Új Szó, 1997. november (50. évfolyam, 252-275. szám)

1997-11-12 / 260. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1997. NOVEMBER 8. SPORT/TÉVÉ ÉS RÁDIÓ - SZOMBAT Lehet, hogy mégsem természe­tes halállal halt meg az a férfi, akit a múlt héten találtak holtan a Nyitrai Városi Hivatal épülete előtt. Viliam Bernát öccse, Milan Ber­nát tegnap az ügy újravizsgálá­sát kérte a hatóságoktól, mivel arra gyanakszik, hogy testvérét megtámadták. .Amikor az azonosítás után oda­adták a ruháit, rögtön feltűnt nekem, hogy mennyire véresek. A rendőrség szerint az infarktus következtében bátyám a földre zuhant, és így sérült meg. De annyi zúzódás nem volt rajta, amennyi indokolná csaknem egy liter vér elvesztését. Szerin­tem az infarktus is sokk követ­kezménye lehetett, mert erős a gyanúm, hogy bátyámat megtá­Mikuláš Dzurinda és Gabriel Palacka hétfői látogatása Diszkrimináció nélkül DUNASZERDAHELY A gazdasági helyzet felmérése céljából látogatott hétfőn Dunaszerdahelyre a KDM két parlamenti képviselője, Mikuláš Dzurinda és Gabriel Palacka. A vendégek tájékozódtak a ma­gánvállalkozók lehetőségeiről, valamint a mezőgazdasági ter­mékek feldolgozásáról. Felke­resték a város két legdinamiku­sabban fejlődő vállalatát, a Egyre népszerűbbé válik a harci kutyák tartása Rettegésben tartanak mindenkit A vágsellyei kórházban már két éve önálló osztályként működik a házi gondozószolgálat. A pénzmegtakarítás céljából létesített osz­tály alkalmazottai több idős polgárt látnak el naponta. (TA SR-felvétel) Az elhunyt férfi öccse nem hisz a rendőrségnek Megtámadták a papot? madták és megverték. Néhai testvéremnek nem volt semmi keresnivalója éjszaka a város központjában - mindig a Nyitrát megkerülő északi utat használ­ta, ha Veseléből Velčicébe in­dult. És ami a leggyanúsabb, hogy zsebeiben nem találtam azokat a tárgyakat, amelyeket mindig bennük hordott: gépko­csija és a plébánia kulcsát, vala­mint óráját és pénztárcáját sem. Tárcájában két-háromezer koro­na lehetett. Mindez Veselében, amikor este elbúcsúztunk, még nála volt. Tehát valaki elvette tőle, és én a végére akarok járni a dolognak" - mondta el lapunk­nak Milan Bernát. Az elhunyt lelkésztől velčicei hí­vei szombaton vettek búcsút, majd a holttestet Veselébe szál­lították, és ott helyezték örök nyugalomra, (vm) Juhocukor Rt.-t, illetve a SCHÜTT huzalgyárat. Mivel mindkét üzem több mint 50 szá­zalékban külföldi tulajdonban van, a külföldi tőke felhasználá­sának a lehetőségeit is vizsgál­ták. Kijelentették, hogy az álla­mi támogatásokat függetlenné kell tenni a tulajdonviszonyok­tól, mivel - mint mondták - csak a gazdasági diszkrimináció meg­szüntetésével fejleszthető Szlo­vákia. (m. zirig) Néró, a negyvenkilós, sö­tétbarna pitbull nem vélet­lenül kapta nevét a hír­hedt római császárról. Ő is rendkívül vérengző, kiszá­míthatatlan, és rettegés­ben tartja a környéket. Olyan, mint egy időzített bomba. Nem tudni, hogy mikor robban, és milyen pusztítást végez. KAMONCZA MÁRTA Nérót tavaly júniusban néhány hetes korában nyolcezer koro­náért vásárolta mostani gazdá­ja. Kölyökkutyaként a család kedvencévé vált. ,Amikor na­gyobb lett, már mindent össze­tépett, amihez hozzájutott. Ha sétálni vittem, ügyelnem kellett arra, hogy a felvonóban rajtunk kívül ne legyen senki. Amikor pedig kinyílt a liftajtó, szorosan fogtam a nyakát, mert rögtön megtámadta volna az első em­bert" - állítja a kutya gazdája. Mint mondja, azért vásárolt har­ci kutyát, mert vele őrizteti a Ko­márom szélén levő kertjét, amelyből az utóbbi években rendszeresen elhordták a ter­mést. Nérót idén tavasszal vitte ki a kertbe, s azóta nem jártak ott hívatlan vendégek. Viszont az is igaz, hogy a kutya nemcsak a tolvajokat riasztotta el, hanem rettegésben tartja az egész kör­nyéket. „Nemegyszer átásta ma­gát a kerítés alatt és kiszabadult. A kertünktől nem messze van egy kukoricatábla, ahonnan ép­pen akkor hárman hordták a ku­koricát. Az volt a szerencséjük, hogy én is ott voltam, különben a kutya minden bizonnyal meg­támadta volna őket. így is jó ne­gyedórába telt, amíg meg tud­tam nyugtatni. Egyébként már többen meg is fenyegettek, hogy megmérgezik" - folytatja Néró gazdája. Kérdésemre, hogy mi lesz akkor, ha a kutya valakit ha­lálosan megsebesít, nem tud egyértelmű választ adni. Csak annyit mond, hogy ha tudna más hatékony módszert, amely­lyel megvédhetné a termést a tolvajok elől, nem tartana harci kutyát. Egyébként - állítása sze­rint - azon kevesek közé tarto­zik, aki nem azért tart pitbullt, hogy kutyaviadalokra vigye. Nem eteti nyers hússal, nem in­gerli, nem Tanítja támadásra. Ugyanakkor beismeri azt is: mindezek ellenére Néró reakci­ói teljesen kiszámíthatatlanok. Galgóczy Sándor komáromi ál­latorvos szerint manapság divat a harcikutya-tartás. „A városban számításaim szerint körülbelül 1600 kutyát tartanak, és mintegy nyolcszázat hordanak rendszere­sen állatorvoshoz. Arról nincs adatunk, hogy hány harci kutya lehet Komáromban. Annyi biz­tos: főleg a jómódú fiatalok köré­ben teijedt el a pitbulltartás. Sok esetben a kamaszok nem is tud­ják, hogy milyen veszélyes az a kutya, amelyet kimondottan harcra, támadásra tenyésztettek ki. A fájdalomküszöbük alacso­nyabb, mint a többi ebnek, és rit­kábban is betegednek meg. Sze­Azt mondja, hogy a pitbull a gyáva ember jelképe. rintem a pitbulltartási divat négy-öt évig tart még. Addig is mindenképpen jó lenne, ha a harci kutyák tartására vonatko­zóan a parlament törvényt fo­gadna el. Szerintem a pitbullokat olyan feltételek mellett szabadna tartani, mint a vadállatokat" ­húzza alá az állatorvos. Véleményével Narancsik Sán­dor, a komáromi városi rendőr­ség parancsnokhelyettese is egyetért. Azt mondja, hogy a pitbull a gyáva ember jelképe. Szavai szerint ők is sokszor lát­ják, hogy tizenévesek harci ku­tyát sétáltatnak. ,A képviselő­testület tavaly általános érvényű rendeletet fogadott el az állat­tartásra vonatkozóan. Ebben benne van, hogyha valaki póráz vagy szájkosár nélkül sétáltat kutyát, akkor a városi rendőr öt­száz koronás pénzbírsággal is sújthatja" - tájékoztat a parancs­nokhelyettes. Narancsik Sándor gyakorlott kutyatartóként azt ál­lítja, hogy mivel hiányzik a harci kutyák tenyésztésére és tartásá­ra vonatkozó törvény, jócskán akadnak olyan felelőtlen te­nyésztők, akik a pénzt hajszolva „futószalagon állítják elő" az egyes divatos ebfajtákat. Ezek­ből a kutyákból aztán valóban kiszámíthatatlan és rendkívül in­gerlékeny állatok válhatnak. Eb­ből is kitűnik: az ember saját ma­ga tehet arról, ha a legjobb ba­rátjának tartott élőlény olykor a legádázabb ellenségévé válhat. Furcsa megoldás bizonyítványügyben Furcsa dilemma elé állította a szenei magyar alapiskola igaz­gatóját az a volt tanuló, aki jelenleg a somorjai vendéglátó­ipari szakmunkásképző diákja, s egynyelvű bizonyítványt kí­vánt kiállíttatni. Végh Miklós, a szenei iskola új igazgatója 1997. június 29-i dátummal kiállította ugyan az államnyelvű bizonyítványt, de mivel akkor még nem ő, hanem Kovács Péter volt az igazgató, vele akarta aláíratni. Kovács ezt megtagadta, ugyanis épp a kétnyelvű bizonyítványok kiadása miatt váltot­ták le. Végh úgy látta megoldhatónak az ügyet, hogy odagé­peltette a bizonyítványra Kovács Péter nevét, majd a „helyett" („za") szót követően aláírta a sajátját, (vk) LÉVAI JÁRÁS Hétfőtől Új Garamvölgye Egy év szünet után Új Garamvölgye címmel november 17-étől ismét megjelenik magyar nyelvű hetilap a Lévai járásban. Tá­jékoztat majd a régióban történtekről, s írásokat közöl közéleti személyiségekről és -tői. (újváry) ÉRSEKÚJVÁR Ki irtja a farkaskutyákat? Információink szerint a körzeti rendőrségen csak egy magán­vállalkozó, T. K. tett feljelentést azért, hogy múlt héten valaki lelőtte farkaskutyáját. A vállalkozó lánya, L. K. tegnap el­mondta, hogy a városban eddig 15 farkaskutyával végeztek. Közölte, hogy a pusztításról már tud az Állatok Szabadsága nevű szervezet is. A történtekről az érsekújvári városi rendőr­ségen is érdeklődtünk. Ott is csak arról az egy feljelentésről tudnak, amelyet a körzeti rendőrségen tettek, (kamoncza) Rendőrkézen a késelő rabló Szombaton hajnalban egy 19 éves fiatalember betört egy 74 éves nyugdíjas otthonába. Fojtogatni kezdte az idős hölgyet, majd miután az elájult, zsákmány után nézett. Amikor áldoza­ta magához tért, késsel mellkason szúrta a nénit. Kezelése vár­hatóan két hónapot vesz igénybe. A fiatalembert elfogták, (a) Mi már most gondolunk a karácsonyi ünnepekre! A gálaműsort a K0M-ART műsoriroda, Héger Rudolf szervezi. Vágja ki o szelvényt, és ragassza fel a játék­terven a megfelelő helyre. Vigyázol! Ne felejt­se el megvenni a Vasárnapol is, ahol megje­lennek az ajándékokat ábrázoló szelvények! Szeretettel meghívjuk Önöket az Uj Szó és a Vasárnap nyereménysorsolással egybekötött gálaműsorára, amelyre 1997. december 9-én, 18 órai kezdettel kerül sor a Komáromi Városi Művelődési Központban. Gazdag kulturális műsorral és sok-sok meglepetéssel várjuk Önöket. Jegyelővétel a Komáromi VMK-ban. Jegyár: 150 korona. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: MEGNÖVEKSZIK A FELHŐZET, 11-15 FOK Az időjárás to­vábbra is ked­vezőtlenül hat a mozgásszervi betegségekben szenvedőkre. Ezzel szemben a szívbeteg köz­érzete jó lesz. Gyakrabban je­lentkezhet a beteg nyakcsigo­lyából kisugárzó fejfájás. Na­gyobb az esélye a vérnyomás emelkedésének és depresszió ki­alakulásának. Rosszabbodik az ekcémával küszködők állapota. Csökken­het a szellemi és fizikai teljesítő­képesség. Az esti és éjszakai órákban nő az érrendszer és a légzőszervek megterhelése. Csütörtökön a munkapiac; -bail * Munkanélküliség Bősön • További elbocsátások • Egy családi vállalkozás ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 06.56 - nyugszik 16.16 órakor. A Hold kel 15.27 - nyugszik 03.46 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 280, apad; Medve: 80, apad; Komárom: 140, változatlan; Párkány: 65, változatlan. Eleinte még jobbára derült lesz az égbolt, később délnyu­gat felől meg­növekszik a fel­hőzet, és néhol eleredhet az eső. A kora délutáni hőmérséklet 11 és 15 fok között alakul. Az élénk délkeleti, déli szelet a hegyek­ben viharos lökések kísérhetik. Csütörtökön és pénteken túl­nyomóan borult időre számítha­tunk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 9, a legmaga­sabb nappali holnap 8 és 12, holnapután 6 és 10 fok között, Észak-Szlovákiában 4 fok körül várható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom