Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-03-26 / 13. szám
1997. március 26. Kópé Dénes György Napjaink altatódala Dolgozik a légkalapács, szenderedj el, ha tudsz, Balázs. Zörögnek a villamosok, tülekednek, mint a kosok. Morog a busz, autó zúg, leskel a fény, mint a hiúz, olykor meg-megremeg a ház, bóbiskolj csak, ha tudsz, Balázs. Részeg rikkant, tévé bömböl, műhelybéli vas csörömpöl, csöndbe a zaj mély kutat ás, mért nem szunyikálsz már, Balázs? Túráztatják lent a kocsit, a füst, a gáz lombosodik, autókat nyel a garázs, ne mocorogj, aludj, Balázs! Fejünk fölött kornyikálnak, nagy léptekkel, döngve járnak, jó kisfiam, ne hallj, ne láss, hányd be kerek szemed, Balázs! Lesz álmodban nagy autód, csodálatos utánfutód, hifitornyod, csupa varázs, kábulj el hát végre, Balázs! Kiskardos vitézek Nagy Zoltán illusztrációi Senki sem örült még annak, hogy találkozott a kiskardos vitézekkel. Miért? Elmondom, figyeljetek jól! A kiskardos vitézek nagyon- nagyon kicsikék. Akkorkák, mint egy babszem, de vannak sokkal kisebbek is. Zöld sapkájuk van, piros köpönyegük meg csillogós, fekete csizmácskájuk. Es képzeljétek, még mijük van: pici, tűhegyes kardjuk! Ám akármilyen ici-pici is a fegyverük, mégis igen-igen nagyot tudnak szúrni vele. Ha valaki elesik és megüti magát, vagy ha megbetegszik, nyomban ott teremnek, és kirántják hegyes kardjukat. Naná, hogy meg- bökdösik vele! Hadd fájjon neki még jobban! És ha valakit megkedvelnek, annál ott is maradnak. Jaj annak azután! Mindennap - hol itt, hol ott - megszurkálják. így járt Bátor Gábor is, amikor éppen Zöldbolygóról utazott a Sárkánybolygóra, hogy megvívjon a gonosz sárkánnyal. Nagy volt ám a tét! A gonosz sárkány minden évben egyszer a Zöldbolygóra repült, s alighogy megérkezett, máris fosztogatott is. Tömérdek sok kincset és ennivalót vitt magával meg száz embert rabszolgának. Bátor Gábor híres sárkányverő lovag volt. Elhatározta, véget vet a sárkány kiski- rályságának. Egész úton keményen gyakorolt, hogy mire a Sárkánybolygóra ér, jó erőben legyen. Igen ám, de mi történt? A kiskardos vitézek nagy titokban belopóz- tak az űrhajójába. Csak a kedvező alkalmat várták, hogy Bátor Gábort is jól megszurkálhassák. Alkalom adódott is. Egyszer Bátor Gábor rácsodálkozott egy gyönyörű csillagra, és nyitva felejtette a száját. Több sem kellett a kiskardos vitézeknek! Tüstént ráugráltak a nyelvére, és szúrták, ahol érték.-Jaj! Jaj! - jajgatott Bátor Gábor keservesen. Ám minél inkább jajgatott, a kiskardos vitézek annál jobban szurkálták. Szegény Bátor Gábor az út hátralevő részében sokat szenvedett. Miután nagy nehezen sikerült leszállnia a Sárkánybolygón, úgy tá- molygott ki az űrhajóból. Három-négy bizonytalan lépés után össze-összerándult a fájdalomtól. A sárkány, amikor meglátta a híres sárkányverő lovagot, akitől már napok óta rettegett, nagyot kacagott. Akkorát, hogy a hegyek órákon át visszhangozták. Amikor végre nagy nehezen abbahagyta a kacagást, így kiáltott Bátor Gáborra:- No te híres Bátor Gábor, most rád fújok egy kis perzselő lángot, és véged lesz tüstént! Azért ne gondold, hogy szívtelen vagyok! Teljesítem az utolsó kívánságodat, csak mondd meg, mi legyen az. Bátor Gábor a fájdalomtól szólni sem tudott. Tátogott, mint a partra vetett hal. Nem is csoda, a kiskardos vitézek éppen a torkát szurkálták.- Ha semmit sem kérsz, nekem úgy is jó - mondta a sárkány, majd hatalmasra tátotta a száját, hogy elegendő levegőt vegyen a lángfújáshoz. Mondanom sem kell, a kiskardos vitézek éppen erre vártak. Már az első pillanattól fogva kiszemelték maguknak a sárkányt. Jóval nagyobb volt, mint Bátor Gábor, s több hely volt rajta a szurkálásra. Azonnal otthagyták az elgyötört lovagot, és átugráltak a sárkány hosszú nyelvére. Nyomban meg is szurkálták. Először az ínyét, majd a torkát, végül pedig a hordónyi pocakját. A sárkánynak már eszében sem volt a lángfújás. Egyre csak jajgatott. Lassan úgy elgyengült a fájdalomtól, hogy lábra sem tudott állni. Bátor Gábornak egy cseppet sem esett nehezére megkötözni a gonosz fenevadat. Azután gyorsan az űrhajójába gyűjtötte mindazokat, akik rabszolgasorban tengődtek a Sárkánybolygón. Velük együtt sietve to- vábbállt, nehogy a kiskardos vitézek ismét besurranjanak a fedélzetre. Hát így történt, hogy a kiskardos vitézek életükben egyszer jót is tettek. Úgy megtetszett nekik a sár- kányszurkálás, hogy máig sem hagyták abba. A magyar mond.»kincsből Hunyadi János Rigómezőn Hunyadi János a rigómezei szerencsétlen csata után majd az ellenség kezébe került. Két martalóc már megragadta őt, és fogságba akarta hurcolni. De egyszerre meglátták a vezér mellén függő nagy arany keresztet és civakodni kezdtek: kié legyen ez a drága jószág. Eközben kieresztették kezükből a hőst, aki élt az alkalommal: kiragadta az egyiknek a kardját, és át is döfte vele a cinkost. A másik rabló nem várta meg, hogy hasonló sorsra jusson: kereket oldott. Gondolkodom, tehát... Tiszta anyja! A tíz teknőskölyök közül egy tiszta anyja, azaz minden külső tulajdonságában hasonlít a mamájára. Megtalálod őt a testvérei között? Megfejtésedet levelezőlapon küldd el szerkesztőségünk címére. (A levelezőlapra ne felejtsd ráírni: Gondolkodom, tehát...!) A helyes megfejtők között könyvajándékot sorsolunk ki. Botok, ha találkoznak Mit l itt 0 teKt ¿ffo lenti ?-őtsb 5 ^ ^ ]jj ¿¿fub , 6 £ 1 ? 7 en* ^? 8 tyy 0 cyr Q^ ¡mj ASa öjesdin öfizsjB] ASn ‘S ¡uanaq qaza >p:»friqazsso 8 ’nqepaj ‘AuaSazg •/ -uea ebjBood ASbu oq > •qeqijap ‘iujn g -uajarSaszsaSa iu ap ‘íhf g ’^ojei UEjdnp uaui ‘uiEjSruaq -Bproq jaAO sojozs uaAp z 'zsEdoij ‘ap \
