Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-03-26 / 13. szám
8 1997. március 26. Ripori Március utolsó napján országos vadszámlálást tartanak Nem a puska, a vadász mondott csütörtököt Zsilka László A vadászat úgy kezdődött, mint annyiszor korábban is. Helység Károly nyakába akasztotta a tarisznyát, szólította a készülődés láttán egyre nyugtalanabb négylábú kísérőjét, és a szögről leakasztotta puskáját. Ebben a pillanatban gondolt egyet. Megszokott fegyverét visszatette a helyére és kivételesen egy orosz gyártmányú puskát vett magához. Dehogy sejthette akkor, hogy ez a csere csaknem az életébe kerül. Az összegyűlt vadászok a Palást környéki nagy kiterjedésű tölgyesben felsorakoztak és ki-ki a kijelölt irányban elindult az erdőrengeteg belsejébe. A kutyákat követve így haladtak egyre beljebb. Egyszer csak a kopók éktelen csaholásba kezdve, sűrű bokros területet fogtak közre. A kutyák szimata nem csalt. Helység Károly már a sűrű közelébe ért és nagyot kiáltott az ott rejtőző vad felé. Bizonyára önkéntelenül, izgalmában tette és nem a vadat ijesztgetve. A bozót megmozdult, mintha óriás ébredne álmából. Recsegtek, ropogtak az ágak, éktelen csörte- tés és a szétnyíló gallyak közül egy jókora vadkan feje bukkant elő. Szájából ömlött a hab, agyarai félelmetesen villogtak. Egyenesen a vadász felé rontott, aki nyugodtan bevárta, hisz oly közel volt már, hogy akár célzás nélkül is a torkába lőhetett volna. Be- rögzött mozdulattal a hüvelykujjával próbálta kibiztosítani a fegyverét. Ekkor döbbent rá, hogy nem a megszokott fegyvere van nála, és a biztosíték is másképp működik. A feldühödött vadkan „pótvizsgára” nem adott időt, mielőtt a biztosítékot megtalálta volna, a nagy állat agyarával felhasította a bokáját, ledöntötte és a lábszárán újabb nagy sebet ejtett. A tehetetlen vadász bizony lassan leszámolt az életével. A kan már a combját hasogatta agyarával és a kitóduló vért mohón szürcsölgette. A vadászoknak azonban nemcsak őrangyaluk, hanem nagy tiszteletnek örvendő védőszentjük is van. Bizonyára most is ő küldte az életmentőt Helység Károly barátjának személyében, aki az utolsó pillanatban érkezett, és közvetlen közelről úgy szétlőtte a feldühödött kan fejét, hogy annak az esetleges sertéspestis kivizsgálásához szükséges agyvelejét se sikerült megtalálniuk. A sebek kezelése hónapokat vett igénybe, és az összehasogatott lábból egészséges végtag már nem lett. A vadász azóta, ha kissé bicegve is, újra járja az erdőt, s eddig közel háromszáz vaddisznó trófeájával büszkélkedhet. Nem véletlen hát, hogy a palásti erdők gazdag vadállománya messze földön híres. Az erdők királya a szarvas, királyi koronája pedig az agancs. Károly emeletes családi háza valóságos vadászmúzeum. A folyosók falai tele trófeákkal - agancsokkal, agyarakkal. Bennük gyönyörködve nem csodálkozom, hogy a külföldi, főképp osztrák és német vadászok valósággal versengenek, hogy az itt kilövésre engedélyezett vad elejtésének jogát megszerezzék. Vadászunk nem kis szerénységgel mondja, hogy a palásti erdőkben három aranyérmes agancsú bikát lőttek, s közülük két sikeres vadász éppen az ő kíséretében hajtotta fel az aranyérmes vadat. E kiváltság jobbára a külföldieké, mert a busás bevételből jut a vadellátásra, téli etetésre. Ha a legszebb példányok a külföldieké, jut-e a hazaiaknak is, mert hát a palásti erdőségeken két hazai vadásztársaság is osztozik. Egymással versengenek, melyikükhöz járnak illusztrisabb vendégek. Palástra ellátogat néha Milán Dvorsky világhírű szlovák operaénekes is. Sőt a községben találkozott a hetvenes évek végén vagy a nyolcvanas évek elején a kegyvesztett Dubcek Húsúkkal is... Nemcsak találkoztak, hanem kezet is fogtak! Persze, ezt nem a krónikás, hanem a mókacsináló meséli. A száműzetés éveiben az erdészetben dolgozó Dubcek valóban járt Paláston, kezet is fogott Husákkal, csak nem a köztársasági elnökkel, hanem a helyi születésű azonos nevű palástival! Azért ezt az adomát mindenkinek elsütik a palásti vadászok. Látogatásunkkor Helység Károly írógép mögött ült és a társaság tavalyi gazdasági mérlegét készítette. A vadászok minden március utolsó napján az egész országban csatárláncba sorakoznak, végigpásztázzák körzetüket, és megközelítőleg pontos összeírást készítenek erdeink vadállományáról. Nemcsak darabszámáról, de életkor szerinti megoszlásáról is, ami például a szarvasok esetében az agancsuk szerint könnyen megállapítható. Az állományt azután életkor szerint négy kategóriába sorolják. A harmadikba tartoznak például a 6-9 évesek. Ebből pontosan előrejelezhető a következő évek várható állománya. Attól pedig, hogy a vad más területekre vándorolna, vagy éppen ide jönne, nemigen kell tartani. Az erdei állatoknak is megvan a maguk élettere, bizonyos hektárnyi terület csak bizonyos számú vad élelmének biztosítására képes. És meglévő életterüket különben is könyörtelenül védelmezik. Látni kellene a vaddisznókat, ha idegen szarvasok vetődnek a területükre! Csodálatos önszabályozó rendszer. Ahol ez mégis felborul, ott a vadászokra vár a szabályozás szerepe. Erdeinknek azonban akadnak veszélyesebb hívatlan vendégei is. Míg orvvadászatra valaha a nélkülözés késztette a szegé- nyebbjét, napjainkban az olcsón „szerzett” vadhús jól jövedelmező kockázat. Az orvvadászok előkelő konyhák megrendelésére szállítják a feketén elejtett vadat. Helység Károly egy esetet említ, amikor frissen lőtt szarvastehén tetemére bukkantak. Mire szállítóeszközt szereztek, az elejtett vadnak már csak a beleit találták. Ám a vadászok forró nyomon indulva titokban hamarosan „becserkészték” a rabsicokat. Épp a feldarabolt húst rakták a hűtőszekrénybe, nem sejtve, hogy már figyelik őket. A bea- vatatlan azt hinné, hogy a bűnügyi szervek megjelenésekor legalább megijedtek. Nem úgy ők. Méghogy ők orvvadászok! Úgy akadtak a lelőtt szarvasra, csak azért hozták el, nehogy kárba vesszen a húsa. Különben is másnap át akarták adni az illetékeseknek. Tán még köszönetét is elvártak volna érte... A jelenlegi törvények se riasztják el az orvvadászokat. Egy szarvastehén tenyészértékét háromezer koronára taksálják, amikor eleven mezei nyűiért kétezren felül kínálnak a külföldi piacokon. A törvényekkel egyébként sincsenek kibékülve a vadászok. Az éjszakai vadászrom és holdtölte után is három éjszaka engedélyezett. Akkor hány napot vadászhatnak havonta éjszaka? Előtte három, utána három az hat, mondom én. A vadász mosolyog, mert az illetékesek szerint öt. Hogy az előtte meg az utána háromból hogy jön ki öt, az a vadászok számára is rejtély. Akkor meg miért törnénk rajta a fejünket? Fejtörésre a vadászoknak sincs idejük. Az éledő erdő már csalhatatlanul a tavasz leheletét árasztja. A még kopár koronák között pacsirta trillázik és az avar alól kidugta fejecskéjét a hóvirág. Ébredezik az erdő és új kalandok reményében készülődik a vadász. A szétnyíló gallyak közül egyjókora vadkan feje bukkant elő. Paláston találkozott a hetvenes évek végén Dubcek Husákkal... A vadász elmaradhatatlan ki- vis sérőtársa: a hűséges Benno ku- eir tya. De sok közös élményben volt ag; már részük! A kutya a gazdájával tár együtt örül és szenved. Szó sze- be; rint. Mert Benno kutya is magán ho Múl Esterházy János „ügye” Molnár Imre Az MTA Történettudományi Intézete már a Masaryk-emlék- érem megtagadásakor összefoglalta Esterházyra vonatkozó álláspontját. Ez az álláspont egyben az emlékérem megtagadásának alapját szolgáló szlovák vádak cáfolata is volt. A tanulmány többek között megállapítja, hogy Esterházyt „igazolta a történelem”. „Ezzel együtt vitán felüli tény, hogy a fasizmussal és Csehszlovákia felbomlasztásával kapcsolatos vádak Esterházy Jánost illetően a maguk idejében is alaptalanok voltak és ma is azok.” A leírt véleményekre gyorsan megszületett a válasz. Szlovák részről mind Deák, mind pedig Kamenec lakonikus rövidségű véleményben utasította vissza a magyar fél álláspontját, mi több, egyikük azt is megjegyezte, hogy Ésterházy „csehszlovák állampolgár volt, a magyar történészek bírálatát legfeljebb csak a margóra kéne jegyezni”. A valóság ezzel szemben az, hogy Esterházy épp lefogásának és elítélésének éveiben a magyar népcsoport minden tagjával együtt kollektive meg- fosztatott állampolgárságától, magyar állampolgársággal viszont már jóval korábban rendelkezett. A magyar történészekhez hasonló eredményre jutott kutatásai során Popély Gyula történész és Wojatsek Károly Kanadában élő magyar származású professzor is. Deák közbenjárására azonban a bíróság az ügybe bevonta Jozef Valentát, a Cseh Tudományos Akadémia történészét, mint „kívülálló pártatlan” szakértőt. A pártatlanságon „természetesen” az sem ejthetett foltot, hogy a nevezett úr többek közt a cseh Benes Társaság elnöke, illetve az, hogy pártatlanságát a vitához hozzászóló cseh történész, Bohumil Dolezal is tagadta, mondván: ,A cseh fél egyáltalán nem lehet elfogulatlan, mivel Esterházyt a közös csehszlovák államban ítélték el és kínozták halálra, s mindezért, ami ebben az államban történt, a csehek, legalábbis 1968-ig, nagyobb felelősséget viselnek a szlovákoknál. Valenta úr szakvéleménye ennek megfelelően néz is ki.” A perújrafelvétel időszakában a budapesti Rákóczi Szövetség keretében működő Esterházy János Emlékbizottság emléktáblát helyezett el azon a házon, amelyben Esterházy János budapesti tartózkodása során lakott. Az emléktábla azóta valóságos zarándokhellyé változott. Az országhatáron túlról is felkeresik a reá emlékezők virágaikkal, koszorúikkal. A bizottság az emléktábla-állítással egyidőben „Esterházy János Emlékérmet” adott ki, amelyet minden évben olyan személynek ad át, aki Esterházy János életművének és szellemi hagyatékának ápolásáért a legtöbbet tette. Egy szavait idéző - „Cselekedjünk mindannyian egyetértésben és szere- tetben” - második emléktáblát szeretett volna elhelyezni a szlovákiai Szencen a helybéli magyar lakosság támogató hozzájárulásával a Magyar Keresztény- demokrata Mozgalom helyi tagsága a templom melletti Lour- des-i Madonna szobra mellé, ahol annak idején Esterházy gyakorta megállt imádkozni. A tábla szövege a szlovák-magyar együttélésre vonatkozott, ám - országos riadót fújva - a Matica slovenská megakadályozta. Az ok újra a háborús bűnösséget kimondó, máig érvényben lévő ítéletre való hivatkozás volt. Ha valóságos emlékművet nem, szimbolikus emlékművet imi mégis állított Esterházy szán a szlovákiai magyarság. A m gyár kisebbség parlamenti ki viselőcsoportja közös alapítá létrehozta a „Pro Probitate” díjat, amelyet minden évben olyan személy kap meg, aki; bán az évben a legtöbbet teti szlovákiai magyar kisebbség megmaradásáért. A díjat má 15-én, vagyis azon a napon í ják át, amelyen Esterházy Já 1942. V. 15-én megtagadta e szlovákiai zsidótörvény meg vazását. Ezt a napot a magya képviselőcsoport közös dönt sel a szlovákiai magyarság ei léknapjává avatta. A díjat els alkalommal „in memóriám” terházy János kapta, 1994-b Esterházy jogi, politikai reha
