Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-05-28 / 22. szám
1997. május 28. Kópé Áprily Lajos versei Koncert Még nem vonult fel magas erdejébe, itt fut még a halk pirók, szól az ökörszem cserregő zenéje, rajban cincognak még az őszapók. De szaggatott emelkedésre készen, pacsirta szól; küllők rikoltanak, s rigó-torokból frissen és merészen kibuggyan már, s nő-nő a dal-patak. A forrásnál pár fürge cinke perget becéző szót: Kicsi ér! Kicsi ér! Nagy tarkaharkály járja fenn a kertet és néha kasztanyettával kisér. Cinkék Az ablakomra jár a völgy fölött eledelért a vígan surranó raj. A repülésük százszor összeköt túl minden tavaszt szomjazó bokorral. Pirók Itt ül a nyírfán, de már messze gondol, egy-két meleg nap s már feljebb vonul. Nem látom késő őszig. Kár. Napomból az a gyönyörű piros szín kihull. Rigó A zápor gyér esővé csendesül, mélykék az égbolt, mint az indigó. A barkás fűzön ázott tollal ül egy hallgató rigó. A fény a fellegen most rést talál, páráll a csapzott völgy a sugarakban. A rigó rebben s a facsúcsra száll, vizes szárnytolla kőszén-feketén ragyog a napban. ►ÉpNM' Olasz mese Az okos parasztlány Hol, hol nem, élt valahol egy ifjú király. Ez a király egyszer vadászatra indult. Esteledett már, amikor észrevette, hogy elmaradt tőle a kísérete, csupán a futára maradt mellette. Rájuk borult az éjszaka, s a sűrű erdőben nem lelték immár a hazafelé vivő utat. Órák hosszat bolyongtak, végül is fényt pillantottak meg a távolban. Arrafelé indultak, és amint közelebb értek hozzá, látják, hogy egy kicsiny ház fénye az. Előreküldte futárát a király, hogy ébressze fel a ház lakóit. Kopog a futár az ajtón; kisvártatva előtűnt a ház gazdája, egy paraszt.- Ki dörömböl itt éjnek évadján? - kérdezte. Felelt a futár:- A király őfelsége van itt künn; nem találja a kastélyba vezető utat; adhat- nátok-e neki szállást és vacsorát? A paraszt sietve kinyitotta az ajtót, fölkeltette asszonyát s leányát; tüstént levágtak egy tyúkot, és megsütötték. Amikor elkészült a vacsora, kérő szóval fordultak a királyhoz: ne vesse meg ezt a csekélységet, amivel szolgálhattak neki. A király feladarabolta a tyúkot, és elosztotta: a gazdának adta a fejét, az asszonynak a mellehúsát, a lánynak a szárnyát, magának megtartotta a combját, a futárnak a lába jutott. Aztán nyugovóra tértek. Az asszony ekkor így szólt a lányhoz:- Ugyan bizony miért osztotta el a király oly különös módon azt a tyúkot? Felelt a lány:- Egészen nyilvánvaló. Apámnak adta a fejét, mivelhogy ő a család feje; néked adta a mellehúsát, mivel öreg anyácska vagy már; nekem adta a szárnyát, mivelhogy egyszer csak kirepülök innét; magának tartotta a combját, mivel ő lovas ember, futárának adta a lábát, hogy annál gyorsabban szaladjon. Másnap bőséges reggelivel szolgáltak a királynak, majd megmutatták neki az utat. Mihelyt palotájába ért a király, előszólította futárját, és átadott neki egy szépen sült kakast, egy jó nagy kalácsot, egy hordó borocskát meg tizenkét tallért, s megparancsolta neki, hogy mindezt vigye el a gazdának, hálája és köszöneté fejében. Hosszú volt az út, elfáradt a futár, korogni kezdett a gyomra. Addig-addig, hogy nem tudott ellenállni kívánságának: megette a sült kakas felét. Kisvártatva elfogta a szomjúság: megitta a bor felét. Megy tovább, s rá-rápil- lant a kalácsra.- Ez se lehet rossz! - gondolta. És bendőjébe vándorolt a kalács fele is. Majd így gondolkozott magában:- Ha már elkezdtem, ne álljunk meg félúton. És elvett a tizenkét tallérból hatot, így érkezett meg végül is a gazdához, és átadta néki a fél kakast, a fél kalácsot, a félig üres hordócskát meg hat tallért. A gazda meg a felesége igen örvendeztek, hogy a király ilyen tisztességben részesítette őkte, s kérték a futárt, tolmácsolja hálájukat és kö- szönetüket. Bezzeg a lány, látván, hogy mindennek csak a fele van meg, mondja a futárnak, hogy ő valamit külön is szeretne üzenni a királynak, ám szó szerint kellene átadnia az üzenetet. A futár ráállott, a leány pedig így kezdte el:- Először is mondd a királynak: „Ha éjjel zeng éneke, akkor mért csak a fele?” Meg tudod jegyezni?- Ó, hogyne! - szólt a futár.- Aztán mondd néki a következőket: „Ha az égen fenn a hold, ez mért csak a fele volt?” Ezt is meg tudod jegyezni?- Hát hogyne! - válaszolta a futár.- Aztán mondd néki a következőket: „Fönt is csukva, lent is csukva, és most már csak a fele.” Ezt sem felejted el?- Dehogy felejtem! - felelt a futár.- Végül pedig mondd néki a következőket: „Tizenkét hónap az év, miért látni csak a felét?” A futár megígérte, hogy pontosan átadja az üzenetet. Útközben szüntelenül ismételgette magában, amit a lány mondott, nehogy elfelejtse. Mihelyt a palotába érkezett, a király azonnal maga elé rendelte, és megkérdezte tőle:- No, mindent elvégeztél tisztességesen?- El, felséges uram - felelt a futár -, ám üzenetet is hoztam a gazda lányától. Először ezt mondta: „Ha éjjel zeng éneke, akkor mért csak a fele?”- Mi?! - kiáltott fel a király. - Megetted volna a fél kakast?!- Ó, felség, hallgasd csak meg az üzenetet. Aztán ezt mondta: „Ha az égen fenn a hold, ez mért csak a fele volt?!”- Hogyan?! A kalács felét is megetted?!- Ó, felség, hadd mondjak el mindent... Harmadszorra így szólt a leány: „Fönt is csukva, lent is csukva, és most már csak a fele.”- Micsoda?! A fele hordó bort is megittad?!- Ó, felség, hadd fejezzem be előbb az üzenetet... Végül ezt mondta: „Tizenkét hónap az év, mért látni csak a felét?”- Tehát még a tallérok felét is elloptad?! - kiáltott a király. A futár ekkor a lába eíé vetette magát, s bocsánatért esdekelt. A király pedig, mivelhogy oly igen megörült a leány okossága miatt, megbocsátott a futárnak. S egy kocsira való gyönyörűséges öltözetet küldött a leánynak, majd elvette feleségül. Boldogan és megelégedetten éltek, talán még ma is élnek, ha meg nem haltak. Lev Tolsztoj A csontocska Szilvát vásárolt az anya, s ebéd után adni akart belőle a gyermekeknek. Még ott volt mind a tányérban. Vanya még soha nem evett szilvát, s folyton szagolgatta. Nagyon tetszett neki. Aztán kedve kerekedett megkóstolni. Mindig ott járkált a szilva körül. Mikor senki sem volt a szobában, nem állhatta meg, hogy el ne vegyen s meg ne egyék egyet. Ebéd előtt az anya megszámlálta a szilvaszemeket, hát látja: egy hiányzik. Megmondta az apának is. Ebéd közben megszólal az apa: „Mondjátok, gyerekek, nem evett meg közületek valamelyik egy szem szilvát?” Mindahá- nyan azt felelték: „Nem, nem.” Vanya olyan vörös lett, mint a rák, de ő is azt mondta: „Nem ettem belőle.” Akkor ezt mondta az apjuk: „Hogy valamelyikőtök megette azt a szem szilvát közületek, csúnya dolog; de ez a kisebb baj. Az a nagy baj, hogy a szilvában csontocska van, s ha valaki nem tudja, hogy kell megenni, s egy csontocskát lenyel, másnap meghal. Én most ettől félek.” Vanya elsápadt s megszólalt: „De hiszen én kidobtam azt a csontocskát az ablakon.” Erre mindnyájan nevettek. Vanya pedig sírva fakadt. Áprily Lajos fordítása Fodor Katalin illusztrációi Három kalács meg egy perec Egyszer egy parasztnak ehetnékje támadt. Vett egy kalácsot és megette; de még mindig éhes volt. Vett még egy kalácsot és megette; de még mindig éhes volt. Vett egy harmadik kalácsot, azt is megette; de még mindig éhes volt. Erre aztán vett egy perecet és megette; végre jóllakott. Fejére csapott ekkor a paraszt:- De bolond is vagyok én! Mi a csudának ettem annyi kalácsot? Mindjárt ezzel a pereccel kellett volna kezdenem. Mándy Stefánia fordítása
