Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-03-19 / 12. szám
Kultúra 1997. március 19. 13 Szűcs Enikő Japánban járt. Szlovákiából ő volt az egyedüli, aki meghívást kapott. Költészet és performance Szűcs Enikő performance-előadása Tokióban. A háttérben a produkció kinti résztvevője, egy japán bodygard. Fotó: Archív Kiss PéntekJózsef _______ Ma gyar-rajz szakos tanár. Friss diplomás. Költő és performer. Törékeny és kislányos külseje mögött a környező világot láttatni igyekvő „lázadó” rejtezik. Udvardon nőtt fel. Ott él ma is. Amiről nevezetes vagy, az a költészeted mellett egy tájainkon nem túl közismert művészeti ág, a performance. A legtöbben szinte semmit sem tudnak róla... A költészet és a performance számomra nagyon szorosan összefügg. Az előbbivel már tizennégy éves korom óta foglalkozom. Egy idő után -1991 óta - érdekelnek a kísérleti műfajok. Foglalkoztam videóval, xeroxszal és perfor- mance-szal. Úgy érzem, hogy a költészet segített a performance felé. Ugyanez persze fordítva is igaz: a performance a költészetemet segíti. Amit nem tudok kifejezni papíron, abból performance-t csinálok. Olyan is van, amikor egy performance-ból készítek szöveget. Térjünk vissza az alapkérdéshez: mi is a performance? A hatvanas években indult a műfaj. Többféle megközelítési lehetősége van, mivel tulajdonképpen egy új műfaj. Benne van a színház, a költészet, a festészet, a zene... Az összes művészeti ág. Arról van szó, hogy valami történik egy bizonyos helyen. Olyan, mint amikor a festmény lejön a falról és életre kel. Úgy is mondhatom, hogy testbeszéd, amely a világ minden pontján működik... Ilyen vonatkozásban a zenéhez hasonlít. Ez a műfaj „röpített” téged a földgolyó másik felére, Japánba... Meghívást kaptam a IV. NIPAF ‘97 nemzetközi performance- fesztiválra. Első alkalommal Naganóban rendezték meg ezt a világtalálkozót. Most három várost érintett, Tokiót, Hirosimát és Naganót. A nemzetközi gárda mindhárom városban fellépett. Volt-e valaki rajtad kívül Európából? Szlovákiából egyedül voltam. Részt vett még egy szerb, egy francia és egy portugál performer. A tengeren túlról mexikói kolléganő lépett fel. A Távol- Keletről pedig - a japánokon kívül - egy koreai. A kínai meghívottnak nem sikerült vízumot szereznie. Tudom, nem könnyű erről röviden beszélni, mégis: mi az, amire a leginkább rácsodálkoztál a felkelő nap országában? Elmondhatatlan. Hatalmas élmény volt. Ráadásul végig művészek között lehettem, ami - ahogyan ott is - más világ. Különben az emberek mentalitása volt a legfurcsább számomra. Korántsem láthatóak rajtuk az érzelmeik, mint például az európaiakon. Én úgy hallottam, nagyon kedvesek, udvariasak... Igen, de ez csak a felszín. A külföldiekkel előzékenyek, elbeszélgetnek angolul, de Japán kizárólag a japánokról szól. Nem engedték a kultúrájukba befolyni a külföldet. Ragaszkodnak az örökségeikhez, és nagyon visszafogottak. A három város közül melyik volt a legérdekesebb? Tokió igazi világváros. Ott a közönség is másképpen viszonyult a fesztiválhoz. Számos más ágban dolgozó művész nézte meg a fesztivál előadásait. Hirosimában nem tudták, mi vár rájuk, hiszen a performance műfaja nem nagyon ismert ott sem. Naganóban pedig már hagyomány, hiszen - amint említettem - negyedik alkalommal rendezték meg. Tehát személyes benyomásaim alapján Tokió tetszett a legjobban, mert amellett, hogy világváros, a közönség ott igazán „vette a lapot”. Jártál Hirosimában is. Nyilván találkoztál annak a borzalomnak az emlékével is, amelynek okán az egész világon ismerik a város nevét... Megnéztük a múzemot és az emlékművet. Ezek az emberek még mindig sokat foglalkoznak a múlttal; nem tudják az atom borzalmait elfelejteni. Még a fesztivál közönségénél is érezhető volt, hogy várják az erről szóló, vagy ehhez kötődő előadásokat. Megrázó élmény volt, az egész város olyan, mint egy élő mementó. Milyen volt az utazás? Nagyszerű. Ráadásul most repültem életemben először. Mindenkinek ajánlom. Fantasztikus érzés, amikor a gép elrugaszkodik a földtől. Úgy tudom, hogy az eddigi fellépéseid a Stúdió Rt-hez és Budapesthez kötnek... Nem. Idehaza több városban bemutatkoztam. Magyarországon pedig Pécsett léptem fel. Valamint Romániában. Egy-egy ilyen fesztiválon új Ismeretségek, barátságok szövődnek. ígéretek meghívásra... Igen. Kilátásban van egy koreai meghívás, de ez még a jövő titka... Hol láthatunk legközelebb? Komáromban, a II. Kortárs Per- formance- és Videoművészeti Fesztiválon, szeptemberben pedig a STÚDIÓ RT fesztiválján. De az is lehet, hogy addig még másutt is... „Kilátásban van egy koreai meghívás...” Heti kultúra Könyvespolc Somorja Történelmi olvasókönyv Limpár Péter __________ Vá rosunk jeles közművelődési intézményében, a Bibliotheca Hungarica Alapítvány könyvtárának polcain böngészve szomorúan kell látnunk, hogy a Szlovákiában magyar nyelven megjelent írott műveket felölelő gyűjteményből, mint ahogy a so- morjai olvasóközönség házikönyvtárából is, hiányzik egy, a város történetét bemutató ismeretteijesztő munka. A CSEMADŐK somorjai városi szervezetének gondozásában megjelenő kiadvány ezt a hiányt kívánja pótolni. Hosszú, sokéves vajúdás után kerül végre az olvasó kezébe ez a könyv, melynek írásait különböző forrásmunkákból és folyóiratokból válogatták az összeállítók. Várostörténeti olvasókönyvünk egyes fejezetei végigvezetik az olvasót So- motja sok évszázados, tűzvészektől, árvizektől, háborúktól sújtott történelmén. Az elődeink által ránk hagyott örökség jobb megismerését szeretné segíteni ez a színes helytörténeti kalauz. (...) Mivel szervezetünk anyagi lehetőségei korlátozottak, nem vállalkozhatunk a város történetét részletesen bemutató tudományos munka megalkotására és kiadására. A könyv összeállítói igyekeztek az elmúlt évszázadok történéSOMORJA TÖRTÉNELMI OLVASÓKÖNYV seiről szóló írások közül kiválogatni azokat, amelyek megragadják a mai kor emberének az érdeklődését. Színes mozaikként illeszkednek egymáshoz kiadványunkban a korabeli útirajzok, leírások, templomaink, iskoláink története. A városunk történetének legkülönbözőbb területeiről tudósító írásokat jól kiegészítik a képmellékletben látható korabeli fotográfiák. (...) Nem titkolt szándékunk, hogy e könyv kiadásával egyre több emberben keltsük fel a Somorja történelme iránti érdeklődést. Reméljük, sokakban föltámad a múltunk titkainak megismerése iránti vágy. A levéltárakban hatalmas mennyiségű, gazdag és ez idáig feltáratlan dokumentum található Somorja város történetéről, melynek feldolgozása komoly kihívás a következő nemzedékek számára. A könyvet Bárdos Gábor, Presinszky Lajos és Végh László szerkesztette, s a Gyurcsó István Alapítvány kiadásában jelent meg ezer példányban. Kiállítás Szentendreiek a komáromi T Galériában Ami egy lámpához elég címmel április negyedikéig naponta 10-18 óra között tekinthető meg a komáromi V. Bástyában a Szentenderei Műhely Galéria képzőművészeinek grafikai kiállítása. Az érdeklődők Barcsay Jenő, Bálint Endre, Bálint Ildikó, Holdas György, Lukoviczki Endre, Jakovits József, Kocsis Imre és Konok Tamás alkotásait láthatják. Regény r Ú gyhogy felkerekedtünk a zenészekkel, és nekivágtunk a falunak, hogy néhány helyen szerenádot adjunk, és ezzel is meghosszabbítsuk a mulatságot; miközben a Vicario testvérek már felkészültek rá, hogy megöljék Santiago Nasart. Épp őneki jutott eszébe, hajnali négy óra felé, hogy menjünk fel az öreg Xius dombjára, és énekeljünk el egy dalt az ifjú párnak. Nemcsak a dalt énekeltük el az ablakuk alatt, hanem rakétákat és petárdákat is hajigáltunk a kertbe, de a villa sötét volt és néma. Fel se merült bennünk, hogy nincs ott senki, már csak azért sem, mert az új autó ott állt a kapu előtt, a teteje is le volt hajtva, és az esküvői selyempántlikák és viasz-narancsvirágok is rajta voltak még. Luis Enrique öcsém, aki akkoriban úgy gitározott, mint egy hivatásos zenész, az ifjú pár tiszteletére egy dalt rögtönzött a házasélet buktatóiról. Addig még nem esett az eső. Olyannyira nem, hogy a hold fenn ragyogott az ég közepén, kristálytiszta volt a levegő, és lábunk alatt a mélységben jól látszottak a temető csillogó lidércfényei. Túloldalt a banánültetvény kék foltja derengett a holdfényben, mögötte a sötét mocsár és még Egyelőre bejelentett gyilkosság krónikája Gábriel García Márquez 17. rész messzebb, a láthatáron, a Karib- tenger foszforeszkáló vonala. Santiago Nasar a tenger felé mutatott, egy ki-kigyúló fénypontra, és azt mondta, hogy egy rabszolgaszállító hajó kísértete az: ott süllyedt el, Cartagena de Indias kikötőjének bejárata előtt, egy rakomány Szenegál négerrel. Elképzelhetetlen volt, hogy bármi is nyomná a lelkét, bár akkor még nem tudta, hogy Angéla Vicario kérészéletű házassága két órával azelőtt véget ért. Bayardo San Román gyalog vitte vissza a szüleihez, hogy a motor zaja ne adja idő előtt tudtára a világnak a rajta esett szégyent, és most újra otthon volt, és egyedül virrasztón a sötétbe, az öreg Xius boldog tanyáján. A dombról lejövet az öcsémnek az az öüete támadt, hogy menjünk ki a piacra, és reggelizzünk meg egy halsütő bódéban, de Santiago Nasar azt mondta, inkább hazamegy, és lefekszik egy órára, mielőtt megjön a püspök. Cristo Bedoya is vele tartott; a folyó partján mentek visszafelé, a szegények régi kikötői kocsmasora előtt, ahol már kezdtek kigyúlni az első fények, és Santiago Nasar az egyik utcasaroknál még hátrafordult, és búcsút intett. Ekkor láttuk utoljára. Cristo Bedoyától, aki egészen a háza hátsó kapujáig kísérte, azzal vált el, hogy majd a kikötőben találkoznak. A kutyák a léptei hallatán megszokásból ugatni kezdtek, mire megzörgette a kulcscsomóját a félhomályban, hogy lecsillapítsa őket. Victoria Guzman épp a tűzhelyre tett kávéfőző fölé hajolt, amikor Santiago Nasar elment a konyhaajtó előtt.- Fiatalúr - szólt ki neki -, mindjárt kész a kávé. antiago Nasar azt mondta, hogy majd később issza meg, és arra kérte, hogy fél hatkor küldje fel hozzá Égi Virágszálat egy váltás tiszta ruhával, ugyanolyannal, mint ami rajta van. Alighogy fölment a szobájába, megjelent a koldusasszony, és átadta Clotilde Ar- menta üzenetét. Victorio Guzman pontban fél hatkor végrehajtotta az utasítást, de nem Égi Virágszálat küldte, hanem maga ment föl hozzá, és vitte a vászonruhát, mert mindent elkövetett, hogy távol tartsa a lányát annak a bojárnak a karmaitól. Maria Alejandrina Cervantes házának kapuján csakugyan nem volt fönn a keresztvas. Elköszöntem az öcsémtől, végigmentem a folyosón, ahol a mulatt lányok macskái összegömbölyödve aludtak a tulipánok között, és kopogtatás nélkül benyitottam a hálószobájába. A lámpák már nem égtek, de amint beléptem, megéreztem a langyos asszonyi illatot, és megpillantottam az éber leopárdszemeket a sötétben, aztán belezuhantam az önkívületbe, és csak a harangok hangjára tértem magamhoz. Az öcsém ezalatt, útban hazafelé, bement Clotilde Armenta boltjába cigarettát venni. Olyan részeg volt, hogy csak nagyon zavaros emlékei maradtak a találkozásról, de a gyilkos italt, amit Pedro Vicario nyújtott oda neki, nem tudta elfelejteni. „Mintha tüzet nyeltem volna” - mondta. Pablo Vicario, aki időközben elbóbiskolt, az öcsém lépteire hirtelen fölrezzent álmából, és megmutatta neki a kését.- Meg fogjuk ölni Santiago Nasart-mondta. Az öcsém erre nem emlékezett. „De ha emlékeztem volna is rá, akkor se hittem volna el - mondta aztán, nem is egyszer. - Ki a fene gondolta volna, hogy az ikrek bárkit is képesek megölni, ráadásul egy disznóölő késsel!” Aztán megkérdezték tőle, hogy hol van Santiago Nasar, mivelhogy nemrég még együtt látták vele, de az öcsém arra se emlékezett, hogy mit felelt nekik. Clotilde Armenta és a Vicario testvérek viszont úgy meglepődtek a válaszán, hogy a jegyzőkönyvbe is bediktálták, külön-külön tett vallomásuk során. Szerintük ezt mondta az öcsém: „Santiago Nasar halott.” Aztán kiosztott a jelenlevőknek egy püspöki áldást, nekiment az ajtófélfának, és kitántorgott a boltból. A tér közepén Amador atya jött szembe vele: miseruha volt rajta, és a kikötőbe tartott, nyomában a csengettyűt rázó sekrestyéssel és néhány emberrel, akik az oltárt vitték, hogy a püspök misét mondhasson a szabad ég alatt. Ahogy elhaladt előttünk a menet, a Vicario testvérek keresztet vetettek. Clotilde Armenta elmesélte nekem, hogy amikor a plébános elment a háza előtt, minden reménye odalett. „Azt hittem, nem kapta meg az üzenetemet” -mondta. (folytatjuk)
