Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-06-04 / 23. szám
4 1997. június 4. Háttér Mások írták Külföldi lapvélemények a szlovákiai népszavazásról APA-hírügynökség, Ausztria: A szlovákiai népszavazás, amely fiaskóval végződött, komoly negatív jelzést küldött a Nyugatnak, hogy az ország politikailag nem érett a NATO- és az Európai Uniótagságra. Az osztrák hírügynökség a szlovákiai politikai helyzetet elemezve konstatálta, hogy egyre nehezebb figyelmen kívül hagyni az ellenzék aggályait, miszerint Vladimír Meciar kormányfő Kováé elnök választási időszakának lejárta után, 1998 márciusában ki akarja sajátítani az elnökijogköröket, és tavasszal előrehozott parlamenti választásokat akar kierőszakolni. Az általános káoszban, mely a népszavazás alatt eluralta az országot, csaknem feledésbe merült, hogy Szlovákia amúgy sem tartozik azok közé a jelöltek közé, akiket az első körben fölvesznek az észak-atlanti szövetségbe. L’ Unttá, Corriere delta sera, Olaszország: ,A NATO júliusi közgyűlésén Szlovákiát nem kérik fel a csatlakozásra. Vladimír Meciar ezért a népszavazással igyekezett csökkenteni a kellemetlenségeket, amelyeket ez a döntés fog okozni”, közölte a L’ Unita kormányközeli olasz lap. Az újság szerint a szlovákiai demokrácia helyzete nem teszi lehetővé, hogy az ország a nyugati demokratikus közösségekhez tartozzon. A Corriere della sera szerint az eredménytelen népszavazás további áldozatot jelent Szlovákia számára az évek óta húzódó harcban, amely Meéiar miniszterelnök és Kováé köztársasági elnök között zajlik. Slovo, Csehország: A népszavazás előkészületei és lezajlása a legutolsó kételkedőket is meggyőzhette arról, hogy Szlovákiának semmi köze a jogállamisághoz. A belügyminiszter a kormány tudtával meghiúsította a népszavazást, amivel a kabinet durván megsértette a polgárok alkotmányos jogait. Etisabeth Attmann, a német- országi Zöldek Pártjának szóvivője: Vladimír Meéiar kormánya szégyenérzet nélkül eldöntötte, hogy a szlovákiai alkotmányos rendnek ismét eltávolítja egy darabját. Ezzel - a lakosság többségével ellentétben, akik a demokratikus reformokat támogatják és azt szeretnék, ha Szlovákia a nyugat-európai struktúrák tagjává válna - különálló helyzetet szeretne teremteni Szlovákia sz ámára Európában. Le Monde, Franciaország: Meéiar, aki három éve állandó konfliktusban áll az elnökkel, semmilyen körülmények közt nem akarta megengedni, hogy a népszavazást a köz- társasági elnök választására vonatkozó negyedik kérdés „megszentségtelenítse”, annak ellenére, hogy kulcskérdés volt, s hogy az ellenzék ennek támogatására félmillió aláírást gyűjtött össze. Az egyenes elnökválasztással ugyanis a miniszterelnök helyzete bonyolulttá válna. The Guardian, Nagy-Brltan- nla: Meéiar minden hatalmat a saját kezében akar összpontosítani. Ezért, ignorálva az Alkotmánybíróság döntését, pénteken-szombaton elérte, hogy a népszavazás, amelyen a polgároknak a NATO- tagságról és az elnökválasztás módjáról kellett volna dönteniük, káoszba fulladjon. Euronews, Belgium: Szlovákiában kaotikus állapotok uralkodnak. A népszavazás meghiúsítása következtében a szavazópolgárok kedve lelohadt, s növekszik a fejlődés további irányától való félelem, s az aggódás a NATO-tagság elkerülhetetlen elutasítása miatt. „Meciar minden hatalmat a saját kezében akar tudni.” Ki és mi között s főleg miért szeretne Szlovákia semleges ország lenni? A semlegesség illúziója A taszári NATO-jelenlét csak a szélsőjobbnak jelentett gondot... Vlado Gloss felvétele (Folytatás az előző számunkból) Az elmúlt két évszázadban Európában több tucat ország deklarálta a semlegességét. Ezeknek csak a fele őrizte meg a részleges függetlenségét (Spanyolország, Portugália, Svédország, Törökország, Svájc), míg Dánia, Norvégia, Belgium, Hollandia és Luxemburg a német agresszió áldozatává vált. Hitlernek nem jelentett különösebb gondot a semlegesség. A négy állam közül csak kettőnek a semlegességét próbálta ki a történelem. Ausztria és Finnország még nem volt kitéve komolyabb vizsgának, s a hidegháború után a semlegesség okai is megszűntek. Ezért valószínű, hogy a közeljövőben elbúcsúznak tőle. Finnország már hét éve minden nemzetközi szerződést felmondott, melyek hadserege nagyságára és felszereltségére vonatkoztak. Ha összehasonlítjuk a semlegesség fenti példáit a szlovákiai feltételekkel, paradox helyzetet látunk. Az osztrák semlegesség fenyegetett helyzetben keletkezett, s nemcsak Ausztria egyben maradását biztosította, de az ország a vasfüggöny nyugati oldalán maradt. Finnország esete hasonló, azzal a különbséggel, hogy a finneknek tovább kellett tűrniük a szovjet jelenlétet és a gazdasági „ölelést”. A két országnak a semlegesség tette lehetővé, hogy a világ demokratikus része maradjon, ahol az emberi jogok és a piacgazdaság érvényesül. Ha Szlovákia kikiáltaná a függedenségét, az ellenkező irányban lépne, nem a Nyugat, hanem a Kelet felé. Ausztriát és Finnországot akkor a szovjet típusú szocializmus fenyegette, ezért választotta a semlegességet. Szlovákiát most a nyugati biztonsági struktúrákba való bejutás lehetősége, tehát a garantált demokrácia és szabadság réme „fenyegeti”. A semlegesség esetleges kikiáltását tehát a nyugati (a régi szótár szerint az „imperialista”) befolyástól való szabadulásként kell értelmeznünk. Hogy egy ilyen lépés garantálását csak Oroszország jelezte vissza, mutatja az irányt, merre tartana Szlovákia, ha „megszabadulna” a nyugati befolyástól. Oroszország Közép-Európában elvesztette a befolyási övezetét, ám fokozatosan igyekszik majd visszaszerezni. Világos, hogy azokban az országokban nem járhat sikerrel, amelyek tagjai lesznek a NATO-nak. Demagóg és hiteltelen az az állítás is, miszerint Szlovákia a semlegességgel Ausztriával és Svájccal kerülne egy zónába, és hozzájuk hasonló életszínvonalat érne el. Ezek az országok nem a semlegességnek köszönhetik a gazdasági színvonalukat, hanem a szabad piacgazdaságnak. Épp a semlegesség nehezítette számukra a többi országgal történő integrációt. Ausztria már csatlakozott az Európai Unióhoz, és mindkét ország részese a Békepartnerség programjának. A politikai viták arról árulkodnak, hogy a NATO-bővítés második köre éppen az európai semleges országokat fogja érinteni. A mostani semleges országoknak azért volt szükségük a ne- utralitásra, hogy meggátolják az ország szétesését, tehát szükségmegoldásról volt szó. Ezt a megoldást azonban nem lehet összehasonlítani azokkal a feltételekkel, amelyeket az európai kapcsolatok biztonságának kollektív garantálása jelentheti. A svéd semlegesség 2. világháború utáni megtartásának fő oka az ENSZ-ben való csalódás volt. Az ENSZ azonban átalakult, és feladatát következetesebben teljesíti, mint elődje. A Varsói Szerződés szétesésével a NATO előtt új feladatok merültek fel. S mivel a NATO azokkal az értékekkel összhangban alakult meg, mint amelyeket az ENSZ képvisel, a jelenlegi feltételek mellett képes az európai kollektív biztonságot garantálni. Létezésének köszönhetően Európa történetében először nyílt lehetőség a béke tartós megőrzésére. Ha Szlovákia kimaradna a szervezetből, olyan területté válhatna, amelyre a világ úgy tekintene, mint veszélyes zónára a szomszédai között. A Szlovákia semlegességét hangoztatok még egy dologról megfeledkeznek. A semlegesség elképzelhetetlen a hadi önellátás nélkül. A semleges országnak ugyanis magának kell biztosítania a védelmét, s nem függhet más országok fegyver- gyártásától. Ez egy kis ország esetében óriási költségekkel jár. A svéd védelmi miniszter 1983-ban kijelentette, hogy Svédország védelme mindig költségesebb volt, mint a katonai szervezetek tagországaié. 1997- ben a svéd miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy Svédországnak mérlegelnie kell a NATO- hoz való csatlakozást, mivel a semlegesség nagy terheket jelent az országnak. Egy semleges Szlovákia, tekintettel a gazdasági helyzetére, nem lenne képes biztosítani az önvédelmét. A haditechnika drágulása mellett szinte lehetetlenné válna, hogy meg tudná vásárolni azokat a fegyverrendszereket, amelyekkel a környező országok el lesznek látva. Európában a végét járja a semlegesség korszaka. Mindenütt vita folyik arról, hogyan szabaduljanak meg alkotmányos módon a semlegesség nyűgeitől, ami ezeknek az országoknak megnehezíti a csatlakozást az Európai Unióhoz. Ki és mi között szeretne hát Szlovákia semleges lenni? Nem a semlegességnek köszönhetik a gazdasági színvonalukat. A semlegesség védelme nagy gazdasági terheket jelent. Václav Klaus hallani sem akar(t) a kormány lemondásáról. Ami hetekkel ezelőtt megoldás lett volna, ma már kevés. A jegenyék sem nőnek az égig, a cseh csoda sem tart örökké? Kerekes László ____________ Csak a korona drámai zuhanása volt képes rákényszeríteni a cseh kormánykoalíciót, hogy végre befejezze a kormányban a kozmetikai változtatásokról zajló hosszú vitát, s komoly tárgyalásokat kezdjen az alapvető változásokról. A múlt hét kedden a Klaus-Lux-Zantovsky hármas a Havel elnökkel történt találkozó után beismerte: a gazdasági helyzet drámai, ezért a kormánynak gyorsan döntenie kell a megoldásról. Abban mindhárman megegyeztek, hogy kemény megszorító intézkedésekre kerül sor, s a behozatali vámpótlék bevezetése is elképzelhető. A hét közepén még nem hozták nyilvánosságra, pontosan milyen intézkedésekre gondolnak, ám Havel elnök megjegyzése, hogy amennyiben nem születik gyorsan megegyezés, a kormány lemondása is szóba jöhet, jelzi, milyen komoly a helyzet Prágában. A politológusok és a politikusok egybehangzó véleménye szerint a kormánynak végre nyilvánosságra kellene hoznia, mi a probléma gyökere Csehországban. Iván Gabal szociológus szerint: „Ha három éven keresztül hajlandók voltunk azzal az illúzióval élni, hogy ez a gazdaság dinamikus és fejlődőképes, akkor most mindkét lábbal a földön kell állnunk, és nagyon keményen ki kell mondanunk, mi vezetett a jelenlegi helyzethez.” Miroslav Macek, az ODS alelnöke még tovább ment az okok keresésében: „Ki kell mondanunk, hogy a bérek gyorsabban növekednek, mint a munkatermelékenység, hogy nagyobb mérvű restruktura- lizációra lesz szükség, ami magasabb munkanélküliséget és nagyobb problémákat fog okozni.” Ám lehet, hogy a problémák gyökerére Rudolf Kucera, a Károly Egyetem szociológusa tapintott rá a legpontosabban, aki nem kevesebbet állít, mint hogy „ebből a helyzetből a jelenlegi miniszterelnök nem képes kivezetni bennünket, hiszen nagy része van abban, hogy így alakultak a dolgok. Légvárakat épít, és igyekszik elfedni a valóságot.” Jirí Kábele, egy másik szociológus sokkal szkeptikusabban fogalmazott: „Nem hiszem, hogy hirtelen előbukkannak valamiféle kiváló egyéniségek, akik megmentenének egy víziót, vagy az ő karizmájuknak köszönhetően az emberek hinnének a kormánynak. Az emberek csak akkor fognak újra hinni, ha a kormány végre pragmatikusan reagál az országban felgyülemlett problémákra.” Mindenki spekulál, elsősorban a kormány - amely egyszerűen székcserékkel, majd néhány miniszter lemondásával vélte megoldani a problémát -, csak éppen arról nem beszél senki, hogyan függ össze a politikai instabilitás a gazdasággal A kettő pedig elválaszthatatlan egymástól. Lapzártánk pillanatában még nem mondott le a cseh kormány, s az sem valószínű, hogy „szakbarbár” kormány alakul. Ezt senki sem akarja igazán. Egy azonban biztosnak látszik: a Klaus-féle cseh „csoda” kezd véget érni. S ne legyenek illúzióink, hogy Szlovákiára nem lesz kihatással.
