Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1997-04-09 / 15. szám

8 1997. április 9. Ripoi Kanadai ragadozó madarak kerülnek Pozsony, Szene és Érsekújvár légterébe Hivatása: a veszélyeztetett madarak védelme Ordódy Vilmos A sólymok a szárnyas ragado­zók legnemesebb fajtáját képe­zik. Nem csoda, hogy e kivételes képességű madár már évezre­dek óta az emberi érdeklődés középpontjában áll. Az ősma­gyarok totemállata, a turul tu­lajdonképpen kerecsensólyom. A hun harcosok az említett ma­dár tollával díszítették sisakjai­kat, és Isten ostorának, Attilá­nak a pajzsát is egy sólymot áb­rázoló dombormű ékesítette. A solymászok a francia királyok, a német császárok és az orosz cá­rok udvarának elengedhetetlen státusszimbólumai voltak. E gyönyörű madár napjainkban sajnos a legveszélyeztetettebb fajok közé tartozik. Szlovákiá­ban már csak néhány vándor-, illetve kerecsensólyom él a sza­badban. Eszmei értékük 80-100 ezer koronára tehető. A termé­szetvédők a költés idején több héten át őrzik, védik a fészke­ket, hogy meggátolják kifosztá­sukat. A sólymok nemzetközi hírű szakemberével, védelmezőjével és tenyésztőjével, a pozsonyi származású Marian Galovic agrármér­nökkel a Naszvad melletti Anyalán ta­lálkoztunk. Évekkel ezelőtt azért költö­zött e kies tájra, hogy védenceinek minél kedvezőbb feltételeket biztosít­hasson. A solymászattal nyolcéves korában ismerkedett meg, és a gyerekkori kedvte­lésből egy életre szó­ló szerelem lett. Ter­mészetesen a diplo­mamunkáját is a tollas ragado­zóknak szentelte. A főiskola el­végzése után öt esztendeig a morvaországi Miloticén, az ak­kori Csehszlovákia egyetlen só­lyomtenyésztő telepén dolgo­zott, majd egy neves hamburgi szakember asszisztenseként ténykedett. A tanyasi életet, mint már említettük, kedvencei miatt választotta. Ráment a há­zassága is, de mint állítja, elha­tározását nem bánta meg. Nagyon szép vidékre és tiszta magyar környezetbe kerültem, de ez sohasem okozott gondot. Nagyszerűen érzem itt magam, az emberek megkedveltek, és ez a szeretet kölcsönös. Ha megje­lenek a faluban, az őslakosok máris invitálnak: gyere, mérnök úr, igyunk meg két decit. Saj­nos, ilyen kellemes kikapcsoló­dásra csak ritkán jut időm, hi­szen védenceim minden perce­met lekötik. Hétköznap, csakúgy mint húsvétkor vagy karácsony­kor, velük kell törődnöm. Az átalakított parasztházat nagyméretű, kényelmes faketre­cek övezik. Itt leltek ideiglenes otthonra a ragadozó madarak. Főleg sólymok, de van itt vércse, héja, sőt egy bagoly is. A padlás­tér madárkórháznak van beren­dezve. Oda kerülnek a csapdák­ban vagy a villamos áramtól megsérült, továbbá a meglőtt, a számyatört és más, beteg, ma­gukról gondoskodni képtelen állatok. Sajnos, a villanyveze­tékek sok ragadozó halálát okozzák. Sze­rencsére már született egy határozat, mely szerint a közel­jövőben szigetelő ku­pakok kerülnek a leg­veszélyesebb helyek­re. Az orvvadászok és a vegyszerezés is megtizedeli e nemes szárnyasokat. A DDT- t ugyan már réges-rég betiltották, ám né­hány balkáni ország­ban még mindig használják. Elég, ha a ragadozók ott élő szár­nyasokat fogyasztanak, idővel utódaik életképtelenné válnak. Vendéglátónk munkanapja reg­gel fél hatkor kezdődik. Az ete­tés, itatás, ketrectisztítás után következik a gyakorlás, a röpte- tés, a vadászsólymok idomítása, kiképzése. A ragadozók, noha ismerik és megszokták az uru­kat, olykor a szabadságot vá­lasztják. Megtörtént, hogy az egyik fia­tal, kalandvágyó sólyomfiú fi­togtatni akarva erejét, a magas­ba szállt és elrepült a szelek szárnyán. Másnap Törökor­szágban leltek rá. A megtaláló a lábán levő adatok és tele­fonszám alapján ér­tesített. Természete­sen azonnal autóba ültem, és elutaztam a „szökevényért”. Míg Marian Galovic érdekes történeteket mesél és a minden­napi teendőket ecse­teli, végigvezet biro­dalmán és sorra bemutatja a görbe csőrű szépségeket. Köz­ben beszél is hozzájuk, gügyög nekik, és a madarak élénken re­agálnak a gazdi hangjára. Kár, hogy nincs itt a segítőtár­sam, Virágh Józsi. Láthatnák, mit művelne örömében ez a só­lyomlány. Szó szerint imádja a barátomat, s amint megjelenik, vijjogva, szárnycsapkodással jelzi ragaszkodását - mutat egy hetykén ülő madárhölgyre a házigazda, majd a további raga­dozókról is szól. Ez itt Harty, a sokszoros bajnok. Solymászversenyeken mindig számíthatok rá. Volt olyan idé­nyünk, amikor 81 fácánt ejtett el. Ez a kényes dáma Klaudia, ez pedig Star, a kanadából szárma­zó filmcsillag, több hollywoodi film szereplője. Az anyalai tenyészet elsősorban természetvédelmi célokat szol­gál. Az itt kikelt fiókákat két-há- rom hetes korukban becsempé­szik a szabadon élő rokonok fészkébe, akik jóindulattal fel­nevelik a kis „árvákat”. A mes­terségesen létrehozott „hibride­ket” főleg a repülőtereken alkal­mazzák. Már puszta jelenlétük is távol tartja a környéktől a ga­lambokat, varjakat, seregélye­ket és az egyéb, a légi közleke­dést gátoló szárnyasokat. Galovic mérnökről még fontos megemlíteni, hogy ő az ún. FALCO program szlovákiai megvalósítója, amely az utóbbi évtizedek egyik legfi­gyelemreméltóbb bi­ológiai kísérlete. Csaknem vala­mennyi nagyváros gondja a galambin­vázió. Azonkívül, hogy e madarak a fertőző betegségek terjesztői, a köztéri szobrokat, műemlé­keket is elcsúfítják. Legádázabb ellensé­gük a sólyom, amely természetes szelekci­ót végez köztük, és likvidálva a beteg és gyengébb egyedeket, a biológiai egyen­súly fenntartását biztosítja. A tengerentúlon, elsősorban New Yorkban, Washingtonban és To­rontóban már régóta kiképzett vándorsólymok telepítésével szelektálják a galambállo­mányt. Az utóbbi években né­hány európai város, elsősorban München, majd Bécs is átvette ezt a kiváló módszert. Hamaro­san - hála Ulrich Wattermann kanadai solymásznak-, hazánk is bekapcsolódhat ebbe az érde­kes kísérletbe. Igaz, ez az ál­lamnak egy vasába sem került, mert a költségeket a szlovák és magyar származású kanadaiak állták. Wattermann úr re­pülőgépre ültetett egy-egy to- vábbtenyésztésre alkalmas ke­recsen- illetve vándorsólyom­párt, melyek kicsinyeit az itteni szaporulattal fogjuk majd bőví­teni. A tervek szerint egyelőre három helyre, a pozsonyi tévé épületére, valamint az érsekúj­vári kórház és a szenei silóto­rony tetejére fogunk telepíteni ragadozókat. E gyönyörű madár nap­jainkban a legveszé­lyeztetet­tebb fajok közé tartozik. Már a pusz­ta jelenlé­tük is távol tartja a légi közlekedést gátoló szár­nyasokat. A több mint két tucat ra; madár etetése nem kis f Marian Galovic az elemó; Várkonyi báró Amadé Antal Matus Mónika Bár már több mint száz éve, 1884-ben találta meg Paszlavszky Sándor egyik árvái utazása során az akkor negyvenezer kötetet számláló alsókubíni Csaplovics- féle könyvtárban báró Amadé An­tal élete utolsó előtti évéből szár­mazó, nyolc vallásos verset tartal­mazó kéziratos füzetét, nem sok­kal később pedig Gálos Rezső rá­akadt a bősi kastélyban az okira­tok, pöriratok rendezése közben csaknem harminc világi versére, mégsem tudják sokan még ma sem, hogy rokokó költőnk, Ama­dé László édesapja is verselgetett, s nem is akárhogyan. Ebben „Az örökösen hadilábon álló, kissé hóbortos természetű gazdag főúrban a főrangú költők tizenhe­tedik századi iskolájának folyta­tóját szemlélhetjük. ” (Pintér Jenő: A magyar irodalom törté­nete, 2, Rényi Károly kiadása, Bu­dapest, 1909). Amadé Antal, Amadé Ádám és Vi- csay Erzsébet kilenc gyermeke közül a legidősebb, a hédervári kastélyban született, valószínűleg 1676. augusztus elsején. (A csa­lád a bárói címet ekkor még csak 4 éve használta; azt Amadé Lé- nárd kapta 1622-ben, a reformá­ció elleni harcáért a császártól.) Antal Bősön nevelkedett, a gim­náziumot a pozsonyi jezsuitáknál végezte (a syntaxista és retorikai osztályt ismételnie kellett), majd a nagyszombati egyetem növen­déke lett. 1702-ben feleségül vet­te az akkor 16 éves Horvát-Si- moncsics Rozáliát, akit szülei nem szívesen adtak az elzálogosí­tott birtokkal rendelkező család saljának. Talán feleségét bírta es­küre az Erős Murány várát... című versében: „Tartsd föl ujjaidat, esküdjél Egekre,/Istenre, Szentekre, égi seregekre:/ Másokhoz nem hajiasz, nem is nézsz szebbekre -/Tedd le a hite­det, esküdjél ezekre!” Feleségét nagyon szerette, több versében emlékezik meg a szen­vedésről, amit addig kell kiállni- ok, míg a Horvát-Simoncsics csa­lád bele nem egyezett a házasság­ba: „Noha messzi laktál, de velem mulattál,/Ha szintén nem láttál, de csókokat adtál,/Jóllehet, hogy vártál, nálam jelen voltál,/Velem játszadoztál, mert szívedbe zár­tál.” (Erős Murány várát...) De a boldogság nem tartott soká­ig, Rozália szülei igyekeztek meggyőzni lányukat, milyen sem- mirevaló férjet választott, pedig a fiatal pár nem volt pénzszűkében. Amadé Ádám rendbe hozatta az ifjú házasoknak a felbári kastélyt; Ántal is jól gazdálkodott az apjá­tól kapott birtokon: fiatal nejének egy palotát is vásárolt Győrben. Első fiuk, Sándor halála megvisel­te Rozáliát, hazautazott egy időre, felépülni szüleihez - Nagy­szombatba. Vissza sem akarták engedni Amadé Antalhoz, aki na­gyon vágyakozott felesége után: „Áh! szelídül kérlek, elröpült ma- dárkám!/Kökényszemmel bíró, ah drága Mancuskám!/Alabást- rom tested, gyönyörű sólymocs- kám!/Hadd fogjam, fürjecském, én édes kárulykám.” (Álhotatlan szerelemről egy ke­gyetlen szép szemílyrűl) Am a Rákóczi-szabadságharc ide­jén Rózába szülei is belátták, biz­tonságosabb lányuknak férjével együtt Győrben megbújni (felbári ménesüket is elhajtották a kuru­cok). Amadé Ádám halála után ugyan nagyobb lett Antal birtoka (bár a gond is növekedett: nehe­zen sikerült apja földjeit kiváltani a jelzálogból), mégsem volt ez sem elég Horvát-Simoncs nak, aki betegeskedése és áp ra szorultsága okán hazaren lányát unokájával, Lászlóvá! együtt Nagyszombatba. Anti kor már csak emlékezhetett sége megszerzésére, hiszen i donképpen csak ekkor kezdi veszíteni igazán: „Voltam én is Vadász, egy va akattam, /Természeti hogy v igazán mondhattam,/Addig jádezadoztam, addigh símo; tam,/Nehezen szelídült, de i megfoktam.” (Álhotatlan szerelemről egy gyeden szép szemílyrűl) Rozália a tízévi házasság, sz< lem, őrlődés után mégsem fi hanem a családját választott megkeseredett, magába főre

Next

/
Oldalképek
Tartalom