Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1997-04-09 / 15. szám

Nagyvilág 1997. április 9. „A nagy igyekezet ellenére sem sikerült román jelleget adni a térnek” Kolozsvár, Erdély fővárosa Aniszi Kálmán Zágrábi level Rendezői jobb Forró Evelyn Féltem a találkozástól, mert tudtam, hogy már sohasem találkozunk. Sem én, sem más, soha többé nem láthat­juk. Milliószor elolvastam annak idején az újságban, láttam a szörnyű képeket, mégsem tudtam elképzelni, milyen lehet Mostar nélkü­le. Még 1990 szeptemberében, amikor arra jártunk, ott a lá­bánál, egy kávézóban üldö­géltünk, és gyönyörködtünk benne. Igen, a világörökség része volt, önma­gában páratlan, és mint ilyen, pótol­hatatlan. Már van­nak ugyan tervek, hogy újjáépítik, de a legtökéletesebb más sem lehet olyan, mint az ere­deti volt. Már a hercegovi- nai várost jelző táblánál éreztem, hogy összeszorul a gyomrom, szíve­sebben mentem volna előbb ebé­delni, SFOR-tankokat nézni, bármit, csak ne szembesül­jek a látvánnyal. Végiggondoltam, hogyan is történt, történhetett. Azt mondják, a boszniai horvát hadsereg generálisa adott parancsot a felrobbantásá­ra. Civil, polgári foglalkozá­sa színházi rendező volt. Kí­nomban magamban „végig­játszottam” a „darabot”. Már folynak a próbák, a csa­tajelenetnél tartanak, ami­kor a rendező megszólal, ott, jobbra, az a híd, no, az nem illik mégsem ide. Tün­tessék el! - szólt a parancs. És a hidat felrobbantották. Az élet fintora, hogy ugyan­ezt az embert később majd­nem kinevezték a Horvát Kulturális és Információs Központ vezetőjévé. Aztán valaki észbe kapott, talán mégsem kellene egy kultu­rális intézmény igazgatójá­vá tenni. Azt is mondják, hogy stratégiailag olyan ve­szélyes volt a híd, hogy meg­létével egy egész háborút le­hetett volna elveszíteni, és ha az ellenség átjut a túlsó partra, akkor ezrek pusztul­nak el. Biztosan mindenre van magyarázat, de nem biztos, hogy el is lehet fogadni. Nos, húztam vol­na az időt, de be­lül hajtott valami, oda kell menni. Látni kell! Túl kell esni ezen! Mániáku­san mentem a hídhoz, aztán egyszer csak megláttam. A helyét. Helyette - a ké­peken már ezer­szer látott-füg­gőhíd. Emberek járnak át rajta, leng ide-oda, olyan hídszerű hidacska. Háború szülte. Az volt a furcsa, hogy nem éreztem semmit. Nem hara­gudtam senkire, nem fájt, nem sokkolt. Aztán mentem tovább, megtaláltam a régi kis kávéházat. Jólesne egy kávé, gondoltam, és innen jól látni a hidat is. Már majd­nem leültem, amikor mint­ha áramütés ért volna, visz- szafordultam és... Nem volt ott. Akkor fájt igazán. Akkor éreztem és értettem meg, hogy A MOSTARI HÍD NINCS TÖBBÉ! Már a her1" cegovinai várost jelző táblánál éreztem, hogy___ összeszorul a gyomrom. B. B. mint írónő A divatnak - a memoárírásnak - egy sztár sem tud ellenállni. Brigitte Bardot is közkinccsé tette gazdag életének titkait. A könyv egyszerre jelent meg Franciaországban, Németor­szágban és Belgiumban. Biztos­ra vehetjük, hogy nem telik bele sok idő és magyarul is olvashat­juk a híres filmcsillag őszinte (?) vallomásait. Rédey-palota, ahol először ját­szottak magyar színházat 1792- ben, a Bánffy- és a Teleki-palota, a regényíró Jósika család háza, a Wolphard-féle zodiákus ház és az elmagyarosodott Hinz pati­kus háza. Körben és töményen a magyar történelem tárgyi bizo­nyítékai. Ez zavarja nemcsak a polgármestert, hanem régóta a román nacionalistákat is.- Pedig viszonyítási alapnak ott van például Buda, Győr, Sopron vagy Nagyvárad... Illetve Bécs, amelynek egy része magyarok, csehek, olaszok, hor- vátok keze munkáját dicséri. Pálffy táborszernagy palotája a legnagyobb az osztrák főváros­ban. Mindez nem zavarja a bécsieket, hisz Bécs egy sok- nemzetiségű biroda­lom fővárosa volt. Ugyanúgy Kolozsvár is a soknemzetiségű Erdély fővárosa. Vi­szont Funar, amióta polgármesterré vá­lasztották, azon mesterkedett, mes­terkedik, hogy Ko­lozsvárt a roma- nizmus központjává tegye.- Régebben is voltak hasonló kí­sérletek? A nacionalista románok a főtér magyar jellegét már az elmúlt időszakban is megpróbálták el­lensúlyozni azzal, hogy a Szé­chenyi térből Mihály Viteazul te­ret csináltak. Csakhogy a volt Széchenyi tér legszebb házai ma is a legrégebbiek, azok, amelyek a magyar eklektika és szecesszió stílusában épültek. Hiába volt tehát a nagy igyekezet, nem si­került román jelleget adni a tér­nek.- Ezért Funar gondolt egyet, és az egykori Hunyadi téren felállítatta Avram láncú, a mócok 1848-49- es véres kezű vezérének a szob­rát.- És róla nevezték el a teret is. Igen ám, de ezt is olyan gyönyö­rű épületek szegélyezik, mint a magyarok által épített Nemzeti Színház, a Törvényszék, a Pénz­ügyi Igazgatóság, a Protestáns Teológiai Akadémia és több, a református egyház birtokában lévő száz­ötven-kétszáz éves ház. A téren csak két román létesítmény van, a maga módján elég impozáns kated- rális és az Avram Iancu-szobor.- Mi volt a főtéri ása­tások igazi célja?- Az, hogy miután feltúrják a főteret, át­helyezzék a város szívét és a köz­életet az Avram láncú térre. Or­szágosan pedig az, hogy ma­gyarellenes feszültségkeltéssel eltereljék a figyelmet a vágtató inflációról és a növekvő munka- nélküliségről. Hiába volt tehát a nagy igyekezet, nem sike­rült román jelleget adni a térnek. Herédi Gusztáv író, Kolozsvár Városi T anácsának volt RMDSZ- tanácsosaként, ellenzéki társai­val kemény küzdelmet folytatott Gheorghe Funar, a magyarfaló polgármester és ultra­nacionalista embereinek üzel- mei ellen. A román parlament­ben az elmúlt években lejátszó­dott magyarellenes megnyilvá­nulások tükrében ez a küzdelem sokszor már-már reménytelen­nek látszott. Viszont feladni so­sem volt szabad. Ezt jól tudták e dicstelen küzdelem szenvedő alanyai is. Most mintha valami kedvezőbb változás előtt áll­nánk. (Bárcsak a próféta beszél­ne belőlünk!) Ez a beszélgetés is azt sugallja, hogy a helyzet tisz­tázása nemcsak a magyarok, ha­nem a románok érdekeit is szol­gálja, a két nép méltóságán ej­tett esetleges csorbákat segít ki­köszörülni.- Tősgyökeres kolozsváriként hogy látja, volt-e az elmúlt évek­hez hasonló feszült hangulat a városban? Még Ceausescu idejében sem, nemhogy régebben. Olyan utcá­ban nőttem fel, ahol magyarok és románok együtt éltek, anyanyel­vemmel egyszerre tanultam meg a ro­mánt. De nemcsak a kolozsváriak be­szélték jól egymás nyelvét, így volt ez­zel a környéken is szinte mindenki. Aki Erdélyt olyan eszményi helynek tünteti fel, ahol az emberek mindig boldog egyetértés­ben éltek, hazudik. Erdély legalább annyira a nemzetiségi torzsalko­dások és vallási villongások szín­helye volt, mint a békés egyetér­tésé. De a tömegek csak akkor el­lenségeskedtek, amikor felülről erősen szították a gyűlöletet.- Most is mintha egy rosszindu­latú, harsány többségi uralkod­hatnék tanúi lennénk.- Azelőtt is nagyon nehéz volt, de a ’89-es események óta újsá­gok sokasága, a rádió és a televí­zió valósággal ontották maguk­ból a mérget. Nagyon erős nem­zetiség-, főleg magyarellenes magatartást tanúsítottak. Az ultranacionalisták monopol­helyzetben voltak, a békés ro­mánság sajtólehetőségei jóval szerényebbek és halkabbak. Azért mondom ezt mind múlt időben, mert él bennem a re­mény, hogy a választások más irányba terelik a dolgok mene­tét. A tömegele csak akkor ellenséges­kedtek, amikor felülről szították a gyűlöletet.- Hogyan született meg annak idején Funar fejében az a gro­teszk gondolat, hogy az ásatások ürügyén elmozdítsa helyéről a Mátyás-szobrot? Ennek hosszú törté­nete van. Mátyás ki­rály szobra valami­képpen Kolozsvár jelképe. Az ellenzék már a kilencvenes vá­lasztások előtt oda­helyezte tevékenysé­ge súlypontját, ott gyülekezett, szónokolt, őrséget állt... A görög katolikusok, akik­nek nincs templomuk, a szobor előtt miséznek négy-öt éve. A főtér a város szíve. így volt ez gyermekkoromban is. Anyám mesélte, hogy amikor 1918 vé­gén a románok bejöttek Erdély­be, Mátyás király szobra előtt járták a Hóra Uniri-t. A főtér te­hát központ. De magyar köz­pont. Egy hatszáz éves gyönyö­rű, gótikus templommal és Má­tyás király pompás szobrával a közepén. A főtér négy oldalán pedig olyan épületek, mint a Vasárnapi pletykák A szőke Wieka és Cári Philip Cári Philip herceg Szőke, meseszép és az ország egyik legősibb nemesi család­jának sarja - nem más ő, mint aló éves Wieka Thott, a 17 éves Cári Philip svéd herceg életének első nagy szerelme. A svéd lánynak heves roha­mokkal sikerült bevennie az amúgy igencsak szégyenlős királyi csemete szí­vét. Már akkor lángra lobbant Cári Philipért, mikor első ízben találkoztak Philip új iskolájában, a Lundsberg interná­tusbán. A királyi ud­varban nemigen örülnek a herceg kibontakozó románcának, ugyanis neki nemsokára fontosabb dolgok­kal kell majd foglalkoznia, mint a szerelem. Amint ugyanis nagykorúvá válik, ne­ki kell majd átvennie nemrég elhunyt nagybátyja, Bertil herceg reprezentációs felada­tait. Kérdés, vajon marad-e mellette elég ideje a szerelemre? Diana Egy szokatlan ötlet nagy feltű­nést keltett egész Angliában. Diana hercegnő árverésre bo­csátotta pazar ruhatárának legszebb darabjait. Ez volt ugyanis az első eset, hogy egy hercegnő áruba bocsátotta levett, ruháit. Csupa olyan da­rabról van szó, melyeket ko­rábban kiemelkedő alkalmak­kor viselt. A szokatlan akcióra azért szánta el magát, hogy a mintegy négymilliárd forintnyi rekordbevételből fi­nanszírozhassa a London peremkerületében épülő leg­modernebb angol szívkórház felépítését. Dr. Hasnat Khan szívspecialista oldalán az elmúlt egy év során Dianá­nak bőven volt alkalma átélni a legjobb orvosok életmentő akcióit. Saját klinika a szívse­bésznek - micsoda bizonyíté­ka ez a szerelemnek! Khannak - a klinika főorvosi Diana és Dr. Hasnat Khan nem­csak a szakmai, hanem a ma­gánéletben is közös utakon jár­nak posztja várományosának- ezek után már esze ágában sincs visszautaznia Pakisz­tánba, hogy politikai pályáját egyengesse. Károly herceg Közel 300 rokon és az európai uralkodóházak képviselői je­lenlétében vettek végső búcsút a 83 éves korában elhunyt Margaret von Hessen herceg­nőtől Darmstadt evangélikus templomában. Anglia trónörö­kösét, a 48 éves Károly herce­get mélyen lesújtotta legked­vesebb nagynénje halála, és sűrűn hulló könnyeit sem szé- gyellte a sírjánál. Margarettel sokszor találkozott, mikor éle­Károly apjával, Fülöppel a darmstadti temetésen te válságos pillanatait élte át. Nála mindig nyitott fülekre ta­lált problémáival, s ő volt az, akinek mindig őszintén kiönt­hette a szívét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom