Új Szó, 1997. november (50. évfolyam, 252-275. szám)

1997-11-03 / 252. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 1997. OKTÓBER 29. POLITIKA 3020 3 Július Binder szerint Bős ügyében 100 milliárd koronánál is nagyobb lehet a szlovák kártérítési igény Végre zárjuk ki a politikát! Egy hét múlva ismét össze­ül az a szlovák-magyar szakértői csoport, amely a Bős-Nagymaros ügyében hozott hágai bírósági ítélet megvalósításáról tárgyal. A Pozsonyban tartott első for­duló után Július Bindert, a szlovák delegáció helyéttes vezetőjét a tárgyalási stra­tégiáról kérdeztük. P. VONYIK ERZSÉBET A hágai döntéshez már ne tér­jünk vissza... Ugyan miért ne? Egyértelműen a szlovák fél a nyertes. Mindenben nekünk adtak igazat. Az 1977-es szerződés érvényes, Hága legali­zálta a C variánst... ...ám kifogásolta az egyoldalú üzembe helyezést. De az idei árvíz megmutatta, hogy helyesen döntöttünk, mivel megvédtük a létesítmény kör­nyékét. Hága eredménye az, hogy a magyar fél tárgyalásokra kényszerült A szlovák küldöttség egyik cseh tagjának, Krajhanzl jo­gásznak más a véleménye, sze­w v Állítom, hogy ** Magyarország rengeteget nyert a dunacsúni me- a a derelzárással. >> rinte mindkét ország nem szokványos módon járt el, és a bíróság ítéletével mindkette­jük tudomására hozta, hogy egyiküknek sem lett volna szabad ilyen magatartást tanú­sítania. Megengedné, hogy a nyilatkoza­tot lefénymásoljam? Mint látom, a cseh sajtóirodának nyilatkozta, s ez az ügynökség mindent elfer­dít. Mindezt tisztáznom kell Krajhanzl úrral. Mit tapasztalt, a magyar fél ígé­retéhez híven igyekszik a poli­tikától mentesíteni a megbe­széléseket? Üdvözlöm, hogy Nemcsók úr ki­nyilvánította ez irányú szándé­kát. Legfőbb ideje, hogy kizárjuk a politikát a tárgyalásokról. Ha ez így lesz, meggyőződésem, a delegációk meg tudnak állapod­ni, és mindkét félnek megfelelő kompromisszumot köthetünk. Mi valljuk: ki kell iktatni a politi­kát. A szlovák fél csak arról tár­gyal, amiről a hágai bíróság dön­tött. Bennünket csak a víz­Július Binder: „Hága eredménye az, hogy a magyar fél tárgyalások­ra kényszerült." (Prikler László felvétele) lépcsőrendszer kérdései érdekel­nek. A szlovák fél jó szándékú tár­gyalásokat kíván folytatni az 1977-es szerződés szellemé­ben. Mit értsünk ezen? Nagymarosnak meg kell épülnie, az új körülményeknek megfele­lően üzembe kell helyezni Dunakilitit. Hiszen épp e zsilip kiiktatása idézte elő azt a helyze­tet, hogy meg kellett építenünk a C variánst. Az ítélet szerint sem­mit sem kell lebontani, Dunacsún úgy marad, ahogy megépült. Mi tiszteletben tartjuk a szerződést és a bírósági dön­tést, amely kimondja, hogy az erőmű működőképességét bizto­sítani kell. Jelenleg nem látunk okot arra, hogy a másik lépcső ne Nagymarosnál épüljön fel. De ha a magyar fél megindokolja, hogy miért ne ott, és a szlovák fél úgy ítéli meg, hogy az indokok meg­alapozottak, akkor készek va­gyunk alkalmazkodni. De pilla­natnyilag egyetlen érv sem szól Nagymaros ellen. Mi lesz a hágai döntés után a párkányesztergomi híddal? A hídra semmi szükség, ez in­kább nosztalgia kérdése. Ha lesz Nagymaros, vagy helyette más, akkor ott híd is íesz, amely ösz­szeköti a két partot. A párkányi híd politikai kérdés, amelyet más szinten kell megoldani. A legkényesebb a kártérítés kérdése lesz. Ön korábban 100 milliárd koronás szlovák igényt említett? Ez több is lehet. Minderről tár­gyalni fogunk. Feltételezem, a magyar fél tisztában van azzal, hogy mindkét félnek milyen tete­mes károkat okozott a magyar parlament 1992-es döntése, amely beszűkítette a kormány mozgásterét. Ha nem jutunk egyezségre, akkor auditorra lesz szükség, aki elbírálja a kártérítési igényeket. Állítom, hogy Ma­gyarország rengeteget nyert a dunacsúni mederelzárással. Hogy miért? Mert megvédtük a területét az árvizektől. De előzőleg, a Duna elterelése után ezek a területek kiszárad­tak... Ezt olyasvalaki látja így, aki így akarja látni. Magyar oldalon az árhullám olyan károkat okozott volna, mint Cseh- és Morvaor­szágban. Engedtessék meg ne­kem, hogy 300 milliárd koronára becsüljem azt a kárt, amely déli szomszédunkat érte volna, ha nincs Dunacsún. Ez a magyar fél­nek a vízműből származó egyik hozadéka. Másodsorban a ma­gyarok ingyen használják a vizi utat, amellyel a közös Duna-sza­kaszon nekik kellene törődniük. Harmadsorban a erőmű villany­telepén lévő energetikai csomó­pont révén a magyarok áramot kapnak az európai hálózatból. Végül pedig a Mosoni-Dunára rá sem lehet ismerni, annyi ott a víz. De csak azóta, hogy megépült a fenékküszöb... A dunacsúni elzárás nélkül ott nem volna víz, hiszen korábban nem kapott eleget. Ahol rosszabb a helyzet, ott ez annak a követ­kezménye, hogy a magyarok nem engedtek bukókat építeni, de ez egy alig 150 méteres sáv. Eszerint a szlovák fél úgy látja, hogy elegendő vizet adnak Dunacsúnnál a régi mederbe? Nem ezt az álláspontot képvisel­jük a szakértői tárgyalásokon, hanem ragaszkodunk ahhoz, amit az 1977-es szerződés a víz­megosztásról mond. A Duna elterelése utáni víz­megosztási tárgyalásokon EU­közvetítéssel született egy megállapodás, amely a víz több mint kétharmadát visz­szakövetelte a régi mederbe... Ez mind valótlanság, ilyen egyez­ség nem volt. Érvényben van az 1977-es szerződés, amely szerint a régi medernek 50 köbméter vizet kell kapnia, a vegetációs időszakban pedig kétszázat. Mečiar és Horn kormányfők új vízmegosztási rendben állapod­tak meg, eszerint évente átlago­san 400 köbmétert kell adnunk a közös régi Duna-mederbe. A hágai ítélet környezeti szem­pontok figyelembe vételével is számol. A magyar fél olyan fi­gyelőrendszert fog szorgal­mazni, amely előrejelezné a környezeti károkat, hogy meg­akadályozhatók legyenek. A vízműnek jelenlegi formájában kedvező ökológiai hatása van. Ha megépül Nagymaros, vagy helyette más, akkor ott híd is lesz, amely összeköti a két partot. \\ A felszín alatti vizekre is? Főleg ezekre. Javul a minősé­gük, ezt mérések igazolják. Azok, akik Strasbourgba írogat­tak, köztük az önök olvasói,' meg is győződhetnek erről a monitor­ing alapján. De az ígéretek ellenére nem hozzák nyilvánosságra a vízmi­nőségi vizsgálatok eredménye­it. A monitoring nagyon bonyolult, és csak a grafikonok hétszáz ol­dalnyira rúgnak, ezeket nehéz közérthetően tolmácsolni. Tanúsíthatom, hogy a víz minő­sége nem romlott. Meg tudnak-e egyezni fél éven belül a hágai ítélet megvalósí­tásának részleteiről, vagy újra a bírák segítségére lesz szükség? Ha a magyar fél nem támaszt po­litikai követeléseket, akkor bő­ven elég hat hónap. Ellenkező esetben összegezzük, hogy mi­ben tudtunk közös nevezőre jut­ni, és miben nem, és újra Hágába megyünk. A miniszterelnök és az államfő maradásra szólít Felhívás a romákhoz Milan Čič a Nemzeti Egyetértés Pártjáról „Ez egyelőre hadd legyen meglepetés!" ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Kassa. Pénteken röppent fel az az információ, hogy a Nemzeti Egyetértés Pártja elnevezésú politikai szubjektum állítólag bejegyeztetését kérte a belügy­minisztériumban. A párt vezér­alakjai között ott található Ru­dolf Schuster kassai főpolgár­mester, Milan Čič, az alkot­mánybíróság elnöke és Pavol Rusko, a Markíza Televízió ve­zérigazgatója. Pavol Rusko egyébként azonnal cáfolta ezt az információt. Rudolf Schuster pénteken szintén azt nyilatkoz­ta az Új Szó munkatársának, hogy ő nem tud semmiről, arról sem, hogy létezik ilyen párt, nemhogy ő lenne egyik vezér­alakja. - Nemzeti Egyetértés Pártja? A név szimpatikusnak tűnik, ez minden. Nem tudok a párt létezéséről, és arról sem, hogy bejegyzését kérte volna. Egyébként az alkotmánybíró­ság elnökeként nem szervezhe­tek pártot, nem kapcsolódhatok be semmilyen párt munkájába ­nyilatkozta Čič. Arra a feltevésre, mit tenne ab­ban az esetben, ha annak elle­nére, hogy ő nem vesz részt egy új párt szervezésében, ám an­nak vezetői arra kérnék, függet­lenként legyen az ő jelöltjük egy magas állami poszt betöltésére, Milan Čič diplomatikusan mindössze azt felelte: - Ez egyelőre hadd legyen megle­petés! (gazdag) TA SR-HlREK Pozsony. Michal Kováč államfő pénteken fogadta a Roma Kezde­ményezés az Együttélésért párt képviselőit, Ladislav Fizik elnök ismertette a párt romák angliai ki­vándorlását megelőző program­ját. A találkozót követően az ál­ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLlTÁS Pozsony. A bérszabályozásról, a kormány gazdasági megszorító intézkedéseiről, az érdekegyezte­tésről vitatkozott a kormány több tagja a szakszervezetek képvise­lőivel a tegnapi Lépések című te­lamfő felhívással fordult a roma polgárokhoz, melyben arra kérte a távozni szándékozókat, tegye­nek le tervükről. Mečiar kor­mányfő pénteki rádióbeszédében szintén szólt a távozni akarókhoz. „Ne menjentek küldföldre, ne kér­jetek politikai nemedékjogot. Se­hol sem kaptok." - szólt Mečiar. levíziós műsorban. Ivan Saktor, a konföderáció elnöke egyetértett azzal, hogy a veszteséges vállala­tok menedzsmentjeinek bérét va­lóban szabályozni kell, viszont a kormány olyan tervezetet készí­tett, amely valamennyi alkalma­zott bérét regulálja. Televíziós Lépések: kabinet kontra szakszervezet Bérszabályozás pro és kontra RÖVIDEN Rudolf Baláž pápai audiencián Besztercebánya. Ötnapos múlt heti vatikáni látogatását köve­tően pénteken tért vissza Szlovákiába Rudolf Baláž beszterce­bányai megyés püspök, akit Rómában II. János Pál pápa sze­mélyes kihallgatáson fogadott. Baláž emellett tárgyalt a Vati­kán államtitkárságán és két kongregációjában is. (TA SR) Csáky és Kukán Komáromban Komárom. Pénteken közösen kereste fel a várost Csáky Pál, az MKDM alelnöke, Eduard Kukán, a DU elnöke és Vojtech Demeš, a Kisiparosok, Vállalkozók és Földművelők Uniójának elnöke; a vendégeket Pásztor István polgármester fogadta. Eduard Kukán kifejtette, hogy a nemzetiségek jogait az alkotmány és a törvé­nyek garantálják, a gondot az jelenti, hogy a törvényeket meg­sértik. Csáky elmondta, hogy folyamatosan Szlovákia más ma­gyarlakta területeit is felkeresik közösen, és reményét fejezte ki, hogy az ötpárti SZDK és a Magyar Koalíció hamarosan aláírja az egyttműködésről szóló szerződést. (TA SR) Meghódítani a kínai piacot Peking. Építkezési vállalkozók, köztük Július Binder kíséreté­ben hivatalos látogatásra Kínába utazott Ján Mráz építésügyi miniszter. A szlovákiai vállalkozók szeretnének betörni a kele­ti piacra, hiszen Kínában évente tízmillió lakás épül. (TA SR) Elemzik a kimaradás következményeit Pozsony. Vladimír Mečiar kormányfő vezetésével pénteken ülést tartott az államvédelmi tanács. Egyebek mellett a NATO bővítésének első köréből való kimaradás után előállt helyzet elemzésével foglalkozott. (TA SR) Egyelőre nincs járványveszély Pozsony. Egyelőre járványveszély nem fenyeget, ám nő a lég­úti megbetegedések száma - derül ki a járványügyi hivatal je­lentéséből. Múlt héten 1279 légúti megbetegedés jutott 100 ezer lakosra, az előző héten tapasztaltakkal összevetve ez 9,4 százalékos emelkedést jelent. (TA SR) A kormány ötletszerűen reagál Pozsony. A demokratikus baloldal szerint a kormány ötletsze­rűen reagál a gazdasági problémákra, mivel nincs használható programja. „Ezt bizonyítja az a valami is, amit a kormány megszorító intézkedéscsomagnak nevez" - nyilatkozta Jozef Košnár, a DBP szakértője. Jóslata szerint a jövő évi költségve­tési deficit 50 milliárd korona lesz. (TA SR) A vállalkozó agyonlőtte a tolvajt Magyarból. Egy 25 éves pezinoki férfi törte fel csütörtök reg­gel egy helyi vállalkozó Seat Ibiza gépkocsiját, és egy pisztolyt lopott el. A tulajdonos észlelte a lopást, gépkocsin a tettes nyo­mába eredt, majd gyalog folytatta az üldözést. A fiatalember végül elhajította a pisztolyt: vesztére, mert az 50 éves vállal­kozó, miután rátalált a fegyverre, egy golyót küldött utána. A tolvaj halálos mellkasi sérülést szenvedett. (TA SR) A Dôvera nyugtatja klienseit Pozsony. A Dôvera egészségbiztosító eleget tesz valamennyi kö­telezettségvállalásának-jelentette ki Marta Jančovičová igazga­tó. Elmondta, a biztosítónak van ideje a törvény által megszabott minimálisan 300 ezer ügyfél megszerzésére, mivel erre két év áll rendelkezésre, a Dôvera pedig csak idén alakult. (TA SR) Több pénzt kér tárcáinak az SZNP Pozsony. A Szlovák Nemzeti Párt jóval több pénz igényel az álta­la irányított oktatási és védelmi tárca részére, mint amennyit a jövő évi költségvetési tervezet előirányoz - jelentette be Ignác Prno gazdasági szakértő. Az oktatás 131 millió koronát kér a ta­nárok bérére, 225 milliót tankönyvekre és 115 milliót nemzetkö­zi programokra. A védelmi tárca legalább 1 milliárddal többet szeretne a tervezett 14-nél. (TA SR) Pozsonyba érkezik a svéd házelnök Pozsony. Ivan Gašparovič házelnök meghívására ma Pozsony­ba érkezik Birgitt Dahl, a svéd parlament elnöke. A vendéget fogadja Michal Kováč államfő, Vladimír Mečiar kormányfő, Zdenka Kramplová külügyminiszter és Peter Kresánek, Po­zsony főpolgármestere is. (TA SR) Kalman a roma szervezetekkel tárgyal Pozsony. Jozef Kalman miniszterelnök-helyettes, a kormány nemzetiségi tanácsának elnöke ma megbeszéléseket folytat a roma szervezetek képviselőivel. A téma természetesen a ro­mák elvándorlásának megakadályozása lesz. (TA SR) Slota új személyi titkára Pozsony. A Nový Čas forrásai szerint Ján Slota, az SZNP elnö­ke a közelmúltban afrikai vadászaton vett részt: az utat koráb­bi ismerőse, a benini születésű, ám szlovák állampolgár Gansé Dossou Georges mérnök intézte, aki október 1-től már Slota irodavezetője és személyi titkára. Slota állítása szerint sosem volt Afrikában, az viszont igaz, hogy valóban a színes bőrű fia­talember a titkára. (Ú) Halottak napjáról emlékezett meg Vatikán. II. János Pál pápa tegnap az Úrangyala imádság utá­ni beszédében halottak napjáról emlékezett meg. „Lélekben együtt vagyok mindazokkal, akik e napokban felkeresik halot­taik sírját Róma és a világ temetőiben" - mondta. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom