Új Szó, 1997. június (50. évfolyam, 125-149. szám)
1997-06-19 / 140. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 1997. JÚNIUS 1682. PANORÁMA Q A grafikusművész nagy érdeklődéssel várt kiállítása a komáromi Csemadok képtárában látható Csótó László rajzai Komárom. 1997. június 13-án nyitották meg a komáromi Csemadok képtárában Csótó László rajztanár és grafikusművész nagy érdeklődéssel várt kiállítását. Első önálló bemutatkozását 1975-ben láthattuk itt, a Duna Menti Múzeumban. Már akkor felfigyelhettünk fekete és fehér tussal rajzolt bravúrjaira, hangulatkeltő rendszerére. Rajzaihoz az útra bocsátó falusi táj, a néphagyomány adott indíttatást. Grafikáit, litográfiáit, enyhén színezett rajzait és egyéni díszítő módszerét is felfedezhettük. Külön élmény volt számomra ez a mostani találkozásom a művészetével. Csótó László nem naptár szerint méri az időt. Tartózkodóan szép rajzai jelentik művészetének maradandóságát. Tudja, hogy a kortárs művészet tartalmi küldetését kell közvetítenie, új konstrukcióba foglalnia lírai vagy drámai üzeneteit. Szuchy M. Emil 1975. június 16-án, Kajtár József, a Duna Menti Múzeum igazgatója gratulál Csótó Lászlónak és Szilva Józsefnek első önálló tárlatuk megnyitóján (Fotó: archív) Határon Túli Magyar Színházak IX. Fesztiválja: Belterjesség, leértékelődés vagy útkeresés? Iűsvárdai anziksz Egy újsághírből: A Határon Túli Magyar Színházak IX. Fesztiválja június 7-én díjkiosztással ért véget. DUSZA ISTVÁN Ezen a Komáromi Jókai Színház Dan Goggin Apácák című musicalelóadása megkapta Kisvárda város közönségdíját valamint Kisvárda város díját, és az előadásban nyújtott alakításukért Cs. Tóth Erzsébet, Benes Ildikó, Stubendek Katalin, Vincze Emőke és Holocsy Krisztina színészi különdíjat vehettek át. A Kassai Thália Színház Gombrovicz Yvonne, burgundi hercegnő című drámájának előadásáért megkapta a Művelődési és Közoktatási Minisztérium különdíját, valamint Kövesdi Szabó Mária és Bandor Éva színészi alakításukért, Gadus Erika pedig az előadás díszlet- és jelmezterveiért Kisvárda város Önkormányzatának különdíját vehették át. Lehet szeretni, lehet kárhoztatni, de a tény attól még tény marad: a Határon Túli Magyar Színházak ...a magyar színházművészet egy jelentős részének a tükre volt. Fesztiválja azonosult, sőt, szervesült Kisvárdával. Tizedik évfolyama előtti állapotában - a kilencedikben is - a magyar színházművészet egy jelentős részének a tükre volt. Még akkor is az, ha idén meghirdették, hogy a zenés műfajé lesz a meghatározó szerep, azt ugyanis nem zárták ki, hogy más színpadi műfajokkal ne vehessenek részt társulatok a fesztiválon. A Nyakó Béla igazgatta Művészetek Háza és Várszínház, a Horváth Z. Gergely rendező irányította művészeti tanács idén is a lehetőségekhez képest maximálisan a résztvevő társulatokat igyekezett szolgálni. Márpedig éppen ettől a szolgálattól, a szakmai vitákon uralkodóvá vált bíráló szellemiségtől és a támogatók révén kiváló budapesti előadásoknak is helyet adó fesztiváldramaturgiától lehetne majd egyre határozottabb arcéle a kisvárdai fesztiválnak. Mindezek mellett azonban meg kellene határozni a tengernyi díj, különdíj között néhányat, amelyek minden évfolyamban jeleznék a szakmai állapotokat, irányzatokat - függetlenül attól, hogy éppen a zenés műfaj, a stúdiószínházi jelleg vagy éppen majd az eredeti magyar dráma adja-e a fesztivál meghirdetett irányzatosságát. Azt ugyanis nem lehet elkendőzni, hogy a díj a minőség elismerésén túl az adott pillanatban orientálja is a méltányolt társulatot. Felerősíthet vagy éppen megszüntethet Ígéretesnek tetsző kezdeményezéseket, nyomában gaz verheti fel a nehezen kikövezett utakat. Egy értékrend nélküli díjözön utólag felderíthetetlen eredetű, kritikátlan önminősítéseket indukálhat, nem is szólva az alibista módon fájdalomdíjként kiosztott szakmai értékrendjükban idén már teljesen követhetetlen különdíjakról. Az biztos, hogy a zenés produkciók fesztiválján a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Lili bárónő-je mellett a Komáromi Jókai Színház Apácákjának jutott a legtöbb elismerés. Az is bizonyos, hogy a Kassai Thália Színház Yvonne, burgundi hercegnője egy a zenés műfajra orientált fesztiválon szakmailag indokolt különdíjakat hozott haza. Ezek után meg kell fogalmaznom a kérdést: Ha esetleg nem irányzatos az idei fesztivál, akkor az Yvonne, burgundi hercegnő begyűjti a nagydíjat is? Ha ez most nem történhetett meg, akkor milyen szakmai értékítélet alapján lett a Szabadkai Népszínház Magyar Ta...a díj az adott pillanatban orientálja is a méltányolt társulatot. gozata által bemutatott Deák Ferenc Határtalanul című drámájának előadása megosztott nagydíjas a Lili bárónővel? Kizárólag szakmai vagy sokak által nem ismert más szempontok alapján is hoz döntéseket a szemérmesen „művészeti tanácsnak" átkeresztelt zsűri? Mivel legsanyarúbb helyzetben jelenleg a vajdasági és a felvidéki magyar színházak vannak, akkor a nekik adott díjak nem is szakmai jellegű díjak, hanem valami mások (gyorssegély, támogatás, lelkesítő jutalom)? Ugyanakkor ott volt a fesztivál számomra legmeggyőzőbb előadása, amelynek kapcsán a látottakat érintő szinte valamennyi kifogást az ízlés, a fáradtság, a ráhangolódás hiánya és más efféle nézői hívságok közegébe tudnék utalni. A beregszászi Illyés Gyula Színház T. S. Eliot Gyilkosság a székesegyházban című drámáját a múzeumként működtetett kisvárdai zsinagóga csodálatos akusztikájú terébe komponált szertartásszínházként játszotta el, Vidnyánszky Attila rendezésében. Természetesen ez a társulat is megkapta a maga két elismerő különdíját, de nem kapott sem megosztott, sem másfajta fődíjat. Egyáltalán járható út lesz-e az, amit Horváth Z. Gergely művészeti vezető felvetett? Javaslata szerint, mivel a jövő esztendő Madách- és Petőfi-év lesz, legyen jövőre a kisvárdai fesztivál újfent irányzatosan a magyar dráma fesztiválja. Mind az idei zenés orientáltságban, mind a tervezettben benne volt és lesz az esetleges kirekesztettség. Hiszen a színházak üzemmenete nem arról szól, hogy a magyar drámákat minden esetben zseniális előadásokban játsszák, hanem arról, hogy vannak jó és jobb előadások. Ezt a behatárolt fesztiváldramaturgiát forszírozni egyet jelent a színházak műsortervébe való beavatkozással. Hiába nincs meg egy bizonyos színházban minden feltétel egy-egy magyar dráma bemutatásához, aki jövőre Kisvárdán legalább egy különdíjjal álcázott látszólagos szakmai sikert szeretne aratni, annak magyar drámához kell nyúlnia. Ez az út biztosan elvezet oda, hogy a határon túli színházak fesztiválja önmagában fontosabb lesz mint a sokféle nehézséggel küzdő színházak működése és értékorientált művészeti alkotómunkája. A XXXIV. Jókai Napok mai műsora Komárom. Tiszti pavilon 9.00: Vers- és prózamondó verseny Városi Művelődési Központ 10.00: A dunaszerdahelyi FÓKUSZ IFJÚSÁGI SZÍNPAD Georg Orwell Állatfarm című szatíráját játssza. A füleki APROPÓ KISSZÍNPAD La FontaineRomhányi-Aesopus Állati! című játékát adja elő. 14.00: Szakmai értékelés. Tiszti pavilon 14.00: Szavalóműhely Jókai Színház 19.00: A füleki ZSÁKSZÍNHÁZ Moliére Képzelt beteg című komédiáját mutatja be. Városi Művelődési Központ 21.30: Az őrsújfalui ÉS SZÍNHÁZ Euripidész Iphigénia Auliszban című drámáját adja elő. 22.30: Fesztiválklub S Z IN H XV 2» SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: A varázsfuvola (19) HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Színházi komédia (19) KIS SZÍNPAD: Zsírosfazék (19) ASTORKA SZÍNHÁZ: A mostoha (19.30) ÚJ SZÍNPAD: Fazekasbál (19) KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ: Apácák (19-Kassa) KASSAI THÁLIA SZÍNHÁZ: Mumus (11 Párkány, 20 - Pat) MOZI POZSONY HVIEZDA: Hanta boy (am.) 15.30, 18, 20.30 HVIEZDA KERTMOZI: Dante pokla (am.) 21 OBZOR: Csodás évek (cseh) 15.30,18,20.30 MLADOSŤ: Mit csináljunk Denverben, ha nem élünk am.) 15, 17.30, 20 TATRA: A múlt szelleme (am.) 15.30, 18, 20.30 YMCA: Hanta boy (am.) 15.30, 18, 20.30 CHARLIE CENTRUM: Orbis pictus (szlov.) 18, 20.30 Kettős csapás (am.) 17.30,19Evita (am.) 17.30 Az angol beteg (am.) 20.30 Csendes öröm (szlov.) 20.15 KASSA DRUZBA: Trainspotting (ang.) 15.30, 17.45, 20 TATRA: Alaszka (am.) 17.45, 20 CAPITOL: Mikrokozmosz (fr.) 15.45 Relic (am.) 18, 20.15 ÚSMEV: Hanta boy (am.) 16, 18 IMPULZ: Halálos ultimátum (am.) 16.15,19.15 DEL-SZLOVAKIA DUNASZERDAHELY - LUX: Relic (am.) 17.30, 20 KOMÁROM - TATRA: Tűzmadár (cseh-ném.) 18, 20 KERTMOZI: Trainspotting (ang.) 21.30 GALÁNTA - KERTMOZI: Szép kis nap (am.) 21. 45 ZSELÍZ - SPUTNIK: Orbis pictus (szlov.) 20 LÉVA-JUNIOR: TúlélniPicassót (am.) 16.30,18.30AMFITEÁTRUM: Túlélni Picassót (am.) 21.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Turbulencia(am.) 16.30,19 A XXXIV. Jókai Napokon történt Közönség és jó előadások kellenek ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Komárom. Könnyedén, zökkenőmentesen zajlanak a történések a XXXIV. Jókai Napokon. Ezt a könnyedséget előlegezte meg - még hétfőn este a fesztivál nyitóelőadásán a nagymegyeri POLOSKA SZÍNHÁZ Ray Cooney Páratlan páros című komédiájával. A második napon már két diákszínjátszó csoport is színpadra lépett. A GALÁNTAI DESZKA Karinthy Frigyes King Press című Lear király-paródiája után a szőgyéni MIÉRT? KISSZÍNPAD a honfoglalás 1100. évfordulójára készített irodalmi összeállítását mutatta be. A losonci KÁRMÁN SZÍNKÖR Maugham-NádasSzenes Imádok férjhez menni című zenés vígjátékával a fesztivál eddigi legnagyobb sikerét aratta. A Duna Menti Tavasz győztes és díjazott gyermekszínjátszó és bábjátszó együtteseinek tegnap délelőtti vendégszereplését zsúfolt nézőtér várta. Jó lenne, ha a délelőtti versenyprogram diákelőadásait és az esti produkciókat is ennyien néznék meg. Az idei Jókai Napok első felének eseményei iránt igencsak gyér érdeklődést mutatnak a helybeliek. Ha nem ülnének a nézőtéren a résztvevő csoportok tagjai, szinte üres házak előtt játszanának. Remélhetőleg, a színjátszó csoportok versenyének utolsó napján sokkal többen lesznek, és a vers- és prózamondók ma kezdődő vetélkedésének döntőit is sokan hallgatják majd a Tiszti Pavilonban. (d-n) REGÉNY A#—\ Cl JL AJ<. pincér eléjük tette a kávét és a konyakot. Koccintottak. Elgon dol:odva csak hörpintettek az italból. - Miért érdekli az életem? - kíváncsiskodott Zsuzsi. - Vagy csak kigukkerozott magának? Próba szerencse? - Az már tegnap megtörtént, amikor mágnesként magához szippantott. - Ezt nem jegyzi fel? - Ami bennem él, azt nem kell feljegyeznem, semmi sem marad ki a riportból... - Érdekes ember maga. - Csak belém ne szeressen, mert sok könnyet hullatna! - Olyasmit nem csinálhatok, amiért sírnom kellene. - Csak azt cselekszi, amire rászánja magát? -Nem is mást! A sarki asztalnál délig beszélgettek, az étteremben meg is ebéRiporterkaland PETRŐCI BÁLINT 5.rész deltek, és ismét a kávéházban folytatták egymás vallatását. Fél kettő előtt Zsuzsi fészkelődött, gyakran pillantott a karórájára. Már mennie kell, át is kell öltözködnie, hogy kettőkor a gépe mellé állhasson. - Még nem fejeztük be a beszélgetést - figyelmezteti Peti. - Este tízkor várhatom? - Már sok mindenről beszéltem, de abból egy szót sem jegyzett fel a szerkesztő úr! Peti a homlokára koppintott. -A komputerem még jól működik. Ha akatja, estig legépelem, s elolvashatja, hogy megfelel-e a valóságnak. - Erre kíváncsi vagyok. - Akkor várhatom? -Várjon... Este néhány perccel tíz után beült a kopott, fakó piros Spartakba. - Én is olyan vagyok, mint a masinám! - nevetgélt huncutkásan a harcsabajszos újságíró. - Mire céloz? - kérdezte Zsuzsi, mert eszébe villant, mit állított az autójával kapcsolatban: Vén ló ez már, de bírja a strapát! Ezt most magára vonatkoztatja? A sok dicsekvésnek nem híg a leve? S azon kezdte törni a fejét, mivel toldja meg az ágyszagú kijelentést, hogy elvegye kedvét a kérkedéstől. Peti Tibor nem is sejthette, hogy mi foglalkoztatja a kis szöszkét. A kérdés elhangzott, és válaszolt is rá. - Este kilencig gépeltem! - dicsekedett, magyarázatot adva arra, hogy miért tartja magát strapabírónak. - Megírtam ismerkedésünk kezdetét. Csaknem húsz oldal... - Mit tudott annyit rólam írni? - Nemcsak rólad, hanem magamról is. Mondtam, hogy ebből egy regény is kikerekedhet. Bár még sok érdekesség fűszerezné a mi történetünket! Az írásban odáig jutottam, hogy a mestered az asztalra ültetett, s utána a tisztulás, egy kis szerelem után vágyakoztál. És most májusban, amikor megismerkedtünk... - Már tegez engem? - Bocsánat, nem is figyeltem fel erre. De miért ne tegeznénk egymást? így sokkal őszintébben beszélhetünk. Tőlem nem kell félned, csak az történhet meg, amit te is akarsz... Hát megtörtént, amit a szép Zsuzsanna is akart! - mosolyodik el a takarékpénztárban várakozó Peti Tibor. Gyöngéd, odaadó, de ugyanakkor igen mohó is volt. S a tudtára adta, ha már ilyen jól megértik egymást, kár ezt félbeszakítani, a hétvégi két munkaszüneti napot együtt tölthetik, nem megy haza az édesanyjához. Hetekig, hónapokig is eltarthat ez a váratlan fellángolás. Ritkaság ez nála, amikor egy napnál tovább nem cövekelt le egy nőnél sem, csakhogy szabadnak érezhesse magát... Nem figyelt a múló időre, mert a várakozás perceiben villogtak a gondolatai. Már csak hárman vannak előtte. Két férfi és egy nő. Az üvegfalnál állva ismét fellapozza a betétkönyvét. A harmincezret akkor tette a takarékba, amikor könyvalakban is megjelentek a bűnügyi történetei. (Folytatjuk)