Szlovákiában. A közép- és az idősebb generáci­ónak talán még nem kopott ki teljesen a tudatából a régi pro­paganda-szövegek íze, amelye­ket egykori országaink egykori párt- és állami vezetői eregettek a világ elbódítására arról, mi­lyen rendezett viszonyok és he- je-hujázó demokráciák tenyész­nek Közép- és Kelet-Európábán. Minél közelebb ért a bukás sze­le, annál elkeseredettebben zaj­lott a sóderolás a fényes ered­ményekről, amelyek acélton­nák millióiban, mozdonytenge­lyek kilométereiben, műtrágya­hegyek ararátnyi halmaiban véltek testet ölteni a világ szín­padán. S a világ elnézően bólo­gatott, mint a diagnózist jól is­merő pszichiáter... Kint ordas hideg, bent őzike-csillag Méry Gábor felvétele Vezércikk Helyzetkép Miklósi Péter ______' A minap nyilatkozót kerestem az egyik minisztériumban, konkrét, nem is elsőrendűen politikai jellegű téma megbe­szélésére. Kudarccal jártam: az örökös személycserék kere­tében egyszerűen már és még nem volt a főhivatalban tiszt­ségviselő, aki illetékesnek érezte volna magát. Egy is­merősöm arra panaszkodik, hogy az átlagosnál semmivel sem bonyolultabb építési en­gedélye dolgában hosszú hó­napok óta nem tud az illetéke­sektől döntést kapni. Olvasom a hírt, hogy egyre több a zöld úton érkező illegális beván­dorló, aki aztán egyszerűen ittragad. Sűrűn haíljuk a meg­szaporodott bűnügyi híreket, látjuk a televízióban is a mos­tanság oly gyakran megjelenő fantomképeket betörőkről, ne­mi erőszaktevőkről, újabban már iskolásgyerekek fosztoga­tóiról is... Szaporodnak az ag­gasztójelek, amelyek a dön­téshozók késlekedéséről, ki- sebb-nagyobb ügyek elfekvé- séről, a közbiztonság közbi­zonytalansággá válásáról; s az sem valami biztató dolog, hogy hol külön-külön, hol együttesen, de kezd ránk tele­pedni mind az ukrajnai, mind az orosz, vagy éppenséggel a balkáni maffia. A veszélyhely­zet kezd vészhelyzetté „neme­sedni”. A minisztériumokban az állandó átmenetiség érzete prolongálódott a tisztviselők­ben, de a területi-közigazgatá­si átrendezés révén a helyi ön- kormányzatoknál sem jobb a helyzet. Ismerek falvakat, ahol azt mondják: ha lehet, akkor a következő helyhatósági vá­lasztásokon nem választanak majd új vezetőt, mert a mosta­ni legalább kiismeri magát, és - teszik hozzá némi rossz ta­pasztalatokon alapuló malíci- ával - ennek már legalább ki­betonoztuk az autóútját a bo­rospincéjéig. Az efféle panaszokat lehet, de nem okvetlenül szükséges ne­vesíteni, hiszen elsősorban a HELYZETről szólnak. Arról, hogy az országban egyre in­kább eluralkodóban van a ká­osz; hogy egyre inkább kez­dünk visszakanyarodni az 1989 előtti idők szelleméhez. Ahhoz az időszakhoz, amikor évtizedeken át borítékolt lépé­sek jellemezték a személyek­kel való sakkozást. A legendák szerint nem is mindig boríték­ban, alkalmanként egyszerű cetlin sorakoztak a nevek, me­lyeket az akkori Csehszlovákia akkori első embere az általa kellőnek vélt pillanatban mint kész döntést felolvasott. A ki­választottak szűk csoportjá­nak. A „széles tömegek” csu­pán később értesülhettek a színfalak mögött hozott elha­tározásról; jó, ha nem a Sza­bad Európa vagy az Amerika Hangja, hanem a prágai vagy a pozsonyi rádió adásaiból először. Hét éve úgy tűnt, hogy nem csak köröttünk, ha­nem velünk is óriásit fordult a világ. Ajogállamiság, a polgári demokrácia, a nyilvánosság az egyik legsűrűbben hangozta­tott értékké nemesbedett. E tö­rekvés addig bizonyult életké­pes szándéknak, amíg Vladi­mír Meciar ‘93 őszén Arányi­déról meg nem üzente ország- nak-világnak: Szlovákiában egyesegyedül a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom a de­mokrácia letéteményese, ezért a HZDS az égvilágon mindent alárendel saját küldetéses pa­rancsának. A több mint három éve elhangzott dörgedelem óta a kormányfő töretlenül hiszi, hogy hatalmának megőrzése érdekében fel kell számolnia, le kell hengerelnie mindazt, ami nem az összpon­tosított hatalom dicsőségét zengi. Ebből adódnak a krízis- helyzetek, ebből adódik az ál­talános elbizonytalanodás, a szakítópróbák sorozata. A sajátjai körében oly maga­biztos kormányfő eközben egyvalamiről feledkezik meg: egy országban, amelynek ve­zetői adnak arra, hogy állam­polgárai demokráciában és biztonságban érezzék magu­kat, nem szabad eljutni a működőképesség határáig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom