Új Szó, 1997. november (50. évfolyam, 252-275. szám)

1997-11-12 / 260. szám, szerda

POLITIKA ÚJ SZÓ 1997. NOVEMBER 11. Tárgyalási mandátum Bukarest. Az RMDSZ ope­ratív tanácsa tegnap több órás megbeszélés után a tárgyalások folytatására adott mandátumot a szö­vetség megbízottainak, akik a Parasztpárttal e­gyeztetnek az oktatási tör­vény kisebbségi nyelvokta­tásra vonatkozó előírásai­val kapcsolatban. (MTI) « Nemcsók a Szigetközben Darnózseli. A Szigetközi Önkormányzatok Szövet­sége egyetért a dunakiliti tározó üzembe helyezésé­vel - mondta el Tamás Lőrincné, a szövetség elnö­ke a Nemcsók János állam­titkár és a szövetséghez tartozó települések polgár­mestereinek megbeszélé­sét követően Darnózseli­ben. Az államtitkár kifej­tette: a dunakiliti zsilip­rendszer segítségével elér­hető lenne a duzzasztás és a vízszintnövekedés. A Szigetközben ugyanis a talajvízszint alacsony, nem pedig a vízmennyiség kevés. Ezen kell változtat­ni, hogy a természeti ká­rokat ki lehessen küszö­bölni. Ezt a lehetőséget egyébként alternatívaként vetette fel a hágai döntés végrehajtását célzó tárgya­lások magyar delegációve­zetője. (MTI) Li Peng Tokióban Tokió. Li Peng kínai és Ha­simoto Rjutaro japán kor­mányfő tegnapi tokiói tár­gyalásán megerősítették: Csiang Cö-min kínai állam­fő a jövő évben Japánba lá­togat. A két ország bizton­sági párbeszédének erősí­tése céljából megállapod­tak abban is, hogy a kínai védelmi miniszter szintén tárgyal Tokióban. Japán a kölcsönös látogatások gya­koribbá tételével igyekszik eloszlatni a kínai vezetés­nek az új japán-amerikai védelmi kapcsolatok miatti aggodalmát. (MTI) Li Peng (CTK/AP) A kisebbségek képviseletéről Budapest. A Kisebbségi Egyeztető Tanács tegnapi ülésén a kormánypártok, valamint a tizenhárom Ma­gyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbség kül­döttei elfogadták a kisebb­ségek kedvezményes parla­menti képviseletéről szóló kormányjavaslat ún. B va­riánsának főbb pontjait. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a kisebbségi választás az országgyűlési képviselőválasztásokkal egy időben legyen, azaz az állampolgárok a jövő év májusában az egyéni jelöl­tek és a pártok listáján kí­vül a kisebbségek országos listájára is leadhassák vok­sukat. (MTI) Riadókészültség van érvényben az amerikai hadihajókon Nem tarthat örökké Washington. Az Egyesült Államok sürgette a Bizton­sági Tanácsot, szólítsa fel Bagdadot az amerikai ENSZ-ellenőrök kiutasítá­sára vonatkozó javaslat visszavonására, és helyez­zen küátásba „súlyos követ­kezményekkel" járó intéz­kedéseket arra az esetre, ha Irak továbbra is szembe­száll az ENSZ akaratával. MTI-HÍREK Washingtoni kormányilletékesek szerint a „kötélhúzás nem tarthat örökké, előbb vagy utóbb véget kell vetni az áldadan helyzetnek". Tárik Aziz iraki miniszterelnök­helyettes tegnap közölte: nincs változás az amerikai ENSZ-ellen­őrök kiutasítására vonatkozó bagdadi döntésben. Mohamed A pekingi csúcs után Borisz Jelcin Harbinban Harbin. Miután befejezte tárgya­lásait Csiang Cö-min kínai ál­lamfővel, Borisz Jelcin orosz el­nök tegnap az északkelet-kínai Harbinba utazott. A városban, amely szoros kapcsolatokat ápol Oroszországgal, Jelcin a gazdasá­gi kapcsolatok erősítéséről tár­gyalt. Másik célja belpolitikai in­díttatású volt: Harbin az 1917-es orosz forradalom után a fehérek fellegvára volt; ez jó alkalmat szolgáltatott az elnöknek arra, hogy látogatását felhasználja so­kat emlegetett eszménye, a nem­zeti megbékélés érdekében. Jel­cin szóvivője Harbinban bejelen­tette: Oroszország ellenzi, hogy az ENSZ BT égisze alatt katonai csapást mérjenek Irakra. (MTI) Titkos szavazás Szaid asz-Szahaf kaki külügymi­niszter közben bagdadi sajtóérte­kezletén is megismételte, hogy ki fogja utasítani az Irakban tartóz­kodó amerikai fegyverzetellenőr­zési szakértőket, ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre. Azzal is fenyegetőzött, hogy lelövik az U-2-es amerikai kémrepülőgé­pet, ha az újra berepül az ország területe fölé. A Nimitz amerikai repülőgép­hordozón és az Öbölben tartóz­kodó kísérő hajóin riadókészült­ség van érvényben, és az egysé­gek megfelelő tűzerővel rendel­keznek ahhoz, hogy meghiúsítsa­nak minden olyan iraki próbálko­zást, amely az amerikai U-2 típu­sú felderítő repülőgép megsem­misítésére irányul - jelentette ki tegnap John D. Nathman ellen­tengernagy a Nimitz fedélzetéről tudósító újságíróknak. Nathman elmondta: az U-2-es hétfői repü­Szó volt az ukrán oktatási törvényről is Még megvizsgálják MTI-HÍR Budapest. Horn Gyula magyar miniszterelnök meghívására teg­nap kétnapos látogatásra Magya­rországra érkezett Valerij Pusz­tovojtenko ukrán kormányfő. Horn és Pusztovojtenko előbb négyszemközti megbeszélést folytatott, majd a kormányfők vezette delegációk plenáris tár­gyalása kezdődött meg. A meg­beszéléseket követően a két kor­mány képviselői 7 egyezményt írtak alá, többek közt a gazdasági kapcsolatok fejlesztésének irá­nyairól, a kétoldalú kereskede­lem liberalizálásáról, az atom­balesetekről történő gyors értesí­tésről. Az aláírási ceremóniát kö­Új alelnököt választottak Budapest. A magyar Országgyű­lés tegnap titkos szavazással Kávássy Sándor kisgazda képvi­selőt a parlament alelnökévé vá­lasztotta. Kávássy Sándor 164 tá­mogató és 53 ellenző voksot ka­pott. Előzőleg az SZDSZ nevében Szent-lványi István azt javasolta: a szavazást halasszák el, mert Kávássyt szélsőséges megnyilat­kozásai miatt nem tartják alkal­masnak a posztra. (MTI) Heinz Fischer „fontos találkozót" szervez Bécsben Szlovákiáról ČTK-HÍR Bécs. Heinz Fischer osztrák par­lamenti elnök tegnap Bécsben miután tárgyalásokat folytatott az Európai Parlament elnökével, sajtókonferencián hangsúlyozta: Ausztriának érdeke, hogy Szlová­kia bekapcsolódjon az európai in­tegrációs folyamatba, ám szükség van arra, hogy nyíltan rámutassa­nak az országban meglevő prob­lémákra is. Jósé Maria Gil­Robles, az EP elnöke, aki a múlt hónapban lemondta részvételét a kelet-európai reformállamok par­lamenti elnökeinek Pozsonyba tervezett találkozójáról, tegnap kitért a konkrét helyzetelemzés elől. Ugyanakkor megelégedéssel fogadta, hogy Fischer december elejére „fontos találkozót" szer­vez a magyar és a szlovák parla­menti elnökkel. Gil-Robles sze­rint Ausztriának, mint szomszé­dos országnak sokkal jobb lehető­ségei vannak, mint a központi eu­rópai intézményeknek, Bécsnek, mondta, a kelet-európai országok EU-csatlakozásáról szóló tárgya­lásokon továbbra is a híd szerepét kell betöltnie. Az Együttélés Ružena Smatanová körleveléről Interpellálni fognak a parlamentben Csehországban harmadik napja folytatódtak a tüntetések a rasszista megnyilvánulások ellen. A megmoz­dulást az váltotta ki, hogy szombaton bőrfejűek egy csoportja meggyilkolt egy szudáni diákot. (ČTK) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. „A kormány úgy kezeli a törvényhozást, mint a társada­lom fölösleges vagy beteg ele­mét" - így értékelte Komlósy Zsolt parlamenti képviselő az Együttélés tegnapi sajtótájékoz­tatóján azt a tényt, hogy a kor­mány- a parlament új házszabá­lyát figyelmen kívül hagyva ­szinte az összes előterjesztést gyorsított eljárással akatja elfo­gadtatni. Abból, hogy Vladimír Mečiar ka­binetje eddig képtelen volt elő­terjeszteni a költségvetés terve­zetét, Komlósy Zsolt azt szűrte le, hogy a kormány képtelen a szisz­tematikus munkára, ehelyett kapkod. A jegybankról szóló javaslattal kapcsolatban az Együttélés parlamenti képviselője félelmé­nek adott hangot: szerinte Vladimír Mečiar kormánya meg akatja szüntetni a pénzintézet függedenségét s azt a gyakorla­tot, hogy rámutathatott a kor­mány esetleges rossz gazdasági döntéseire. „A nemzetközi pénz­intézetek is óva intik a szlovák honatyákat attól, hogy megsza­vazzák a jegybankról szóló tör­vény módosítását" - emlékezte­tett Komlósy. Bauer Edit képviselő szerint ci­nizmusra vall, hogy a kisebbségi nyelvtörvény helyett a kormány csak memorandumot adott ki, s közölte, hogy ez ismét csak árt az országnak. Duray Miklós elnök Ružena Smatanovának, a Nyitrai Kerüle­ti Hivatal oktatási osztálya veze­tőjének október 13-i körleveléről tájékoztatott. (Lásd a Levél... cí­mű anyagot ezen az oldalon - a szerk. megj.) Duray Miklós rámutatott arra, hogy Ružena Smatanová tör­vényellenes utasítást adott ki, s ezért akár fel is jelenthető. A mozgalom vezetője közölte, hogy az ügyben interpellálni fognak a parlamentben, (gyor) léséhez oltalmat nyújtottak, és készek arra, hogy a továbbiakban is harci gépeket indítsanak a Nimitzrő! a felderítőgép beveté­seinek biztosítására. Földi csapás­mérő fegyverekkel felszerelt amerikai harci repülőgépek in­dultak tegnap délután Irak felé a Nimitz amerikai repülőgép-hor­dozó hajó fedélzetéről - közölte a londoni rádió, amely szerint több hullámban szálltak fel a haditen­gerészeti légierő F-14 Tomcat, il­letve F-18 Hőmet típusú repülő­gépei. A Washington Times pedig arról adott hírt, hogy Irak 5 cseh radar­rendszert akar vásárolni, hogy megakadályozza B-2 lopakodó típusú amerikai vadászbombá­zók behatolását a légterébe. A Ta­mara-radarokat a Tesla­Pardubice gyárija és kínálja vevő­inek. Az ENSZ határozata tiltja fegyverek eladását Iraknak. Törvényellenes utasítás a tankönyvhasználatról Levél az iskoláknak ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. A Nyitrai Kerületi Hi­vatal oktatási osztályának veze­tője körlevélben figyelmeztette a hatáskörébe tartozó vala­mennyi iskolát, hogy „kizárólag olyan tankönyvek és szövegek használhatók, amelyeket jóvá­hagyott, illetve ajánlott az okta­tási minisztérium". Bár az október 13-án kelt leirat minden iskolának szól, bizonyos jelek mégis arra mutatnak, hogy a valódi címzettek a magyar is­kolák. Ezt látszik igazolni a magyaror­szági történelemkönyvek felku­tatását célzó ellenőrzések sora s az oktatási minisztérium legfris­sebb utasítása is. Ez utóbbi fel­Munkanélküliek szólítja az Állami Pedagógiai In­tézet magyar tagozatát: készít­sen jelentést a nemzetiségi isko­lákban használt történelem­könyvekről, s azt juttassa el Lýdia Benčová osztályvezető­nek. Az alap- és középiskolák rend­szeréről szóló, 350/1994. sz. törvény kimondja: „A nevelés­ben és oktatásban az oktatási minisztérium jegyzékében sze­replő tankönyveken és szövege­ken kívül más tankönyvek és szövegek is használhatók." A körlevéllel és a minisztérium utasításával kapcsolatban az il­letékeseknél szerettünk volna tájékozódni, de senki sem akadt, aki válaszolt volna kérdé­seinkre. (vk) Másfél milliós zsákmány vető sajtóértekezleten az ukrán miniszterelnök elmondta: az elő­készületben lévő ukrán nyelvtör­vény, valamint oktatási törvény nem lesz hátrányos a magyar ki­sebbség számára. Pusztovoj­tenko úgy vélte, a törvényjavas­lat megfelel a Magyarország és Ukrajna közötti megállapodá­soknak, mindazonáltal ígéretet tett arra, hogy a kijevi kabinet még egyszer megvizsgálja a do­kumentumtervezetben foglalta­kat. Mint ismeretes, a kárpátaljai magyar közösség szerint veszély­be került a kisebbségi anyanyelvi oktatás Ukrajnában, mivel azt a törvénytervezet alapján a jövő­ben csak az elemi iskolákban en­gedélyeznék. Naponta is Csuklyában behívhatok támadtak Rimaszombat. Hétfő óta a járá­si munkaügyi hivatal korábban soha nem tapasztalt módszere­ket alkalmaz a munkanélküliek­kel szemben. A korábbmái sok­kal gyakrabban hívják be őket, és ha felmerül a gyanú, hogy va­laki szándékosan nem igyekszik elhelyezkedni, azt akár naponta is bekéretik. A hivatal munkapi­ac-elemzó osztályának munka­társa lapunknak nyilatkozva tegnap az intézkedést azzal in­dokolta, hogy a több mint tíz­ezer munkanélküli közül sokan egyáltalán nem akarnak elhe­lyezkedni. A 27,5%-os munka­nélküliséggel küszködő járás­ban már csak mintegy ezren kapnak segélyt. Kérdésünkre, hogy a munkanélküli miből fi­zesse az utazási költséget, azt válaszolta, hogy „igyekezzen munkát találni". Hozzátette: je­lenleg három munkaközvetítő működik, s várhatóan Rima­szécsen és Feleden is lesz. (d) Liptószentmiklós. Fegyveres rablótámadás történt tegnap reggel a Liptószentmiklósi járás­ban levő Podtureň közelében. Öt csuklyás férfi megállásra kényszerítette a Szlovák Taka­rékpénztár pénzsszállító autó­ját, és a gépkocsiban levő 1,5 millió korona átadására kény­szerítette a pénzszállítókat. A helyszínről egy sötétszürke, BHI 71-79-es rendszámú Merce­desszel menekültek el. A rend­őrség országos körözést rendelt el; a bűncselekmény elkövetői utáni nyomozásba minden rendőrparancsnokság bekap­csolódott. Délután a belügymi­nisztérium helikopterét is beve­tették. A tárca sajtóosztályának a tájékoztatása szerint a rablók gépkocsiján hamis rendszám volt. A tábla arról a Peugeot-ról származik, amelyet nemrég lop­tak el a Dunaszerdahelyi járás­ban. Fél három körül a Merce­dest megtalálták. (TA SR) Védelmi pénzt szedtek magánvállalkozóktól Bíróság elé kerülnek TA SR-HlR Pozsony. Hamarosan hét olyan, 22-35 éves, Késmárkról, Baj­mócról, Besztercebányáról, Zó­lyomból, illetve Nagytapol­csányból származó férfit állíta­nak bíróság elé, akit zsarolással és személyi szabadság korláto­zásával vádolnak. Főként ma­gánvállalkozókat kényszerítet­tek arra, hogy védelmi pénzt fi­zessenek nekik, illetve gépkocsi­jukat írassák át nevükre. Hár­man egy besztercebányai őrző­védő szolgálat alkalmazottai.

Next

/
Oldalképek
Tartalom