Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-03-26 / 13. szám
blicisztika 1997. március 26. 9 Innal vívott csata eldühödött vad tották a hűséges nit csak sebészi tudtak helyrePrikler László felvételei Az emeletes családi ház valóságos vadászmúzeum. Ahány agancs, agyar, annyi felejthetetlen élmény. A tölgyesek csendes világának egy-egy ide varázsolt darabja. Minden trófea sok-sok órai cserkészés és éjszakai les emléke. Az erdő büszkesége már csak a trófea. Hány álmatlan éjszaka, mennyi barangolás előzte meg a megszerzés pár percét! Végre is puskavégre került. Ám helyébe újak nőnek, s a vadász és vad viadala tovább folytatódik. Az erdő életének körforgása egy pillanatra se szakad meg, benne pontosan megszabott szerepekkel, de változó szereplőkkel. A Paláston kilőtt ritka szép szarvas 229 pontos aranyagancsát a nyitrai kiállításon mutatták be. Ritka példány. A pontozás a sok részletre kiterjedő madridi rendszer alapján történik. A súlyon, az agancsok hosszán, vastagságán, színén, gyöngyözésén kívül sok más szempontot is figyelembe vesznek. Megmozdul a bozót! Mintha óriás ébredne álmából. Hirtelen előbukkan egy nagy vadkan feje. Olyan közel, hogy célzás nélkül is a szájába lőhetnék. Megszokott mozdulattal próbálom kibiztosítani a fegyvert... Ekkor döbbenek rá, hogy nem a megszokott puskám tartom a kezemben. Mire észhez térek, a kan éktelen agyara a bal bokám alá ékelődött... lenünk iának ügye tehát a mai na- iggőben van. Politikai pá- tását összegezve azonban i kell a 20. századi magyar telemben mind ez idáig ínytalanul kezelt kisebbsé- igyar társadalmak által fel- ozott értékekre és azok smerésének égetően szük- ; voltára is. (Esterházy mel- ondoljunk csak Márton ra és másokra.) Enélkül nis hatalmas erkölcsi tőke :t veszendőbe. Olyan értéklány, amelynek mellőzését tlen - saját jövőjéért fe- séget érző - nemzet sem dhet meg magának. Külö- n érvényes ez napjaink ér- ílságtól sújtott időszakára, házy János köztünk való tetlen jelenléte sokáig lesz éltető és figyelmeztető jele a magyarság és ezzel gyütt Közép- Európa lelki-szellemi környezetének. Arra is figyelmeztet minket, hogy a megbékélés és a kiegyezés önmagában szép eszméjének felsőbb állami szinten való hangsúlyozása alapjaiban válik megkérdőjelezhetővé mindaddig, amíg a magyar és a szlovák nép kapcsolatában még mindig tabuként kezelt Esterházy János és a hozzá hasonlók nem kapják meg az őket méltán megillető helyüket közös történelmünkben. Utóéletének legfájdalmasabb fejezete azonban mégiscsak az, hogy politikai értelemben vett közvetlen utódainak, a szlovákiai magyar pártoknak, a közülük kikerült magyar képviselőknek s ezzel természetesen a történelmi Felvidék magyarságának is ma ugyanazokkal a gondokkal Esterházy temetetlen jelenléte sokáig lesz figyelmeztető jele a magyarság lelki-szellemi környezetének. kell szembenéznie, mint amilyenekkel Esterázy is szembe találta magát. S a tét ma sem kevesebb. Emlékezzünk csak, Fábry Zoltán azt írta 1947-ben, hogy Esterházy halálraítélésével az egész szlovákiai magyarság nyakára rátették a kötelet. Ez a kötél máig sem került le a felvidéki magyarság nyakáról. Mi több, az elmúlt hónapok történései ékesen bizonyítják azt is, hogy a hurok egyre szorosabbra feszült és már az élethez szükséges légzés is akadozni látszik. Mindezt igazolandó, elég, ha csupán az új szlovák alkotmányozásra, a nyelvtörvényre, a magyar kultúrát megbénítani akaró intézkedésekre, a készülő iskolatörvényre, a vezető szlovák sajtóorgánumokból ömlő magyarellenes uszításra utalunk. A felvidéki magyarság mind a mai napig osztozik Esterházy János sorsában. Hogy mi volt az ő véleménye az első szlovák köztársaság idején a nemzetállami céllal készülő szlovák alkotmányról, a Tiso-féle rendszer kormánya által elfogadott nyelvtörvényről, iskolaügyről, a magyar kultúra elleni támadásról, hosszan lehetne idézni. Az érdeklődő ezt megtalálhatja az életrajzi kötetben. Azt azonban idéznünk kell gondolataiból, hogy mennyire tisztán látta mindezek mellett is a magyar-szlovák viszony lényegi összetevőjét. Idézem egy 1943-as gondolatát: „A szlovák nép vezetőinek egy része azt hiszi ma, hogy fejlődésének az útjában egyedüli akadály a magyarság, és állami jólétét egyedül a magyarság fenyegeti. (...) Ha a szlovák nép állami önállóságát meg akarja tartani, akkor ezt, felfogásom szerint, csak a magyarsággal való egyetértésben, nem pedig a vele való állandó ellenségeskedésben fogja elérni.” Mindehhez hozzá kell még tennünk, hogy Esterházy testamentumának kitörölhetetlen része marad az a bölcs és távolságtartó magatartás is, amellyel ő a legnagyobb gyűlölettel szemben sem ellenségeskedéssel, netán gyűlölettel válaszolt volna. Épp ellenkezőleg. Minél inkább forrt körülötte a gyűlölet és az uszítás tengere, minél több hántást kapott személy szerint ő maga is, annál nagyobb hittel és erővel hirdette a szlovák-magyar egymásrautaltság, mai szóval a sorsközösség eszméjét.
