Új Szó, 1997. szeptember (50. évfolyam, 201-224. szám)

1997-09-23 / 218. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1997. SZEPTEMBER 2612. POLITIKA 5 Dr. Ján Hrubala dolgozta ki a DP programtervezetének igazságszolgáltatási fejezetét Bíróságok függetlensége? Dr. Ján Hrubala fogalmaz­ta meg a Demokrata Párt választási programterve­zetének a bíróságokkal, ügyészséggel foglalkozó fejezetét. A bíróságokkal kapcsolatban manapság a függetlenség és a pártat­lanság követelménye jó­formán naponta felmerül, ezért a kérdéseink is fő­ként erre irányultak. FEKETE MARIAN Függetlennek tekinted a szlo­vákiai igazságszolgáltatást? Nálunk az igazságszolgáltatás függetlensége nincs teljesen szavatolva. A bírósági döntések többségét független és pártatlan bírák hozzák meg. De nem te­remtettek meg számukra min­den körülményt ahhoz, hogy va­lóban független státusuk le­gyen. A jelenlegi alkotmányjogi szabályozás mellett is elérhető, és el is kell érni az igazságszol­gáltatás önkormányzati szervei­nek, a bírói tanácsok jogkörének növelését, illetve hogy részt ve­hessenek a döntések meghoza­talában. Egyben deklarálni kell azt is, hogy az igazságszolgálta­tás legfelsőbb képviselője nem az igazságügyi minisztérium. Szerintem a minisztérium olyan államigazgatási szerv, amely­rek, a bírák, akik a tények és kö­rülmények ismeretében hozzák meg döntéseiket. A hivatalos állásfoglalások szerint a bírói tanácsok eddig is részt vettek a döntéshoza­talban. Igen, tanácskozási joggal. Az. ál­láspontjukat megfogalmazhat­ták, de azt senki sem köteles tiszteletben tartani. A mi elkép­zelésünk szerint a döntéseket legalábbis közösen kellene meg­hozni. Mi a haszna ebből a közem­bernek? Itt valóban nem a bírák, bírói ta­nácsok kiváltságairól van szó. Egy korábbi kérdésedre vissza­utalva: abból indulok ki, hogy Szlovákiában tagadhatatlan a korrupció léte. Tíz évig dolgoz­tam az igazságszolgáltatásban. Számos jel utal arra, hogy itt is megtalálható a korrupció, de ugyanakkor meggyőződéssel ál­líthatom: vesztegetésgyanús ügyekbe a bíráknak csak egy jól körülhatárolható csoportja ke­veredik. Ez a csoport kisebbség­ben van a megközelítőleg 1100 bíró közt. Ebből a tényből indu­lunk ki akkor, amikor a bírák megvesztegethetőségének lehe­tőségeit akarjuk kizárni. A bírák tudják, melyik kollégájukkal szemben merül fel ilyen gyanú. köreinek bővítése nem a bírák kiváltságairól szólna, hanem az állampolgárok jogainak szava­tolásáról. Arról, nem kell majd attól tartaniuk, hogy törvényes bírájuk politikailag befolyásol­ja az adójából. A bíró egyelőre nem. Ezen is változtatni kell! Amikor utoljára találkoztunk, még a másodfokú Beszterce­bányai Kerületi Bíróság elnök­^ A. bírák döntse­nek arról, ki lesz a bíróság elnöke, alelnöke. Ez világ- * + szerte így van. >N Somogyi Tibor felvételei SS Egyben deklarál­ni kell azt is, hogy az igazságszol­gáltatás legfelsőbb képviselője nem az igazságügyi mi­nisztérium. « nek valamiféle szervizt kellene nyújtania, segítenie kellene a bí­róságokat. Az igazságszolgálta­tás legfelsőbb képviseletét úgy kell kialakítani, hogy ott több­ségben legyenek a szakembe­Meg kell adni a lehetőséget a bí­rói testület önkormányzatának, hogy legalább beszéljenek erről, utánanézhessenek a gyanúsítá­sok megalapozottságának. Az önkormányzat ilyen jellegű jog­ható, vagy rá van utalva a csú­szópénzre. Ezt a programot azok számára fogalmaztuk meg, akik félnek a befolyásolha­tó, lefizethető, megfélemlíthető bírótól. A korrumpálhatóság kérdése nyilván összefügg a bírák jö­vedelmével is. A bírák havi 15-20 ezer koro­nát keresnek, ami sokkal keve­sebb, mint az egyéb jogászi fog­lalkozásokban elért átlagkere­set. De tényleg meg kellene ta­lálni azt az alkalmas módot, hogy az igazságügyi önkor­mányzati szerv megkérdezze ezt vagy azt a bírót, milyen a jö­vedelme, ha egymillióért ko­csit, kétmillióért pedig házat tud vásárolni. Tudom, ez na­gyon kényes kérdés. Ami a bí­rák jövedelmét illeti, törvény szavatolja, hogy megkapják a statisztikai hivatal által kiszá­mított átlagbér háromszorosát. Ez egy időközönként valorizá­landó bért jelent. A szlovákiai bíró a cseh, lengyel vagy ma­gyarországi bíróval összehason­lítva sokkal kevesebbet keres, ugyanakkor a bírónak szakiro­dalmat kell vásárolnia, és sokan munkájuk megkönnyítését, gyorsítását célozva számítógé­pet vesznek - otthon is dolgoz­nak. Az ügyvéd mindezt leírhat­helyettese voltál. Később hal­lottunk egy besztercebányai bíróról, aki nem adott enge­délyt a Lexa-féle titkosszolgá­latnak a püspöki hivatal le­hallgatására. Gondolom, te voltál ez a bíró. Ezért távoztál az igazságszolgáltatásból? Nem, a távozásomnak egészen más okai voltak. Senki sem kényszerített távozásra. Miben látod a bírák független­ségének legfőbb garanciáit? Azoknak a nemzetközi jogi nor­máknak a megtartásában, ame­lyek a bírák anyagi, műszaki, biztonsági stb. körülményeiről szólnak. És amíg itt a miniszter nevezhet ki és hívhat vissza tisztségéből bárkit is anélkül, hogy azt meg kellene indokol­nia, addig nem lehet szó függet­len igazságszolgáltatásról. Az utóbbi években számos bí­ró jutott magasabb tisztségbe csak azért, mert az illetékes államigazgatási szerv megbíz­hatónak tartja. Ez nem a bírói függetlenség megsértése? Ezt ma meg lehet tenni, ez ma nem törvénysértő eljárás. Más kérdés az, hogy mi ezen változ­tatni akarunk. A bírák döntse­nek arról, ki lesz a bíróság elnö­ke, alelnöke. Ez világszerte így Mečiar tegnap a rádiónak a kisebbségi nyelvhasználati törvényről is elmondta véleményét Nemzetközi szervekhez akar fordulni TA SR-JELENTÉS Pozsony. Vladimír Mečiar sze­rint ha Szlovákia teljesítené is a tőle megkövetelt feltételeket, az EU akkor sem hívná meg Po­zsonyt a bővítéssel kapcsolatos tárgyalásokra. Mečiar szerint Szlovákiának nem pszichoterá­piára van szüksége, hanem reá­lis kiútra, amit szerinte az jelen­tene, ha valamennyi társult or­szág meghívót kapna a felvételi tárgyalásokra. A kormányfő a közszolgálati rá­dió tegnapi hírműsorában komplikált folyamatnak nevezte az EU által is szorgalmazott, a kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvény elfogadását. Sze­rinte az erre vontkozó jogi nor­mák Szlovákiában már adottak, amit az alkotmánybíróság dön­tése is alátámasztott, viszont az ET és az EU képviselői sem tud­tak neki válaszolni arra a kér­désre, hogy mit is tartalmazzon az említett törvény. „A nemzetközi szervek véle­ményt fognak nyilvánítani arról az általunk kidolgozott memo­randumról, amely a jelenlegi jo­gi helyzet módosítását tartal­mazza, megmondják majd, mit kell törvénnyel szabályozni, és mi nincs összhangban az euró­pai normákkal. Semmi mást nem fogadunk el, csak az euró­pai standardot, azt viszont tisz­teletben tartjuk. De tulajdon­képpen nincs is miről beszél­nünk, mert mi ebből a szemponból megelőzzük Euró­pát" -jelentette ki a miniszterel­nök. Mečiar a továbbiakban azt állí­totta, a kerekasztal-találkozón megerősítést nyert, hogy Ján Čamogurský, Eduard Kukán, Duray Miklós, Bugár Béla és A. Nagy László nem hajlandó tár­gyalni. „Az ellenzék taktikája vi­lágos: fenntartani a jelenlegi jo­gilag rendezetlen állapotot és tovább élezni a helyzetet" - szö­gezte le Mečiar. A zselizi és az ipolysági gimnáziumban is csak az Új Szóból értesültek a fejleményekről Már három éve nem kapnak választ ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Zseliz, Ipolyság. Milica Suchán­ková, a kormányhivatal vezetője a múlt pénteken közölte: az okta­tási tárca elállt korábbi szándé­kától, így nem vonják össze a zselizi, illetve az ipolysági ma­gyar gimnáziumot a helyi szlo­vák nyelvűvel. Felhívtuk a két érintett iskolát: kaptak-e részle­tesebb tájékoztatást? Nagy Béla, a zselizi gimnázium igazgatóhelyettese: „Mi is csak az Uj Szóból értesültünk arról, hogy a Nyitrai Kerületi Hivatal elállt az összevonástól, és to­vábbra is önállóan létezhetünk. Nagyon jó érzés volt, hogy az egész város mellénk állt, csekély másfél nap alatt több mint 1600­an írták alá az összevonás ellen tiltakozó petíciós íveket, ezeket a kerületi hivataltól kezdve a kor­mányhivatalig mindenhová el­küldtük. Hogy gimnáziumként biztosítsuk túlélésünket, most nyolcosztályos gimnázium enge­délyezését kérvényezzük. Re­méljük, ezúttal gyorsabb lesz az ügyintézés, mint az ipolysági gimnázium hasonló tartalmú kérvénye esetében." Marián Sipőcztől, az ipolysági gimnázi­um igazgatójától megtudtuk, hogy már harmadik esztendeje nem reagál az oktatási miniszté­rium, illetve a területileg illeté­kes tanügyi osztály a nyolcéves gimnázium engedélyezését ké­relmező, évente megismételt be­adványra. Kérdésünkre, vajon si­került-e elérni a párhuzamos gimnáziumi osztály indításának engedélyezését, az igazgató kö­zölte, hogy csupán egy első osz­tály nyílt, s az iskola olyan értesí­tést nem kapott, amely lehetővé tenné két osztály létrehozását. Mint már annak idején közöltük, az oktatási minisztérium a Nyitrai Kerületi Hivatalnak kül­dött levelében hozzájárult ah­hoz, hogy az ipolysági magyar gimnáziumban két első osztály nyíljon, ha már a zselizi gimnázi­umban csupán egy indulhatott. Ružena Smatanová tanügyi osz­tálya arról sem értesítette az érintetteket, hogy nem kerül sor a gimnáziumok összevonására. Mint Marián Sipőcz elmondta, jómaga is csak az Új Szóból érte­sült erről, -vk­RÖVIDEN Pártfegyelem mindenek felett Pozsony. Vladimír Mečiar előzetesen felszólította a nemzeti párt minisztereit, hogy ne vegyenek részt Jean-Marie Le Pen fogadásán - nyilatkozta Magda Pospíšilová, a kormányfő szó­vivője, s egyúttal az SZNP-hez irányította az újságírókat, hogy ott érdeklődjenek, miért a pártfegyelem volt előbbrevaló eb­ben az esetben (TA SR) Nincs kétféle mérce Pozsony. Vladimír Mečiar kormányfő tegnap fogadta Georgiosz Zawoszt, az EU pozsonyi nagykövetét, aki hamaro­san befejezi szlovákiai misszióját. A találkozót követő sajtótá­jékoztatón arra a kérdésre, nem érzi-e úgy, hogy az EU kétféle mércét alkalmaz Szlovákia és a többi társult ország elbírálásá­nál, Zavvosz a következőket válaszolta: „A legnagyobb őszin­teséggel állíthatom, hogy nem létezik semmiféle hátsó szán­dék, diszkrimináció vagy dezinformáció. Az EU egyenrangú félnek tartja Szlovákiát." (TA SR) A Béke Köve Hirosimából Pozsony. Hirosima küldöttsége tegnap átadta Kováč államfő­nek a Béke Kövét, egyet a hirosimai villamossíneket rögzítő grá­nit gerendák közül, amely mintegy kétszáz méterre volt az 1945 augusztus 6-i atomrobbanás epicentrumától. 1991 óta már nyolcvan államfő vett át ilyen ötvenkilós gránitkövet. (TA SR) Kitüntetés Edita Gruberovának Pozsony. A Fehér Kettős Kereszt második fokozatával tüntette ki tegnap Michal Kováč államfő Edita Gruberová világhírű operaénekesnőt, aki huszonhét éve szerepel a világ nagy ope­raszínpadain. (TASR) Emlékérem Roman Kaliskýnak Pozsony. 75. születésnapja alkalmából fogadta tegnap Michal Kováč államfő Roman Kaliský publicistát, aki egyébként az el­nök külső tanácsadója is. A jubiláns átvehette a köztársasági elnök emlékérmét. (TA SR) Komáromból a német testvérvárosba Komárom. A németországi Weissenfels a testvérvárosi kap­csolatok keretében ezen a héten látja vendégül a Selye János Gimnázium diákjait. A két város barátsága régi eredetű. Ma este Alexander Koschel orgonaművész, a weissenfelsi evangé­likus egyház zeneigazgatója ad hangversenyt 19.00 órakor a komáromi Szent András-templomban, (st) Gyermekgyilkosság Pozsony. Gyilkosság elkövetésével vádolja a kerületi bírósá­gon a pozsonyi kerületi ügyész Martina B. (1973) pozsonyi la­kost. A vádlott a múlt év decemberében okozta kéthetes kislá­nya halálát. Amikor éjszaka a gyerek felsírt, úgy próbálta őt el­hallgattatni, hogy többször fejbe ütötte. Reggel a kislányt már halva találta. A boncolás során megállapították, hogy az üté­sek általi koponyatörés és agykárosodás okozta a gyermek ha­lálát. Ha a vádlottat bűnösnek találja a bíróság, 10-től 15 évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti. (TA SR) Kramplová New Yorkban Pozsony. Zdenka Kramplová szlovák külügyminiszter tegnap elutazott az ENSZ 52. közgyűlésére.USA-beli tartózkodása alatt több kétoldalú találkozót tart, és Kofi Annan ENSZ-főtit­kárral is találkozik. (TA SR) A DP gazdasági programja Pozsony. „Programunk mindenki számára előnyös lesz, kivéve azokat, akik jelenleg befolyásukkal és pozíciójukkal visszaélve jogtalanul húznak hasznot" - jellemezte a Demokrata Párt teg­nap ismertetett gazdasági programját Ivan Mikloš, a párt alel­nöke. A párt elképzelése szerint a kormány csak korlátozottan szólhat bele a gazdasági életbe, viszont a végrehajtó hatalom­nak a legnagyobb erélyességgel kell fellépnie. A Mečiar-kabinet felelőtlensége és hozzá nem értése abban rejlik, hogy nem az élet- és versenyképes gazdaságot szabályozó elvek szerint, ha­nem velük éppen ellentétesen cselekszik. (TA SR) Az Együttélés nemzetgyalázás címén Eljárást kezdeményez az SZNP elnöke ellen ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Az Együttélés eljárást kezdeményez a Szlovák Nemzeti Párt elnöke ellen - tartalmazza a párt tegnapi állásfoglalása. „Mélységesen felháborítónak tartjuk Ján Slotának, az SZNP el­nökének kijelentését, aki a Jean­Marie Le Pen látogatása alkal­mából tartott sajtótájékoztatón az itt élő magyarságot Európa szerencsétlenségének nevezte" ­fogalmaz az állásfoglalás. Dol­ník Erzsébet alelnök arra emlé­keztet, hogy a nemzeti türelmet­lenség és a fajgyűlölettel határos nacionalizmus mind gyakoribb szlovákiai megnyilvánulásaitól nem határolja el magát a kor­mány, és a rendőrség sem lép fel ellene hatékonyan. Különösen veszélyes, ha a nemzetiségek el­len uszítók élére a kormánykoa­líció vezető személyiségei áll­nak. „Véleményünk szerint a saj­tó és a televízió nyilvánossága előtt elhangzottak kimerítik a Btk. 198. §-ának a) pontjában foglaltakat, azt, hogy bünteten­dő más nemzetnek vagy nyelvé­nek nyilvános gyalázása, ezért felmerült a bűcselekmény gya­núja. Ennek alapján kezdemé­nyezzük az illetékes szervek fel­lépését Ján Slota ellen."

Next

/
Oldalképek
Tartalom