Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-04-02 / 14. szám
2 1997. április 2. Szlovákiai magyar családi magazin Vasárnap 66 sor Hétköznapi fasizmus Kövesdi Károly __________ Hát id e jutottunk, a nagy svájci demokráciáról szóló mesék országában. A Meciar- kormány oktatásügyi államtitkára (mielőtt még a parlament megszavazná a rasszista törvényt) kiad egy rendeletet, amelyben fehéren-feke- tén utasítja az úthenger által létrehozott hivatalokat, hogy szeptembertől a magyar pedagógusokat váltsák fel szlovákok. Mert ugye, nagy a munkanélküliség a szlovák pedagógus-társadalomban, s kell a hely, a magyarok helye. S a merész szlovák tanítónak kiemelt fizetés jár. Amit értelmezhetünk veszélyességi pótléknak (az emberevő magyarok közt nem veszélytelen dolog előfordulni), missziós küldetésnek (a hittérítők kiemelt bért érdemelnek), kon- fiskálásnak (a kiebrudalt magyar pedagógus fizetését odaadják a szlováknak), vagy egyszerűen hétköznapi fasizmusnak, ami azzal kezdődik, hogy magyar ember nem taníthat, ezt követően nem mehet közterületre, nem vásárolhat biciklit, végül köteles kitűzni a Dávid-csillagot. Ha nem lenne oly kísértetiesen ismerős a modell, azt mondhatnánk, szlovák találmány. Tudjuk, nem az. Volt már ilyen e században. A Meciar- kormány által igazgatott Szlovákia felvállalja a „leghaladóbb” európai hagyományokat, amelyek fegyverropogással végződnek. S a szlovák polgár csodálkozhat, mi bajuk a nyughatatlan magyaroknak, miért nem jó nekik az, ami van, s miért akarják örökösen lejáratni Szlovákia jó hírét a világban. Hogy Szlovákiát nem veszik fel a NATO-ba, már a kormány külügyi „szakértője” is bevallja. Slobodník úr szerint „a két nagyhatalom döntött” Szlovákia ügyében. Tudjuk, ki döntött, s ki az, aki mindent megtesz azért, hogy Szlovákia kimaradjon az európai struktúrákból. Ám joggal elvárjuk a demokratikusan gondolkodó szlovákoktól, hogy ezt az őrületet kikérjék maguknak, mert hogy mi nem kérünk belőle, az nyilvánvaló. Vendégkammentár Színház az egész...? Vas Ottó _________________ Va lamikor az ókori görögöknél, Athénban a színház szent hely vala. A szegény közönségnek fizettek is, hogy élvezhesse a drámai játékokat. Nemes vetélkedés folyt a drámaírók között, és díjként időnként tiszteletbeli közéleti tisztségeket, kedvezményeket nyerhetett a győztes író. De a színészt is megbecsülték. Támogatta az állam, a gazdagok, mert hitték, a hatás, melyet a tömegekre gyakorol, ember- és erkölcsnemesítő. A középkortól aztán hosszú időre a társadalom perifériájára taszították, erkölcstelennek bélyegezték a színészt, de a jó társulatok főúri és királyi udvarokban is játszottak, és a tisztes polgárok, főurak és uralkodók erkölcsi fenntartásaik ellenére eljártak a színházakba, a vándortársulatok előadásaira is, mert tudták, a „feslett erkölcsű drámaíró” a színjátékban mégiscsak tükröt tart „mintegy a természetnek”. A mai hatalom úgy gondolja, a középkorihoz kell közelíteni a színész és művésztársadalom helyzetét. Meg kell mutatnia neki, ha nem tűrik „A hívatlanok packázásait, / S mind a rúgást, mellyel méltatlanok / Bántalmazzák a tűrő érdemet”, akkor fel is út, le is út, hiszen a rebellis színészek csak egy kisebbség a nálunk uralkodó úthen- ger-nyáj-rendszer abszolút többségével szemben, és különben is, isten ments, hogy görög módra ezek a hazafi- atlan elemek katartikus hatást gyakoroljanak a tömegekre, hogy felmutassák „az erénynek önábrázatát, a gúnynak önnön képét”, hiszen az emberek képet kapnának a packázok lelkének üres voltáról. Inkább maradjon színházak és művészetek nélkül az ország. Nélkülük ugyanis lehet élni. A kérdés csak az, hogy minek? Főszerkesztő: Szilvássy József (52-38-318) Főszerkesztő-helyettes, a Vasárnap vezető szerkesztője: Kövesdi Károly (52-38-316, 52-38-317) Hang-Kép, Tanácsadó: Kovács Ilona (52-38-315) Kommentár, Vélemény: Kövesdi Károly Politika, Háttér: P. Vonyik Erzsébet (52-38-314) Gazdaság: J. Mészáros Károly Riport, Modem élet: S. Forgon Szilvia (52-38-315) Kultúra: Szabó G. László(52-38-315) Sport: J. Mészáros Károly (52-38-314) Nagyvilág, Szabadidő: Ordódy Vilmos (52-38-314) Fotó: Prikler László (52-38-261) Kiadja a Vox Nova Rt. Ügyvezető igazgató: Slezákné Kovács Edit (52-38-322, fax: 52- 38-321). Szerkesztőség/Hirdetésfelvétel: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, 6. emelet, P.O.BOX 49.; Telefax: 52-38-343;Telefon: 52-38-332 52-38-262 Szedés, képfeldolgozás: Vox Nova Rt., Bratislava. Nyomja: Komáromi Nyomda Kft. Teijeszti: Postai Hírlapszolgálat, d, a. Czvedler. Előfizethető minden postán és hírlapterjesztőnél. Külföldi megrendelések: ES PNS Vyvoz dacé, Kosická 1, 813 81 Bratislava. Az újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Posta 12,1995. június 16-án. Engedélyszám: 591/95. Előfizetési díj: negyed évre 140 korona. Index: 480 201. A VASARNAP az Interneten megtalálható: http://www.isternet.sk/ujszo ______Vélemény Április elseje - egész évben Van kedve bolondozni? Április elseje általában a tréfálkozás, a bolondozás napja, amikor igyekszünk a barátainkkal, ismerőseinkkel kitolni. Furcsa telefonok, üzenetek hangzanak el, jót mulatunk egymás pillanatnyi mérgelődésén. Van, aki veszi a lapot, van, aki, humorérzék hiányában, megsértődik az ugratáson. Hogy honnan ered ez a furcsa népszokás, nem tudni. Egyes vélemények szerint egy ősi kelta szokás maradványa, amikor április elején vidám tavaszi ünnepet ültek. Más vélemények szerint a húsvéti passiójátékoknak az az epizódja rejlik mögötte, amikor Krisztust az egyik főpaptól a másikhoz, majd Pilátustól Heródeshez küldik (innen a közmondás: Ponciustól Pilátusig futkosni). Ismét mások IX. Károly egy rendeletéből eredeztetik, amikor az uralkodó az 1564-es esztendőt április 1-ről áttette január elsejére. Akárhogyan is legyen, Ka- rinthytól tudjuk, a tréfa nem tréfadolog (A humorban nem ismerek tréfát!), a humor, az élcelődés életünk sója. De vajon van-e kedvünk humorizálni itt és most? Íme, néhány vélemény. Q Nem veszik el a kedvemet. O Be kell savanyod- nunk. Lacza Éva rádiószerkesztő: a Kevés az igazán humorta- v lan ember, de még így is több van belőle a kelleténél, pedig azt mondják, hogy a hu- mortalan ember veszélyes. Van benne valami... Humor nélkül az ember hétköznapjainak nincs meg a sava-borsa, sokszor a humor, a „békaperspektíva” teszi elviselhetővé az életet. Csak hát az a helyzet, hogy a viccelődés, a tréfálkozás, a humor partnerek nélkül nemigen érvényesülhet, hiszen csak az egészséges emberi kommunikáció révén nyilvánulhat meg igazán. Olyan ez, mint a morse- jelzés. Ha nincs, aki fogja a jeleket, semmivé foszlanak. Ha életünknek valamely szakaszát olyanok társaságában vagyunk kénytelenek eltölteni, akik, ki tudja milyen októl (talán vélt vagy valós fontosság-, küldetés-, esetleg hivatástudat stb. következtében) híján vannak a humorérzéknek, akkor magunk is besavanyodunk egy kissé. Rádióba kerülésem idején (nagyon régen) „öreg” kollégáim rengeteg tréfát eszeltek ki április elsejére. (Pl. papír szalagragasztóból sarkantyút fabrikáltak, s volt, aki egész nap ebben közlekedett, míg észre nem vette.) Én is voltam már kiötlője és célpontja is mindenféle áprilisi tréfálkozásnak. Nem vettem zokon, s magam is szívesen ötlöttem ki mindenféle marhaságot. Egyre azonban mindig ügyeltem: a tréfa ne legyen megalázó és kínos. Miért ne volna? Azt nen hagyom, hogy ez a kor Mit gondolsz, meddig tűrik még ezek az agresszív magyarok a mi jóindulatú támadásainkat? mány az életkedvemet is elvegye. Azonkívül 1994 novembere óta folyamatosan április elseje van. A téma az utcán hever, hihetetlenül nagy mennyiségben. Ez az ország a szatíraírók paradicsoma lehetne, sőt, Gombrovicz, Mrozek vagy Io- nesco is bizonyára otthon érez- né magát benne. Aztán gondoljunk arra is, hogy az élet a politikán kívül még annyi minden másról is szól. És ezt a mondatot nem áprilisi tréfának szántam. Duba Gyula író: Humorizálni van s mindig is volt kedvem, bolondozni soha. Komolyabb dolog a humor, semhogy bolondoznék vele. Az idő azonban hozott bizonyos változást. A korral járhat, korunkkal s az életkorral. Fiatalon derűt és életörömöt jelentett a humor, aztán komolyodni kezdett, megérett s elhagyta szertelen csapongását. Az ítélkező tudós posztjára tör. Bölcs szeretne lenni, bár nem biztos, hogy sikerül. Ez talán nincs kárára, derűjére azonban igen! S maga a kor, korunk..? Bizony az sem derűs. Tönkretesszük a természetet s kibírhatatlanná a társadalmat. Dehát hol akarunk élni? És hogyan? A humoros szemlélet elbizonytalanodik, bátortalan. Ez így már talán nem is humoros! Megtörténhet ' minden, ami ésszerűtlen és ritkán történik meg, ami célszerű. Bizony, a mi emberünk - itt és most - csapdába került. Hiába akarja, amit szeretne, és nem szereti, amit akarhat. Észbontó paradoxon! Kicsorbult élő fegyver a humor is, mit kezdjünk vele? Talán mosolyognunk kellene önmagunkon. Hiszen a nemes önirónia a humoros szemlélet legbölcsebb válfaja. Valami jó is születhetne, ha mindenki kinevetné önmagát! Egészséges magunkba szállás. Bölcsen önironikus társadalom. De mi lenne, ha egyesek nem nevetnének, mert ők komoly és megfontolt, célratörő emberek? S a tréfát, sem az öniróniát nem ismerik. Akkor ott lennénk, ahol a part szakad. Dehát... úgyis ott vagyunk...! Otvasói levél Egészségünk érdekében Válaszolok a Vasárnap március 11-én megjelent egyik cikkére. Korábban egy 86 éves olvasójuk közölte, hogy nemi életet folytat. Erre reagált egy mélyen felháborított 55 éves asszony, a „86 éves mocskos, gusztustalan, vén szatír szoknyape- cérről”, és kéri a tanult és művelt emberek egyetértését - anonimitásba bújva. így a hölgytől nem kérhet elégtételt a kipécézett öregúr. Nos, hölgyem - ma egy átlagember is tudja, amit az orvosok tanácsolnak, hogy az egészségünk érdekében ki-ki folytassa szexuális életét, amíg teheti, tekintet nélkül a korára. Nem csodálnám, ha az Ön drasztikus véleménynyilvánítása szerényvonzású külsőt, s emiatt elhagyott asszony epébe fulladt irigységét takarja. Sajnálom. Ami engem illet: annak idején egy nagyon csinos, fiatal hölggyel utaztam. Megkértem a légikisasszonyt, ültessen melléje. Attól kezdve az egész időt együtt töltöttük. Máig is kölcsönösen látogatjuk egymást (a közeli városban lakik), a legbensőségesebb viszony van köztünk szexuális téren is, tekintet nélkül a 38 éves korkülönbségre. Szeretjük a szépet, absztinens vagyok, életemben nem káromkodtam. 0.1. Kassa A Coca-Cola hűlt helye Megcsapott a szerencse szele. Illetve csak meglegyintett. Ugyanis március 14-én, késő délután, éppen készülődtünk valahová, amikor csengettek. Én épp egy szál alsónadrágban voltam, így a nejem ment ki a hívatlan látogatókhoz. Látom ám az ablakból, hogy nagyon magyaráz, integet a két kellemes külsejű látogató és valamit aláíratnak az asszonnyal. Játszom a gondolattal - tán csak nem behívót kaptam? Vagy viszik az asszonyt? Jön is nemsokára, látom rajta, valami nincs rendjén. Na mi van? Nézel, mint Rozi a moziban! Hát csak, hebegi, hogy nincs itthon Coca- Cola. És hogyha nincs, hát hűtő sincs. Tyű, a mindenit! Most már értem az egészet. Ugyanis kb. egy hónapja én már figyelmeztettem az otthoniakat, hogy az újságban reklámozzák a Co- ca-Colát, és ha valakinek az otthonában találnak a hűtőben 1 liter Coca-Colát, az nyer egy hűtőszekrényt. Magamban persze én sem hittem ennek a reklámfogásnak, de biztos, ami biztos, mindjárt vettem, és betettem a hűtőbe. Hozzánk persze majdnem mindennap jönnek a gyerekek, az unokák és kalács, sütemény, üdítő és mindenfajta édesség úgy eltűnik, mint Petőfi a ködben. Hát így tűnt el a Coca-Cola is. De hát legyen mondva - egészségükre váljon. Bár lenne mindennap, így hát egy kicsit keseregtünk, de túltettük magunkat rajta. Azért egy 3 dl-es Coca-Colát adtak ajándékba, vigasztalásul. Ezt meg én ittam meg jóízűen. Harmadnap látom ám, a hűtőnkben ott tündököl csodásán egy új üveg Coca-Cola. No babám, egyszer volt Budán kutyavásár, ezek ide még egyszer be nem teszik a lábukat. Nem mese, valóság volt. Igazolhatják a szomszédaim, valamint a kedves feleségem, aki ová-val írta alá a Coca-Cola csoport tagjainak, hogy meglátogattak bennünket. Gondolom, mások is voltak ilyen pechesek, mint mi. Ondró Ernő Kéménd
