Új Szó, 1997. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

1997-01-08 / 5. szám, szerda

POLITIKA ÚJ SZÓ 1997. JANUÁR 8. Dagmar Havlová védelmet kap Prága. Jan Rumi cseh bel­ügyminiszter tegnap hoz­zájárulását adta ahhoz, hogy védelmet kapjon Dagmar Havlová, aki szombat óta az államfő fe­lesége. A belügyi szóvivő azt is elmondta, hogy konkrét indokolt esetek­ben védelmet élvezhet Ni­na Veškrnová, az elnök fel­eségének lánya is. (ČTK) • Karácsonyi bombariadó Moszkva. Bombariadó volt Moszkvában a Vízke­reszt (Bogojavlenszkij) székesegyház éjféli kará­csonyi istentiszteletén. Az ismertetlen telefonáló hétfőn éjfél előtt hívta a rehdőrséget és közölte, hogy robbanószerkezet van a templomban. AII. Alekszij ortodox egyházfő vezette szertartást azon­ban nem szakították félbe. A helyszínre érkezett tűzszerészek a templom környékét kutyákkal átku­tatták, de nem találtak bombát. Az éjféli misén részt vett több orosz poli­tikus, köztük Jurij Luzs­kov moszkvai polgármes­ter is. (MTI) A Kia Motors Corp autó­gyár munkásai is csatlakoz­tak az általános sztrájkhoz Dél-Koreában. (ČTK/AP) Kim Jung Szam nyilatkozata Szöul. Észak-Korea bele­egyezett, hogy részt vesz a béketárgyalásokat előké­szítő, e hónapban rende­zendő tájékoztató megbe­szélésen - közölte tegnapi sajtóértekezletén a dél ko­reai elnök. A megbeszélé­sen a két Koreán kívül je­len lesz az Egyesült Álla­mok képviselője. A találko­zó célja a négyoldalú - Kí­na bevonásával megrende­zendő - béketárgyalások előkészítését. Kim Jung Szam nyomatékosan vé­delmébe vette az új mun­katörvényt, amely miatt Dél-Koreában több napja kiterjedt sztrájkok folynak. Kim szerint az új törvényre az ország versenyképessé­génekjavítása céljából van szükség. (MTI) Meghiúsított géprablás Berlin/Bécs. Tegnap dé­lelőtt az AUA osztrák légit­ársaság Bécs-Berlin járatát megtámadták, de a sze­mélyzet szembeszállt a géprablókkal, mégpedig eredményesen - közölték bécsi repülőtéri szervek. Minden jól végződött, sen­ki sem sérült meg, a gép si­mán leszállt a berilini Te­gel repülőtéren - jelentet­ték be. (ČTK) Lövések a japán nagykövetség közelében Segítenek a sámánok? MTI-HIREK Lima. Tegnap hajnalban lövések hallatszottak a limai japán nagy­követség közelében. A penii fővárosban 300 rendőr és külön­legesen kiképzett katona veszi körül a nagykövetség épületét, ahol két tucat gerilla túszokat tart fogva december 17. óta. A hely­színen lévő rendőrök egyike sze­rint 2-3 lövés dördült el, felte­hetően géppisztolyból. A rendőrség hivatalosan nem kö­zölt semmit a lövésekkel - más hírek szerint kisebb robbanások­kal - kapcsolatban, s a helyszínen lévő rendőri készültséget sem erősítették meg. A baloldali gerillák szóvivője még hétfőn közölte, hogy addig nem engednek el újabb túszokat, amíg a kormány nem ül le velük ismét tárgyalóasztalhoz. Szó­vivőjük, Isaac Velazco szerint a politikai megoldás azt jelenti, a kormány lehetővé teszi, hogy kapcsolatba lépjenek bebörtön­zött társaikkal és Domingo Paler­mo, a kormány közvetítője meg­jelenik a nagyköveti rezidencián a tárgyalások felvételére. Közben mintegy 20 indián sámán gyűlt össze hétfőn a nagykövet­ség tőszomszédságában, hogy varázslataikkal segítsék a tú­szügy békés végkifejletét. Az An­dokban nagy tekintély övezi a sá­mánokat, akik nemcsak a vallási hagyományok és a katolicizmus ötvözetéből összeállt hitvilág va­rázsló-papjai, hanem a gyógynö­vények és a népi gyógyászat kivá­ló ismerői is. Az ország különböző vidékeiről érkezett gyapjúponcsós, szalma­kalapos sámánok tömjént éget­tek, szentelt vizet köpködtek szelte, és indián varázsigéket és ­dalokat kántálva imádkoztak azért, hogy túszok vérontás nél­kül visszanyerjék szabadságukat. Elérte az olajszennyezés a japán partokat A vártnál rosszabb MTI-TUDÖSlTÁS Tokió. Több helyen elérte Ja­pán nyugati partjait a múlt hé­ten elsüllyedt orosz olajtartály­hajóból kiáramló olaj. A tíz négyzetkilométernyi vízfelüle­tet elborító nehézolaj az éjjel ki­sebb foltokra bomlott, és tegnap tucatnyi helyen érte el Fukui kormányzóságot. A japán ten­gerészeti ügynökség illetékesei mindössze e tényt tudták rögzí­teni, a viharos időjárás miatt ugyanis a mentőakciók - az olaj feloldása, a parttól távol tartása és további szivárgásának meg­akadályozása - lehetetlen fel­adatnak bizonyultak. Az illeté­kesek eddig úgy vélték, hogy csak mintegy 3700 tonna ne­hézolaj ömlött ki a kettétört Na­hodka tartályhajóból, újabb hí­rek szerint azonban a 19 ezer tonna olajat szállító hajó több tartálya is összetört, és ezekből is szivárog az olaj. Japán máso­dik legnagyobb olaj­szennyeződése ezért súlyos kö­vetkezményekkel járhat. A görög külügyminiszter kifogásainak tárgya Török f egyverlcezés MTI-HÍR Athén. A görög külügyminiszter felszólította az Európai Unió és a NATO tagállamait: fokozzák Tö­rökországra gyakorolt nyomásu­kat, ha meg akarják őrizni a tér­ség biztonságát. Alekszandrosz Cohacopulosz az athéni Ta Nea című lapnak adott nyilatkozatá­ban azzal vádolta a török hadse­reget, hogy 1995 óta készülődik „az égei-tengeri határok megvál­toztatására". "Példátlan dolog, hogy a Görögországhoz hason­lóan NATO-tag Törökország fegyveres támadásokra készül egy szomszédos és szövetséges ország ellen" -jelentette ki, hoz­záfűzve, hogy a török magatar­tás fenyegeti a térség stabilitá­sát, ellentétes a nemzetközi jog­gal és az 1923-as lausanne-i bé­keszerződéssel. Ez a helyzet arra kényszeríti Görögországot, hogy „a maximális készültség és elret­tentés állapotában tartsa fegyve­res erőit" - szögezte le. A minisz­ter szerint Görögország 1980­ban a GDP 6,6 százalékát, jelen­leg pedig 4,5 százalékát fordítja fegyverkezésre, ugyanakkor Tö­rökország folyamatosan a GDP 5 százalékát. Belgrád: merénylet a JUL egyik épülete ellen „Beszédes" taktika MTI-TUDÓSlTÁS Belgrád. Ismeretlen tettes hétfő este egy robbanószerke­zetet dobott a Jugoszláv Egye­sült Baloldal (JUL) egyik belg­rádi épületére. A pokolgép megrongálta, a Szlobodan Milo­sevisc szerb elnök felesége, Mirjana Markovics vezette párt épületének homlokzatát, ám személyi sérülés nem történt. Új taktikához, folyamodik az Együtt ellenzéki koalíció az ut­cákon: „baráti beszélgetéseket" kezdeményez tegnaptól a rendőrökkel. A koalíció ugyanis úgy véli, a nap mint nap utcára vezényelt rendőrök többsége nem ért egyet a szocialista ve­zetés döntésével a „séták" aka­dályozására. Az ellenzék azt re­méli, hogy ha a rendőrök a be­szélgetések során - és külön le­vél formájában - megismerked­nek a tüntetők céljaival, nem kizárt, hogy melléjük állnak. Zorán Djindjics szerb ellenzéki vezető tegnap egy német rádió­állomásnak adott interjúban felszólította a Nyugatot, hogy az ellenzéki követelések teljesí­tése érdekében az eddiginél jó­val erőteljesebb nyomást gya­koroljon Szlobodan Milosevics­re. Jelenleg a hathatós nyugati nyomás az egyetlen, amely ed­digi elutasító álláspontja fel­adására késztetheti Milosevi­cset - mondta Djindjics. Véle­ménye szerint a Nyugatnak vi­lágossá kellene tennie a belgrá­di vezetés számára, hogy „ez az utolsó esély a szerbiai de­mokratizálás megkezdésére". Sürgette, hogy az Európai Biz­tonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a választási csalást megállapító jelenté­séből vonja le a szükséges kö­vetkeztetéseket, és végre cse­lekedjen. „A jelentés alapján az EBESZ-nek valamit tennie kell. Azt reméljük, hogy a kö­zeljövőben, azaz nagyjából tíz napon belül a Nyugat konkrét javaslatokat terjeszt elő a szer­biai demokratizálási folyama­tot veszélyeztető Milosevics politikai megbüntetésére" - fo­galmazott a szerb ellenzéki po­litikus. Kolozsvári viharok Bukarest. Hétfőn este újabb államtitkárok kine­vezéséről határoztak a ro­mán kormánykoalíció pártjai. A listán szerepel az RMDSZ két jelöltje, s még nyolc posztra van esé­lye a szövetségnek. MTI-TUDÓSlTÁS Az egészségügy-minisztériumi államtitkárrá nevezték ki Mol­nár Géza kolozsvári járványtani kutatóorvost, környezetvédelmi államtitkárrá Kiss János Botond biológust, a Duna deltájának Tulceán élő ismert tudományos kutatóját. Mint arról Markó Béla, az RMDSZ elnöke tájékoztatott, a hétfői volt a második koalíciós tárgyalás az államtitkárok személyéről. A korábbi megálla­podások értelmében az RMDSZ összesen nyolc államtitkári posztra számíthat az új román kormányban a két már betöltött miniszteri tisztség mellett. Közben Kolozsváron tovább tart a nyilatkozatháború a Ceauses­cu-korszak végén bezáratott magyar főkonzulátus újbóli megnyitásának kérdéséről. A központi sajtóban az Evenimen­... a nacionalisták nyi­latkozatai szerinte képtelenségek. tul Zilei egyenesen a kivégzett diktátor egyik titkosszolgálati tábornokának vádjait ismerteti, ugyanakkor a Romania Libera kolozsvári tudósítója vitába száll az ilyesfajta érvekkel. Severin bejelentése nyomán hétfőn a szamosparti városban egybehangzóan tiltakozott Ghe­orghe Funar Egységpártjának, valamint a volt kormányzópárt­nak, az SZDRP-nek a helyi szer­vezete. Severin bejelentése az RNEP szerint „súlyos kárt okoz a kormánynak", mivel a korábbi konzulátus „kémfészek volt", „a román-magyar gyűlölködést ösztönözte" stb. A kormánykoa­lícióhoz tartozó helyi román po­litikusok közül Matei Boila pa­rasztpárti szenátor úgy véleke­dett, hogy ma egy magyar kon­zulátus feladata elsősorban pro­tokolláris lenne. Ami a romániai magyarok problémáit illeti, azokkal a kormány foglalkozik, amelyben az RMDSZ is részt vesz, a nacionalisták nyilatkoza­tai szerinte képtelenségek. Iuliu Pacuraru demokrata párti sze­nátor kifejtette, hogy egy ma­gyar konzulátus nemhogy ve­szélyt nem jelentene, hanem ép­penséggel ösztönözné a keres­kedelmi kapcsolatokat. Václav Havel cseh államfő tegnap Vlasta Parkanovát, a Polgári Demokratikus Szövetség (ODA) képvi­selőjét nevezte ki igazságügy-miniszterré. Parkanová, aki az első nő a koalíciós kormányban, a decem­berben minden tisztségéből lemondott Jan Kalvodát váltja fel ezen a poszton, de egyéb tisztségeiben nem. A felvételen a régi és az új miniszter. (ČTK) Két RMDSZ-es államtitkár kinevezése, s nyolc még lehet Tegnap a korareggeli órákban a hebroni piactérre vezették a letartóztatott Noam Friedman katonát, hogy a helyszínen rekonstruálják a bűncselekményt, amelyet az év első napján elkövetett: meglőtt hat palesztint. Friedman nem tanúsít megbánást, sőt azt hangoztatja, hogy mindig is minél több palesztin lelövése volt a célja. (ČTK/AP)

Next

/
Oldalképek
Tartalom