Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-22 / 4. szám
TT S \ /O O O OTT\ Vdocli IldlJ r, I Szlovákiai magyar családi magazin 1997. januar 22. • 30. évfolyam Riport A katonaság dicső haditettként a násznépet puskatussal kergette szét 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1997. jan. 25-től 31-ig Sport Az esztendő első sportcsalódása: Miguel Indurian kiszállt a nyeregből. Ahogy a kormány szócsöve képzeli Európa „megdolgozását” „Komplex” jogaink Kövesdi Károly __________ Me ssziről jött embernek köny- nyű hazudni, tartja a közmondás. így gondolhatja Hamzík külügyminiszter úr is, amikor párszáz kilométerre a hazájától olyan valótlanságokat állít, hogy az emberben megállna az ütő, ha nem szokta volna meg a szlovák kormány hazudozásait. Megszokta. A kormány fújja a magáét, a külügyminiszter úr pedig tanult elődei hibájából, akik azt hitték, az itthoni szennyes takargatása a dolguk. Nem is maradtak huzamosabb ideig a székükben. Hamzík úr nem is próbálkozik a szennyes tisztára mosásával, hanem úgy mutatja fel a szutykos fehérneműt, mintha az frissen fehérített brüsszeli csipke lenne, így lett a mi kisebbségi nyomorúságunkból mindent átfogó jogok rendszere, így rendeződött minden vitás kérdés Magyarországgal a kisebbségi kérdésben, s így menetel Szlovákia a demokrácia felé, legalábbis Hamzík úr interjújában, melyet a Le Figarónak adott. Szegény franciák azóta abban a tudatban élnek, hogy Meciarral szemben csak az a kifogás, hogy részt vett Csehszlovákia szétválasztásában... Persze nem a Hamzík úr személye a fontos ebben a buliban, aki jólfésült, halkszavú diplomata, hanem az a diametrális különbség, amely Szlovákiát megkülönbözteti szomszédaitól, és egyre távolabb sodorja a demokratikus Európától. Míg Lengyelország, Magyarország és Csehország után Romániában is rájöttek, milyen gyorsan ketyeg az óra, s Bulgáriában, Szerbiában is fogy a türelem a hazudo- zó, választási eredményeket.el- törlő elvtársakkal szemben, addig Meciar szlovák kormánya még mindig azt hiszi, hogy a régi rendszerben megszokott proA kormány azt hiszi, visszakérdezés nélkül lehet füllenteni. paganda-hadjárattal, a felfokozott külpolitikai aktivitással el lehet nyerni a külföld rokon- szenvét. S hiszi azt is, hogy visszakérdezés nélkül lehet füllenteni. Mert miket is mondott a külügyminiszter úr? Többek közt: a korona teljesen konvertibilis, a Meciar-Kovác ellentét önmagától megoldódik, ha az elnök mandátuma lejár, a köztársaság védelméről szóló törvény jó, a szlovákiai magyarok pedig komplex jogokat kaptak. Bármelyik aranyköpést elemezni lehetne, de maradjunk csak a legutóbbinál. Komplex jogaink egyike, hogy az ország új köz- igazgatási felosztása után a magyarok százalékaránya művileg megváltozott. Színházaink jogalanyisága megszűnt, a nyelvtörvénnyel a magyar sajtó törvényen kívül lett helyezve. Kultúránkat az állam nem támogatja, Dél-Szlovákiában a legmagasabb a munkanélküliség, satöbbi, satöbbi. Reméljük, hogy a Magyarországon járt Chirac francia elnököt a magyar diplomácia felvilágosította arról, milyenek is a mi komplexjo- gaink, s hogy a magyar kisebbségnek milyen rózsás a helyzete a Hamzík úr által égszínkékre festett Meciari Szlovákiában. A közép- és az idősebb generációnak talán még nem kopott ki teljesen a tudatából a régi propaganda-szövegek íze, amelyeket egykori országaink egykori párt- és állami vezetői eregettek a világ elbódítására arról, milyen rendezett viszonyok és he- je-hujázó demokráciák tenyésznek Közép- és Kelet-Európábán. Minél közelebb ért a bukás szele, annál elkeseredettebben zajlott a sóderolás a fényes eredményekről, amelyek acéltonnák millióiban, mozdonytengelyek kilométereiben, műtrágyahegyek ararátnyi halmaiban véltek testet ölteni a világ színpadán. S a világ elnézően bólogatott, mint a diagnózist jól ismerő pszichiáter... Kint ordas hideg, bent őzike-csillag Méry Gábor felvétele Vezércikk Helyzetkép Miklósi Péter ______' A minap nyilatkozót kerestem az egyik minisztériumban, konkrét, nem is elsőrendűen politikai jellegű téma megbeszélésére. Kudarccal jártam: az örökös személycserék keretében egyszerűen már és még nem volt a főhivatalban tisztségviselő, aki illetékesnek érezte volna magát. Egy ismerősöm arra panaszkodik, hogy az átlagosnál semmivel sem bonyolultabb építési engedélye dolgában hosszú hónapok óta nem tud az illetékesektől döntést kapni. Olvasom a hírt, hogy egyre több a zöld úton érkező illegális bevándorló, aki aztán egyszerűen ittragad. Sűrűn haíljuk a megszaporodott bűnügyi híreket, látjuk a televízióban is a mostanság oly gyakran megjelenő fantomképeket betörőkről, nemi erőszaktevőkről, újabban már iskolásgyerekek fosztogatóiról is... Szaporodnak az aggasztójelek, amelyek a döntéshozók késlekedéséről, ki- sebb-nagyobb ügyek elfekvé- séről, a közbiztonság közbizonytalansággá válásáról; s az sem valami biztató dolog, hogy hol külön-külön, hol együttesen, de kezd ránk telepedni mind az ukrajnai, mind az orosz, vagy éppenséggel a balkáni maffia. A veszélyhelyzet kezd vészhelyzetté „nemesedni”. A minisztériumokban az állandó átmenetiség érzete prolongálódott a tisztviselőkben, de a területi-közigazgatási átrendezés révén a helyi ön- kormányzatoknál sem jobb a helyzet. Ismerek falvakat, ahol azt mondják: ha lehet, akkor a következő helyhatósági választásokon nem választanak majd új vezetőt, mert a mostani legalább kiismeri magát, és - teszik hozzá némi rossz tapasztalatokon alapuló malíci- ával - ennek már legalább kibetonoztuk az autóútját a borospincéjéig. Az efféle panaszokat lehet, de nem okvetlenül szükséges nevesíteni, hiszen elsősorban a HELYZETről szólnak. Arról, hogy az országban egyre inkább eluralkodóban van a káosz; hogy egyre inkább kezdünk visszakanyarodni az 1989 előtti idők szelleméhez. Ahhoz az időszakhoz, amikor évtizedeken át borítékolt lépések jellemezték a személyekkel való sakkozást. A legendák szerint nem is mindig borítékban, alkalmanként egyszerű cetlin sorakoztak a nevek, melyeket az akkori Csehszlovákia akkori első embere az általa kellőnek vélt pillanatban mint kész döntést felolvasott. A kiválasztottak szűk csoportjának. A „széles tömegek” csupán később értesülhettek a színfalak mögött hozott elhatározásról; jó, ha nem a Szabad Európa vagy az Amerika Hangja, hanem a prágai vagy a pozsonyi rádió adásaiból először. Hét éve úgy tűnt, hogy nem csak köröttünk, hanem velünk is óriásit fordult a világ. Ajogállamiság, a polgári demokrácia, a nyilvánosság az egyik legsűrűbben hangoztatott értékké nemesbedett. E törekvés addig bizonyult életképes szándéknak, amíg Vladimír Meciar ‘93 őszén Arányidéról meg nem üzente ország- nak-világnak: Szlovákiában egyesegyedül a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom a demokrácia letéteményese, ezért a HZDS az égvilágon mindent alárendel saját küldetéses parancsának. A több mint három éve elhangzott dörgedelem óta a kormányfő töretlenül hiszi, hogy hatalmának megőrzése érdekében fel kell számolnia, le kell hengerelnie mindazt, ami nem az összpontosított hatalom dicsőségét zengi. Ebből adódnak a krízis- helyzetek, ebből adódik az általános elbizonytalanodás, a szakítópróbák sorozata. A sajátjai körében oly magabiztos kormányfő eközben egyvalamiről feledkezik meg: egy országban, amelynek vezetői adnak arra, hogy állampolgárai demokráciában és biztonságban érezzék magukat, nem szabad eljutni a működőképesség határáig.
