Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-06-18 / 25. szám
Kultúra 1997. június 18. Népművészeti tábor Gombaszögön. Rövidebb ideig tart, mint tavaly. Ne legyen üres a kirakat Farkas József, az SZMF titkára A szerző felvétele Klein Melinda 1993 óta már hagyományosan Nagfödémes volt a helyszíne a Szlovákiai Néptánc- és Népzenei Tábornak, amelynek szervezési munkálatait a Szlovákiai Magyar Folklórszövetség vállalta. Annak előtte Zselízen rendezte meg a Csemadok-központ, mint az együttesvezetők néptánctanfolyamát. Ezen a nyáron pedig Gombaszög ad otthont ennek a rendezvénynek. A zselízi kezdetek óta sok változás tapasztalható a tábor programjában. Az igényeket szem előtt tartva, és azokhoz igazodva próbálják a szervezők az idén is megörvendeztetni a tanulni vágyókat. A Szlovákiai Népművészeti Tábort 1997. július Í5. és 18. között rendezik meg Gombaszögön. Rövidebb ideig tart tehát, mint ahogy ezt eddig megszokhattuk, ám ez a változás is a felmerülő igények alapján történt - árulta el Farkas József, az SZMF titkára:- Nagyfödémesen még egy teljes hétig, vasárnaptól vasárnapig tartott a tábor. Ez az idő túl hosz- szúnak bizonyult. Többen is jelezték, hogy-bár szeretnének végig ott lenni - ilyen hosszú szabadságot nem engedhetnek meg maguknak. Megpróbáltuk tehát- mindent figyelembe véve - lerövidíteni a tábor idejét anélkül, hogy a megszokott színvonal kárát lássa ennek. Az „elköltözésnek” több oka is van, a legfontosabb ok mégis a falu vezetésének nem éppen pozitív viszonyulása. Az új vezetés ugyanis az utóbbi két évben nagyban megnehezítette a dolgunkat. Ez nagy kár, hiszen a tábor állandó résztvevői is és mi, a szervezők is megszoktuk és megszerettük ezt a falut. A lakosság melegen fogadott bennünket, a helyi vállalkozók is sokat segítettek. Köszönettel tartozunk a művelődési ház igazgatónőjének, Száraz Erzsébetnek is, aki kis csapatával együtt sokat dolgozott azért, hogy zökkenő- mentesen működjön minden. Miattuk is sajnáljuk, hogy így alakult, de mindenképpen helyszínt kellett változtatnunk. Bízom benne, hogy Gombaszögön is sikerül hagyományt teremtenünk, és oda is ellátogat mindenki, aki táncolni vagy zenélni szeret. Nem beszélve arról, hogy a gombaszögi völgy a maga csodálatos természeti adottságaival méltó keretet ad majd egy olyan rendezvénynek, amely a népművészet szépségeiről szól. A szép környezeten kívül mi szól még Gombaszög mellett?- Elsősorban az a tény, hogy a Gombaszögi Népművészeti Fesztivált is teljesen új elképzelések szerint rendezzük meg az idén, július 19-én. A Népművészeti Tábor ezt a fesztivált előzi majd meg. Éppen ezért gondoltuk úgy, hogy a tábor és a fesztivál egységet alkotva, ugyanazon a helyszínen legyen. A Gombaszög Fejlesztéséért Alapítvány és Szalóc község önkormányzata - a fesztivál rendezői - örömmel fogadták az ötletet, és várják a táborozó- kat. Mondanál valamit az idei Szlovákiai Népművészeti Tábor programjáról?- Az eddigi évek gyakorlatától eltérően most csak egyetlen tájegység táncait tanítjuk. Pontosabban Hégli Dusán és Horkay Katalin tanítja. így lehetőség nyűik arra, hogy a táncosok kellőképpen elmélyedhessenek abban, amit tanulnak. Az előző években több tájegység táncait is oktattuk, így mindegyikre kevés idő jutott. Most viszont négy teljes nap áll rendelkezésre ahhoz, hogy az érdeklődők elsajátítsák a bonchidai táncokat. A táncoktatásoknál és a táncházakban a budapesti Tükrös zenekar muzsikál majd. A zenészekkel ifj. Csoóri Sándor foglalkozik. Tőle és zenekarának többi tagjától tanulhatnak a hegedűsök, a brácsások és azok, akik bőgőn játszanak. IQ. Csoóri Sándort a népzene kedvelőinek nem kell bemutatni. A mi táborunkban sem először oktat. Saját, jól bevált módszere szerint tanít muzsikálni, és az eddigi tapasztalatok szerint igen eredményesen. Az együtt zenélés csodálatos hangulatát tudja megteremteni, amire bizony kevés oktató képes e röpke pár nap alatt. A fúvósok pedig Agócs Gergelytől leshetik el a hangszer csínját-bínját. Ha jól tudom, az előző években énektanítás is folyt a tánc- és zeneoktatás mellett...- Valóban. Ez egészen a tavalyi évig így volt. Ám az érdeklődés az utóbbi időben valami miatt nagyon megcsappant. Az anyagi kereteink pedig - bármennyire is sajnáljuk - nem teszik lehetővé, hogy egy-két énekes miatt külön énekoktatót hívjunk meg. Újdonság viszont, hogy ezen a nyáron kézműveseket is hívunk a táborba. A szövés mesterfogásait Pribék Emőke és Pribék Gábor, az agyagozásét pedig Gyetvai István mutatja be az érdeklődőknek. Ez tehát az idei tábor programja. Igazi célja viszont - mint eddig is -valamiféle szellemiség átadása, továbbörökítése. Manapság u- gyanis megfigyelhető egy szomorú jelenség a néptáncegyüttesek háza táján. Látszik ugyan a próbákon és a színpadon, hogy valamit megtanultak a táncosok: tudják, hogy Jobbra kettőt, balra kettőt”. Azt is tudják, hogy mikor melyik kezükkel melyik csizmájuk szárára csapjanak, de ha jobban odafigyelünk, érezhető, hogy mindez csak kirakat, amelyben nagy üresség tátong. Nem elég a táncoknak csak a technikáját megtanulni, meg kell érteni a lényegét is. Csakis akkor lehet lelke, eleven energiája annak, ha egy táncos kimegy a színpadra, amikor már mindezt érti, és kellő alázattal tudja csinálni, amit csinál. Arra már egyre kevesebb lehetőség nyílik, hogy mindezt eredeti környezetben, természetes módon szívja magába az ember. Ezt igyekszünk pótolni. Megtanítani a táncosoknak és a zenészeknek azt is, ami a mesterségen kívül van, ám hozzátartozik a tánc, vagy a zene kultúrájához. Megmutatni, hogyan volt ez régen. Hogy viselkedett az ember, ha elment egy táncmulatságba, hogyan viszonyult a partneréhez, a zenekarhoz és a többiekhez. A tábor ideje alatt megrendezett esti táncházak tehát - ha úgy tetszik - egyfajta illemórának is tekinthetők. Egy gömöri mulatság megrendezése is szerepel a terveink között. Ennek a helyszíne Borzova lesz, a tábor zárónapján, július 18-án. Borzova Gömör egyik legszínesebb tánchagyományokkal rendelkező falva. A házigazda szerepét a Mezei házaspár vállalta, akik mindketten évtizedekig táncoltak a borzovai hagyományőrző csoportban. Heti kultúra Kinevezések Grendel Lajos a Szlovákiai PEN Centrum elnöke Az ötven tagot számláló Szlovákiai PEN Centrum Grendel Lajost választotta elnökének. Az alelnök Gustáv Murin szlovák író lett. (A Szlovákiai PEN Centrumnak két magyar nemzetiségű tagja van.) Grendel Lajos megválasztása korántsem csupán az író társadalmi szerepének az elismerése, hiszen a közelmúltban választották meg a Cse- madok alelnökévé és két hete védte meg a Szlovák Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében kandidátusi disszertációját (a szlovákiai magyar irodalomról), hanem Grendel, Karol Wlachovsky által szlovákra kiválóan lefordított regényeinek és novelláinak népszerűségét is jelen ti. Somogyi Tibor felvétele Konrád György a berlini művészeti akadémia élén Konrád Györgyöt választotta elnökévé a Berlin-Branden- burgi Művészeti Akadémia, amelynek a második világháború óta először került külföldi az élére. Konrád jól ismert a német szellemi és kulturális életben, írói és közéleti munkássága elismeréseként 1991-ben megkapta a német könyvszakma legrangosabb elismerését, a Béke díjat, amelyet minden évben a frankfurti könyvvásáron adnak át. Az akadémia - amelynek Konrád hosszú évek óta tagja - azt várja a magyar írótól, hogy oldja fel a kelet- nyugati ellentéteket, és teremtse meg az alkotómunkához szükséges békét. Az elnöki tisztet eddig betöltő és most tiszteletbeli elnökké választott Walter Jens 74 éves irodalomtörténész nem kívánta újból jelöltetni magát. Jens hatalmas vihart keltett azzal, hogy 1993-ban Vlado Gloss felvétele Heiner Müller drámaíróval összefogva egyesítette a kelet- és a nyugat-berlini művészeti akadémiát. A nyugati szervezetben sokan élesen elutasították az összeolvadást. A keletnémet, illetve a nyugatnémet PEN Klub évek óta tartó, személyeskedésekkel tarkított ideológiai vitája és viszálya láttán egyre többen belátják azonban, hogy bölcs dolog volt a berlini művészeti akadémiák egyesítése. Regény E gy perccel ezelőtt ment fel a szobájába - mondta. Ekkor Plácida Linero megpillantotta a földön heverő cédulát, de nem hajolt le érte, és csak akkor tudta meg, hogy mi van rajta, amikor később, a tragédia zűrzavarában valaki megmutatta neki. A kapun át észrevette, hogy a Vicario testvérek, késsel a kezükben, a ház felé szaladnak. Arról a helyről, ahol állt, csak őket látta; a fiát, aki a másik irányból szaladt a kapu felé, nem., Azt hittem, be akarnak jönni, hogy idebent öljék meg” - mesélte. Akkor odarohant a kapuhoz, és becsapta. Épp a keresztvasat rakta föl rá, amikor meghallotta Santiago Nasar kiáltásait, aztán a rémült dörömbö- lést a kapun, de azt hitte, hogy fönt van az emeleten, és a szobája erkélyéről zúdítja a szitkokat a Vicario testvérekre. Fölment, hogy segítsen neki. Santiago Nasamak már csak néhány másodpercre lett volna szüksége, hogy elélje a kaput, amikor az becsukódott. Két ököllel verte, amíg tudta, de máris megfordult, hogy puszta kézzel szálljon szembe a támadókkal. A kés átdöfte a jobb tenyerét, aztán markolatig belefúródott az oldalába. Akkorát kiáltott fájdalmában, hogy mindenki hallotta. - Jaj, anyám! - Pedro Vicario erős henteskezével kirántotta belőle a kést, aztán Egyelőre bejelentett gyilkosság krónikája Gabriel García Márquez 30. rész másodszor is szúrt, majdnem ugyanoda. „Érdekes, hogy a kés nem volt véres, amikor kihúztam - mondta Pedro Vicario a vizsgálóbírónak. - Legalább háromszor megszúrtam, és egy csepp vér se volt rajta.” Santiago Nasar a harmadik késszúrás után a hasára kulcsolt karral előregömyedt, valami boíjúbőgésszerű hang tört ki belőle, és úgy próbált helyezkedni, hogy háttal legyen nekik. Pablo Vicario, aki balra állt tőle, a görbe késével ekkor ejtette rajta azt a bizonyos sebet, amit a hátán találtak, és a sugárban kiömlő vér az ingére fröccsent. „Olyan szaga volt, mint őneki” - mondta nekem. Santiago Nasar a három halálos sebével újra szembefordult velük, hátával nekidőlt az anyja kapujának, és hagyta, csináljanak, amit akarnak, mintha éppenséggel segíteni akarna nekik, hogy egyenlő arányban öljék meg. „Többet nem kiabált- mondta Pedro Vicario a vizsgáló- bírónak. - Sőt, úgy láttam, mintha nevetett volna.” Akkor mindketten nekiestek, és valósággal beleszögezték a kapuba: felváltva dolgoztak a kések, könnyedén, ők pedig egy fényes víztükör tetején lebegtek, mely a félelem túlsó oldalán fogadta őket. Meg se hallották, hogy az egész falu egy emberként kiabál, megrettenve a saját bűnétől. „Olyan érzés volt, mint amikor az ember lovon vágtat” - mondta Pablo Vicario a bírónak. De aztán egyszer csak mindketten ráébredtek a valóságra, mert már olyan fáradtak voltak; Santiago Nasar viszont csak nem akart összerogyni. , A fenébe is, öcskös - mondta nekem Pablo Vicario -, el se tudod képzelni, milyen nehéz megölni egy embert!” Pedro Vicario a szívébe akart döfni, hogy egyszer s mindenkorra véget vessen a dolognak, de a hónalja alatt célozta meg, ahogy a disznókat szokta. Santiago Nasar pedig azért nem esett össze, mert folytonosan oda volt szegezve a kapuhoz, hol az egyik, hol a másik késsel. Pablo Vicario egy elkeseredett mozdulattal függőlegesen felmetszette a hasát, mire az összes belei kibuggyantak. Pedro Vicario is ugyanerre a vágásra készült, de az iszonyat elrántotta a csuklóját, és a combhúsba hasított bele. Santiago Nasar egy pillanatig még úgy maradt, a kapunak dőlve, míg meg nem pillantotta a saját zsigereit, melyek kékesen csillogtak a napfényben: akkor térdre esett. Plácida Linero, miután a nevét kiabálva felszaladt a hálószobába, és közben ő is kiabálást hallott, de nem a fia hangja volt, kinézett a térre, és látta, hogy a Vicario testvérek a templom felé futnak. Plácida Linero arra gondolt, hogy elmúlt a veszély. Aztán kiment a hálószoba erkélyére, és meglátta Santiago Nasart az ajtó előtt, a porba rogyva, amint éppen azon erőlködik, hogy feltápászkodjon a véréből. Fel is állt valahogy féloldalasán, és elindult, valami furcsa kábulatban, két kézzel fogva fel a beleit. T öbb mint száz métert tett meg, amíg megkerülte a házat, és a konyhaajtóhoz ért. Még ösz- sze tudta szedni annyira a gondolatait, hogy ne az utcán kerülje meg, hanem a szomszéd házon át. Poncho Lanaónak, a feleségének, meg az öt gyereknek fogalma se volt róla, hogy mi zajlott le húsz lépésre a házuk kapujától. „Hallottuk a kiabálást - mondta az asszony-, de azt hittük, hogy a püspököt ünnepük.” Épp nekiláttak a reggelinek, amikor Santiago Nasar belépett a konyhába, csurom véresen, kezében tartva a fürtben lógó beleit. Poncho Lanao azt mondta: , Amíg élek, nem felejtem el azt a szörnyű szarszagot.” De Argénida Lanao, a legnagyobbik lányuk azt mesélte, hogy Santiago Nasar ugyanolyan méltóság- teljesen járt, mint máskor, kimért léptekkel, és hogy az a sza- racén arca, a kócos fürtjeivel, szebb volt, mint valaha. Az asztalhoz érve rájuk mosolygott, aztán ment tovább, végig a hálószobákon, a ház hátsó ajtaja felé. „Kővé dermedtünk a rémülettől” - mondta Argénida Lanao. Nagy- néném, Wenefrida Márquez épp egy fattyúhering pikkelyét kaparta a háza udvarán, szemközt, a folyó túlsó partján, és egyszer csak látta, amint lejön a régi kikötő lépcsőjén, és biztos léptekkel a háza felé indul. - Santiago, fiam - kiabált át -, mi történt veled? - Santiago Nasar még megismerte. - Megöltek, Wene né- ném- mondta. Az utolsó lépcsőfokban megbotlott, de nyomban felállt. „Még arra is volt gondja, hogy leveregesse a beleiről a rájuk tapadt földet” - mesélte Wene néném. Aztán a hátsó kapun át, amely hat óra óta nyitva volt, bement a házba, és arccal előre bezuhant a konyhába. Székács Vera fordítása
