Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-06-18 / 25. szám
12 1997. június 18. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Láncreakció A „szem rágógumija” - ezt a kifejezést valaki nagyon szellemesen a televízióra találta ki, ugyanakkor illik az olyan látványos, pergő ritmusú filmekre is, amelyek nem sok „munkát” adnak az agynak és a léleknek. Az Andrew Davis rendezte új mozidarab, a Láncreakció is ebbe a kategóriába tartozik. Az izgalmas, pergő ritmusú akcióthriller főhőse, az ifjú tudóstanonc, Eddie Kassalivich (Keanu Reeves) részt vesz egy főleg fizikusokból álló team nagyszabású kutatásában. A tudósok munkáját siker koronázza: egyszerű, a természetben előforduló vízből laboratóriumi körülmények között energiát nyernek. Megoldódott tehát az emberiség egyik legnagyobb problémája, a Föld kőolaj- és gázkészleteinek fenyegető kimerülése, valamint elkerülhető a benzinüzemű járművek keltette környezetszennyezés. Ám a dolog nem ilyen egyszerű. A találmány bizonyos körök érdekeit sérti, másrészt akadnak olyanok, akik ki akarják sajátítani. A kutatást vezető professzort ismeretlenek megölik, a laboratóriumot pedig felrobbantják, majd két ártatlan személyre - Kassalivichre és a fiatal fizikusnőre, Lily Sinclaire-re (Rachel Weisz)- terelik a bűntettek elkövetésének gyanúját, így az FBI kopói üldözőbe veszik őket. A film nagyrészt kettejük menekülésének története. „Eddie Kassalivich figurája nagyszerű szerep Keanu számára - mondta a rendező. - Olyasvalakit kellett megformálnia, aki kellőképpen őrült ahhoz, hogy motorral száguldozzon a chicagói télben, ugyanakkor viszont izgatja az is, mi lehet a hatása a hatalmas áttörést jelentő felfedezésnek, az új technológiának. Keanu maga is élénken érdeklődik a világ dolgai iránt.” A Féktelenül, az Otthonom Idaho, A kis Buddha sztárját felkérni Kassalivich szerepére valóban jó választásnak bizonyult. A hollywoodi színészek közül nem sok akad, akinek egyéniségéhez igazán illik egy értelmiségi akcióhős. Aki jól verekszik, ügyesen küzdi át magát a legkülönbözőbb nyaktörő akadályokon, arról a néző nemigen tudja elhinni, hogy otthonosan mozog a tudomány világában és fordítva. Reeves mindkettőt elhiteti, sőt a film egyes rendkívül veszélyes jeleneteit kaszkadőr nélkül oldotta meg. Lapozgató Prágai Tükör - Szlovákiában Hosszú késés után Szlovákiába is eljutott a Prágai Tükör című kulturális és közéleti lap idei első száma. Petőfi, Balassa Zoltán és Vörösmarty verseivel a lap az 1848-49-es szabadságharc emlékét idézi. Színházi rovatában Örkény István Macskajátékának brünni bemutatójáról, valamint a Víg özvegy, A csárdáskirálynő és a Cigánybáró prágai színpadra viteléről ír. Interjút közöl a lap Margita István kassai magyar operaénekessel, aki a Prágai Állami Opera tagja. Szent Adalbert halálának ezredik évfordulójáról külön írás szól. Gyerekrovatában Tallósi Béla verseit olvashatják kicsik és nagyok. Bombiez Barbara: „Nekünk, táncosoknak kétszer kell pályát kezdenünk...” Egyedül a trónon „A nyár minden évben a családomé. így lesz ez az idén Is.” Szabó G. László Három vezető táncosnője volt a Markó Iván vezette Győri Balettnek. Király Melinda, Ladányi Andrea és Bombicz Barbara. Szinte egymást váltva táncolták az összes főszerepet. A csodálatos mandarin Lányát mind a hárman megkapták. Aztán elment Király, évekkel később Ladányi is, maradt Bombicz és a trón egyedül az övé lett. Rászolgált. Megérdemelte. Markó Iván viharos távozása után, mentve egy kínos helyzetet, koreográfusként is bemutatkozott. A Szent Margit legendáját aztán újabb darabok követték: Gulliver Liliputban, Bábel, Párkák, filmszalagon a Rejtőzések, A teremtés álma. Bombicz, a Harangozó-díjas táncosnő megmutatja: nemcsak fizikai, szellemi képességeit is mozgósítani tudja. Hat éve már, hogy Markó Iván elhagyta az együttest. Milyen érzésekkel gondol vissza a vele töltött időszakra? Foglalkoztatja egyáltalán? Vagy lezárt egy korszakot, s ezzel vége?- Én nagyon szerettem azt az életemet. Rengeteg tanulságot szűrtem le belőle. Amíg Ivánnal dolgoztam, elhittem ugyanis, hogy mindent úgy kell csinálnom, ahogy ő mondja. Azóta rájöttem: lehet másképpen is. És most ehhez ragaszkodom. A másképpenhez. Mi egyébként jó viszonyban voltunk, soha semmilyen konfliktus nem volt köztünk. Minden főszerepet megkaptam tőle, én pedig mindent megtettem, hogy megfeleljek az elvárásainak. Egyetlen dolog van csupán, amelyen változtatni akarok, és már jó úton haladok. Nem igaz, hogy csak az költhet verset, aki nyomorúságban él Párizs fenekén, vagyis boldogan, örömmel is lehet táncolni, a magam örömére. Nem rettegve attól, hogy megfelelek-e annak az egy embernek, aki „kintről” néz. Az igazgatómnak. Iván mindig azt mondta, hogy aki összeláncolva esik egy gödörbe, az éppen ennek a szörnyű helyzetnek köszönhetően tud annyi erőt gyűjteni, hogy képes lesz kimászni belőle. En viszont úgy érzem, nem biztos, hogy csak ezen az úton lehet eljutni a maximumhoz és a jóhoz. Illetve lehet, hogy van olyan embertípus, aki ezt találja a legmegfelelőbb módszernek, én nem. Szerintem élhet az ember sokkal boldogabban is. És Ivánnak is azt üzenem: ne féljen. Ha megpróbálja, lehet, hogy neki is sikerülni fog. Zavarba jönne, ha most találkoznának valahol? Nekem nincs miért zavarba jönnöm. Neki pedig mindig is drukkoltam, hogy új életet tudjon kezdeni. A Győri Balett új élete hat évvel ezelőtt kezdődött. Ha van jó minden rosszban, akkor talán éppen Markó távozásának köszönheti, hogy a repertoár nélkül maradt együttes első darabjai közül nem egyet koreográfusként is jegyez. A Pár- kákat Kovács Margit azonos című szoborkompozíciója ihlette. Számomra ez a legcsiszoltabb, legötletesebb műve. Mintha varázsütés érte volna a szobrot, a három nőalak Igazi életet él. Legfrissebb alkotásával, A teremtés álmával a legjobb táncfilm díját nyerte el pár héttel ezelőtt, a győri Mediawave fesztiválon. Következő koreográfiája, a Költöző madarak ismét színpadi mű lesz. Kilencvenhat tavaszán tanulmányúton jártam Amerikában. A michigani egyetemen tanulhattam modern tánctechnikát, és hogy cserébe én is adjak valamit: betanítottam a Párká- kat. Két alkalommal is előadták, és mert sikerük volt, lehetőséget kaptam egy új darab létrehozására. így született meg a Költöző madarak első tétele, és ezt szeretném majd teljes egészében színpadra vinni Győrben. Elkezdeni és abbahagyni valamit nagyon nehéz dolog. Remélem, a folytatás sokkal könnyebb lesz, hiszen Jégre tettem” valamit, amit most fel kell melegítenem. Markó idejében, a Szamurájban a sirálysereg tagja volt. A Bábelben a figyelmeztető Galambot táncolta. Most ismét a madarak... Biztosan azért, mert úgy érzem, rengeteget tanulhatnánk tőlük. Már a repülésük is csodálatra méltó. Á vándormadarak például azért szállnak ék alakban, mert így tudják segíteni egymást az úton. Egy táncos-koreográfus, aki ornitológusnak készült? Találtam egy mondatot a gyerekem tankönyvében, így jött az ötlet. Aerodinamikai törvény, hogy minden madár az előtte levő légáramlatában repül, így nem kell annyit csapkodnia a szárnyaival, tehát energiát spórol. Szerintem minden kapcsolatban az lenne a szép, a jó, az ideális, ha az emberek is így viszonyulnának egymáshoz. Kovács Zita felvétele A teremtés álmát mi hívta életre? Megkért egy tanítványom, hogy koreografáljak neki egy rövid kis etűdöt. Így készült el Liszt A forrásnál című friss, csobogó zenéjére a Víz. Ezt a gondolatot vittem aztán tovább, és mert a vizet nőneműnek érzem, az szüli meg az embert, a férfit, aki aztán kilép a partra, a szárazföldre. Ezt a pillanatot Pátkal Balázsnak adta, akivel most Libor Vaculík koreográfiájában, Az Operaház fantomjában is partnerek. Ő a darab címszerepét táncolja, ön pedig Charlottát, a pályája csúcsán lévő balerinát. Nekem mindig nagy élmény, ha ilyen bonyolult jellemet formálhatok meg. A mi életünk, fent a színpadon, meglehetősen rövidre szabott. Charlotta pedig nem akarja tudomásul venni, hogy lejárt az ideje. Nehezére esik búcsút venni a színpadtól. Nekünk ugyanis kétszer kell pályát kezdenünk. Először gyerekként, másodszor pedig érett felnőttként. Tehát közelít hozzám is a kérdés, hogy mi lesz, hogyan tovább? A nyarat, már a következő évadra, az új bemutatóra gondolva, a madarakkal tölti? A nyár a családomé. Azt a férjemmel és a gyerekeimmel töltöm. Reggeltől estig, estétől reggelig csak velük vagyok. És ez a legnagyobb örömöm. Vanessa Redgrave: „Alapjában véve boldognak és elégedettnek érzem magam. Csak a magánéletemet hagyják békén!...” Egy Oscar-díjas asszony az örökkévalóságnak Vanessa Redgrave, az angol színpad, az európai film egyik koronázatlan királynője az idén lesz hatvanéves. Égy hónap a tónál című legújabb filmjében (H. E. Bates novellájának adaptációja) komikusi képességeit, kitűnő humorát csillogtatja. A történet két nőről és egy fiatalemberről szól, akik 1935 késő nyarán a Comoi-tó partján töltik vakációjukat. A Redgrave megszemélyesítette energikus, erős akaratú, igen vonzó középkorú asszony magába bolondít- ja az ifjú Wilshort (Edward Fox). Néhány kudarcba fulladt randevút követően megjelenik a tóparton a csábító szépségű és korban sokkal inkább Wilshorthoz illő Miss Beaumont (UmaThurman), aki a fiatalembert nehéz döntés elé állítja... Vanessa Anglia egyik legendás színészfamíliájának sarja. (Apja Michael Redgrave, anyja Rachel Kempson, fiatalabb testvérei, Corin és Lynn is a színészi pályát választották.) Gyerekkorában balerinának készült, évekkel később, amikor eljátszotta a különös sorsú táncosnő, Isadora Duncan szerepét, nagy hasznát vehette ez irányú tanulmányainak. „Sokan mondják, hogy az ereimben színészvér folyik. Én úgy vélem, fontosabb a szerepe annak a környezetnek, amelyben felnőttem. A film és a színház világa hozzátartozott a szüleim és barátaim mindennapjaihoz” - emlékezik gyerekkorára a színésznő, aki a színpadi és filmes pályát egyaránt apja oldalán kezdte. ,Amúgy egészen normális, mondhatnám érdektelen gyerek voltam, gondolataimat a házi feladat, a sport és a játék kötötte le.” A hatvanashetvenes évekre Vanessa profi színésznő lett. Nevéhez olyan filmremekek fűződnek, mint a Nagyítás, az Egy ember az örökkévalóságnak, az Ördögök, a Stuart Mária. 1978-ban Oscarral jutalmazták a Júlia című filmben nyújtott alakításáért. A díjátadást kisebbfajta botrány kísérte. Vanessa akkoriban igen aktívan politizált, többek között közreműködött a palesztinok helyzetét feltáró filmben, egyértelműen állást foglalt a PFSZ mellett, emiatt sokan ellenszenvvel viseltettek iránta, s ezt az Oscar- ceremónián hangos füttyel fejezték ki. Politikai meggyőződése nem volt mentes a szélsőségektől, 1973-ban belépett a Trockista Munkások Forradalmi Pártjába, számos demonstráción vett részt, aktívan tiltakozott a vietnami háború ellen. Magánéletét sem a nyugalom jellemezte: öt évig tartó viharos házasság után elvált két gyermeke apjától, Tony Richardson filmrendezőtől. Egy időben sokat beszéltek az olasz színészhez, Franco Néróhoz fűződő szenvedélyes szerelmi románcáról. Hosszú, tizenhat évig tartó - ám nem éppen kiegyensúlyozott - kapcsolat fűzte Timothy Daltonhoz. „Sokat foglalkozott velem a sajtó - emlékezik a viharos évekre. - Bár nem igazán éles a határ a nyilvános és a magánélet között, mégis mindenkinek tiszteletben kellene tartania az ember jogát az intimitáshoz.” A hajdan lázadó természetű sztár nemcsak legújabb munkáiról, de életéről is a legteljesebb elégedettség hangján beszél: „Szerencsésnek mondhatom magam, hogy játszhattam ebben a furcsa szerelmi történetben. Az is boldogsággal tölt el, hogy a Mission: Impossible producere felkért arra a szerepre, amelyet eredetileg egy férfinak szántak.” Vanessa és Julia Ormond
