Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-05-28 / 22. szám
iblicisztika 1997. május 28. 9 egy évtizedet kellett várni az első magyar nyelvű monográfia megjelenésére, amely Gaston Diehl írásának magyar fordítása. A Mester több munkáját ajándékozta i Magyarországnak. Pécsett, az egykori szülőházban gyűjteményes kiállítása lát- : ható. Mi 1990-ben Pozsonyban, a Szlovák Nemzeti Galériában láthattunk Vasarely-kiállí- tást a budapesti Csepei Tibor gyűjteményéből. A bemutatón olyan szeriográfiák is szerepeltek, amelyeket a budapesti gyűjtő nálunk állított ki először. Vasarely ekkor már jórészt városképtervezéssel foglalkozott, szerette volna egységbe szervezni a nagyvárosok fényeit, megteremteni a jövő, a boldogság színes városát. Álma tovább él... s egyszer talán megvalósul. Vasarely társadalmi művészetet akart, ezért lerombolta az egyedi műtárgy, a táblakép általa elavultnak tartott mítoszát, vagyis azt a felfogást, hogy a képző- művészeti alkotás egy időben egy helyütt létezhet csupán. A sokszorosító eljárásokkal, kiinduló prototípus alapján készült, s azzal egyenlő értékű szerio- gráfiái lehetővé teszik a többszöri jelenvalóságot. „A »sokszorosított művek« létezése olyan konkrét helyzetet teremt, amely a művészetet kiviszi az utcára, művészettel árasztja el a várost, a természet többé már nem egy kiváltságos elit, hanem a tömegek szintjén is áthatja az emberek tudatát” - nyilatkozta. S azoknak, akik az eredetiségben kételkednek, azt üzente: ,A »sokszorosított művek« olyan eredeti darabok, amelyek már keletkezésük pillanatában nem egy példányban, hanem száz vagy annál több »eredetiben« léteznek.” jegyiét A, jó öreg” praktikák D. Varga László Nincs új a nap alatt. Közhely, ám élő. Sajnos. Ezelőtti rendszerünk arról volt „híres”, hogy nem lehetett csak úgy össze-visszaírogatni anélkül, hogy át ne világították volna (az emberen kívül) személyes leveleinket, küldeményeinket. A váltás és a demokrácia ránk köszöntésével naivan úgy hittük, ennek a praktikának egyszer s mindenkorra vége. Igen ám, csakhogy akik akkor vilá- gítgattak (mert ők úgy szerettek világítani), persze, azt már nem csípték, ha őket akarták átvilágítani. Az ő energiaforrásuk, úgy látszik, kiapadhatatlan, mert újfent tovább világítgatnak, hogy megtartsák a folytonosságot. Feltehetőleg ott maradtak (vagy újakat átképeztek) postahivatalainkban, vámhivatalainkban, mivel ma is kíváncsian szemlélik, forgatják, szagolják, ízlelik, magyarul (de szlovákul is) kibontják a küldeményt, hogy nem tartalmaz-e valamilyen mumust, államellenes propagandát, netán borítékolt kábítószert, meg ki tudja, mi mindent gyanítanak még. Sokat nem fejlődtek, mivel ma lassabban dolgoznak - meglehet, sokkal több a küldemény -, mint régen. Egy közönséges, hangsúlyozom, közönséges és nem „közönségtelen” levél, normális, hangsúlyozom, normális körülmények közt hétnyolc napig jön az óceánon túlról. Kivételt csupán az képezhet, ha esetleg a Csendesóceán fölött valamilyen üzemzavar folytán kinyílik a repülőgép gyomra, s belépottyan a tengerbe levelünk. Akkor elismerem, a késés okai objektí- vek, mivel a vízbe esett levelet ki kell halászni, majd megszárítani, ami eltarthat három hétig. De ha ez a fékező körülmény nincs, akkor nem tudom, nem csigaháton jön-e a levél, ugyanis a mai hajók egy hét alatt teszik meg az óceán két partja közti távolságot, a repülőgép pedig egy napig. Egy amerikai levél „amúgy is gyanús”, még inkább az, ha a feladó - merthogy ő nem tudja, ugyan honnan is tudhatná, hiszen DEMOKRÁCIÁBAN él - a név után azt is odaírja, hogy újságíró. Mi több, a hivatalos levélpecsét azt is elárulja, hogy a levél valamifajta ufós társaságtól jön. Hát, ez már mindennek a teteje. Ugyan mi köze lehet hazánkfiának holmiféle „amerikai ufósok”-hoz, ami már magában egyenesen sokk, és sok. Lehet, hogy a néhanapján kis hazánkat is meglátogató földönkívüliek egyenesen Amerikából jönnek? S vajon mit akarnak? Meg mernék rá esküdni, hogy ezek után nem csak az „ufónyilvántartásban”, de a „hazaiban is” ott a nevem. Ilyen fogás, amely egyenesen New Yorkból jön, nem adódik mindennap. Erre az ügyeletes megbízott postáskisasszonyon kívül a szolgálatot teljesítő „kukkoló” is felemeli tekintetét, vajon nem egy titkos üzenetet fo- gott-e el, amiért FE- LETTESI elismerés van kilátásban. A postáskisasszony esetében nem ismerem az indítékot. Bár, ki tudja... Mindenesetre szöget ütött - vagy inkább a feladó-ILLETÉKES SZERVÜNK fejébe. Lehet, meg is dorgálnak érte, hogy eddig nem szóltam intergalaktikus kapcsolataimról, amelyek, ezennel becsületes állampolgárhoz híven kijelentem, szemben államvezetési figyelmeztetéseinkkel, nem „deMARSi” kapcsolatok. Nincs szándékomban űrinváziót közvetíteni, mert az jön majd nélkülem is, amiről nem tehetek. Amint arról sem, hogy államvezetésünkkel még a légtérben szállingózó ufók sem akarnak kapcsolatot teremteni. Csupán egyet teszek: megkérem őket, ezentúl személyesen szállítsák lakásomig postájukat, hogy lerövidítsük az időt, és ne kelljen szárítgatni a tengerbe hullott levelet... Allamveze- tésünkkel még az ufók sem akarnak kapcsolatot teremteni. d Delaura, mind a város or- i azon munkálkodik, hogy abadítsák a kislányt a „fene- ak” karmaiból, etano Delaura Josefa anda főapátnőt a lehető leg- íletesebben jellemzi: az ösz- ; démon belészállt, „a gyűlö- az intolerancia, a hülyeség íonai. latos perszóna!” y, hogy a veszettséget ős- c óta összetévesztették a déli megszállottsággal, „mint írület bizonyos formáit és ; lelki zavarokat”, üspöki megbízott s egyben áros azonban nem ta- :alt semminemű elváltozást :ány pszichéjében, ig a kolostorban mindunta- ieki tulajdonítottak véletlen és megmagyarázhatatlan borzalmakat. Egy építőállvány például óriási robajjal leszakadt, miközben egy kőműves meghalt, hét pedig megsebesült. Egy másik alkalommal pedig az egyik apáca megbotlott a lépcsőn, és betörte a fejét, sőt az a tizenegy papagáj, amely húsz éve raboskodott, minden látható ok nélkül megdöglött... A szigorú erkölcsű kolostorban eközben titokban kártyáztak, kockáztak, likőröket ittak és szivaroztak. S mindeközben Sierva Mariának még a gyűrűjét és a nyakláncát is ellopták. Az álszenteskedés és képmutatás leple alatt tehát vígan folyt a tolvajlás, virágzott a fekete cserekereskedelem. E kolostori bűnbarlangnak sajátságos jellemzője volt a hazugság, önzés, kritikátlanság, gyűlölködés meg az iszonyat. „Nem vagyok politi- kus ember, de LatinAmerikában mindenkinek politikus- nakkell lennie.” A szerelemről és más démonokról című Marquez-regény három fontos témakört ölel fel, éspedig a márki és felesége közti „homokbuckákra” épült házastársi viszonyt, a kislány mérhetetlen szenvedését, amely balsejtelmes-kísérteties babonákon alapult, valamint a képmutató püspök és a kolostori „beosztottak” titkos üzelmeit. Sierva Maria végül belehalt az ördögűzés kegyetlen tortúrájába, mert összeaszott teste már nem bírta a kínzásokat. „Belehalt a szerelembe”, de sohasem tudta meg, miért nem jött többet Cayetano Delaura „a süteményes kosarával és a telhetetlen éjszakáival”. Sierva Maria ugyan fizikailag megsemmisült, ám példaképévé vált a tiszta emberségnek, a humánumnak. El kellett pusztulnia, mert sokat tudott, de senki sem hallgatta meg. Ám legfőképpen azért kellett meghalnia, mert akadályozta a megtestesült rothadó világszemléletet. Elkeseredett harcában a jóság védelméért a züllöttség ellenében csak erkölcsileg magasztosulhatott fel. Rettenthetetlen gyermek volt, méltó társa a Twist Olivéreknek meg a Copperfield Dávidoknak, akik sohasem alkudtak meg, mert lelkiismeretük szerint nem is alkudhattak meg. Gabriel Garcia Márquez sűrűn hangoztatott nézete szerint a haladás ügyét csak a legmagasabb rendű irodalom szolgálhatja. „Most, hogy erkölcsi presztízst élvezek, élnem is kell vele. Nem vagyok politikus ember, de Latin-Amerikában mindenkinek politikusnak kell lennie.” Nos, az író a közvetett véleménynyilvánítással, a szereplők magatartásformáinak felvázolásával, valamint a környezet valósághű megrajzolásával önmaga is állásfoglalásra kényszerít bennünket. „Azért írok regényeket, hogy a könyveimmel minél több barátot szerezzek” - nyilatkozta a népszerű Nobel-díjas író nemegyszer. Ha eddig nem is, de e könyv elolvasása után az olvasó Márquezt bizonyára barátjává fogadja. Mert kétségkívül önmagára ismerhet a műben, tanácsot kap tőle, s egyúttal erőt is meríthet a további nehézségek leküzdésére.
