Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1997-03-19 / 12. szám

Nagyvilág 1997. március 19. 7 Bíró Lajos és Fenichel Sámuel tudósoknak az „emberevők” országában emeltek emlékművet Magyarok a pápuák földjén Ez a gránitszikla tán a pokol kapuját őrzi Prágai levél Küldjön egy gombot Havlovának! Nánási László ______________ Új­Kaledóniától keletre, a halál kapujában három kis korallszi- get, Maré, Lifou és Ouvéa talál­ható - meséli a 83 éves Balogh János akadémikus, egyetemi ta­nár. - Az ott élő Semmelweis Gyuri elintézte, hogy Maréra el­juthassak. Barátja, a törzsfőnök a repülőtéren megkért, hogy na­gyon udvarias legyek a sofőröm­mel, mert az az ő helyettese. így életemben először lett gépkocsi- vezetőm egy államfő helyettese. Ott minden napom úgy kezdődött, hogy a reggeli után az alfőnök kinyitotta előttem a li­Én voltam az első lá­togató, akivel az öt­venhatos magyarok találkozhattak. muzin ajtaját, betessékelt és megkérdezte, hová menjünk. Az egész szigeten mindenki tudta, hogy jár-kel itt egy különös öreg­úr. Nyilván őrültnek tartottak egy olyan embert, aki azért megy az őserdőbe, hogy bogarakat szedjen. A Kossuth-díjas ökológus a talaj­ban élő parányok tanulmányo­zásával jutott el a világ számos nagy összefüggéséhez. Joggal mondhatná Ernst Schumacher szavaival: Small is Beautiful, a kicsi csodaszép.- 1965-ben talán én lehettem az első, aki nem hivatalos kikülde­tésben, tehát nem diplomáciai szolgálatban vagy külkeres­kedőként Budapestről Ausztráli­ába és Új-Guineába utaztam - emlékezik Balogh professzor. - Én voltam az első olyan látogató, akivel az ott élő ötvenhatos ma­gyarok találkozhattak. Ők akkor már borzasztóan telve voltak honvággyal. Éjjel fél háromkor érkeztem meg Pearthbe, mégis ketten is elém jöttek a repülőtérre. Dr. Mensá- ros Andor, a színész közeli roko­na, aki később kint miniszter lett és Domahidi András, a jó nevű író. Ismeretségünk azzal kezdődött, hogy nem engedtek a szállodába menni. Nem sejtet­ték, hogy ezzel milyen jót tettek velem. Hiszen én a megspórolt szállásköltségen körülbelül négy nappal tovább maradhattam. A következő segítőtársam Szenti­ványi József lett, Adelaide-ban. Ő akkoriban Pápua Új-Guinea növényvédelmét irányította. Ugyanolyan rovarász volt, mint én, együtt tanultunk az egyete­men. Az első benyomás, amit Ausztrá­liában, s még inkább Új-Guineá- ban szereztem, elképesztett. Azt mondtam Szentiványi Józsinak: „Nem hiszem, hogy rémeket lá­tok, de itt nagy a baj.” Bizony ő ugyanígy látta. Eltöprengtem. Ha én az UNESCO-ban nagyon jó tervvel állok elő, és arra sok pénzt kérek, akkor azt elviszi más. Viszont, ha nem találják jó­nak, nem adnak rá egy fillért sem. Végül arra jutottam, hogy próbáljuk meg magyar módra. Nekem az Akadémia minden év­ben adott egy tengerentúli útra szóló repülőjegyet. Ezzel legfel­jebb valami kongresszusra utaz­hattam volna el, mert a kutatá­sok támogatásánál fontosabb­nak tartották a fizikusok Dubná­ba küldését. Fontosabbnak, mint holmi szegény rovarász trópusi expedíciójának finanszírozását. Hiába hajtogattam, hogy nagy baj van a forró égövi talajokkal. Tehát megbeszéltük Szentiványi Józsival, hogy ebből magyar ügyet csinálunk. Ausztráliában elmondtam, ha a kinti magyarok segítenek nekem abban, hogy összeszedhessük a világ leg­szebb trópusi talajállat-gyűjte- ményét, akkor Budapesten lesz az ilyen kutatások eljövendő központja. Ilyesmit nem kell két­szer mondani a magyaroknak. Rögtön megértették, hogy ez végre-valahára olyan dolog, amiben nincsen politika. Megértették és átérezték azt, amit a professzor egyik környe­zetvédelmi tanulmányában így fogalmazott meg: „A tudomány hajlamos arra, hogy azt is felkí­nálja a társadalomnak, amire an­nak nincs (pontosabban fogal­mazva: még nincs, vagy most nincs) szüksége, a társadalom vi­szont arra hajlamos, hogy azt se vegye át a tudománytól, amire feltédenül szüksége van (ponto­A világ legnagyobb talajrovar- és pók­gyűjteménye itt van a szobámban. sabban fogalmazva: most, azon­nal, sürgősen szüksége van!).”- Új-Kaledónia tulajdonképpen egyetlen nikkeltömb, a Föld nikkelköpenyének felbillent része - magyarázza dr. Balogh János. - Az a hatalmas ősle­mez, amin Ausztrália elhelyez­kedik, elérve egy mélytengeri árkot, lekanyarodik és a vége fokozatosan becsúszik, beleol­vad a magmába. Tehát ez iga­zán a világ vége. Az ottani élőlények alkalmazkodtak eh­hez. Különleges, hogy úgy mondjam, mérgezett evolúci­ón mentek át, ez aztán a cseme­ge a kutatónak! A szerencse kedvezett. Mint említettem, összeismerkedtem Semmelwe­is Györggyel, a nagy orvos le­származottjával. Azt, hogy a vi­lág legnagyobb talajrovar- és pókgyűjteménye itt van a szo­bámban, a Semmelweis család­nak köszönhetjük. Expedícióm során bebizonyoso­dott, ha azt akarjuk, hogy a világ­ban szétszóródott magyarokjob- ban összetartsanak, elég kikül­deni egy lelkes fiatal kutatót, akit majd ugyanúgy támogatnak, mint engem annak idején. S ak­kora egység lesz, mint a hatodik utam végén, amikor felavattuk az új-guineai egyetemen Bíró La­jos és Fenichel Sámuel emléktáb­láját. Bíró Lajos díszsírhelyét a Kere­pesi temetőben méteres gyom borítja, mégis remélem, akad valaki, aki ápolja majd. Miért ne lehetne egy magyar tudós­nak legalább olyan em­lékműve a hazájában, mint amilyen az „emberevők” orszá­gában van? Cséfalvay Ildikó _________ Ha vel kórházi kezelésének idején azt rebesgették a rossz nyelvek, hogy a termé­szetgyógyászatot nagyra be­csülő Dagmar Veskmová sa­ját kezdeményezéséből va­lamilyen gyógyszert adott be jövendőbelijének, amelytől egészségi állapota még kritikusabb lett; s állítólag, miután túlélte a szerelemnek ezt a „bizonyítékát”, kapcsolatukat már semmi sem rengetheti meg. Az emberek többsége, úgy tűnik, kedveli az optimizmusáról, entuziazmusáról és közvetlenségéről ismert tehetséges színésznőt, de akadnak olyanok is, akik in­tellektusát nem tartják elég­ségesnek ahhoz, hogy Vác- lav Havel oldalán képviselje az országot. Nem minden­napi siker és érdeklődés kí­sérte Dagmar Veskrno- vá-Havlová utolsó színrelé­pését a vinohradyi színház­ban ez év február 19-én, Strindberg Krisztina ki­rálynő szerepében. A karri­erje csúcspontján lévő szí­nésznő önszántából döntött úgy, hogy elbúcsúzik a szí­nészettől, mivel az nem egyeztethető össze az elnök- asszonyi funkcióval. Beval­lotta, hogy jobban szereti a férjét, mint a színházat. Dagmar Veskrnová 1975- ben tűnt fel először Juraj Herz Holky z porcelánu c. filmjének egyik főszerepé­ben, s ezt követően ő lett a 70-80-as évek egyik legke­Szergej Mihajlov autóbuszo­kat vezetett, mindenki legna­gyobb megelégedésére. Egy napon az eső szakadt, a kutyá­ja pedig megbetegedett. Az ál­latorvos Moszkva másik végén rendelt. A metróban a na­gyobb kutyákkal tilos közle­kedni, így hát taxizni kénysze­resettebb, legkedveltebb színésznője. Főleg vígjáté­kokban játszott, bár a Lepsie byí bohaty a zdravy ako chudobny a chory c. Jaku- bisko filmben lehetőséget kapott színészi tehetsége ár­nyaltabb oldalának a bemu­tatására is, ámbátor, a szí­nésznő bevallása szerint, éppen ezt a filmet úgy vág­ták össze, hogy végül alig ismert magára. Az új el­nökasszony az életben legin­kább a harmónia elérésére törek­szik. Szereti a ku­tyákat (két ku­tyája is van, s most Havel Dula nevű kutyájával együtt három), szeret aludni és imád autót vezetni - sorrendben a kilen­cedik autója most egy Nissan Micra. Kiismeri magát a kü­lönféle gyógyfüvekben, főleg a teákban. Nem szeret inteijút adni. Kedvenc írói: Woodehouse, Thurber, Ste- fan Zweig, Kundera, de főként Karéi Polácek, akivel egy napon születtek. Kon­zervatív beállítottságú, tisz­teli a tradíciókat, szereti a régi holmikat, mivel „mind­egyik valamilyen történetet rejt magában!”. Gyűjti a régi kulcsokat, a hosszú nyakú palackokat, gombokat, szemüvegeket, karikatúrá­kat (főleg önmagáról). Ezért, aki szeretne örömet okozni az elnökasszonynak, s rendelkezik a fent felsorolt régiségek valamelyikével, az mostantól fogva elküldheti azt közvetlenül a Prágai Vár­ba (Prazskyhrad, 11000 Praha 1). rültek. Csakhogy egyetlen sze­mélyszállító sem állt meg. Szo­rult helyzetében hősünk re­mek megoldást talált. A kutya­taxi majd megoldja! Szergej állati vállalkozását óriási lel­kesedéssel fogadták a moszk­vai gazdik, és a négylábúak ta­xisa meggazdagodott. Ebadta ötlet Moszkvában Hódító barnák Nem is olyan régen a divatter­vezők, fotósok és mindazok, akik számítottak a divatvilág­ban, a szőkékre esküdtek. De a barnák végigsuhantak a kifutó­kon, és háttérbe szorították a szőkéket. A divatvilág pedig le­csapott a barnákra. Az egyik trónfosztó YasmeenGhauri (ké­pünkön) , aki pakisztáni apától és német anyától származik, egyébként kanadai állampol­gár. Karrieije az utcán kezdődött. Egy fodrász szaladt utána Montrealban és kérte, ül­jön neki modellt. Azóta sokakat elbűvölt ébenfekete hajkoroná­jával. Hithű moszlim papája in­telmei ellenére választotta ezt a pályát, és a siker az ifjú hölgyet igazolja. Mostanra kedvére vá­logathat, mert a legnevesebb di­vattervezők versengenek érte. Vasárnapi pletykák Csúcsforgalom ellen Az ember régi vágya, hogy re­pülni tudjon, mert a lebegés csodálatos do­log. Mi több, praktikus okai is vannak. Gon­doljanak csak a délutáni csúcs- forgalomra, a lámpáknál ara­szoló kocsisor­ra... Nos, van aki összekötötte a kellemest a hasznossal. Ke- vin Meeham gondolt egyet, hőlégballont eszkábált furgonja tetejére, és autóstól a magasba emelkedett, hogy a szél szárnyán induljon hazafelé a munkából. „Való igaz, hogy a pi­ros lámpánál nem álltam meg -mondja az öt­venkét éves Ke- vin-, de ezeröt­száz láb magas­ban már nem ér utol a törvény.” Megnyugtatásul közöljük, szó sincs közve­szélyes szabály- sértésről. Az att­rakció csupán a Bristoli Hőlég­ballon Fesztivál része volt. Gomb hátán gomb Észrevette már, hogy a gombok mindig a leg- alkalmadanabb időpontban potyog­nak le? Mondjuk egy fontos randevú előtt, vagy ha a főnök szeret­ne megbeszélni egy lé­nyeges kérdést. Ilyen­kor mintha a föld nyel­te volna el, soha többet nem találjuk meg őket. Nos, képünkön olyan felsőrész látható, amely nemcsak csinos, de hasznos is, hiszen egy-két gomb elvesz­tése igazán nem kelt feltűnést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom