Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-03-19 / 12. szám
12 1997. március 19. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Dr. Moreau szigete Montgomery szerepében: Val Kilmer ( a képen balról) A film H. G. Wells fantasztikus regénye alapján készült. A történet középpontjában a megszállott tudós, dr. Mo- reau (Marion Brando) áll, aki a világtól elvonultan, egy csendes-óceáni szigeten él. Génsebészed kísérletei eredményeként sikerül létrehoznia félig állati, félig emberi lényeket. Egy repülőkatasztrófa következtében a szigetre vetődő ENSZ-diplomata, Ed- ward Douglas (Dávid Thew- lis) az egyetlen ember, aki tudomást szerez a Nobel-díjas tudós és segédje, Montgo- mery (Val Kilmer) megdöbbentő ténykedéséről. Moreau professzor, mint afféle fantaszta, a tökéletes létforma megteremtésén fáradozik: szörnyeivel agresszió és gyilkolás nélküli társadalmat akar felépíteni. Idilli elképzelésének eszköze cseppet sem békés: teremtményeit fájdalomkeltő elektromos impulzusokkal idomítja a magasabb erkölcsre. De a természet törvényeit nem lehet büntetlenül áthágni: dr. Moreau teremtményei fellázadnak... A film igazi sztárparádé. A főszerepet alakító Marion Brandónak semmilyen hókuszpókuszra nincs szüksége a jellemábrázoláshoz. Val Kilmer - az utóbbi időben igazi sztárként jegyzik Hollywoodban - kitűnően játssza az őrültségében és gátlástalanságában is rokonszenvet keltő ifjú tudóst. A kitűnő angol színész, Dávid Thewlis szerepe a passzív tanúé, aki az egyetlen józan emberi lény a szörnyszülöttek szigetén. A többi szereplő - a majom, egér, ragadozó, hüllő stb. és ember keresztezéséből lett szörny - a négyszeres Os- car-díjas maszkmester, Stan Winston fantáziáját dicséri. ________________Heti hír _________ Va nessa, a csodahegedűs Szingapúrban kínai-thai családban született Vanessa Mae, s négyéves kora óta Londonban él. Az 1978-ban világra jött lányt előbb zongorázni taníttatták, de kiderült, hogy a hegedű szerelmese. Már hétévesen kis koncertet adott, tízéves korában pedig a londoni filharmonikusok kísérték. Beethoven, Csajkovszkij és Mendelssohn műveiből adott elő. De játszik tánczenét és rockot is. A fél világot bejárta kedvenc - fehér - hangszerével, elbűvölve a zenerajongókat. Nyikita Mihalkov: „Ahol nincs hit, ott nincs lelkiismeret sem. A pelmenyit szereti „Az orosz népnek sajátos a mentalitása" Milos Fikejz felvétele Szabó G. László Szergej Petrovics Kotovért eljön a fekete autó. 1936 egyik nyári vasárnapján családja köréből hurcolják el a polgárháború legendás alakját, a Vezér közeli munkatársát. Az út rövid és egyenes: a dicsőségből a pusztulásba vezet. Nyikita Mihalkov legutóbbi, tizedik játékfilmje, a Csalóka napfény 1995-ben Oscar-díjat nyert. Ezt megelőző alkotása, a mongol sztyeppén forgatott Urga Arany Oroszlánt Velencében és Félixet Berlinben. Ez az ötvenkét éves orosz filmrendező (Etűdök gépzongorára, Öt este, Oblomov néhány napja, Pereputty, Fekete szemek) mindent megkapott már, ami egy nagy formátumú művészembernek kijár. Új munkája Prágához köti. Júlia Ormond főszereplésével Itt forgatja A szibériai borbélyt. Állítólag ez lesz az orosz filmgyártás történetének legdrágább alkotása. Még drágább lenne, ha az egész filmet otthon forgatnánk. A külső felvételek azonban Krasznojarszk környékén készültek, ott, ahol a dédna- gyapám, a 19. század egyik legismertebb orosz festője, Vaszilij Szurikov „fészkelt” annak idején. Két évvel ezelőtt A revizort is prágai műtermekben vették filmszalagra. Azt nem ön rendezte, de a járási főnök szerepét játszotta benne. Bármerre járok is Kelet-Euró- pában, tulajdonképpen mindenütt valami hasonlót érzek. Hogy a történelmünket ugyanaz a kéz írta, és a „nap” mindannyiunkat megperzselt. Nem egyfomán kaptunk természetesen a bolsevizmus fényéből, de azért jutott belőle mindenkinek. A szibériai borbélyban erről is szólok, ennél többet viszont nem szeretnék elárulni a filmről. Egy orosz nyelvű amerikai lapban valamikor tavaly azt nyilatkozta: „Oroszország nem egy ország a sok közül, hanem kontinens. Egy kontinens, amelynek gondolkodásmódja egészen sajátos.” És hogy „mi, oroszok a józan ész és az erkölcs civilizációjának kereszteződési pontján élünk.” Hogyan érzi magát ezen a káosszal és ellentmondásokkal teli, nem éppen világos ponton? Úgy, mint a korábbi években, évtizedekben. Futok, futok és hátra kell néznem, ha látni akarok valakit. Előttem, mellettem, közvetlenül mögöttem senki sem szalad. Csak távolabb, nem kis lemaradással. De már megszoktam. Nincsenek illúzióim. A mi életünkben már aligha fog megváltozni valami. A művészetben sem? Ott sem. Ha így folytatjuk, lassan a kultúrába is betör a McDonald’s. A „hamburgerművészet”? Az előre csomagolt szellemi fasírt. Csakhogy én ebből egy falatot sem kérek. Meg sem kóstolom. Én maradok a pelme- nyinél. Ismeri, nem? Ettem már. (Hússal töltött barátfüle.) A kultúrának az étel is része. A pelmenyi pedig eredeti orosz recept szerint készül. Ilyet sehol a világon nem csinálnak, csak nálunk. A McDonald’s termékeiről pedig lesújtó véleményem van. Olyanok, mint az amerikai filmek kilencvenöt százaléka. Megülik az ember gyomrát. Véleménye szerint mi az oka annak, hogy Oroszországban ennyire elvadult a helyzet? Rosszak a reformjaink. Újra és újra csak azt tudom mondani: Oroszország nem Európa és nem Ázsia. Az orosz népnek nagyon sajátos a mentalitása. Nálunk olyan reformokkal lehet csak eredményeket elérni, amelyek ezt igenis figyelembe veszik. És nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy ahol nincs hit, ott nincs lelkiismeret sem. Oroszország pedig most hit nélkül él. Nincs Istene. Ahol nincs törvény, ott az ököl ítélkezik. Oroszországban a törvény ősidők óta a templomban lakik. Az orosz ember nem szereti a kézzel írt törvényeket. Nekünk Isten szava kell. Hiába van új kormányunk, semmi sem változott. A szovjet kormány, mint fogalom, megszűnt szerencsére, de „a nagy teremben” ma is javarészt bolsevisták ülnek. És hiába járnak templomba, csak a kezükben ég a gyertya. A lelkűkben semmi, de semmi nem pislákol. Moszkvai stúdiója, a TRITE az utóbbi években egyre nagyobb anyagi sikereket mondhat magáénak. Az erkölcsi sikerekről nem is beszélve. Jirí Menzelnek önök találtak megfelelő Csonkint Gennagyij Na- zarov személyében, és Jan Svérák Koljáját, Andrej Hali- mont is a TRITE „szállította”. Fél életem végiggüriztem, hogy nevem legyen a szakmában, a másik „félidőben” most már a nevem dolgozik értem. A partnereink pedig bíznak bennünk. Az európai filmeken kívül olyan amerikai produkciókban is részt vállaltunk, mint Iván Passer Sztálinja, vagy az Oroszországház, a Rendőrakadémia. Nem zavarja, hogy kollégái esetleg önben is az „újorosz” embertípust látják, aki merész, döntőképes, de mohó is egyben, hiszen a gyors meggazdagodás nála sem másodrangú szempont? Szerintem a személyes gazdagság nincs hatással a tehetségre. Attól, hogy jól élek, mindenem megvan és többet megengedhetek magamnak, mint az oroszok nagy többsége, még nem biztos, hogy rosszabb filmeket csinálok. Engem a jólét nem tud lehig- gasztani. A gondolkodásomra, az érzelmeimre egyáltalán nem hat. Előttem, mellettem, közvetlenül mögöttem senki sem szalad. Attól, hogy mindenem megvan, még nem biztos, hogy rosszabb filmeket csinálok. Suzanne Vega: „Az európai reakciók sokkal jobban érdekelnek, mint az amerikaiak. Ott hazai pályán vagyok.” Kislánya születése óta teljesen megváltozott az élete Retkes Attila Az amerikai rockzene egyik legeredetibb egyénisége Suzanne Vega (36). A gitáros-énekesnő, aki világ körüli turnén mutatja be A vágy kilenc tárgya című új lemezét, pályájáról és terveiről beszél. Dalai egyetlen stiláris vagy műfaji kategóriába sem sorolhatók be; van bennük népzene, country, dzsessz, rock, sőt „tech- nós”, szinte ipari hangzású ritmika. „A gyökereim - legalábbis szellemi, kulturális értelemben - szinte követhetetlenül bonyolultak. Kaliforniában születtem, aztán New York spanyol negyedében éltünk. Örökbe fogadott gyerekként nőttem fel, de zenei tehetségemet vér szerinti apámtól örököltem, aki remekül zongorázott, a nagyapám pedig a háború előtt trombitás volt egy big bandben. Puerto Rico-i származású nevelőapám regényeket, novellákat és néha dalokat írt, és rajongott a dzsesszért, különösen a brazilos hangzású bossa novákért. A nevelőnők viszont, akik vigyáztak rám, állandóan gospelt és soult hallgattak, így a fekete zenét is megszerettem. Nem készültem tudatosan muzsikusnak, és ez későbbi pályám szempontjából határozottan jót tett, mert természetes tudtam maradni. Tizenévesen táncosnő akartam lenni és balettot tanultam, majd mégis inkább a Bar- nard College irodalom szakára iratkoztam be. Közben éjszakánként már zenéltem: tizenöt évesen egy karibi műsorban léptem fel, egy évvel később pedig a híres Greenwich Viliágé kis klubjaiban gitároztam és énekeltem. Sokáig kerestem a helyem, sokféle stílust kipróbáltam, és nem bánom, hogy így történt. New Yorkhoz, a legkülönbözőbb kultúrákat is befogadó és magába olvasztó „nagy tégelyhez” mindig ragaszkodtam. El sem tudnám képzelni, hogy máshol éljek, pedig ismerek szebb városokat. 1985-ös bemutatkozó lemezem nem hozott áttörést, a Solitude Standing című második album viszont szakmai és üzleti szempontból is annál inkább. Egyetlen dolog változtatta meg az életemet és az egyéniségemet: a kislányom, Ruby születése. Azóta lényegesen nyugodtabb vagyok, jobban érzem magam, és tudok őszintén örülni. A Solitude Standing után nem volt időm élvezni a sikert, mert túl gyorsan el kellett készítenem a harmadik lemezemet, ami nem sikerült jól. Elbizonytalanodtam, dühös voltam magamra, és ez a düh érződött a következő albumon, aminek a 99,9 Fahrenheit címet adtuk. Az elmúlt években erőt gyűjtöttem: együtt zenéltem Philip Glass-szal és Pavarottival, énekeltem filmzenékben, és közreműködtem a nagy elődök - Le- onard Cohen és a Grateful Dead - előtt tisztelgő lemezeken; közben megszületett a lányom. 1996-ban jött csak el az a pillanat, amikor új dalokkal mertem közönség elé lépni. A vágy kilenc tárgya elsősorban emberi érzelmekről és vágyakozásról szól. Ez persze leginkább az érzékiséget, a szexuális vágyat jelenti, de nemcsak erről van szó, hanem nosztalgiáról, álmokról, anyai ösztönről is. Sokkal személyesebb lett ez a lemez, mint a korábbiak, s talán ezért is olyan, mint egy kaleidoszkóp.
